170

December 1. Kedd


Éjszaka Ferihegy 1-re vittek.
Már nagyon hidegek vannak, egész nap olyan érzésem volt, olyannak láttam az eget, hogy havazni fog.

Éjjel szállongott ugyan a megfagyott, a gépekről apró szemcsékben leváló pára, de ez nem hó, még ha ugyanolyan tétován bolyonganak is a térben, mint az első könnyű hópelyhek.
Tíztől éjjel kettőig kinn álltam egyfolytában és addigra szép fehér váll-lapokat kaptam és ahogy pislogtam, azt is éreztem, hogy a szempilláim is fehérre festette a párakristályokat terelgető béna kis szellő.

Délben, nem sok alvás után keltettek, hogy Rövid Ugrással Tranzit-őrségbe megyek. Ráadásul 24 órában, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy váltanak majd, mintha kapuőr lennék a laktanyában, vagyis négy óránként. Ez valami újítás, mert ez a tranzitőrségesdi nincs még nagyon kidolgozva. Eddig is elég ad-hoc módon intézték mindig, mintha ez a szolgálat még csak mostanában kezdene bevezetésre kerülni, és a tiszteknek nem lenne konkrét elképzelésük, hogy milyen is legyen. Valóban, a Sasok mondják is, mert kicsivel öregebbek, mint mi, hogy ők se emlékeznek sok ilyen szolgálatra, mintha ezek most szaporodnának fel. Valami változóban lehet a világban, mert mintha szökdösnének a népek otthonról.

Most egy líbiai fél család, vagy mi a fene érkezett tegnap, és persze nem tudni meddig maradnak. Azt gyanítom, ma még biztosan, vagyis a 24 órás szolgálatom kihúzom itt mellettük.

Genyóság amúgy amit velem csinálnak, mert az éjszakai szolgálatból Rövid Ugrással 24 órás szolgálatba tenni az kifejezett rosszindulatra vall. Nyilván szétesem a végére a fáradtságtól.
Mondjuk legalább nincs hideg az épületben.
A líbiaiak a Ferihegy 2 tranzitját szállták meg, fura összeállítású csapat, nem tudtam a dolgot hová tenni, két férfi és három, nagyjából egyforma korú kb. 10 éves fiú. Hogy ez egy nagy klán férfiállománya, vagy egy szűkebb családé, vagy két fél család, nem tudom.
Hol vannak az asszonyok, az anyák?
Velük nem sikerült komolyabb kontaktust kialakítani, hülyén néztek rám, ahogy a szokásos kézjeleimmel kérdezgetni akartam őket, ellenségesen rázták mindenre a fejüket, a kölkeik meg mögöttük röhögcséltek. Dühösen vonultam félre, rohadjatok meg, gondoltam, legyen veletek jó fej a kivégzési illetékes, aki majd otthon vár titeket.
De csak én gondoltam, hogy ezzel le van zárva a dolog, mert ugyan a férfiakkal megszűnt a kapcsolatfelvétel, a kölköket ez nem zavarta. Először csak összetorlódtak előttem pár méterrel egy kupacba és egymást lökdösve vihorásztak néha vagányan, néha szégyenlősen, majd kisebb kirohanásokat intézett némelyik felém, azt játszva, hogy közelebb mer jönni hozzám, ne adj isten megérinteni.

Nem voltam barátságos, bár igyekeztem jó képet vágni hozzá, de nem nagyon ment. Nem is nagyon reagáltam le, és azt hiszem itt hibáztam. Mert felbátorodtak és egészen közel jöttek és piszkálni kezdtek.
Valahogy nem látszott, hogy gyerekek.
Mintha kicsi, gonosz, erőszakos felnőttek lettek volna.
Lehet, hogy attól tűntek annak, mert ugyanúgy inget és világos szövetnadrágot viseltek, akár a férfiak, lehet, hogy azért, mert a frizurájuk is olyan volt, de lehet, hogy az arab gyerekek mind ilyen koravének, nem tudom, mindenesetre valamiért viszolyogtam tőlük.

Aztán meg felbátorodtak és folyamatosan piszkáltak. A pisztolytáskát, a gumibotot, a sapkámat, mindezt egyszerre és hangoskodva. Értem én, hogy ezek a szarok tetszettek nekik, és lehet, hogy ez a fajta közvetlenség, hogy nekem dőlnek, rám támaszkodnak, meg hogy mosolyogva ugyan, de nyúlkálnak, ez otthon náluk természetes, de engem halálra idegesített.
Azt is láttam, hogy a líbiai férfiakhoz is így közelítettek, de én megilletődtem ettől.
Folyamatosan karattyoltak, piszkáltak, én meg hol innen, hol onnan fejtettem le a kezüket. És amikor nem bírtam az egyikük erőszakoskodását, megfogtam a kézfejét, erősen megropogtattam, majd durván hátrébb löktem. Ő felkiáltott a fájdalomtól és felém akart csapni a kezével, ekkor hirtelen felálltam és ha nem pattan fel az egyik férfi szintén, valószínűleg lekeverek a gyereknek egy pofont. Az ember nekem kiabált, én neki, aztán mindketten a gyerekeknek. Én azt kiabáltam neki magyarul, hogy vigye innen a büdös kölkeit, ő meg feltételezem azt, hogy hozzájuk ne merjek nyúlni.

Végül az ember maga mellé parancsolta a falkát, és ők meg durcásan és ellenségesen méregettek. Én elhatároztam, hogy az elsőt, amelyik ezek után felém jön, figyelmeztetésképp lelövöm. De aztán arra gondoltam, hogy amilyen faszok a tisztek, még lehet, hogy valahogy ezt is megúsznám, de ha van Isten és nem olyan hülye, mint a vezérkar, akkor biztos nem helyeselné, ezért annak rendje és módja szerint elszégyelltem magam, hogy micsoda hülyeségek jutnak az eszembe.
De azért a maradék három órát ugyanolyan duzzogva töltöttem, mint ők.

344

Június 10. Szerda

28 hete vagyok katona. Kereken 50 hét van hátra.

Majdnem megszakadtam az éjjel.
Két óra pihenővel kezdtem, aztán 4 órát álltam éjféltől az előtér szolgálati helyen. Ez a reptéri várótermek belső, a beton felé néző oldala, innen viszik a buszok az utasokat a gépekhez. Semmi izgalmas nincs, mert minden zárva van, az összes fém- és üvegajtót amúgy is mindig zárva tartják, de ezt csak most éjszaka tudtam ellenőrizni.
Nincs egyetlen zug sem, ahol el lehetne bújni, annyira nyílt terep, hogy azonnal látszik, ha nem vagyok a helyemen. Szerencsére a kutató ügyelettől legalább 500 méterre esik, hosszan kell kigyalogolni idáig, ha valaki ellenőrizni jön, kocsiba ül, így azt messziről meglátom.

Az épület üvegablakai visszatükrözik az éjszakai reptér képét, benne vagyok én és az az irgalmatlan tér, ahol senki más nincs. Messze valahol a távolban a gépeknél van a legközelebbi társam.
Találtam egy kerekesszéket, de nem mertem beleülni, ki tudja, bentről az üvegen keresztül ki lát engem. 4-ig járkáltam fel s alá, majd egy óra pihenőre hívtak be. Már kinn is nehezemre esett ébren maradni, néha negyed órán keresztül álltam a tolószékkel szemben, és beleképzeltem magam, ahogy elterpeszkedem benne és szunyókálok.

Ilyenkor le-lecsukódott a szemem, és mint valami tájfun, sodorta el a tudatom a fáradtság.
Az ébresztő a következő egy órás szolgálat előtt 4:50-kor összetört teljesen. Éreztem, ahogy a belső szerveim kristályként pattannak el, a darabjai lehullanak a lábaimba és minden lépésnél éktelen csörgés hasít a tudatomba, karistolja az agyam. Rázott a hideg, a szemeim állandóan lecsukódtak, nem volt erőm emelni a lábam, csak toltam az aszfalton előrébb.

Miután reggel visszaérkeztünk a századhoz, a lefekvés előtt szekrényrend ellenőrzés volt, rendbe kellett tennünk mindent és megvárni, míg a századparancsnok végigjárja a körleteket. Nem is értem, nem ő szokott ezzel foglalkozni. Mindenesetre így elvett tőlünk egy órát, mert nyolckor tudtunk csak lefeküdni.

Viszont 11:40-kor ébresztettek is. Lerendelték a pihenősöket külső körletre, vagyis udvartakarításra. Mondta az alegységügyeletes, hogy igyekezzek utána ebédelni, mert megyek délutános szolgálatba.

Vagyis megjött az első rettegett Rövid Ugrás.

A Rövid Ugrás az a helyzet, amikor létszámhiány miatt, vagy csak egyszerűen szívatásból rögtön betesznek a következő szolgálatba, ahogy most engem is. Pár órája adtam le az éjszakás szolgálatot, reggel 6-kor és már megyek is délután 2-re vissza. Így két szolgálat között csak 8 óra telik el, de ebben benne van minden, a váltás a szolgálati helyeken, a kitárazás, töltények leadása, visszaút a reptérről a laktanyába, leadja az ember a fegyvert, reggelizik, levetkőzik, fürdik, alszik, ébred, borotválkozik, felöltözik, ebédel, felveszi a fegyvert és 40 perccel a szolgálat kezdete előtt elindul a szolgálati helyre, töltények felvétele, betárazás, és a váltás. Mindezt 8 óra alatt, így kb. 4 óra marad alvásra. Vagy kevesebb, mert ma nekem csak három óra negyven perc jutott.

Azt mondják sok Rövid Ugrás hihetetlen mód megterheli a szervezetet, nem sokat lehet bírni egymás után.

Ferihegy 1-en voltam ma megint, kitettek a hátsó betonra, szemben az előtér szolgálattal, ahol éjszaka álltam, csak ez az a hely, ahova a gépeket állítják várakozni. Míg kinn álltam megérkezett egy líbiai gép, a Libian Air. Ilyenkor már minden autó, mindenki, aki szolgáltatást végez, ott gyülekezik, ahova a gép begurul. Még ki sem nyílnak az ajtók, az aggregátoros teherautó már rácsatlakozik és a tartálykocsiból már töltik bele a kerozint. Miután az utasokat elszállították, a stewardessek átvizsgálják a gép utasterét, összeszedik a nekik fontos dolgokat, majd intenek a takarítóknak, akik ellepik a gépet és rendet tesznek.
Amíg a stewardess a gépen dolgozik, van esély kérni tőle valamit. Odaálltam a hátsó lépcső alá, ugyanis a gépeknél a konyha hátul van. Fenn egy fiatal arab férfi volt az egyik légi utaskísérő, ő jött-ment folyamatosan. Én le se vettem róla a szemem, hogyha oldalra pillant, nehogy elszalasszam. Nem éreztem jól magam, mert múltkor nem egyedül csináltam, akkor jó móka volt, így egyedül elég szánalmas kuncsorgásnak tűnt, de aki nem ciház az béna, tehát ciházni, lejmolni kell. Meg ugye, meg lehet enni, amit kap az ember.
Az meg jó.

Az nem, hogy úgy éreztem, kényelmetlen neki a jelenlétem, sohasem nézett ki az ajtón, illetve egyszer, ugyan határozottan felém, de mellettem el, hogy ne találkozzon a tekintetünk. Gondolom, csak kíváncsi volt, hogy még mindig ott vagyok-e. De aztán kiderült, hogy csak azért nem figyelt rám, mert dolga volt, amint elkészült kimosolygott az ajtóból és ledobott nekem két doboz kólát és egy nagy nejlonba csomagolt csípős tonhalas szendvicset. Nagyon büszke voltam magamra, egyrészt most ettem életemben először külföldi ország idegen embere által készített fura ízvilágú ételéből, másrészt, sikerült ételt kuncsorognom, nem olyan nehéz ez, menni fog.
Az egyik doboz kólát feltűnés nélkül a váltásom kezébe nyomtam, persze ez ugyan rendes dolog, de igazából csak azzal akartam elbüszkélkedni, hogy még felesleget is szereztem.

Olyan profi kéregető vagyok.

Ferihegy 1, szolgálati utasítások (Az elméleti oktatáson általam készített jegyzet részletei):

Előtérszolgálat feladata:

-          a beszállító járatok biztosítása az Induló oldalon

-          az Érkező oldalon a kiszállító járatok biztosítása

-          a Szolgálati átjáróból kijövők biztosítása

-          járművek és gyalogosok igazoltatása

-          beszállítás előtt, a kiszállás után a busz átvizsgálása

Főfeladat a kijáratok közötti keveredés megakadályozása.

A Kijárat és a busz vége között a HÖR-ön kívül senki nem tartózkodhat.

Kormánygép zárás, jelentési kötelezettség kisgép érkezés, mentő megjelenésekor és gyanús mozgás esetén.

Gépállóhely biztosító szolgálat feladata

Ki- és beszállítás biztosítása.  Minden gépet érkezéstől indulásig biztosítani, a gépek kiszolgáló személyek igazoltatása, baleseti rendszabályok betartása és betartatása az ott dolgozókkal.

Gépek biztonságának biztosítása, illetéktelen személy feljutásának megakadályozása.

Külföldi gépet nem, de MALÉV árus gépeket kell kutatni. A katonát utasok nem vehetik körül.

Fokozott biztosítási kötelezettség: SU, PAN-AM, iraki, iráni