21

1988. április 28. csütörtök

11. nap laktanyafogság

Ma Knízner kopasz hadnagy megint megpróbált megrendszabályozni.
Vagy ajándékot akart adni, de a szándék igazából nem derült ki. Nem tudom mi lelte, hogy ez most eszébe jutott, de behívott és mondta, hogy egy rövid eltávot engedélyez csak, mert ne higgyem, hogy meg van velem maradéktalanul elégedve.
Álltam, vártam, hogy most tulajdonképpen mit akar.
Mivel nem tudok róla, hogy szabadnapot kapnék ma, nem nagyon értem milyen rövid eltávot akar adni.
Ez itt nem szokás, a normál katona megkapja a heti egy szabadnapját, és ha jól viselte magát, akkor haza is engedik. Talán az írnokok intéznek maguknak kimaradást a két szabadnap közt, de kampósok közt nem jellemző.
Szóval, nem értem miről is beszél Knízner kopasz hadnagy.
21 napom van, mi az Istent foglalkozik velem?

És mivel csak állok ott előtte - meg sem szólalok, még igazából annak sem adom jelét, hogy hallanám, amit mond - mintha bizonytalan lenne tőle, és már mintha ő sem tudná, hogy jutalmat ad-e, vagy büntet.
És én sem tudom, mert miután a kezembe nyomta a katonakönyvem és leléptetett, azt látom beleírva, hogy körletelhagyás 14:15 - 18:00.
Mi a franc folyik itt?
14:15-től?
Ez meg milyen kezdő időpont? És hatig?
Ez teljesen hülye!
Az ügyeletes kezébe adtam a könyvem és mondtam neki, hogy tegye el, hatkor meg vigye vissza Kníznernek. Ennyi időre nem megyek ki, átöltözni sem érdemes emiatt.

Benn a körletben a srácok az új hobbinak hódolnak.
A konyháról szereztek egy öt literes befőttes üveget és azt ülik körbe.
Valamelyikük fogott egy imádkozó sáskát.
Nekem is megjelent nemrég a vállamon és tudom, hogy nem nehéz megfogni.
Valamiért nem menekül, simán el lehet kapni.

A srácok pár napja szerezték, azóta az a program, hogy őt ajnározzák. Fognak neki mindig legyet, és beteszik az üvegbe.


Amúgy, amikor vadászik nagyon gyors, illetve amíg becserkészi az áldozatát addig lassú, néha imbolyogva jár, hogy olyan legyen, mintha szélfútta levél lenne, lassan megfontoltan közelít, akár egy macska.
Amikor a légy gyanútlanul mosakodni kezdett, egy pokoli gyors mozdulattal elkapta. Őrületes gyorsan és módszeresen forgatta meg reszelős karjaiban, a rágószerve, mint valami körfűrész sorjázta le tizedmásodperc alatt, és mire a légy felfogta volna mi történik vele, már se szárnya, se lábai, se feje nem volt.

A sáska olyan sebességgel tette mindezt, hogy öröm volt nézni. Ezért más körletekből is mindenki aki csak tudott hozta a legyeket, meg egyéb rovarokat, de az jól látszott, a legyet szereti igazán.
Aztán jött az a produkció, hogy a legyet elengedtük benn a körletben és a sáska potrohát fogva közel tartottuk hozzá, ő meg mint a villám, kinyújtotta a karját és elfogta. Igazából ez a lustább legyekkel volt móka, amelyik nem szálldos sokat.
Először kitéptük a szárnyát a légynek, de hamar rájöttünk, hogy az kisebb élmény, meg sportszerűtlen is, és ezért hagytuk a legyet, hátha el tud menekülni.
De ha megfelelő távolságba tettük Manót, nem tudott.
Manó pontos volt és kíméletlen.

Nem tudom ki adta a nevét, de passzolt hozzá, ájtatos manó amúgy is a népies neve, így logikus lett az elnevezése. Manó hagyta magát megfogni, akár el is engedhettük a körletben, sose menekült. Az volt az érzésünk, szeret velünk lenni, szeret velünk élni.
Ha beszélt hozzá valaki, értelmesen forgatta a fejét, igen-nemmel válaszolt, illetve inkább nemmel, mert kevesebbszer bólogatott.

Éjszakára persze betettük az üvegbe, de reggel mindig felszaladt a betett ágon, és türelmetlenül várta, hogy valaki újból kivegye és foglalkozzon vele.
És zöld ruhában volt, mint mi, a sorstársunk lett.

Imádkozó sáska 3D szemüvegben legyet néz

Erős idegzetűeknek:

38

1988. április 11.hétfő

Végre megnyílt ma a kantin.
Volt régen is, akkor utoljára, amikor még szakács voltam, de elkezdték felújítani az egész alsó szintet, a klubhelyiséget, a folyosókat, így a kantint is. Amikor még nyitva volt engem egyáltalán nem érdekelt, mindenem megvolt a konyhán, miért mentem volna csokiért a kantinba, ha tudtam magamnak bármikor palacsintát sütni?
Tudtam, hogy van kantinunk, de sose jártam ott.
.
Ami miatt a kantinról leginkább tudtam, az az volt, hogy egy olyan srác üzemeltette, aki inkább majomnak látszott, mint embernek. Beszélt, és ha netán megborotválkozott, határozottan érződött, hogy ember mégis, de olyan erősen szőrösödött, hogy estére már nem látszott, hogy délelőtt lehúzta a képét.
Az ujjain fésülni kellett a szőrt, a nyakán pedig, ahol a borotválást befejezte, hatalmas suba kezdődött a melle felé, és a választóvonal olyan éles volt, mint a gyakran használt földút és a mellette burjánzó  dús búzamező közt.
Jóindulatú srácnak tűnt, velem nem volt szinte semmilyen kapcsolatban, de ha netán valamiért mégis szólnunk kellett egymáshoz, nem jelent meg benne a kopasz-öreg viszony, holott ő két időszakkal idősebb volt. Mivel a konyhán dolgoztam, ő kantinosként valamiféle kollégának tekintett.

De rég volt mindez! Én egy éve már nem a konyhán vagyok, ő meg már fél éve leszerelt.
Most, a hosszan elhúzódó felújítás után nyílt meg újra a kantin. Egy félidős katona lett a kantinos, írnokból avanzsált azzá.
Nem tudom, melyik a nagyobb lógás, az írnoki vagy a kantinosi lét – mondtam is a folyosó végén dohányzó alakoknak. Este, beszélgetés közben folyamatosan járkáltunk le, a többiek ki tudja hányadik Coca Cola-Balaton szelet kombót tartották a kezükben, amikor felvilágosítottak, hogy nagyon egy rugóra jár az agyam, semmi másra nem tudok gondolni, mint a lógásra, a kumózásra, de vannak ennél összetettebb dolgok is a földön.
Ha csak a lógás lenne a szempont, akkor írnoknak jobb lenni.
Kevés munka, sok szabadidő, rengeteg kimenő, amit ráadásul az írnok maga ír magának.

Na de a kantinos, ha jól csinálja, lophat is!
Az sokkal értékesebbé teszi a kantinos pozícióját, tevékenységét és végső soron magát az embert is. Aki lopni tud, az anyagilag gyarapszik, az más minőség, magasabb prioritás, mintha valaki csak egyszerűen elsumákolja a feladatokat.
Aki lopni tud, az fifikás, eszes ember, több a többinél.
Aki lopni tud, annak cserealap van a kezében, aki lopni tud, az befolyással bír. Aki lopni tud, aki ennek mestere, aki gátlástalan, aki ehhez még akár egy kicsit rámenős is, azt a társadalom nagyra tartja, elismert, megbecsült lesz, az elit részévé válik.

Ezért jobb a kantinoslét.
Ha ezeket a jellemzőket a jó kantinos mind bírja, az itteni katonatársadalom kiemelt tagja lesz, kisebb stiklikkel, vitatható üzletekkel meglehetős vagyont szedhet össze.
Ha netán hitelezni kezd, akkor sok lekötelezettje lesz, ezáltal mindent el tud majd magának vagy – újabb, nagyobb ívű szívességekért cserébe – másoknak intézni.
Az ilyen ember a jövőben él, nem csak arra van gondja, hogy elkerülje a kötelezettségeit, hanem miközben valóban el is kerüli, tisztes tartalékot is képez.
– Lopni kell öcsém! – mondja ki a végszót Leiner Pisti nevetve. Ő korosztályom, egészen megenyhült, már nem haragszik, hogy kopaszon a hányásomat takarította. A vállamra csapott.
– Hülye vagy, ha nem teszed! Szakácsként loptál régen?
– Dehogyis. – mondtam megrökönyödve, de tényleg megrökönyödtem. – Mit loptam volna?
– Tényleg hülye vagy! Hogy-hogy mit? Például konzerveket, lekvárt vagy ami csak volt a konyhán. Még mostanában is rejtett konzervek kiárusításából kéne élned! Még mindig kellene legyen tartalékod. Hogy fogsz te így megélni az életben? Sose gondoltál a lopásra?
– Hát nem nagyon. – válaszoltam és éreztem mekkora erkölcsi nulla vagyok.
– Micsoda élhetetlen ember vagy! Egy istenverése lesz neked a leszerelés. – röhögtek a többiek.

Alex nevetve mondta, hogy vannak itt nagyobb ászok is.
– Az útlevélkezelő, ha ügyes, döglöttre keresheti magát. Érvényes vízum nélkül érkezőket meg lehet kopasztani, komoly összegeket lehet kiszedni belőlük. Az érvényes vízumon valami kitöltési vagy egyéb hibát felfedezve, esetleg gyártva, szintén.
– Na, és te meggazdagodtál? – kérdezem Alexet.
Legyintett.
– Ááá, dehogy, olyan útlevélkezelő voltam, amilyen szakács voltál te. De láttam tényleg olyat, aki a civil életét innen alapozta meg. A Dollárpapa ilyen volt. Amikor ide kerültem, akkor szerelt, azt mondják, házat vett a sereg után.
– Róla hallottam! – szólt Leiner Pisti – Ő nem egy sima lógós, nem sima tolvaj volt.
Hát igen, de Korita szerint a kantinos srác sem az, ő igazi rabló, az alapján amennyit a Balaton szeletért kér.

Bokassa

Uralkodásának története

186

November 15. Vasárnap

Tegnap a bent töltendő szabadnapom után már nem osztottak be semmilyen szolgálatra, ma viszont egész nap KH riccsben vagyok. Vagyis karhatalmi riadóban.

A karhatalmi riadó az az országhatáron belüli fegyveres beavatkozás valószínűségére való teljes felkészülés, egy ilyen akció lehető leggyorsabb elindításának okán. Ki ellen kell beavatkozni? Hát a lakosság az mindig gyanús. De ha szerencsénk van csak börtönből szökött cigányok miatt rendelik el a riadót, ahogy egyszer már a nyáron tették.

Ilyenkor a laktanyában maradók kapják ezt a feladatot, rendesen gyakorlóba felöltözve, bakancsban csinálunk mindent, hogyha kell, szaladhassunk. Ma komoly dolog lehet, mert kiosztották a tártáskákat és éles lőszerrel be kellett tárazni, ráadásul háromszor harmincat. Szolgálatba csak hatvanat viszünk, háromszor húszat. A tártáskát a fegyverszobában kellett hagyni, a fegyvert viszont be kellett vinnünk magunkkal a körletbe.

Mindenki egy kicsit nyomottabban feküdt, egy éles bevetés gondolata nagyon megzavarja az embert.
Mivel az intézkedésen kívül semmit nem tudtunk, képzelődni kezdtünk. Találgattuk, hogy a románok ellen megyünk-e, vagy újra be a csehszlovákokhoz, vagy itthon valami tüntetők, netán punkok ellen?
Kire lőjük el a 90 lőszert?

Csak délután derült ki, hogy valami Carlos nevű terrorista, meg két társa kóvályog valamiért Magyarországon, azért van, hogy ruhában, bakancsban, géppisztollyal a fejünk alatt alszunk.

Mindenki fellélegzett, de jó!

Csak egy állig felfegyverzett terrorista!

Nem kell osztálytársakat, barátokat lőni.

Este a törzsszakasz írnoka elkotyogta valakinek, amit a vezérkari megbeszélésen hallott.
Azt továbbadták és nekem Imre Gyula mondta el. Carlos az egyik legkeresettebb terrorista. Venezuelai a csóka, de itt garázdálkodik Európában. A franciák nagyon keresik, és emiatt ide jött Magyarországra, évekig itt lakott, de két éve kiutasították végleg.

Azért persze hamis útlevéllel, álnéven időről időre próbálkozik, és be is jut. A hatóságok nem akarnak tőle semmit, régen ugyan még támogatták is, most csak az a kérés, húzzon a picsába innen.

De lehet, hogy nem akar.
Erre az esetre kellünk mi.

Valószínűleg nem reptéri tűzharcra kell számítani, hanem a terület biztosításra, utak, helyek lezárására. Mondjuk a rendőrség üldözi, mi vagyunk a fal, ami útját állja.

Jól van, ez nem akkora gáz. Hatalmas sóhajok szakadtak fel a mellekből lefekvéskor.
Ruhában, bakancsban, szekrénynek támasztva vagy takaró alatt a fegyver, de nyugodtan alszunk.
És a punkok is alhatnak.
Nyugodtan.

A Sakál.

282

Augusztus 11 Kedd

A napokban áthelyeztek hozzánk egy februári leszerelőt, egy Sast, Balogot. Útlevélkezelő volt eddig, de kicsit kezd megkattanni, megbízhatatlan lett szolgálatban, sokszor csinált jelenetet, kiabált az utasokkal, nem fogadott el érvényes vízumokat.
A felettesei tehetetlenek, mert igazából az észérvek már leperegnek róla, látszik, hogy nem ura magának, ezért a büntetés valószínűleg nem használ, vagy egyenesen ront és a társai is kezdtek félni tőle. Aztán valakinek el kezdett a vezérkarnál derengeni, hogy mindemellett Balog oldalán szolgálatban ott fityeg egy pisztoly. Ki tudja mit művel azzal, ha tényleg elszakad a cérna. Legalább ne külföldiek közt kattanjon meg. De eddig tartott a tudomány, mert csak annyit találtak ki, hogy az útlevélkezelőktől elteszik. Hogy aztán mi legyen nem kristályosodott ki, nálunk a raktáros jelentkezett be a Szadó őrnagyhoz, hogy megkérdezze, jól van-e így minden, hogy neki most, hogy áthelyezték ide, egy géppisztolyt kell kiutalnia Balognak?

Hát igen, őrszázadban ez elkerülhetetlen. És szerencsére az őrnagy is úgy vélte, hogy ez nem az igazi, de nyilván nem az az érdekes, hogy mennyi vétlen ember eshet áldozatul, ha őrjöngve tüzet nyit, amikor jónak látja.

Nem.

Az a lényeg, hogy az, aki ezt teszi, ne az ő századában legyen.

Ezért napok óta tologatják a tisztek egymásnak a srácot. A probléma elég összetett. Nem tájékoztatnak minket hivatalosan, de az írnokok általában csepegtetnek infókat, abból összeállt a kép. Balog valami nagy fejes rokona. Ide került Ferihegyre útlevélkezelőnek, mert ennél jobb poszt katonaként Magyarországon nincs. A legenda szerint az éjszakások rendre dugogatják a csinos földi utaskísérőket, meg minden nőt, akit elérhetnek. És elérhetik őket, mert a reptér utasvárójának majdhogynem minden részében joguk van tartózkodni, mindenkit ismernek, mint egy munkahelyen.
Hallani, hogy a bevett gyakorlat, hogy a rizikósnak ítélt vízum mellé becsusszan 10-20 dollár. De a legendáriumban közismert történet szerint, a Kína tibeti tartományából emigrált ember a tibeti halottas könyv preparált példányát használta útlevélként, és a lapjai közé behelyezett 100 dolláros is a becsületes megtaláló, vagyis a sorállományú útlevélkezelő zsebében kötött ki.

Egy ügyes útlevélkezelő szépen megszedheti magát. Emellett fehér felsőben, valóban elegáns díszkatonaként teljesítenek szolgálatot, bár azért ahogy hallottam, Rövid Ugrás náluk is előfordul. Na, ha valaki itt kattan meg, annak valószínűleg az őrszolgálat nem tesz majd túl jót, ezt végül is nem nehéz belátni.  Most napok óta csak alegységügyeletes helyettesi szolgálatba tették, de mire az asztaltól a körletbe ér, általában elfelejti miért is indult, ezért itt se tartható.

Vidékre elhelyezni nem lehet, de itt Ferihegyen igazából nincs felesleges ember, mindenkire szükség van, nem tarthatják itt feladat nélkül. Vannak nagyon lógós beosztások, írnokok, raktárosok, de időnként rájuk is szükség van, nagyon nagy luxus itt tartani olyat, aki semmire sem jó. Ezt közölni azzal, akinek a rokona, biztos nem könnyű. Ezért még nem dőlt el mi lesz vele. Ráadásul olyan helyet kell azért neki keresni, amiben jól érzi magát, mert Balogban, ami még masszívan tartja magát, az az öntudat. Hogy ő valakinek a valakije. És ezt fennhangon hozza tudomására a körülötte lévőknek.
Olyan helyre kell tenni, ahol jól érzi magát.

Tehát végül nagyszerű döntés született, jól példázza a tisztikar helyzetfelismerő képességét és bölcsességét. Legyen Balog a kutatóügyeletes UAZ-on sofőr. Az köztudott róla, hogy autóbuzi és hogy imád vezetni.

Akkor majd ő viszi szolgálatba a srácokat.

– Jó lesz ez így, alhadnagy elvtárs?

– Remek ötlet! Egy korty házi pálinkát, őrnagyom?