Centi_30.jpg471

Február 3.  Kedd

Hőmérő80.jpgMa nem sikerült elkerülnöm: főzelékeket kellett kavargatnom. 400 literes mellig érő főzőüstökben kell egy másfél méteres fakanállal forgatni azt az irdatlan mennyiségű ételt. A kőtörés lehet hasonlóan nehéz. Négy üstben főtt a paprikás-krumpli, arra figyeltem. Még nem forrósodtak át teljesen, a főzés elejénél állítottak oda.

Megkevertem az egyik üst tartalmát, s meglepetésemre egy – majd 20 centis – vaskos üveg hőmérő bukkant ki a krumpli közül. Egyben volt még, nem folyt ki belőle a higany. Kérdezgettem a többieket, nincs-e valami ötletük arra, hogy kerül hőmérő a krumpli közé, de nem is értették mit kérdezek, a hőmérőre mutatva meg el sem hitték, nem lett gazdája.

Azt halljuk többektől, hogy az időjárás jelentésben bemondták, minden rekordot megdöntött a napokban a hideg, mínusz 15-16 fokra melegszik napközben az idő.
Nem ellenőriztem, ki nem vittem a konyháról a hőmérőt, de innentől kezdve ezzel mértem az öltöző hőmérsékletét.

Centi_30.jpg472

Február 2. Hétfő

 

Megint szívás benn, ki tudja meddig, mikor mehetek ki újra?

Tegnap újból irdatlan mennyiségű hó esett, a busz elakadt, nem messze a Moszkva tértől a laktanyáig végig gyalogolnom kellett. A vékony talpú, alacsony szárú kimenő cipőbe folyton belement a hó és a fülem is nagyon fázott. Ostobaság, de nem vehettünk fel téli sapkát, ebben az ultravékony tányérsapkában voltam.

macskafül.jpgReggel jelentkeztem a gyengélkedőn, mert nagyon meg vagyok ijedve, nem érzem a füleim felső részét, akár egy tűt is átszúrhatnék rajta fájdalom nélkül.
Többen várakoztak, s ült köztük egy srác – azt hittem, elhányom magam szegénytől. Nem volt fülcimpája. Épp a többieknek ecsetelte, hogy egy hete fagyott el neki, és le kellett vágni, a kötést nem bírja, attól is fáj, jobb ha szabadon van, viszont nem tud aludni, fél, hogy ráfordul álmában. És azt mondja egy roncs lett belőle. Néztem a csonkot, tényleg az, nem túloz.

A barátnőjének még meg se írta. Nem is meri. Könnyes volt a szeme, aztán mindenkié, eléggé megijedtem én is, de a doki megnyugtatott, bár elfagyott a fülem, de azon kívül, hogy valószínűleg érzéketlen marad, nem lesz bajom vele.

Az egész konyha ragyog a többi szakács múlt heti munkája nyomán.
Most az én feladatom kevergetni a leveseket. A főzelékeket igyekeztem elkerülni, mert azt sokkal nehezebb.

Valamivel visszafogottabbak velem az öreg szakácsok, csak Kónya méreget olyan szemmel, mintha meg akarna ölni. Ilyenkor elég a bélfújásra emlékeztetnem egy arcmozdulattal, káromkodik, de elhúzza mindig a csíkot.

Centi_30.jpg473

 

 

 

Február 1. Vasárnap

 

A katonaság jelene, jövője itt.

 

A múltja alább:

Cikkek a Mi, Határőrök című 1983-ban megjelent kiadványból. Kiadta a BM Határőrség Politikai csoportfőnöksége.

 Mihat_1k.jpg

 

 Mihat_5k.jpg

Mihat_6k.jpg

 

Mihat_7k.jpg

 

 

 

Centi_30.jpg474

 

 

 

Január 31. Szombat

Kis visszatekintés:

Cikkek a Mi, Határőrök című 1983-ban megjelent kiadványból. Kiadta a BM Határőrség Politikai csoportfőnöksége.

Mihat_1k.jpg

Mihat_2k.jpg

Mihat_3k.jpg

Mihat_4k.jpg



Centi_30.jpg475

 

 

 

Január 30. Péntek

 

Végre otthon! Öt és fél hét után!

Nem tudtam hazaszólni, hogy megyek, nincs telefonunk, egyszerűen csak betoppantam. Azt levélben megírtam, hogy most már itt vagyok Pesten, de olyannyira izoláltan vagyunk benn, hogy szinte mindegy, hol van a laktanya. Annyiban jelent ez könnyebbséget, hogy hamarabb otthon vagyok és végig BKV-val megyek.
Iszonyú hideg van, a vékony félcipő, ami a kimenő ruházat része, olyan vékony talpú, hogy szinte érzem a lábujjaim közt süvíteni a hideg szelet. Nem vehettük fel a gyakorlóhoz hordott usankát sem, a tányérsapka viszont nem valami meleg darab és vajmi kevéssé védi a fület.

Pillanatonként változik bennem, hogy az egyenruhában bohócnak érzem-e magam épp vagy férfinak, mindenesetre ahogy felszálltam arra a buszra, ami közvetlenül hazavisz, rettentően szerettem volna találkozni valami ismerőssel, beszélni, beszélgetni valakivel, elmesélni dióhéjban, mi van velem, milyen a katonaság.

Ketyát, a szakácssuliból megmaradt barátomat augusztusban hívták be, honvéd lett Lentiben, vele tuti nem találkozom másfél évig, de a korosztályomból a többi ismerőseim közül még senki nem katona, mindenkinek új lenne, amit mondhatnék.

A forgóban állok, nézelődöm, hátha feltűnik valaki, hosszan merengek egy ferde félprofilra, amiben Nemes Józsit, a házunkban lakó srácot vélem felismerni. Várom, hogy mozduljon, hogy több látszódjon, kiderüljön őt látom-e, de közben eszembe jut, hogy nem szokott buszon utazni, amióta megvan a Wartburgja, csak azzal jár. Moccan a srác, tényleg nem ő az. Végigpásztázom a buszt újra, hátha látok valakit, hátha beszélhetnék igazi civillel, de nincs ismerős.

A megállótól hazafelé lassítva haladok, esélyt adva annak, hátha valaki meglát. Olyan szép, érzelgős jeleneteket képzelek el, hogy könnybe lábad a szemem. A hős jön haza a frontról, a szomszéd néni, amikor meglát, elsírja magát, hogy a haza védői közt lát, pedig olyan kis aranyos gyerek voltam nemrég.
A Veres Évi, akibe szerelmes voltam mindig, ugyan sose mondtam neki, bár többször is leköpőcsöveztem hátulról, meg gúnyolódtam vele, de sose vette a lapot, most a szívéhez kap, hogy milyen fess legény lettem, igazi férfi és a szemét le sem véve rólam, mellém szegődik. Kérdezgeti, hogy hogy bírom, azt hallotta, csak a legkeményebbek bírják végig, a többi begolyózik vagy öngyilkos lesz, pillái remegnek, ahogy aggodalmasan fürkészi az arcom amíg válaszolom, hogy azért ez nem olyan komoly, de az igaz, hogy keményeknek való. Mesélem, hogy mik vannak benn, látom, hogy egyre jobban elképed, növekvő csodálattal a szemében követ, és féltékeny pillantást vet a többiekre. Egy másik osztálytársnőmre, meg egy lányra, akivel kutyasétáltatás közben szoktam találkozni, akik szintén odaszaladnak, ahogy meglátnak, a karomat tapogatják, hogy megvagyok-e épségben, nincs-e valami komoly sebesülésem, és mielőtt visszamegyek a frontra, mindenképp tegyem tiszteletemet náluk.
400px-Liberation1945a.jpgEgy általános iskolai barátom apja, ellentmondást nem tűrően félretologatja a lányokat - ők könnyüket törölgetve állnak félre -, autogramot kér, majd teátrálisan kezet ráz velem a legnagyobb tisztelettel a tartásában és elmondja mennyire szeretné, ha a fia ugyanilyen erős, állhatatos és rendíthetetlen jellem lenne, mint én. A hazát megvédem, mondom erre lendülettel, a körülöttem lévők megkönnyebbülten sóhajtanak, a lányok felől szipogás hallatszik.

Még egy kicsit lassítok a lépteimen, belevillan a szemembe a valóság, a zebrán áthaladva csak egy kisfiú mered kerek szemmel az arcomba, az anyja, aki áthúzza az úttesten, felém se fordul. Közeledem a házunkhoz, nézem az emeleti ablakokat, hátha van szomszéd, aki épp ott áll és észrevesz.
De nincs.

Nyílik a házunk kapuja, többen jönnek egyszerre kifelé, a kamaszok köszönés nélkül suhannak el mellettem, a felettünk néhány emelettel lakó középkorú házaspár morózusan, összeszorított szájjal, szürke, fásult tekintettel néznek rám, látszik a kedvetlenség, hogy jaj megint köszönni kell, nem is viszik túlzásba, a férj csak bólint, a nő egy férfias "kívánokot" köhint felém, a lány a babakocsival meg ugyan barátságosabb sziá-t mond, de csak azért, mert megfogtam az ajtót, hogy ki tudjon jönni, amúgy rám se néz. Talán meg sem ismertek.

Egyedül szállok a liftbe.
Anyuékat nagyon megleptem, nagy az öröm, de azért fájt, hogy bennem maradt egy csomó dolog. Holnaptól már nem lesz rá lehetőség, mert reggeltől két napra teljesen elfelejtem a katonaságot, semmit nem akarok tudni róla, két napig nem is gondolok rá.

Centi_30.jpg476

 

 

 

Január 29. Csütörtök

 

Végrehajtottuk a géppisztoly 1-es (kiváló) és éjszakai (nem megfelelő) lőgyakorlatot Piliscsabán. Egész jó móka.

Tetszett a nappali lövészet, elég jól lőttem, a szakaszunkban a legjobbat. Nem erény ez ennyi fakezű szakács közt, de én élveztem. Elképesztő erő van ezekben a fegyverekben, bár én olyan vacakot kaptam, hogy mindene lötyögött. Nekünk szakácsoknak a leselejtezése váró ősrégi darabokat adták.
Talán akkor mégis inkább erény a kiváló minősítés.

hu_depositphotos_com.jpg(A kép nem  korszak-azonos illusztráció. Forrás: hu.depositphotos.com)

A parancs szerint éjszaka 1-es célzott egyes lövéseket kell leadni, de a sorozat olyan szép fénnyel hasította a sötétet, hogy nem bírtam ellenállni. Rátapadtam az elsütőbillentyűre és addig húztam, amíg tartott az a tizenvalahány töltény a tárban, amit kaptunk. Ugatott a kezemben az AK, repkedtek a nyomjelzős lövedékek. Nem lehetett volna így egy sorozatban ellőni, de csak kicsit csesztek le, már a tisztek fülébe is eljuthatott, mennyire megszívattak az öregek és talán egy picivel óvatosabban kezeltek.

Holnap haza megyek, nem nagyon érdekelt semmi más. Öt és fél hete nem voltam otthon, nem voltam kinn a laktanyából.

Centi_30.jpg477

 

 

 

Január 28. Szerda

Holnap lövészet.

Ma a kopasz szakácsok a hűtőkamrákat takarították, majd lefagyott a kezük a pléhfalakon, s mikádót nem vehettek fel. Mindnek lila volt a szája tíz perc után. Már kaptam részükről néhány gyűlölködő pillantást, de nem nagyon figyeltem, a vulkánkitörésem jobban izgatott.


IMG_9299.jpg

Hallottam a Kónya hangját a hátam mögül, hogy megszívtam, meg ilyesmi, de nem érdekelt. A vulkán szétrobbanása után megpillantottam a zászlós bakancsát. Felegyenesedtem és tisztelegtem, a nyüzüge a háta mögül vihogott.

– Hallom katona, megint megtagadta a parancsot. Semmit nem hajlandó csinálni, csak kefével a kézben lóg egész nap, igaz?

– Zászlós elvtársnak jelentem, nem.

– Nem? Akkor mit csinál?

A faszkalap nyüzüge már a kezével takarta a vihogást.

– Jelentem, sikálom ezt a kockát itt.

A zászlós csodálkozva nézett rám.

– Milyen kockát?

– Jelentem, ezt a vajszínűt, itt a lábánál.

A kövér lepillantott.

Ezt a kockát. – dünnyögte – Minek súrolja ezt a kockát?

– Jelentem a Kónya határőr parancsára! Fehérre kell sikálnom.

Kövér izzadtságcsepp jelent meg a zászlós halántékán. Kónyáén is.

– Fehérre?

– Jelentem, fehérre!

Kónya feszengeni látszott hátul.

– De hisz ez vajszínű!

– Jelentem zászlós elvtárs, vajszínű!

Az altiszt ingerülten igazított a sapkáján.

– Mondja fiam, mióta súrolja fehérre a vajszínű követ?

– Jelentem, pont egy hete! Akkor kaptam parancsot rá a Kónya határőrtől.

Megremegett a háj a hatalmas hason.

– Kóóónya! Lépjen elém!

Az ostoba fajankó összetöpörödve bukkant elő.

– Maga egy hete szívatja ezt a szerencsétlen alakot?

A zászlós egész testében remegett a dühtől.

– És még van képe iderángatni megint? Mi az istent csináljak magukkal, hogy megértsék, az én időm drága ilyen hülyeségekre! Ez a katona hétvégén hosszú eltávozásra megy, maga meg három hétre minden kimaradásról, eltávozásról le van húzva! Lelépni!

Dühödten elrobogott, a bámészkodók villámgyorsan eltűntek, ketten maradtunk a megreccsent Kónyával. Rám meredt.

Csak enyhén mosolyogtam, finoman megveregettem a vállát:

– Kicsinek látszol innen…

süti beállítások módosítása