69

1988. március 11. péntek, eü. szabadság

Ma délután átjött Ketya, beszéltük, hogy a napokban lejár az egészségügyi szabadságom és meg kéne próbálnom bekerülni a Honvéd Kórházba Hilfernek.
Nem tudnék hazajárogatni, de legalább nem kéne a laktanyában lennem.

Olyan csábító lehetőség, hogy megbeszéljük a részleteket.
Megadta annak a dokinak a nevét, akit érdemes lenne megkeresnem, szerinte ha tud, biztosan segít és persze hivatkozzak majd rá, mondja Ketya, őt szerették, hátha az nyom valamit a latban, hogy a barátja vagyok.

Elmondja pontosan azt is, hol keressem, hol van az általános sebészet és aztán elmeséli, hogy azért persze a vér, a kiterített belső szervek, a sérülések, vagy akár az amputálás látványát nem könnyű megszokni, de meg lehet, neki hamar ment, pedig régen ezeket soha nem akarta látni.

Az is nagyon bizarr érzés volt amikor az első amputált lábbal leküldték a hullaházba. Nehéz, súlyos, élettelen, nyeklő-nyakló hús, csontos lábfej, ami minduntalan kibukkant a takarásból, akármennyire csomagolta be.
Egy olyan emberi végtag, ami soha nem fogja már a funkcióját betölteni, felesleges sorja.

Majdnem elhányta magát amikor lenn, jobb helyet nem találván, a falnak döntötte.
Annyira bizarr volt a lezserül falnak dőlő, combtőből levágott láb, hogy ez mélyen beégett neki, most is borzong, ha rágondol, de csak azért, mert az első volt, később az ilyesmihez alaposan hozzászokott.

Nem mondom, hogy kedvet csinált nekem ehhez, de ha nem kell visszamennem kampózni, talán ezt is ki bírom.

81

Szolgálati közlemény:
Ma két poszt jelenik meg, a február 28 és a 29, mert 1988 egy kurva szökőév volt, és emiatt egy nappal többet voltam katona.

1988. február 28. vasárnap

Ma meglátogatott Ketya.
A szakácssuliban volt osztálytársam, aztán jó barátom míg be nem hívták, azóta csak egyszer láttam, mert ugye engem is behívtak.

A múlt héten szerelt, madarat lehet vele fogatni. Arra egyáltalán nem számított, hogy itthon talál, teljesen spontán jött a szüleimhez, hogy megüzenje nekem, hogy már szabad, keressem majd rögtön, ha én is leszereltem.

Egy kurva nagy örömujjongást suttogtam mikor megláttam, ő is teljesen meglepődött. Mint kiderült, ő az egész katonaideje alatt a KK-ban, a katonai kórházban, vagyis abban a Honvéd kórházban szolgált, ahol engem műtöttek.

Iszonyú régen találkoztunk, valamikor tavaly júniusban, vagyis nyolc hónapja.
Akkor épp 30 nap eü. szabin volt.

Hilfer lett, vagyis segítő, tulajdonképpen műtősfiú. A KK a gyógyult katonákat alkalmazta erre, mert Hilfer mindig kellett, és a gyógyult katonákat nem volt nehéz rávenni, hogy maradjanak inkább ott, minthogy visszamenjenek a laktanyájukba. Három hónap kórházi szolgálat után mindenki kapott 30 nap eü. szabadságot, és bár a három hónap alatt nem jöhettek ki a kórház területéről, még így is nagyon jó üzlet volt.
Mi Ketyával akkor találkoztunk, amikor a három hónap után épp ezt a szabadságot töltötte, de azóta semmit nem tudtam róla. Sikerült visszamennie a kórházba, ami azzal járt, hogy a kerek 30 napot nem töltötte le, mert amint szóltak neki, hogy van üresedés, azonnal be kellett vonulnia.
Nagyon csókos állás volt ez, sokan pályáztak rá, csak a szerencsések mehettek vissza több körre, vagy akiket az ott dolgozó ápolók, orvosok nagyon megkedveltek.
Neki sikerült többször is bekerülni, így Lentibe, a laktanyába, ahová eredetileg tartozott, csak leszerelni ment vissza.
Olyannyira nem ismerte még a saját korosztálya se, hogy szinte senki nem szólt hozzá, fel se merült, hogy baszogassák, holott Lenti hírhedten genyó hely volt, hírhedten genyó alakokkal.
De ő mint valami kiskirály lépdelt be az egyik nap, másnap meg leszerelt.

– Miért nem próbálod meg te is? – szegezi nekem a kérdést.

– De mit? – kérdem.

– Hát hogy nem mész vissza. Menj be a KK-ba és jelentkezz Hilfernek!

Csillog a szemem, ez kurva jó ötlet, úgyis mennem kell majd varratkiszedésre, már, ha nem nyeltem le mind, akkor megkérdem.
Ketya, mint mondta, az általános sebészeten volt, ott állandóan kell ember, oda tud még nevet is adni, akit megkereshetek, ja és Brenyó is benn van szintén Hilferként, a bőrgyógyászaton, talán ő is tud segíteni.

Basszus, Brenyóval egy időben voltunk a kórházban?
És nem is találkoztunk?


Brenyó közös barátunk, vele kísértem el Ketyát a bevonulásakor a sportcsarnokba.

Hirtelen megérintett a civil élet szele, elérhető közelségben vannak a barátaim, az is lehet, hogy Ferihegyre nem is kell már többet visszamennem!
Micsoda hírek, micsoda nap, ennél szebb csak a világbéke első napja lehet!