Centi_30.jpg383

 

 

 

Május 2.  Szombat

Ma minket, kopaszokat nem osztottak be szolgálatba, hanem általános körletszemlét kellett csinálnunk.

Úgy véltem, hogy ez nekem nem dolgom.

Mivel az összes kopasz a századnál maradt, gyakorlatilag minden idősebb katonára szükség volt a FEP-en, ezért mindenki szolgálatba ment. A laktanya kiürült, csak a kopaszok maradtak takarítani. Vagyis nincs öreg katona, aki basztathatna. Ráadásul Nitró is szabadnapon van!

Mivel általános gyakorlat, hogy a szakácsok a konyhán esznek, a reggelihez határozottan gyalogoltam ki az épületből, be a konyhára, mielőtt bárki hozzám szólhatott volna. Robinak elmondtam, hogy a századnál kell takarítanom, az alegységügyeletes a körletünket, meg a budit bízta rám. Csillogott a szeme, ahogy hallgatta, a budis résznél könnybe is lábadt neki, olyan szépnek találta. Örömmel engedett el:

Ja, menjek csak, ahova való vagyok, varacskoljak ott. Kár hogy tegnap nem szart alaposan mellé!

Mondtam, hogy a neveltetését figyelve az a csoda, hogy néha beletalál.
Na ebből megint lett feszülés, de aztán lenyugodott, ahogy a reggeli után magamhoz vettem egy vödröt, felmosófát, meg rongyot. Még azzal búcsúztatott, hogy úgy takarítsam ki a WC-t, hogy holnaptól ott eszem.

Anyád.

Elballagtam a csütihez, Mészáros törzsőrmesterhez. Tán ő a legszimpatikusabb altiszt, az idősebb katonákkal tegeződik, jó kedélyű és bár sosem józan, ettől nem válik rohadékká.
Ma kicsit feszültebb, mert még nem ihat.
Mondtam neki, hogy a klubhelyiséget bízták rám, aztán mennem kell vissza a konyhamunkásoknak segíteni a konyhára. Rábólintott, megkaptam a klubhelyiség kulcsát, előkészítettem mindent, bevittem az eszközök nagy részét, és szóltam a csütinek, hogy szerzek egy seprűt. Fenn az alegységügyeletesnek jelentettem, hogy a csüti a klubszobába rendelt takarítani. Ez az egész tök jól bevált. Lassan ugyanis általánosan elfogadottá vált, hogy a mindenkori csüti közvetlenül gecizik velem, még fel is sóhajtott az ügyeletes, hogy le van velem a gondja.
A klubban magamra zártam az ajtót, letöröltem a polcokat, felsöpörtem, kicsit felvizeztem, majd bekapcsoltam a tv-t, a videót és megnéztem a Rendőrakadémiát, meg a Római vakációt. Ez utóbbi kazetta szinte érintetlen volt, és nem hiszem, hogy valaha megtekintette volna bárki is utánam.

A klubszoba annak a folyosónak a közepén nyílik, aminek az egyik vége a csütihez vezet, a másik pedig az ebédlőbe. Mindkét vége opálüveges kétszárnyú ajtóba torkollt, az ajtókat szigorúan csukva tartottuk, így én benn a klubszobában szinte hermetikusan le voltam zárva. Halkan tévéztem, és szerencsére mindkét  üvegajtónak olyan a hangja, hogy amint kinyílik, pontosan tudni fogom, hogy jön valaki. Délben, amint az ajtó előtt ebédhez igyekvők hangja elült, kisettenkedtem az üres folyosóra, majd bementem az ebédlőbe.

A többiekkel ettem. jelezve ezzel Robinak azt, hogy olyan szopásban van részem, hogy nem kivételezik velem senki, még kajálni is a pórnéppel jöttem.

Kaja után elszaladtam vécére, ott kushadtam, amíg a folyosóm ki nem ürült, majd határozottan bementem a klubba ismét. Az ablakból, a függöny takarásában egész délután figyelhettem, ahogy a kis bokros zugomban, hátul pakolásznak, gazt irtanak a többiek. Idegesített, hogy eltüntetik a védelmet nyújtó apró bokraimat, ami ugyan tényleg megtörtént, de a kigazolt szárakból viszonylag magas gúlát építettek, ha az úgy marad, eszményi hely lesz napozni.

lusta1.jpg

Délután a Másfél millió lépés ment a tévében, két rész adtak le, nagyon tetszett. Láttam már korábban, de sose volt rám hatással, legalábbis nem ilyen. Olyan szép, békésnek, kedvesnek látszott a külvilág, a természet.

Az egész nap kurva jó volt, nem buktam le. Visszavittem este a szerszámokat a konyhára, a csütinek nem tűnt fel, hogy egyáltalán nem látott takarítani. Amikor leadtam a kulcsot, csak bólintott. Az alegységügyeletes sem szólt hozzám, azt hitte a csüti megkínzott ma, és mire felértem a századhoz minden készen volt, a szobánk is ragyogott.
Épp akkor nyitottam be, amikor a szolgálatból megjött néhány öregnek mesélte Basa, hogy Dinóval kilógtak napközben, végigjárták a várost a Latviával, állítása szerint minden csaj benne lett volna, akire ráfüttyentettek, csak nem volt idő megállni.
Basa a csőszerelmes.

Centi_30.jpg428

 

 

 

Március 18. Szerda

 

Nitró tizedes. Egy körletben vagyunk. Szolgálatvezető. A törzsszakasznál ő osztja be a szolgálatot. Megmondja, ki, mikor, milyen szolgálatot lásson el, ki, mikor megy haza.

Kis Isten.

Csak sajnos emellett igazi kisember, akinek tekintélye nem sok van, ezért ha kell, visszaél a hatalommal.

Erélytelen, azt is mondhatnám, hogy amolyan naiv ostobaság tompítja el, mert sok esetben csak lassan esik le neki, hogy befolyásolták, vagy viccet csináltak belőle. Tulajdonképpen nem rosszindulatú, csak nem érti, miért kevés az a relatíve magas poszt, amit megkapott, hogy elfogadott vezető legyen.

Azt vettem észre, hogy szabadidőmben egyre többször rendel takarításra.

Néha, mivel kopasz vagyok, a velem egykorú társaimnak a törzsszakasznál segítenem kell, ha épp nem vagyok szolgálatban, de eddig ez sem volt gyakori. Az a gyanúm, hogy Robi kérésére kezdett külön foglalkoztatni. Mert amikor másoknak semmit nem kell csinálni, gyanús, hogy Nitró engem hív kitakarítani a WC-t, ahol minden negyedik nap eldugul a piszoárok közös lefolyója. Vissza is okádja a tartalmát és sokszor kell centis húgyban beóvakodni a helyiségbe.

Nitrónak csillog a szeme, láthatóan élvezi, ahogy elmondja mi a feladat. Nem adtam magam könnyen. Nem volt kérdés, hogy meg kell csinálnom, de nem akartam szó nélkül nekilátni. Kicsit legyen mindenkinek kényelmetlen, ha szívatni akar. Ezentúl az lesz a taktikám, hogy minden alkalommal mindig vitába bocsátkozom. Ezzel sikerül a szívatásból mind több időt a vitával tölteni, néha többen is bekapcsolódnak, olyankor nehezebb dolgom van, nem egyszerű, két-három ember hülyeségeire rögtön, frappánsan visszavágni.

original.jpgMost azt magyarázom, hogy hozzon még embert, egyedül ezt nem lehet, szerezzen rendes eszközöket, mindjárt vacsora, nem is lesz időm, elmegyek szarni előtte, vagy hogy surranót kell pucolnom.

De végül csak elbaktatunk a WC-ig széles mozdulatokkal kísérve a vitát. Aztán állunk a helység ajtajában, centi magasan áll a húgy. Lábujjhegyen, groteszk tartásban lépdelek be, nehogy magasra csapjon a lé.

Nem is lehet feltakarítani, mert folyamatosan bugyog fel a csatornából. Amint egy kicsit fölszedegetek, böffen egyet a lefolyó és apró gejzírként kilök egy adagot újra.

Felmosófa és felmosórongy. Ezekkel kellene.

A rongyhoz hozzá nem nyúlok kézzel, a nyelet is magasan fogom.

Felszívja a cuccot az elnyűtt anyag, ki kéne csavarni.

Nitró vigyorog az ajtóban.

– Csináld Dvorszky, ne lazsálj!

A kurva anyád!

Megemelem a fát és erőteljes félfordulatot téve nagyot suhintok a fa végén prüszkölő ronggyal. Az elszabaduló húgy nagyot csattan az ajtófélfán, a tizedesem hátraugrik kifelé az ajtón, de még így is kap belőle elég sokat. Magas fejhangon szitkozódik, én kikiáltom, hogy bocs, most nem tudok figyelni másra, örülök, ha én nem leszek tiszta gané, csak kiviszem a cuccot kicsavarni.

Ez igaz.

A zuhanytálcába dobom a rongyot és bakanccsal alaposan megtaposom.

De ez nem az igazi.

Szólok a Nitrónak, hogy lemegyek a konyhára normális eszközért. Leenged, leszól a csapatügyeletesnek, hogy hagyjanak átmenni. Hozok egy gumis lehúzófát meg néhány liszteszsákot. Ezeket a folyosóra nyíló ajtó küszöbére fektetem, behúzom az ajtót, hogy ne folyjon ki a trutyi, a böfögő csatornanyílásba is beletömök egy kisebbet, beletaposom, aztán a lehúzófával áttologatom a budiból a zuhanyzó lefolyójához a bűzlő folyadékot. Hányinger kerülget, de megcsinálom.

Mikor visszaértem a körletbe, megálltam Nitró előtt.

– Kész a lakhelyed, beköltözhetsz, buzi. Ragyog, nézd meg! Megcsináltam, de ez volt az első és az utolsó alkalom. Hogy jobban értsd, a hugyos léből elraktam egy adagot, valamikor megkapod a levesedbe.

Szólni sem bírt, annyira elképedt.

Rezzenéstelen maradt az arcom, komolynak látszottak a szándékaim.

– Leellenőrzöm, de Dvorszky, azt meg ne merd, meg ne merd…– hebegte, aztán kiszaladt a teremből.

Kiss Gyuri a korosztályombeli sofőr, elhűlten figyelt, majd cinkosan, széles vigyorral biccentett felém.

Centi_30.jpg432

 

 

 

Március 14. Szombat

Ma szinte egész nap egyedül voltam a konyhán, Basa sem jött le, és a másik szakács, a volt osztálytársam, Robi sem.

Vele jó masszív, néha gyűlöltbe csapó ellenszenv alakult ki köztünk az eltelt közel egy hónap alatt. Én nem voltam képes öreg katonának tekinteni, sem a régi ismeretség, sem pedig a feletteseink ellenőrzésekor tanúsított – túlzottan alázatos – viselkedése miatt. Ő pedig egyre agresszívebben próbálta elfogadtatni velem a helyzetét. Ami engem is meglepett, hogy néha már nem vontam vállat nevetve, és nem színleltem a dühöt, idegességet, hanem éreztem is. Például ma, mikor itt szívtam egyedül.

Basa öreg volt, már csak passzióból jött le néha a konyhára. Májusban leszerel, másfél hónapja van. Őrá nem haragszom, de Robi jöjjön le szolgálatba, ő nem olyan öreg még és most tulajdonképpen ketten látjuk el a konyhaszolgálatot. Ez a helyzet véd-dac szövetséget kellett volna kialakítson, elismerem a korosztályi különbséget, megteszem, amit meg kell, de egy olyan sráccal, akivel együtt jártunk suliba, évek óta ismerjük egymást, ne kelljen az alá-fölé rendeltség minden apró részletét végigbohóckodni. Ma is elkezdett szekálni, miután végül az alegységügyeletes – aki  épp Robi haverja volt – megunta, hogy 10 percenként hívogatom, hogy ébressze fel és küldje le azt a balfaszt, megtette és leküldte. Mikor belépett épp az esti hideg vacsorához készítettem tányérokra a főtt tojást meg a szalámi nyesedéket, mondtam, hogy na akkor most elmegyek budira, rám ripakodott, hogy kérjek engedélyt tőle, ha WC-re vagy bárhova el akarok menni a szolgálat alatt.

– A kurva nénikéd fog engedélyt kérni, ideszarok inkább a tálalópult mellé.

Gombolni kezdtem a nadrágom, de persze nem tudnám letolni, szégyenlősebb vagyok annál, csakhogy a vita hevében ez a mozdulat logikusnak tűnt.

– Hé, héé… mi a faszt csinálsz? – hebegte. A veszekedéseinkben a legkisebb viccet sem engedtük meg magunknak, akár komolyan is vehette a szándékomat.

– Letolom a nadrágom, ide szarok vagy leszopatlak, te választasz! – mondtam szemtelenül, de olyan keményen néztem a szemébe, hogy a hirtelen ökölbe szorított kezével csak rátámaszkodott az asztalra, beharapta a szája szélét. Láttam, hogy közel jár ahhoz, hogy megüssön.

Farkasszemet néztünk, kezdtem elbizonytalanodni, ezért hátraléptem a hatótávolságából, aztán elindultam kifele.

– Dvorszky a felettesed vagyok, nem mehetsz el csak úgy! – kiáltotta utánam idegesen – Azt csinálod, amit mondok, megértetted? Ezt nagyon megszívtad. Le foglak húzatni szabadnapról!

Még a budiról kikiabáltam, hogy ne merészelje, örüljön, hogy ma nem nyomtam fel, hogy órákkal később jött szolgálatba.

Nem is kellett szarnom, de a szolgálatom maradék két és fél óráját mégis a budin töltöttem, néha kikiabáltam a tajtékzó fasznak, hogy hasmenésem van. Ordított, hogy felnyom a csapatügyeletesnél, de nem mert, ugye ő is késve jött. Megvártam, míg kiosztotta a vacsorát egyedül, aztán felmentem a körletbe.

immodium1.png

Nem akarok verekedni, sose tettem, bár cselgáncsoztam, de a nyílt konfrontációt mindig kerültem.

Féltem.

Ma is, mikor farkasszemet néztünk.

De kezd a dühöm erősebb lenni.

                           ______________________________________________________________

Az aznapi Híradó adása, konkrét apropó nélkül: