218

Október 14. Szerda

Hetedik nap laktanyafogság.

Éjjel úgy megszakadtam, mint még soha.
Elaludtam állva, illetve gyaloglás közben, 40 percet sétáltam a reptér különböző részein álomba szenderülve. Sejtelmem sincs, hogyan kerültem ki gépeket, autókat, lépcsőket, semmire nem emlékszem.

Nem úgy tör az emberre az álom amikor a teste még funkcionál, hogy ledönti a lábáról, hanem, mint valami ködbe, belegyalogol.
Nincs észrevehető határ, nincs célszalag.
És amikor az ember feleszmélhetne, már rég benne van. Én éreztem, hogy már az ébrenlét és az álom határán billegek, az épületek éles szélei, hullámokban remegtek, lilás színre váltott minden körülöttem, én magam is, aztán kikapcsolt az agyam.
Legalábbis elrejtette előlem a világot.
Lehet, hogy gondolkodtam is.
Lehet, hogy álmodtam.
Lehet, hogy töprengtem az élet dolgain.
Nem tudom.
De biztos, hogy gyalogoltam.
Megállás nélkül.

Legalább negyven percet.

Talán látok ilyenkor.
Talán valami szenzor segített.
Talán az égiek távirányítással.
Vagy a föld mágneses mezeje.
Vagy a Golf áramlat.

Fogalmam sincs, mi vitt és mi irányított, hogy nem mentem neki semminek, nem estem árokba, nem fejeltem le létrákat. Csak arra emlékszem, hogy tisztulni kezd a kép, egészen pontosan lesz egy a semmiből. Kis foltokban előbukkannak részletek a világból. Az agyam várakozott éppen, nem volt benne semmi, és mint szivacs itta fel, ami csepegett a szememen át. Még nem jött sok információ, de az agyam már rángatta be és rakosgatta össze.

Egy placc, tán piac vagy focipálya.
De nem, nincs rajta ember.
Sík vidék.
Sivatag.
Nem, a sivatag meleg, ez kopár, rideg.
Az hullámzó, ez merev.

Villódzó fények.
Vidámpark.

Nem, nem vidám.
Meg van világítva, mint egy felszállópálya.
Ja, mert felszállópálya.

Így elemzi az agy, amit megkaparint. Így igyekezett az agyam képet alkotni, a látottakból.

De sehogy nem lett jobb világ, sehogy nem jött ki belőle semmi érdekes.
Arra kellett rádöbbennem, hogy a reptéren vagyok, most vagyok ébren, és nagyon messze kerültem onnan, ahol a tudatom utoljára rögzített. Hosszan és sokat gyalogoltam alvás közben. Nem emlékszem semmire, talán azért sokkolt annyira a látkép. A reptérnek egészen másik sarkába kerültem.
Borzalmasan fáradt vagyok.
Lefeküdni már nem nagyon lehet sehol, ahhoz hideg van. Nincs fagy, de azért ki lehetne hűlni.
Ébren kell maradnom.

Aztán valahogy túléltem az éjszakát, napközben aludtam egy jót, csak a kötelékre mentem ki, ahol Szadó őrnagy ünnepélyesen bejelentette, hogy ezennel lejárt a büntetésem, nagyon reméli, hogy ez örökre belém égett és kellő mértékben riaszt majd vissza a további függelemsértésektől, és ha netán megint valaha, valamikor a jövőben ilyesmit teszek, tudnom kell, hogy ugyanezzel az eréllyel fognak majd akkor is megbüntetni.

Igyekeztem a helyzet komolyságának megfelelő arcot vágni.

Aztán megint éjszakai szolgálatra küldtek F1-re.

344

Június 10. Szerda

28 hete vagyok katona. Kereken 50 hét van hátra.

Majdnem megszakadtam az éjjel.
Két óra pihenővel kezdtem, aztán 4 órát álltam éjféltől az előtér szolgálati helyen. Ez a reptéri várótermek belső, a beton felé néző oldala, innen viszik a buszok az utasokat a gépekhez. Semmi izgalmas nincs, mert minden zárva van, az összes fém- és üvegajtót amúgy is mindig zárva tartják, de ezt csak most éjszaka tudtam ellenőrizni.
Nincs egyetlen zug sem, ahol el lehetne bújni, annyira nyílt terep, hogy azonnal látszik, ha nem vagyok a helyemen. Szerencsére a kutató ügyelettől legalább 500 méterre esik, hosszan kell kigyalogolni idáig, ha valaki ellenőrizni jön, kocsiba ül, így azt messziről meglátom.

Az épület üvegablakai visszatükrözik az éjszakai reptér képét, benne vagyok én és az az irgalmatlan tér, ahol senki más nincs. Messze valahol a távolban a gépeknél van a legközelebbi társam.
Találtam egy kerekesszéket, de nem mertem beleülni, ki tudja, bentről az üvegen keresztül ki lát engem. 4-ig járkáltam fel s alá, majd egy óra pihenőre hívtak be. Már kinn is nehezemre esett ébren maradni, néha negyed órán keresztül álltam a tolószékkel szemben, és beleképzeltem magam, ahogy elterpeszkedem benne és szunyókálok.

Ilyenkor le-lecsukódott a szemem, és mint valami tájfun, sodorta el a tudatom a fáradtság.
Az ébresztő a következő egy órás szolgálat előtt 4:50-kor összetört teljesen. Éreztem, ahogy a belső szerveim kristályként pattannak el, a darabjai lehullanak a lábaimba és minden lépésnél éktelen csörgés hasít a tudatomba, karistolja az agyam. Rázott a hideg, a szemeim állandóan lecsukódtak, nem volt erőm emelni a lábam, csak toltam az aszfalton előrébb.

Miután reggel visszaérkeztünk a századhoz, a lefekvés előtt szekrényrend ellenőrzés volt, rendbe kellett tennünk mindent és megvárni, míg a századparancsnok végigjárja a körleteket. Nem is értem, nem ő szokott ezzel foglalkozni. Mindenesetre így elvett tőlünk egy órát, mert nyolckor tudtunk csak lefeküdni.

Viszont 11:40-kor ébresztettek is. Lerendelték a pihenősöket külső körletre, vagyis udvartakarításra. Mondta az alegységügyeletes, hogy igyekezzek utána ebédelni, mert megyek délutános szolgálatba.

Vagyis megjött az első rettegett Rövid Ugrás.

A Rövid Ugrás az a helyzet, amikor létszámhiány miatt, vagy csak egyszerűen szívatásból rögtön betesznek a következő szolgálatba, ahogy most engem is. Pár órája adtam le az éjszakás szolgálatot, reggel 6-kor és már megyek is délután 2-re vissza. Így két szolgálat között csak 8 óra telik el, de ebben benne van minden, a váltás a szolgálati helyeken, a kitárazás, töltények leadása, visszaút a reptérről a laktanyába, leadja az ember a fegyvert, reggelizik, levetkőzik, fürdik, alszik, ébred, borotválkozik, felöltözik, ebédel, felveszi a fegyvert és 40 perccel a szolgálat kezdete előtt elindul a szolgálati helyre, töltények felvétele, betárazás, és a váltás. Mindezt 8 óra alatt, így kb. 4 óra marad alvásra. Vagy kevesebb, mert ma nekem csak három óra negyven perc jutott.

Azt mondják sok Rövid Ugrás hihetetlen mód megterheli a szervezetet, nem sokat lehet bírni egymás után.

Ferihegy 1-en voltam ma megint, kitettek a hátsó betonra, szemben az előtér szolgálattal, ahol éjszaka álltam, csak ez az a hely, ahova a gépeket állítják várakozni. Míg kinn álltam megérkezett egy líbiai gép, a Libian Air. Ilyenkor már minden autó, mindenki, aki szolgáltatást végez, ott gyülekezik, ahova a gép begurul. Még ki sem nyílnak az ajtók, az aggregátoros teherautó már rácsatlakozik és a tartálykocsiból már töltik bele a kerozint. Miután az utasokat elszállították, a stewardessek átvizsgálják a gép utasterét, összeszedik a nekik fontos dolgokat, majd intenek a takarítóknak, akik ellepik a gépet és rendet tesznek.
Amíg a stewardess a gépen dolgozik, van esély kérni tőle valamit. Odaálltam a hátsó lépcső alá, ugyanis a gépeknél a konyha hátul van. Fenn egy fiatal arab férfi volt az egyik légi utaskísérő, ő jött-ment folyamatosan. Én le se vettem róla a szemem, hogyha oldalra pillant, nehogy elszalasszam. Nem éreztem jól magam, mert múltkor nem egyedül csináltam, akkor jó móka volt, így egyedül elég szánalmas kuncsorgásnak tűnt, de aki nem ciház az béna, tehát ciházni, lejmolni kell. Meg ugye, meg lehet enni, amit kap az ember.
Az meg jó.

Az nem, hogy úgy éreztem, kényelmetlen neki a jelenlétem, sohasem nézett ki az ajtón, illetve egyszer, ugyan határozottan felém, de mellettem el, hogy ne találkozzon a tekintetünk. Gondolom, csak kíváncsi volt, hogy még mindig ott vagyok-e. De aztán kiderült, hogy csak azért nem figyelt rám, mert dolga volt, amint elkészült kimosolygott az ajtóból és ledobott nekem két doboz kólát és egy nagy nejlonba csomagolt csípős tonhalas szendvicset. Nagyon büszke voltam magamra, egyrészt most ettem életemben először külföldi ország idegen embere által készített fura ízvilágú ételéből, másrészt, sikerült ételt kuncsorognom, nem olyan nehéz ez, menni fog.
Az egyik doboz kólát feltűnés nélkül a váltásom kezébe nyomtam, persze ez ugyan rendes dolog, de igazából csak azzal akartam elbüszkélkedni, hogy még felesleget is szereztem.

Olyan profi kéregető vagyok.

Ferihegy 1, szolgálati utasítások (Az elméleti oktatáson általam készített jegyzet részletei):

Előtérszolgálat feladata:

-          a beszállító járatok biztosítása az Induló oldalon

-          az Érkező oldalon a kiszállító járatok biztosítása

-          a Szolgálati átjáróból kijövők biztosítása

-          járművek és gyalogosok igazoltatása

-          beszállítás előtt, a kiszállás után a busz átvizsgálása

Főfeladat a kijáratok közötti keveredés megakadályozása.

A Kijárat és a busz vége között a HÖR-ön kívül senki nem tartózkodhat.

Kormánygép zárás, jelentési kötelezettség kisgép érkezés, mentő megjelenésekor és gyanús mozgás esetén.

Gépállóhely biztosító szolgálat feladata

Ki- és beszállítás biztosítása.  Minden gépet érkezéstől indulásig biztosítani, a gépek kiszolgáló személyek igazoltatása, baleseti rendszabályok betartása és betartatása az ott dolgozókkal.

Gépek biztonságának biztosítása, illetéktelen személy feljutásának megakadályozása.

Külföldi gépet nem, de MALÉV árus gépeket kell kutatni. A katonát utasok nem vehetik körül.

Fokozott biztosítási kötelezettség: SU, PAN-AM, iraki, iráni