Centi_30.jpg107

 

 


 

1988. február 2. kedd


Azért tegnap igazságtalan voltam, nem hasonlítható a laktanya semmilyen formában a koncentrációs táborhoz. Szinte emberi ésszel fel nem foghatóan jobb dolgom van nekem most.

Sőt ma értettem meg a kommunizmust.
Kicseréltettem ugyanis a bakancsomat.
Így egyszerűen.
Nyáron nagyon elkoptattam a talpát. Olyan vékony, mintha mokaszinban lennék. Most ideális lenne a kora őszi laktanyából szökdöséshez. De jelenleg tél van és konkrétan szétfagy benne a lábam. Hogy ez miért csak ma tudatosult, nem értem, de reggel úgy ébredtem, hogy kell egy másik.
túlél.jpgA kommunista dolgozó nem pazarol, nem pocsékol, mindent addig használ, amíg lehet, de ha szüksége van valamire, azt megkapja.

Ez szép gondolat, ezért érdemes harcolni. Akár a mocskos imperialistákkal szemben is.
Úgy értem, ha csak új bakancs a vágyad egész életedre.

De én szarok rá, ne azért adjanak mert jár, hanem mert kell. Mert fázik benne a lábam. Így elkaptam Réfi Imrét, általános iskolai osztálytársamat.
Pont amiatt, mert raktáros lett és nekem osztálytársam volt, nem kértem eddig tőle soha semmit. Így maradt az a barátság, ami régen is megvolt. Illetve nem teljesen olyan, mert akkor még gyerekek voltunk, igazi gyerekek, mást jelentett a barátság. Most viszont ami nagyon nem vagyok, az gyerek.
Büdös kölök az lehet, de nem gyerek.
Azért mégis ért valamit ez a kurva katonaság. Megismertem a bajtársiasságot. valahogy ez a barátság most.
Kevés ember lett itt bajtársam, de mind értékes. Réfi Imi nagyon szolid fiú volt, jó lelkű, én mellette határozottan vagányabb voltam mindig, még általánosban is, pedig én a szuperbénák kacagtató példányaként, szájtátva néztem az igazán vásott kölyköket.
Emiatt jött jól a cselgáncs, majd a szakácssuliban a nyílt ellenállás, a téves elgondolásaim mindenáron való védelmezése.
De ma már okos vagyok, okosan támadom a rendszert, vagy okosan használom, mint például ma.
Kurva jó kis surranót kaptam ám!

Imivel eljátszottuk, hogy én vagyok az öntudatos népköztársaságfi, ő meg a munkáját precízen végző hazafias dolgozó, és érvényt szereztünk a nép fiai törvényének, a nép fiai érdekében, a nép fiai által, a nép fiai egyetemes akaratát jelképező intézményben.

– 42-est kérek.

Ő nem néz rám, bólint, megfordul majd visszaérkezve erősen az asztalra vágja a vadi új bakancsot.

– Itt írja alá. – dugott valami papírfecnit az orrom elé.

– Nyomtatottan?

– Olvashatóan.

Bólintottam, és hónom alatt a surcival jöttem el. Réfi Imi bezárta a raktárat és csatlakozott. Lebattyogtunk a klubszobába, kicsit félrehúzódtunk a többiektől. Ritkán beszélünk, de akkor hosszan és sokat. Hosszú évekig nem is láttuk egymást, megnőtt, a gyerekből kifejlett példányok lettünk, majdnem készre fejlődtünk, úgy, hogy ebben az időszakban nem volt közünk egymáshoz. A gyermekkori barátságunk karcos emléke fűz össze, egy egészen más, lágy arc emléke, a majdnem semmi ébreszt ezzel a szinte idegen emberrel szemben melegséget.
Ez a bajtársiasság.
Amikor nem számít ki a másik, de számíthatsz rá. Nem tudja már ki vagyok, de tudja hogy vele vagyok.

Ezt a hozzáállást keresem majd a barátaimban is.
Egy mindenkiért, mindenki egyért.
Legyen bennük a hős, a grál lovag.
Legyen tisztelhető.
Ilyenek lesznek a barátaim.
És lesznek bajtársaim.
Sokan.

Majd ha leszereltem, mert itt nem nagyon megy. Nem sok bajtársat szereztem.
Majd élesben az életben.
Majd ott...
...ott menni fog.

 

süti beállítások módosítása