2014.05.18. 06:00
(540. nap) Egyszóval...
1
És végre itt van, elérkezett ez a nap!!!
540 napja csak ezt a mait várom, 540 napomat adtam ezért az egyért.
Ma van a leszerelés napja!
Ma egyenként elszaggatjuk a szálakat, amik a katonasághoz kötnek.
Ma este már civil leszek!
Ma leszerelek!
Ma véget ért végre!
VÉGE!!!!
1988. május 18. szerda
Reggel jutott az eszembe, hogy tegnap nem rúgtunk be.
De senki.
Ilyen józanok talán sohasem voltunk. Az utolsó esténket töltöttük együtt. Én is ezt csináltam, és láttam a többieken is.
Rögzítettünk éles kontúrokat, csatlakozási pontokat az emlékeknek.
Ez, amit együtt átéltünk, soha nem törlődik ki.
Ez biztos.
Mivel holnaptól már végérvényesen emlék lesz, az emlékezés előtti valóság utolsó pillanatai, érzetei, érzései elviselhetetlenül felértékelődtek.
Szinte fájt, hogy mindenből üvölt a "soha többet".
Soha többet nem látod.
Soha többet nem tapasztalod.
Soha többet nem érzed.
Eltűnik holnaptól egy földrajzi egység.
A ferihegyi reptér.
Soha többet nem láthatom azokat a helyeket, amelyeken a mai napig éltem, nem lesz repedés a betonon, nem rodeózom rajta, nem állok a csáp mellett, nem mehetek be többet pilótafülkébe, nem megyek soha többet hátra a füves területre, nem ciházom többet, nem mehetek be soha többet a kutatóügyeletekre, soha többet nem járok itt a laktanyában. Itt hagyom az ágyam, kipakolom a szekrényem és üresen hagyom.
Eltűnök innen.
Semmi nem marad utánam.
Talán néhány történet, egy felkarcolt vers.
És azt is itt hagyom.
Soha többet nem olvasom vissza.
Eltűnik egy nyelv.
A fegyveranyag, a jelentem, a ciha, a tisztacsere, az ugafon, az ébresztő, a surranó, még a mágus is.
És igen, a Mágus.
Eltűnik egy kultúra.
"Nemsokára itt a május,
én vagyok az öreg Mágus."
Ki fogja ezt érteni ezentúl?
Milyen közegben lesz ez adekvát mondat?
Soha nem lesz ilyen.
Ez a mondat egy komplett kultúrát ír le, ebben a mondatban minden benne van.
De csak itt benn érthető.
Benne van a sereg, a leszerelés várása, benne van az időpontja, az egyén társadalmi pozíciója, és hogy egy kiválasztott csoport, a mágusok tagja. És ez az érzés, ez a tudat, hogy ő az öreg Mágus, ez az élet szerves része.
Nem hóbort.
Nem hobbi.
Nem gyorsan megunható szakkör.
Egy hosszú élet.
Másfél év.
Egy tizennyolc évesnek az élete tizede.
Ez volt az élet.
A véres valóság.
A sorakozó, a riadó, a fegyveres szolgálat hóban-fagyban, kánikulában, ugrani, ahová és amikor akarták. És a katonának egyetlen társa van, egyetlen valódi támasza, aki egyben az ellensége is, az idő.
Az idő karon fogja a katonát és lassan, kimérten andalog végig, az első perctől az utolsóig.
A tudat sem szabadulhat, napokig, hetekig aztán hónapokig menthetetlenül csak azzal foglalkozik, ami itt a seregben történik. Kialakulnak a keretek, és ami benne némi tartalom, az az élet.
Szenvedéssel, kínlódással, félelemmel és fájdalommal, harcokkal, barátságokkal, bajtársakkal, örömmel és vidámsággal töltött teljes élet.
És ebben helye van a Mágusnak, mint identitást adó közösségnek, a valahová tartozás tudatával.
Öreg.
Leszolgálta az idejét.
A hierarchia tetején áll.
Mindezt annak teljes tudatában, hogy a katonai hierarchiában ő van legalul, a tisztek, tiszthelyettesek alatt. De, mint leszerelő mégis ezek felett áll. Ettől Mágus.
Persze, mindegyik korosztály azt gondolja magáról, hogy felette áll a többinek. A Sas azt hiszi, hogy szárnyal, de nagyon könnyen lebucskázik, a Mamut meg hatalmas, de lassú, lomha, a Berben pedig lehet kiváló törzsi harcos, de ember.
Gyarló.
Egy Mágus varázserővel bír. Mindenek felett.
Persze a Berben, Mamut, Sas, rögtön igyekszik ezeket erőtlen eszközökkel megcáfolni, erről nem tudnak leszokni, de varázserővel tűrjük.
Ez a Mágus.
Egy kultúra szerves része, alkotója, működtetője.
Ez tűnik el holnap.
Minden eltűnik, mindent újra kell kezdeni.
Segítenek a katonaság előtti emlékek, de más élet volt.
Mindent újra kell építeni.
Ma Mágus vagyok, Mágusok a társaim. Kik lesznek ők holnap, ki leszek én?
Ezt a félelemmel teli kérdést láttam a szemekben.
Vittük egymásnak az Atlast aláíratni. Aki jó gyerek, bele kell kerüljön. A fiatalabb korosztályok is. Írja be a nevét, címét és amit akar, egy sajátos gondolatot, egy üzenetet vagy semmit. Minden jó, legyen benne.
Vittem az Atlast a fiatalabbaknak, de beszélgetés hevében nem tudtam figyelni, csak azt láttam, hogy Horgos Miki a szeszek mellé beírta, hogy "Ha mindez az enyém lehetne." Tánczos is körmölt bele nekem valamit, de nem láttam mit, épp röhögtünk valamin, talán egy kicsit erőltetve is a jókedvet. Kicsit szélesebb mozdulatokkal, egyre kevésbé egymás szemébe nézve, végül valami nevetésből kiszakadó sóhajjal, hogy "hát igen". Aztán másfelé fordulunk és elkapunk egy másik szembe jövőt. Nehéz volt kimondani, hogy holnap elválunk, ő marad, én megyek.
Tánczos fél év múlva szerel le, addigra én talán hallani se akarok a katonaságról.
Lehet, hogy soha nem látjuk egymást többet.
Nehéz ezt tudomásul venni.
Mert igen, ez a legfájóbb.
Eltűnnek a bajtársak.
Mint mindenki, mindig visszatértünk egymáshoz Tánczossal, majd másokkal újrakezdtük a színjátékot.
A valóságot nem mondjuk.
Katonaviselt férfiak vagyunk.
Körülírjuk, viccelődünk, utalgatunk, nem mondjuk, csak bénultan érezzük, hogy vége, hogy soha többet.
A nagy részüket soha többet nem látod.
A testvéred, ismered, másfél évig az életed része volt, holnaptól ez megszűnik.
De ha mégis találkozol vele később, nem ő lesz.
Aki itt volt, megszűnik.
Eltűnik.
Tegnap minden szempárban benne volt a rémület, hogy ki leszek holnap.
De nem tudom, lehet, hogy ezt csak ma gondolom, lehet, hogy tegnap ebből semmi fel sem tűnt, csak ma reggel az ébresztő után kótyagosan emlékszem így. Ez az első hivatalos emlékem az élményről, ami már arról szólt, hogy emléket gyűjtök. Nagyon remélem, hogy nem hamis máris az első emlékem az egészről.
De, hogy mindenki gyűjtögetett, az igaz. Mindenki szívta be az élményt, az emlék előtti utolsót, beszélgettünk, csapatosan jártuk a körleteket, hogy na, nézzük már meg, mit csinál a Bálna? És Nagy Feró, meg Kistatár?
A legközelebbi bajtársak néha kettes, néha nagyobb csoportokban diskuráltak, nevetgéltek.
Mindenki igyekezett mindenkihez szólni valamit, és az est vége felé egyre ki nem mondott, fájó érzésektől átitatott, suta mondatok születtek, hárman négyen beszélgetve, egymásba kapaszkodva, ölelve szorítottuk ezt a másfél évet, annak utolsó morzsáit, apró, foszló pillanatokba markolva.
Józanok voltunk.
Nagyon is.
Pontosan érzem a kés hideg vasát.
Belém döfte a végérvényesség gondolata.
Ezért tudtam pontosan reggel, hogy nem ittunk. Ettől a tompítatlan fájdalomtól.
Tudtam tegnap is, de ma lett feltűnő.
Meg talán azért is, mert reggel már senki nem volt józan.
Az izgatottság láza égett mindenkiben.
Megkaptuk a parancsot, hogy melegítőbe öltözve menjünk, adjuk le először is a fegyvereket.
Mindannyian megváltunk a minimum egy éve cipelt őrtárstól, a mi nevünket kivezették a fegyver száma mellől a nyilvántartásból.
Leadtuk a tártáskát is, zajongás, lökdösődés, röhögés közepette.
Már senki nem volt józan.
A közelgő szabadság leheletétől megittasodva vihorásztunk.
– Már fegyverünk sincs!
– Milyen katona az, akinek nincs fegyvere?
– Semmilyen. Az olyan nem is katona!
– Akkor micsoda?
– Hát civil!
Tolongva, lökdösődve álltunk sorba, hogy a kimenő ruhát leadjuk, hogy a gyakorlótól és a hű bakancstól megváljunk. Már gyakorlatilag mindent leadtam, csak még a tányérsapka maradt a fejemen.
Többször beálltam a sorba, többször visszakoztam. Nagyon szeretem ezt a sapkát. Szeretem a formáját, azt, ahogy szúrósan nézhetek ki alóla. Szeretem, hogy tartást ad a fejemnek, így a hátamnak, az egész testemnek. Jól áll és jóképű vagyok benne.
Na jó, most leadom, de amint tudok, szerzek.
Ezzel megváltam attól is, már csak a melegítő, a rövid tornanadrág, a papucs, meg a tornacsuka maradt, de ezeket hazavisszük, ajándék a Határőrségtől.
A kezdőcsomag.
Aztán este hat körül kaptuk az utasítást, hogy vegyük fel a civil ruhát. Nem kellett ehhez utasítás, mert amint nem volt már feladatunk, nagyjából két órája, sokan azonnal nekikezdtek.
Én nem.
Én vártam a parancsra, meg még utána is egy kicsit, amíg Knízner be nem toppant valami miatt és meg nem kérdezte őszinte meghökkenéssel:
– Dvorszky maga mit ül itt? Nem megy? Úgy megszokott itt?
– Megyek, ha akarok – válaszoltam neki foghegyről, de aztán felálltam tényleg, mert üljön itt a faszom tovább, Kníznerék közt.
Megyek.
Csak amiatt nem akartam, mert minél többen öltöztek át civilbe, annál inkább éreztem azt, hogy ciki az a ruha, amit behoztam. Nem azért mert más, hanem mert ugyanolyan.
Rémülten figyeltem, mi lesz a katonatársaimmal. Megszületett bennük a civil. De az a civil, akit én nem gondoltam némelyikről. Bizonyos szempontból rendben lenne, divatosak bár a másfél évvel ezelőtti divat, meg persze megjelentek az időtlen stílusok, például a makkos cipő.
Azt mindig is gyűlöltem.
Nincs rá magyarázat.
De nem bírom.
És fenntartásokkal kezelem azt, aki hordja.
Rémülten néztem arra a most már idegenre itt mellettem, akinek a táskájából egy pár ilyen előkerült, és tudtam, hogy így fognak engem is nézni, de nem engem fognak látni, hanem egy puha bájgúnárt. Mert az én élezett szövetnadrágom, kicsit buggyos, hosszú ujjú garbóm, és a lapos talpú, finom bőr cipőm ezt a képet mutatja rólam.
Én nem ez az utolsó emlék akartam maradni. Ezt egy életre elkúrtam.
Gyanakodva, idegenkedve, viszolyogva vagy gúnyosan néztem a többieket, felbuzogtak az előítéletek, és azt gondoltam, mennyire másnak látszik mind, mint ami valójában.
Mert egyenruhában nincs cicoma.
Ott kibújik az ember.
Azokat egyenruhában ismertem.
Ezeket civilben nem ismerem.
De most látom csak, hogy nemcsak kiemeli, hanem el is takarja a civil ruha az egyént. Mert ha annak tartom őket, aminek látszanak, akkor soha nem ismertem volna meg őket. Magamtól nem akartam volna tőlük semmit. De nem a ruha teszi az embert. Ha nem hagyom magam ítéletet alkotni első látásra, akkor talán a jövőben is meglátom azt mindenkiben, aki egyenruhában lenne. A jeleket ismerem, nem hagyom, hogy az előítélet mozgasson. De roppant nehéz, mert engem most is az mozgat, én ma engem nem akarnám megismerni.
A ruházata alapján semmiképp.
A hülye fasz tegnap jelmezt hozott be. Lelki topRongyból készült béna maskarát.
Átöltöztem és éreztem a csodálkozó tekinteteket. De mindenki rácsodálkozott a másikra.
– Ez baszki te vagy, Dvorszky?
– És neked meg milyen csukád van?
– Apám hozta Szófiából.
– Igen? És másmilyen nem volt?
– Miért mi bajod vele?
Ja, semmi – mondta valaki összeröhögve másokkal. – Fasza.
Jó kedvünk volt már, de én éreztem, hogy csak Dedi és Alex maradt önmaga, mindketten farmerben voltak, Dedi fehér, nyúlt pólóban, hozentrógerrel, durabel bakancsban. Alexen fekete póló, fekete lezser tornacipő.
Semmi faxni.
A sorban már alig bírtunk magunkkal ahogy kaptuk kézbe a személyiket. Szadó őrnagy osztotta ki, és hagyott bennünket sivalkodni.
– Na, mutasd csak a képet benne!
– Ne már! Ez te vagy?
– Aztakurva! Tíz év börtön. Ezt nézzétek!
– Na és nézd meg ezt a marhát! Add csak ide! Jaj ne szégyenlősködj! Láttalak már baszki a Swissair kerekén nyáladzva horkolni is, ne csináld!
Szadó még utoljára elköszönt és Zádori kopasz hadnagyra bízta, hogy lekísérjen bennünket. Az udvaron láttam elsuhanni Répát, épp hogy inteni tudtunk egymásnak, már hajtották is ki őket, az útlevél kezelők meg órákkal ezelőtt elmentek, már csak mi vagyunk.
A kapu előtt újra felsorakoztunk.
Amikor pont egy éve, még kopaszként láttam Basáékat leszerelni, nem értettem.
Hogy lehet a leszerelőket egybe terelni, sorba állítani?
Akkor megfogadtam, nem így megyek el.
Hanem úgy, hogy mindenki érezze rajtam kívül is, hogy én leszerelek. Az is, akivel együtt megyek el, és az is, aki itt marad. Mindenki tudja majd, hogy Dvorszky határőr elmegy a kapuig, Dvorszky Tamás pedig kilép rajta.
Ez egy nagy, közös esemény kellene legyen.
De ahogy anno Basáékból csöndben, civilben félszegen tébláboló, gyenge csoport lett, sorba lehetett őket állítani, nem álltak ellen a terelgetésnek, úgy lettünk látszólag mi is ilyenek.
Annyit várta az ember ezt a pillanatot, hogy már csak túl akar lenni rajta.
Fárasztja is, untatja is az egész.
Ezért állok itt.
Ilyen nyugodtan.
Sorban.
Meg azért is, mert teljesítettem.
Kész vagyok.
Akkor, amikor Basáék szereltek azt gondoltam, hogy legyen zaj, legyen mindig csatazaj körülöttem, boruljon minden, dőljön meg, ami csak meg tud.
Hát én nem tétlenkedtem.
Állandó harcban voltam a tisztekkel, tiszthelyettesekkel, tisztesekkel, és úgy egyáltalán mindenkivel, akinek valamilyen csillagja vagy beosztása volt.
Ezt teljesítettem.
Azt gondoltam akkor, hogy semmi ne legyen szent és sérthetetlen, senkit-semmit nem tisztelek önmagáért. Ha kivívta a tiszteletet, akkor igen.
Itt van például Szadó őrnagy.
Ő tisztelhető.
És itt van Guttyán, ormótlan sziklába vájt kútja az emberségnek.
És ezzel be is fejezhetem a sort.
Ezzel is megvagyok.
Azt gondoltam még akkor, egy éve, hogy legyek öngól nekik, legyek a teremtőjére támadó teremtmény, akiből katona lett, harcos, de nem a katonaság híve lett, hanem ellensége, akiből másfél év alatt nem alázatos szolga, hanem a hatalom ellensége lesz, hogy ez az ellenérzés a tisztelettel, a dogmákkal, a hittel szemben ne csak a katonaságnál legyen jellemző, hanem hogy katona legyek kinn is, harcos, aki a pusztító vakhit, az eleve elrendeltséget, mint cselekvőképtelenséget önmagára mindenkor érvényesnek tartó ostobaság elleni harc kiképzett ügynöke.
Az egyik legnagyobb ellenségem az autoriter hatalom.
És a képviselője. Akinek csillag van a vállán.
Ha nem értem van, akkor az ellenségem.
Harcos vagyok.
Kész vagyok.
Már vagy tíz perce, itt benn a sorban is.
Húzzunk már innen a picsába!
De komolyan, nem nyitná ki valaki a kaput?
Ekkor Zádori végre befejezte a beszédét, elköszönt, és utasította az őrt, hogy nyissa ki a kaput.
Még a szemem sarkából láttam Knízner kopasz hadnagyot szaladni felénk. Lemaradt az eseményről, későn érkezett. Ha egy perccel korábban jön, még egy remekbe szabott, testhezálló beszédet mondhatott volna. De elkésett, nem parádézhat. Csak egy pillanatra láttam, de sütött róla a kétségbeesés.
Eszembe jutott, hogy hátra szólok neki, ha már ilyen lélekszakadva fut utánunk, hogy igen beraktam az uzsonnát, van rajtam sál, Anyu, de aztán meg se álltam, végtére is ki ő nekem?
És nagy lépéssel kiléptem a kapun, és felszálltam a kinn várakozó határőrségi buszra.
Egyszóval:
leszereltem.
Epilógus
A civil élet első pillanatai.
Szadó parancsa volt ez így, hogy hagyott bennünket saját lábunkon kilépni a kapun a buszhoz, amivel bevisznek a KÖKI-re kiszórni minket. Kedvelem azt a fickót, tudja mi fontos ilyenkor. Azt a lépést, a kapun kívülre, mindenkinek magának kell megtennie.
A buszon nemsokára elült egy kicsit a zsivaj, én miközben meredtem az ablakon át a semmibe, az ölembe engedtem az Atlast. Kézben hoztam, mert nem akartam a táskába tenni, nem akartam összegyűrni. Szétnyílt, és megláttam Tánczos kézírását.
A Világtérképre írt egy mondatot búcsúzóul:
"A világ legszabadabb emberének. Dvorszky Tominak"
79 komment
Címkék: civil fegyver beton bakancs józan gyakorló riadó tányérsapka surranó sorakozó Atlas Mágus Répa ciha tártáska fegyveres szolgálat ugafon makkos cipő kimenő ruha Határőrség
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Flankerr 2014.05.18. 06:37:56
Nagyon köszönöm ezt a hatalmas, felemelő, liftező, mesélő, historizáló és váratlanul de olykor elementárisan filozofikus élményt, ezt az 540 napot. Mondom ezt katonaviseletlen örök civilként (sorozáson azért még voltak, meg be is akartak hívni de nem hagytam magam). Minden másodpercét élveztem, és örömmel várom a folytatást.
Magam is írtam blogbejegyzéseket, így arról viszont van fogalmam, mekkora hatalmas meló van ebben az 540 napos krónikában. Iszonyatosan sok. Még egyszer gratulálok!
Pedezsi 2014.05.18. 06:49:31
Szar volt mert kötelezö volt,de azért mégiscsak szegényebbek lennénk jó pár élménnyel....
Magnat 2014.05.18. 09:14:33
Herstal Rajmund 2014.05.18. 09:25:27
Herstal
LordCsipisz 2014.05.18. 10:35:14
wrstjnethn 2014.05.18. 10:36:36
Ezúton szeretném én is megköszönni a (számomra) utóbbi egy évet. Tavaly áprilisban találtam rá a blogra, akkor elolvastam pár bejegyzést, majd pár napra el is felejtettem. (Úristen, milyen közel volt) Aztán az elejétől kezdve kezdtem olvasni, reggel-délben-este, hogy utol érjem a történéseket. Azóta minden nap olvastam és élveztem a blogot, két napnál többet esküszöm, sosem hagytam ki. Én is csak sorozáson vettem részt, vonulnom már nem kellett, így egy teljesen idegen világot ismerhettem meg.
Nem tudom, van-e még egy olyan írás, ami ilyen részletes és változatos betekintést ad a honvédség/határőrség akkori állapota, teljesítménye és felépítése mellett egy kicsit az ország hangulatáról, gondolkodásmódjáról, továbbá egy kisember személyes élményeiről és jelleméről.
Külön elismerésem az ötletért, hogy ez "pár év" csúsztatással élőben került fel a netre, sokkal izgalmasabb volt így olvasni, mintha egyszerre vagy legalábbis nagyobb részletekben jelent volna meg.
Mivel nem tudok ott lenni a személyes találkozón, innen gratulálok és remélem még lesz egy utózönge legalább az ezt az időszakot követő összefoglaló az életről, bár az már egyértelműen a civil magánéleted. (tudod, a kutyás pasi meg a feleséged neve...)
Köszönöm!
2014.05.18. 10:55:07
Remélem, pár utózöngét még olvashatunk a leszerelés utánról is!
bagamoyo 2014.05.18. 11:15:56
Mágushoz méltó meló volt :D
És aznap a kismágusok seggéről leesett a tojáshéj.. Igaz Petró??? :D
bagamoyo 2014.05.18. 11:25:27
Oldm4n 2014.05.18. 11:48:08
Üdv a civil életben, határőr!
Örülök, hogy megismerhettem.
Rollende Landstrasse 2014.05.18. 12:08:09
Szép volt Dvorszki, átéltem a másfél évet újra. Mióta a blogodat olvasom, mindig ránézek a vasútról a ferihegyi laktanyára és próbálom beazonosítani a helyszíneket. Illusztrálom magamban a történetet. Remélem, egy darabig legalább hetente megtudunk valamit a civil visszailleszkedésről. Aztán majd az ilyen írások is megritkulnak, és letűnsz, felszív az élet, mint a valóságban a régi bajtársainkat.
A leszerelés után néha még visszajártunk. Könnyű volt, mert külső elhelyezési körletben voltunk, nem zárt laktanyában. Egy-két hónapig csak intettünk a pauügyeletesnek, visszaköszönt, hiszen ismert. Aztán egyszer egy ismeretlen ügyeletesnek már magyarázkodni kellett, utána már nem mentünk vissza többé. Vége volt.
bagamoyo 2014.05.18. 12:36:36
hungarisztan 2014.05.18. 13:21:32
Kösz a sok munkát.
Aztán a kutyás sztoriról ne feledkezz meg!
Semper Fidelis 2014.05.18. 14:29:00
Martin Berghoffer 2014.05.18. 16:21:59
Határőrségbe.Én már az új kor gyermeke vagyok (2000 feb.) és egy élmény volt.Kérünk azért majd még pár bejegyzést Hatá......Civil,"szabad" Dvorszky Tamás! :)
Oldm4n 2014.05.18. 17:11:53
dwr 2014.05.18. 17:32:36
Fura fintora a sorsnak, illetve a BM HÖR-nek, hogy ahol te jártál, gyakorlatilag én is eltöltöttem hosszabb-rövidebb időt ugyanolyan sorozatban. Adyliget kivételével mindegyikre szívesen emlékszem vissza, így 23-24 évnyi távolból.A sok negatívum dacára, ha alaposabban meggondolom, a "felnőtt emberré" érésem szempontjából egyértelműen pozitívnak gondolom a szaldót.Valahol sajnálom azokat akiknek nem sikerült egy picit sem profitálniuk az ott töltött időkből.
Na de félre az érzelgősséget.
Száz szónak is egy a vége:mocskosul jó volt olvasni a blogodat, köszönöm a kitartó történetfűzésedet.
Ui:Hogyan is mondta a Sörgyári Capriccioban a gondnokné mikor lejött a kéményről?
-Gyönyörű volt, mert veszélyes volt és mert veszélyes volt, igaz volt....
üdv: kisberben
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.18. 17:46:18
Kicsit irigylem azokat, akiknek maradt pozitív élményük is abból az időből.
Visszagondolva, egy-két kivételtől eltekintve gyűlöltem azt a csürhét.
Többségük agresszív, alkoholista tahó volt, néhányan a sittet is megjárták. (asszem, Dvorszky határőrrel sem lettem volna jóban :D)
Viszont a kiképzés és a szolgálat lényegesen lazább volt, mint házigazdánké.
Belső őrség 2-2-2 órás forgóban, a raktárnál 3-3-3 óra, mert volt torony is.
Vicces (?) de jóformán semmi emlékem sem maradt a másfél évből.
Talán nem véletlenül. :)
wrstjnethn 2014.05.18. 18:11:29
Bambano 2014.05.18. 18:26:59
@álfirkász: bent voltál, szarul érezted magad, szívattak, ostobák voltak, de túlélted. és büszke voltál magadra, hogy ezt is túlélted. és úgy érezted magad, hogyha civilként rádtámad a kínai néphadsereg, behajigálod őket a napba, mit kavarnak azok az édessavanyú helyett...
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.18. 18:41:04
Szerencsém annyi volt, hogy a távozók utolsó csapata az új helyen talált állást nekem is, bár idegen területen, vadidegen emberek közt. :)
Dvorszky határőr 2014.05.18. 19:41:55
Sziasztok!
Elnézést kérek, hogy nem válaszolok külön-külön, mert mindannyiótoknak csak azt tudnom válaszolni, hogy rettentően hálás vagyok nektek, hogy velem együtt éltétek végig ezt a másfél évet. Amikor nekikezdtem fel sem fogtam mibe vágtam bele, és ahogy anno, amikor valóban katona voltam, a blog kezdetekor borzasztó távolinak tűnt ez a nap, a leszerelés napja, a befejezés napja. És most én is azt érzem, hogy pokoli gyorsan eltelt. Nagyon jó látni a neveiteket a kommentekben, mert mindenkit ismerek név szerint régről, hosszú hónapok óta arc nélkül ugyan, de ismerjük egymást. Nagyon köszönöm bagamoyonak, aki az utolsó három hónapom eseményeit megerősítette sok beszélgetésben, mióta itt a blogon összetalálkoztunk, lévén az utolsó három hónapom, neki az első három volt Ferihegyen, így tanúja, résztvevője, szereplője, segítője és olvasója volt egyben a blognak. Ugyanígy pedezsi, akit a blog által találtam meg újra, és aki körlettársam volt anno. Nagyon köszönöm annak, aki maga is blogíróként a belefektetett energiámat is kiemelte, köszönöm annak aki angliából egy idegen világból hajlandó volt naponta visszajárni ide magyarországra, és még messzebb is a múltba, köszönöm annak, aki naponta jár el szolgálatban mozdonyt vezetve a reptér előtt és az én írásom miatt keres ismerős részleteket a laktanya mai épületén, köszönöm annak aki, reméli, hogy berántottak tartalékosnak, ha már úgy elbaltáztam a következő pár évét, hogy nem írok a futkosóról, köszönöm annak, aki későbbi berbenként, sasként az általam írt helyszíneken járt és színesítette az én képem a laktanya későbbi életéről, köszönöm a sorsnak, hogy idesodorta egy őrkutya, Fjord, korábbi gazdáját, őrtársát, köszönöm annak, aki utálta a katonaságot, emléke sincs róla, az enyémet mégis végigolvasta, köszönöm annak, akit bár elcseréltek a szülőszobán, de nőként is érdekesnek tartotta a történetem és végül köszönöm annak, aki sohasem volt katona, de reggelente kajálás közben vagy a budin olvasva rajtam röhögcsélt, és annak aki még nem is lehetne, mert 14 évesen még nem viszik az embert, de mégis elolvasta a történetem (a csúnya szavakat remélem kifütyülted olvasás közben:) ).
És természetesen köszönöm annak is, aki sosem kommentelt, de elkísért idáig.
Szóval köszönöm.
Az elkövetkező napokban még egy két kiegészítést teszek, leírom, mi lett Edittel, a kutyás emberrel, meg előkotrom valahogy a feleségem nevét is.
Ha mást nem, a blogtalálkozóra.
Addig is üdv nektek,
Dvorszky Tamás
paveway 2014.05.18. 19:53:25
Egyszer F2-n a kilátó terasz korlátjára tettem egy műanyag palackot, amit lesodort a szél. Ezúton is üzenem az akkor ott kampózó hörnek, hogy bocs :)
Pedezsi 2014.05.18. 20:07:34
Martin Berghoffer 2014.05.18. 20:26:41
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.18. 20:56:17
Ő egyenruhába bújt ember volt, amit a tiszttársairól, az emlékeim alapján nehezen tudnék elmondani.
Viszont rosszul emlékeztem, úgy tűnik, 88-ban szereltem le, nem 89-ben. Úgyhogy a tényleges gengszterváltás még hátra volt. Bár a cégek pusztulása már rendesen megindult akkoriban.
Börnike 2014.05.18. 21:42:27
Köszönöm neked ezt az élményt amit nyújtottál írásaiddal és kicsit nosztalgiázhattunk általad az emlékeinkben. Örülök, hogy megismerhettem Dvorszky Határőrt.
Üdv. Börnike. (Honvédségnél volt a becenevem Börni)
Derek707 2014.05.18. 22:53:10
A mindennapi blogírás is szuper teljesítmény, hosszú volt a másfél év, de napi rutinná lettél :) Köszi érte. Sajnos blogtali nem jöhet szóba, de ha Portsmouth felé keveredsz, egy pár körre a vendégem vagy ezért a munkáért cserébe!
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.18. 23:34:07
off: a Derek nick te voltál az index fórumán?
szepi79 2014.05.19. 00:05:05
"Az elkövetkező napokban még egy két kiegészítést teszek, leírom, mi lett Edittel, a kutyás emberrel, meg előkotrom valahogy a feleségem nevét is.
Ha mást nem, a blogtalálkozóra."
ezt meg várom nagyon! még1x köszi az elmúlt fél évet :D
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.19. 00:08:42
HighTroller 2014.05.19. 09:40:13
niches 2014.05.19. 13:10:58
Az elmúlt másfél év gyakorlatilag minden reggelét a te bejegyzéseddel kezdtem, ami azért szerintem nem kis teljesítmény részedről :)
Két okból is megfogott a blog: egyrészt én már sosem lehettem katona. Bár a behívót még megkaptam, de már az alkalmasságira sem kellett elmennem, eltörölték a sorkötelezettséget...így viszont átélhettem valamicskét én is ebből az életből.
Másrészt én ezalatt a másfél év alatt születtem, így arról a korszakról - amire még nem emlékezhetem - egy remek kis leírással gazdagodtam: jobban megérthettem, milyen világban éltek akkor szüleim :)
Szóval köszi mégegyszer! Blogtali nekem is felejtős, külföldön dolgozom én is, mint ahogy már valaki korábban említette a kommentekben..
Erőt, egészséget!
lyken 2014.05.20. 10:12:14
Egyetlen baj, hogy gyorsan elment. ;)
Dvorszky határőr 2014.05.20. 13:43:44
:)
Dvorszky határőr 2014.05.20. 13:47:02
Azt megkérdezhetem, hogy hogy bukkantál rá a harmadik napon?
Engem nagyon meglepett, hogy milyen sebességgel terjedt az elején, aztán valamikor tavaly nyár közepén, lassulni kezdett a növekedés, most január óta meg stagnál, de az eleje az döbbenetes gyors volt.
Dvorszky határőr 2014.05.20. 14:37:45
De amint megvan a terv, megírom.
:)
Dvorszky határőr 2014.05.20. 15:16:38
Szóval semmi sem lehetetlen. :))
Dvorszky határőr 2014.05.20. 15:19:31
Nem hiszem, hogy megválogatom majd a szavaimat. :))
lyken 2014.05.20. 15:22:29
Martin Berghoffer 2014.05.20. 17:37:40
Dvorszky határőr 2014.05.20. 17:42:43
Dvorszky határőr 2014.05.20. 17:43:42
Dvorszky határőr 2014.05.20. 18:26:34
Az engem eléggé meglep, milyen sokan olvassátok külföldről, pl. angliából. A blogtalálkozóról beszámolok majd :)
Flankerr 2014.05.20. 19:07:10
Nálam a stílus rengeteget számít, ezért is maradok olvasó, mert nekem szinte mindegy miről. Például ott a Hamster blog, ami számomra alapvetően semleges témákról ír, csak jó és érdekes stílusban, ezért olvasom.
Szerintem az Index címlapos posztok miatt van sok olvasod Angliából. A kint dolgozók között szerintem az Index felülreprezentált, mint hírforrás, és sokan "itt ragadtak", mert tetszett amit olvastak.
bagamoyo 2014.05.20. 19:13:11
álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.05.20. 19:45:31
Azért az a famászás belülről... a látványtól is rosszul voltam. ;)
ui: tényleg mesélhetnél picit magadról, hogy mi lett veled, hova sodort az élet, mert amit találtam... hát enyhén hajmeresztő, ha az tényleg te vagy :)
(tegnap-tegnapelőtt valamit meg akartam keresni a blogodban és hirtelen nem tudtam, mit írjak a gúgliba, beírtam a neved)
lyken 2014.05.20. 20:35:46
Mivel akkor már hosszú ideje milstory blograjongó voltam, felért a dolog egy karácsonyi ajándékkal. :))
Baley 2014.05.20. 20:49:52
Dvorszky határőr 2014.05.20. 20:59:24
Le akarom írni majd, hogy mi lett velem, mondjuk úgy, hogy bemutatkoznék itt a végén, mert hogy milyen vagyok azt már leírtam, de hogy ki vagyok, azt még nem. De az utazás az bejött, a sereg óta ötvenvalahány országban jártam, de majd ezt tényleg kifejtem hosszabban, meg tervezem, hogy feldolgozom blogban. :)
Meg pénteken elmondom, annak aki el tud jönni. :)
Bambano 2014.05.21. 01:54:08
viszont amikor a hófúvásban mentek a sofőrök meg a harcjárművezetők menteni, az tényleg az emberekért volt. következő nyáron tele voltunk keresztapákkal :) (értsd: elég sok nőt hoztak le az alpokaljáról katonai teherautóval, és többet harckocsival, akik meg is szültek, gyakran, mielőtt a kórházba értek volna. olyankor a t-55 sofőr lett a keresztapa :) )
hungarisztan 2014.05.21. 04:28:36
Amúgy apám 1986-ban kapott valakitől egy Vangelis CD-t, amit persze még évekig csak kívülről tudtunk szemlélni, de nem is ez az érdekes, hanem sokkal inkább az, hogy gyakorlatilag 4 évvel a CD kereskedelmi megjelenése után, a bár már hanyatló, de még nagyon is létező szocializmus kellős közepén már a szerény lakótelepi lakásunkban porosodott egy példány ebből a „csúcstechnikás” adatrögzítő eszközből. (Pedig senkik nem voltunk, még csak nyugati kapcsolataink sem voltak, Bécsbe sem jártunk bevásárolni – meg nem tudnám már mondani, kitől érkezett az „űrtechnológia”...)
A sok külföldi olvasó szerintem nem nagy meglepetés (üdv Svédországból amúgy), tekintettel arra, hogy az elmúlt években igen nagy szürkeállomány-kiáramlás zajlott le (egyes források szerint nagyobb, mint '56 után!), s e gazdasági-politikai menekültek java része aktív olvasó, akik részint a távolság miatt és a nyelv hiánya miatt, részint általános érdeklődésből, értelmiségi attitűdből sokat olvasnak, a blogok és a hozzászólók pedig sokszor ajánlanak másik (hasonló) blogot, így könnyű a nagyjából egy körben mozgó blogokra áttévedni (és ottragadni) – egy kör alatt nem feltétlenül csak a témát értem (pl. katonaság), hanem mondjuk a hasonló irodalmiságú, színvonalú stb. blogokat is. Ahogy @Flankerr: is írta, sokszor a téma mindegy is, ha érdekes a szöveg, akkor jöhet bármi. (Nekem pl. jelen pillanatban 43 rendszeresen olvasott blog van az RSS feederemben a létező legkülönbözőbb témákban: barkács, legó, fotó, emigráció, karikatúra, katonaság, hajózás, repülés, humor, politika, utazás, ismeretterjesztés, űrhajózás, fikció, tárgykultúra, könyv, társadalomkritika, design stb. – épp a minap morfondíroztam rajta, hogy hogy megváltoztak az olvasási szokásaim az elmúlt 15 évben, mára gyakorlatilag szinte csak online olvasok mindent, és ez csak részben indokolható a külföldi létből származó nehézkes hozzáféréssel az offline tartalmakhoz. Nem biztos, hogy ez jó, de ez van. Ami engem illet, a Gutenberg-galaxis tényleg haldoklik.)
Jó volt-e a sorkatonai szolgálat ill. „ráférne-e mindenkire” téma: én tini koromban sokáig éltem abban a botor meggyőződésben, hogy ez hazafias kötelesség (pedig már akkor is irtóztam a kirakathazafiság, a turbómagyarság minden formájától), aztán szerencsére időben megjött az eszem, gimi utolsó évében már minden erőmmel azon dolgoztam, hogy el tudjam kerülni. Volt ott mindenféle kísérletezés, egészségügyi alkalmatlanságtól kezdve (amit érvényes pilóta szakszolgálati engedéllyel ugye picit nehéz volt hitelesen képviselni, de hát a papír ugye sokmindent elbír...) a külföldi tartózkodáson át a nemzetgazdasági érdekig (igen, ezzel is lehetett lébecolni! főleg sportolóknak járt, de szellemi kiemelkedőségek is bepróbálkozhattak – ez utóbbi lettem volna én, na ezen nem csak a sorozótiszt röhögött :o)) bezárólag minden. Mázlim is volt, akkor már lehetett tudni, hogy aki időt nyer, életet nyer, s bár sok (konkrétan kilenc!) éven keresztül rezgett a léc, minden szeptemberben a frász kitört, hogy egyszer az igazolások tömkelege ellenére nem megyek haza a sorozásról, azért csak sikerült kibekkelnem, mikor végül már a sorozótiszt magyarázta unott pofával, hogy miképp kell elkerülni a szolgálatot, így mire végre megkaptam az E kategóriát, addigra pont meg is szűnt az intézmény... :o)
Egy percig nem hiányoltam, mégpedig azért, mert semmi szükségem nem volt arra, hogy olyan szellemi óriások próbáljanak betörni hosszú hónapokon át, amilyenek ugyebár a sereget leginkább jellemezték. Nem hiányzott az sem, hogy eme össznemzeti bohóckodás miatt fel kelljen adnom az albérletem, a munkám, s hogy x hónap elteltével nulláról kelljen indulnom, miközben előre lehetett tudni, hogy bent a kezdeti szivatások után már csak az unalom és a láblógatás marad, no meg a tömény kanszag. Nem, nem, soha egy pillanatig nem bántam meg, hogy kimaradt az életemből, igaz, ha rajtam múlna, háború sem lenne, és az egész fontoskodás végképp okafogyottá válna. (Ez nem akadályoz meg abban, hogy érdeklődjem a haditechnika vagy a katonasztorik iránt.)
No, egyelőre ennyi, várom a folytatást, érdekel, mi lett belőled azóta. Újkori fotó is jöhet, ha már egyszer régi fotókat felpakoltál, meg az egészet névvel felvállaltad...
De aztán nem ám csak a blogtalin jeleskedni, kirekesztvén a külhonba szakadt olvasótábort! ;o)
Dvorszky határőr 2014.05.21. 12:00:26
Dvorszky határőr 2014.05.21. 12:03:05
(na ez bakker micsoda nyakatekert mondat lett)
:)
Dvorszky határőr 2014.05.21. 12:51:33
Baley 2014.05.21. 14:13:40
Nem-nem, mi közvetlen harcostársak vagyunk. Ha metaforisztikus akarok lenni, akkor ti a lövészárokban ütitek az ellent, miközben én vagyok mögöttetek az egyszemélyes aknavetős egység a másodvonalon. :D
Dvorszky határőr 2014.05.23. 13:32:48
Én még középiskolás volta, amikor sorozásra kellett mennem, akkor ugyanolyan kötelező és érhetetlen dolognak tűnt, mint az akkori "polgári védelem" (nem emlékszem mi volt a neve) által rendezett kispuskalövészet, amire szintén elvittek mindenkit a suliból, de kispuskával nem lőttünk, hanem megmutatta valaki, hogy hogy zajlik, meg kézbevehettük a kispuskalőszert, a sorozás esetében, meg a kifejezést se értettem, olyan fiatal voltam, hogy eszembe se jutott elkerülni a katonaságot, mert fogalmam sem volt, hogy jön. Tudtam, hogy Ketyát, az akkori jóbarátomat is elvitték, de nem tudatosult, hogy ez engem is fenyegethet, csak amikor jött káderezni két határőr.
Hogy miből gondolták, hogy épp én leszek az, aki kell nekik fogalmam sincs :)))
A Guttemberg galaxis tényleg inog, de mondjuk külföldön nektek ez kifejezetten jól jön. Öcsém Angliában él, ő is így tájékozódik.
Egyre döbbenetesebb adatok kerülnek felszínre az utóbbi évek kivándorlásáról, tényleg lassan nem vicc lesz, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt, bár nem biztos, hogy szükség lesz rá, szerintem egy ideje kiégett az izzó.
:)
Dvorszky határőr 2014.05.23. 13:35:19
Baley 2014.05.27. 20:24:02
Ezeknek az eszközöknek mindig van valami kimenete, ami vagy közvetlenül tunnerbe dugható, vagy van hozzá átalakító. De múltkorában hasonló problémával forrasztottunk átalakítót. Budafoki-Bertalan Lajos saroknál van a Mikronika, minden létező aljzatot megkapsz kábelekkel. Lehet még kapcsolási rajzuk is van arra amire kell. Forrasztópáka van a harmadikon. ;)
Baley 2014.05.27. 20:27:19
troger242 2014.05.28. 12:25:39
johnibyg 2014.05.28. 22:47:42
Egy ideig nem értettem, miért gondolkozik el gondterhelten, hogy ezután mi lesz, mit kezd az élettel. Most, hogy érettségi időszakban vagyok, mindent értek. A bizonytalanság az ismeretlen, új dolgok felé elgondolkodtatja az embert, még ha csak egy nyárnyi idő is az. Az utolsó napok feszültségéről lemaradtam, a blogtaliról is, de legalább RoLa (a szállítási forma névbirtokosa) posztját a másik blogon olvasva időben (reggel) láttam. Még gondolkoztam is, hunnan ismerős a posztíró neve :-)
johnibyg 2014.05.28. 22:49:37
Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:08:10
:)
Köszi
A forrasztópáka nem az én szerszámom, de szerencsére Danó is ott van a harmadikon.
Meg már én is.
:)))
Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:10:27
Na tök jó, nagyon örülök, ez valóban igazi elkötelezettséget jelent, én is csak olyasmik miatt vállalok be ilyen éjszakázást, ami nagyon leköt.
Mondjuk az elmúlt másfél évben ilyen volt a blogírás. És emiatt azért becsülendő, amit írsz, mert pontosan tudom milyen a másnap ilyenkor a melóhelyen.
:))
Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:14:49
Kurva jó az élet, irigyellek, csak arra figyelj, hogy csak olyat csinálj, amit valóban akarsz. :)))
És szerencsére Knízner nem csinált semmit és azóta se hallottam róla soha.
:)
atesza 2014.10.04. 17:42:27
Most akadtam erre a nem mindennapi "történetre". (amihez csak gratulálni tudok, nem semmi)
Aminek talán én is "részese" voltam 1 éven át. Úgy emlékszem 92-93 ban voltam Ferihegyen katona. Mi vonultunk,de már csak 1 évre. Így kaptuk is a szivatást rendesen.
Összességében nekem nagyon jó volt, persze így utólag visszagondolva.
A laktanyaparancsnok úgy emlékszem valami Farkas Zsolt volt, de nem biztos.
A szakaszparancsnokom pedig,-ezt nem felejtem el- Lázár(mi csak lézernek hívtuk). Mivel egy kis alacsony vörös emberke volt, ráadásul tök vicces és jópofa.
Nem tudom 91 előtt mi volt a rendszer, de nálunk már úgy volt, hogy 2 hét szoli, 1 hét kiképzés és 1 hét otthon. Persze ez az egy hét otthon nem mindig jött össze, de általában megvolt.
Mi is jártunk F1 és F2 re, változó volt.
Nekem is vannak jó és vicces történeteim, amikre a mai napig emlékszem. Még most is -pl pár napja voltam egy repülősnapon- ha megérzem a levegőben a kerozin szagát, mindig ez az egy év szolgálat jut az eszembe. A betonon a gépek mellett, télen nyáron.....
Na de nem is húzom az időt, jó volt nagyon ezt olvasgatni.
atesza 2014.10.04. 17:51:56
Szerintem ez az egész történet egy könyv formájában is megállná a helyét. Nem gondoltál még rá?
Dvorszky határőr 2014.10.08. 16:57:43
Nagyon örülök, hogy tetszett a sztori!
A nevek amiket említesz nem rémlenek, valószínűleg a rendszerváltással elég nagyot változott ott minden, ezt hogy két hét szoli egy hét kiképzés egy hét otthon ezt álmomban sem gondoltam volna. :)
Amúgy mit takart a kiképzés?
És igen, ha találkozom bérmilyen korú katonával aki előttem vagy utánam volt a reptéren, mindenki azt mondja, hoyg a reptér az beégett az kitörölhetetlenül megmaradt.
Nagyon köszönöm, hogy végigolvastad. A könyv ötlete megvan, át kéne egy kicsit dolgoznom.
Amúgy Te hogy találtál a blogra?
Üdv:
Dvorszky határőr :)
atesza 2014.10.08. 17:44:22
Szia
A blogra úgy találtam, hogy rákerestem google-ban, nem e van valami régi "emlék" a ferihegyi határőrségről. Sokszor eszembe jut még az az egy év. Ezért is kerestem rá.
Mikor én vonultam, úgy emlékszem 23 éves voltam, de azért voltam már ilyen "öreg" mert kb. 2-3x halasztást kértem egy suli miatt. Bevonulás előtt, személyesen felkeresett a lakásunkon egy százados vagy ezredes, már nem tudom. Gondolod..... csak lestem mikor csengettek a lakásunkon. Aztán szépen, egy kávé mellett elmondta hogy hová fognak vinni. Persze áradozott róla,hogy milyen jó,és elitt hely lesz. Majd meg is jött a behívóm. És megtudtam, hogy amitől mindenki rettegett, sajnos valóra vált, a 2 hónap kiképzésem Nyírbátorban lesz. Állítólag a legrosszabb hely volt ami csak lehetett. De kibírtuk. Ezután vittek Ferihegyre.
23 évesen mondhatni én voltam a legöregebb. Igaz akkoriban már nem volt olyan nagy a szivatás. Igaz mi voltunk az első "egy éves bevonulók".
Az egy hét kiképzés?
Az azt jelentette, hogy bent a laktanya mellett, volt egy focipálya, vagy valami ilyesmi, és minden nap oda ment ki a szakasz. Ott volt aztán futás, meg ilyen apróságok, kúszás mászaás, stb. Elég laza volt, mivel csak a szakaszunk és a szakaszparancsnok volt velünk.
Utólag belegondolva, sok olyan dolog volt ami örökre megmarad. Pl. éjjeli szoliban a hajtóműben alvás, reggel pl. már a DELTA gépnél a kávé mindig ki volt készítve a lépcsőn, pl. éjjel a nagy lépcsőt visszatoltuk a géphez és bementünk szétnézni, pl. az F2-n a "kéteringes" autóról mindig akadt kaja, vagy az F1 en a csomagosnál a légitársaság kértyákat lopkodtuk a csomagokról.
Volt olyan is, hogy pont szilveszter előtti nap riccses voltam. Pont kivittek, mert elfogtak 2 "orosz szökevény örömlányt" akikre egész nap vigyázni kellet 2 külön szobában, mert kihalgatták őket. A csaj ott sírt a vállamon hogy most mi lesz vele.
Aztán volt olyan szoli is, amikor a laktanyánktól pár 100 m-re volt egy barakk, ahol a kitoloncoltak várták a sorsukat, és a körül kellett járőrözni. Ott aztán voltak gubancok.
Ha bármi kérésed van szólj, mert van sok emlékem. sajnos akikkel voltam, azokat azóta sem láttam.
Amógy Ózd mellett éltem, jelenleg Egri vagyok.
Tóth Gyula 65 2015.01.28. 09:42:07
Tóth Gyula 65 2015.01.29. 12:58:30
bezdomnyij 2017.01.18. 17:13:22
Én is szeretném megköszönni ezt a blogot! Bár én csak utólag, lényegesen rövidebb idő alatt olvastam el (így is eltartott pár hétig, szándékosan munkaidőben loptam pár percet egy-egy posztra), de még így is próbáltam átérezni a kilátástalan hónapokat, és bevonulás elején történt dolgok számomra is a messzi múltban megtörténtnek látszódtak a végefelé.
A történések is érdekesek, sokszor megrázóak vagy viccesek voltak (nekem talán Sípos története volt a legdurvább), de talán még érdekesebbek voltak a gondolataid, amelyek egy független személyiséget mutatnak be, aki kritikusan szemléli a világot, nyitott mindenre, és nem hagyja, hogy elméje eltunyuljon, és nem idomul a csordához. Te magad is sokszor leírtad, hogy szabadabb vagy sorkatonaként is, mint a tisztek közül majdnem mindenki, én hozzátenném, hogy a legtöbb "civilnél" is az voltál, az vagy. Irigylésreméltó. A befejezés, ennek a posztnak a legvége meg kifejezetten gyönyörű, a legszebb regények érnek így véget.
Én nem voltam sorkatona, az utolsó sorozások kapcsán még a háziorvosnál kivizsgáltak, de mire a következő állomásra jutott volna a történet, megszűnt a sorkatonaság. Még a blog tükrében (már ha ez egyáltalán ellentmondás) sem bánom, hogy nekem ez kimaradt, én nem bírtam volna ki, mert nem rendelkezem azzal a belső szabadsággal, amely megőrzi a személyiséget a szadista, embertelen környezetben. Félek, hogy én jobban hasonlítok a gyáva, megalkuvó tisztekre, és abban meg biztos vagyok hogy úgy, hogy személyi szabadságommal rendelkezem, azt dolgozom, amire mindig is vágytam, és nemigen vannak külső korlátjaim, sokkal inkább rab vagyok, mint amilyen te kiskatonakorodban voltál bezárva egy laktanyába - saját magam, saját korlátolt, tunya, beteg elmém rabja. Az emberanyag minősége, ugye.
Egy kérdésem lenne: olvastad Ottlik Gézától az Iskola a határont?
Dvorszky határőr 2017.01.19. 17:45:21
Kedves Bezdomnyij!
Nagyon köszönöm a kommented, nagyon jól esik az amit leírtál, örülök, hogy még ennyi idő után is érdekes tud lenni és hat valamennyire a blog.
Igazad lehet, azzal kapcsolatban hogy szabadabb voltam a tiszteknél, vagy tán néhány civilnél is, de alapvetően, ha az ember rendelkezik egy bizonyosfajta szabadsággal, munkahelye, otthona családja van és ezeket esetleg összehangoltan működtetni tudja, van ideje magára, a családjára, barátaira, hobbira, és ezeket hellyel közzel zavartalanul teheti, mert az állása relatíve biztos, a családja, stabil, a szakmája, hivatása keresett és megélhetést biztosít, akkor a "szabadság" elég teoretikus dolog, akkor válik csak fontossá, ha hirtelen megvonják. Ezért az én szabadság keresésem nagyban köszönhető annak, hogy elvették. Sosem biztos, hogy enélkül én ugyanez az idegesítően nyughatatlan fickó lettem volna.
A látszólag korlátok közt élő ember, korántsem biztos, hogy konkrétan rab, csak rendezett körülmények közti él, és ennek vannak jól látható keretei, de ettől még lehet szabad.
És az emberanyag minősége meg "harcban" ismerszik meg, vagyis szerintem, azt állítani, hogy Te biztos nem álltad volna meg a helyed, nem lehet, mert azt bizton állíthatom, hogy legtöbbünknek jóval magasabb a terhelhetősége, mint, amit elsőre gondol magáról. Aztán van aki feszegeti a saját és mások határait, van aki csak kitolja a határokat ameddig képes, és azon blül igyekszik működni. De a határ az jóval messzebb tolható, mint amennyire esetleg a viszonylagos biztonságból látszik.
Bár bevallom, hogy több barátom, ismerősöm elbeszélése alapján én operettkatona voltam, egy kollégiumi hangulatban, sokkal keményebb, nehezebben viselhető helyek, laktanyák, beosztások is voltak, és én sem tudom, hogy egy keményebb helyen én hogy viselkedem.
Mindenesetre nagyon örülök, ha az az út és szabadságkeresés, ami a katonaságomat jellemezte érdekes volt számodra is és azt külön köszönöm, hogy megfogalmaztad és leírtad nekem.
ui. Igen olvastam az Iskola a határon-t, de legalább 15 évvel a katonaság után. Nagyon tetszett a könyv és azt olvasva is azt éreztem, hogy
nekem azért szerencsém volt végig.
:)
üdv
Dvorszky határőr