384

Május 1.  Péntek

Délelőttre osztottak be, végigcsináltam rendben, délután viszont hatalmasat napoztam. Annyira szép idő volt, nem hagyhattam ki.
Az az előnye a konyhának, hogy gyakorlatilag bármikor kimehetek a laktanyaépületből, felbecsülhetetlen.
Egyszerűen nem értem, mi ütött belém tegnap éjjel. Mitől szartam be ennyire?
Mert ugyan Adyligeten csak csoportosan lehetett az udvaron, az épületek közt mozogni, itt azért jóval szabadabban mozogtunk, sokszor a csüti nem is figyelte ki megy ki, ki jön be, de azért alapvetően, mindig kellett valami indok, ha megállít, hogy hova-hova ilyen sietősen emberek. De nekem már ilyesmivel se kell készülnöm. Legalábbis napközben. Evidens, hogy a konyhára megyek.

Ugyanis a konyha bejáratát kintről lehet megközelíteni és takarodóig csak beintek a csütinek, hogy én vagyok, már mehetek is. Így viszont, hogy ma nem szakácsruhában, hanem gyakorlóban mentem a grundra, hátra, sokkal kevésbé kellett félnem a lebukástól. Kevésbé feltűnő, mintha fehérben lennék, és amint lefekszem, szinte észrevehetetlen vagyok. Több órát heréztem kinn, el is aludtam egy kicsit.
Arra ébredni, hogy mérhetetlen csend van, csak távoli madárdal szűrődik be, gyönyörű kék az ég és, hogy mindezt zöld keretben, az arcomba hajló fűszálak közt látom, elmondhatatlanul jó érzés. Így maradnék örökre, ha biztosítva lenne, hogy minden egyéb is így marad, sose bukik le a nap és szellő se rezdül.

De aztán felültem, megláttam a laktanya épületét. Erős émelygés vett erőt rajtam, és aztán visszafeküdtem fél órára, hogy megbarátkozzam a gondolattal, hogy nemsokára önszántamból bemegyek oda. Amúgy ez a harmadik ünnep, amit egymás után benn töltök. Ez se szokás, három egymást követő ünnep valamelyikén normál esetben egyszer legalább ki szokták engedni még a nagyon renitens alakot is, azért annyira nem akarnak senkit labilissá tenni. Vagy tudják, hogy ezt velem tényleg nehéz lenne, vagy egyszerűen szarnak rám.

Nemtom.

387

Április 28. Kedd

Ma nem osztottak be szolgálatba, este viszont újra egy BTSZ (bent töltendő szabadnap), nem mehettem ki. Most nem mentem Cupihoz bosszantani, én is tudomásul vettem, lementem gyúrni és utána visszakushadtam a körletbe.

Lemaradtam arról, mikor Nitró megérkezett, de valószínűleg megszáradt a húgy, mert semmit nem vett észre, bár ment is szolgálatba. Kérdeztem az írnok srácot, hogy mi volt, mi baja Nitróval? Azt válaszolta, hogy megszopatta, mert szombaton lett volna egy Tengs-Lengs koncert, ki akart menni, de Nitro nem engedte, tegnap meg, mikor kinn volt, felhergelte magát, miközben ivott a haverokkal.

Javasoltam, hogy ne legyünk rosszban sose, bár emeletes ágyon alszom, relatíve biztonságban. Megnyugtatott, hogy velem nincs baja, sőt tetszik neki, ahogy Nitróval feleselni szoktam.

Basa nem sokkal később felszólt a konyháról és megkérdezte, bezárnék-e helyette.
Elvállaltam, de mikor megérkeztem, Basa nem ment fel a körletbe, hanem lenn maradt velem. Elmondta, hogy csőszerelmes, ki akar szökni a csajához. Kérdezte, hogy van-e kedvem vele menni. Miután letisztáztuk, hogy csak innen mennénk ki együtt, a csajához már csak ő menne, igent mondtam. Az volt a terv, hogy lenn maradunk a konyhán, mert úgy könnyen elsunnyoghatunk a kerítés mellett hátra. Sajnos egy túlbuzgó sorállományú öreg őrmester volt a csüti. Nagy mákunk volt, mert először zárás után kióvakodtunk egészen a gazos rész végéig, ahol Basa megmutatta azt a lukat a kerítésen, ahol ki lehet bújni, majd visszamentünk a konyhára, hogy kicsit később nekiindulunk, amikor megszólalt a telefon és a csüti kérdezte hol a konyha kulcs, mit csinálunk még ott. Emiatt mára lemondtunk a szökésről. Nem baj, legközelebb.
Nitro sose vette észre, hogy lehugyozták az ágyát, innentől kezdve az írnokkal néha kedvtelve nézegettük, ahogy a párnán szétkenődött arccal, nyáladzva szendereg.