218

Október 14. Szerda

Hetedik nap laktanyafogság.

Éjjel úgy megszakadtam, mint még soha.
Elaludtam állva, illetve gyaloglás közben, 40 percet sétáltam a reptér különböző részein álomba szenderülve. Sejtelmem sincs, hogyan kerültem ki gépeket, autókat, lépcsőket, semmire nem emlékszem.

Nem úgy tör az emberre az álom amikor a teste még funkcionál, hogy ledönti a lábáról, hanem, mint valami ködbe, belegyalogol.
Nincs észrevehető határ, nincs célszalag.
És amikor az ember feleszmélhetne, már rég benne van. Én éreztem, hogy már az ébrenlét és az álom határán billegek, az épületek éles szélei, hullámokban remegtek, lilás színre váltott minden körülöttem, én magam is, aztán kikapcsolt az agyam.
Legalábbis elrejtette előlem a világot.
Lehet, hogy gondolkodtam is.
Lehet, hogy álmodtam.
Lehet, hogy töprengtem az élet dolgain.
Nem tudom.
De biztos, hogy gyalogoltam.
Megállás nélkül.

Legalább negyven percet.

Talán látok ilyenkor.
Talán valami szenzor segített.
Talán az égiek távirányítással.
Vagy a föld mágneses mezeje.
Vagy a Golf áramlat.

Fogalmam sincs, mi vitt és mi irányított, hogy nem mentem neki semminek, nem estem árokba, nem fejeltem le létrákat. Csak arra emlékszem, hogy tisztulni kezd a kép, egészen pontosan lesz egy a semmiből. Kis foltokban előbukkannak részletek a világból. Az agyam várakozott éppen, nem volt benne semmi, és mint szivacs itta fel, ami csepegett a szememen át. Még nem jött sok információ, de az agyam már rángatta be és rakosgatta össze.

Egy placc, tán piac vagy focipálya.
De nem, nincs rajta ember.
Sík vidék.
Sivatag.
Nem, a sivatag meleg, ez kopár, rideg.
Az hullámzó, ez merev.

Villódzó fények.
Vidámpark.

Nem, nem vidám.
Meg van világítva, mint egy felszállópálya.
Ja, mert felszállópálya.

Így elemzi az agy, amit megkaparint. Így igyekezett az agyam képet alkotni, a látottakból.

De sehogy nem lett jobb világ, sehogy nem jött ki belőle semmi érdekes.
Arra kellett rádöbbennem, hogy a reptéren vagyok, most vagyok ébren, és nagyon messze kerültem onnan, ahol a tudatom utoljára rögzített. Hosszan és sokat gyalogoltam alvás közben. Nem emlékszem semmire, talán azért sokkolt annyira a látkép. A reptérnek egészen másik sarkába kerültem.
Borzalmasan fáradt vagyok.
Lefeküdni már nem nagyon lehet sehol, ahhoz hideg van. Nincs fagy, de azért ki lehetne hűlni.
Ébren kell maradnom.

Aztán valahogy túléltem az éjszakát, napközben aludtam egy jót, csak a kötelékre mentem ki, ahol Szadó őrnagy ünnepélyesen bejelentette, hogy ezennel lejárt a büntetésem, nagyon reméli, hogy ez örökre belém égett és kellő mértékben riaszt majd vissza a további függelemsértésektől, és ha netán megint valaha, valamikor a jövőben ilyesmit teszek, tudnom kell, hogy ugyanezzel az eréllyel fognak majd akkor is megbüntetni.

Igyekeztem a helyzet komolyságának megfelelő arcot vágni.

Aztán megint éjszakai szolgálatra küldtek F1-re.

319

Július 5. Vasárnap

222 napom telt el. Lesz még 333, 444, de viszont 555 már nem lesz, a bevonulásom utáni 555. napon én már szabad leszek két hete! Van még addig sok idő, de 222 nap is nagyon sok, ennyi elment, letöltöttem.

Délelőtt megint kutyakonyhára tettek.

Főzök, takarítok, teszem a dolgom. Ködi nagyon tapasztalt kutya, vagy van valami szenzora, de mindig előre tudja, mit csinálok. Hogy hozzá megyek-e épp vagy nem. Ha igen, azt messziről megérzi. Nem tudom, hogyan csinálja, mászkálok a ketrecek közt és amikor hozzá megyek éppen, akkor feláll és néz. Ez még takarításnál rendben van, mert sorban haladok, számíthat rá, mikor kerül sorra de az ételt testsúly alapján kell kiosztani. Csak hát ők nem úgy helyezkednek el a kennelekben és ezért mindig véletlenszerűen osztogatom. Vagyis nem tudhatja, mikor megyek épp hozzá.
De pedig tudja.
Amikor tényleg hozzá szándékozom menni, szerintem már akkor tudja, amikor kifordulok a kutyakonyháról, de még egyáltalán nem lát engem. Nem tudom, hogyan csinálja. Annyira nem is vagyunk összebarátkozva. Fura ez.

A tegnap hozott kutyát ma el is vitték. Rejtély.

Dél körül megállt az IFA, jöttek a tegnapi srácok, itt írjam alá, ne is kérdezzek semmit, nem tudják, hozzam a kutyát.

Biztos ezzel a pórázzal hozták, nem azzal ott hátul? Ő úgy emlékszik az az újszerű volt rajta tegnap.

Anyátok picsája, ha azt akarod elvinni, itt írd alá!

Oké-oké nem kell felkapni a vizet, jól van, lehet, hogy ez volt.

Még ki sem tolattak az IFÁ-val, már kanyarodott is be a kutügyes UAZ, hogy igyekezzek, itt leváltanak, megyek kettőtől kampós szolgálatra F1-re. Ilyen durva Ultra Rövid Ugrásom nem is volt még. Egy órára értem be a laktanyába, 20 perc múlva már robogott is ki velem az IFA. A húsz percbe kézmosás, egy Ultra Gyors Ebéd és a fegyver felvétele fért bele. Nem mondhatom, hogy bármelyik is pihentető lett volna. Ez így ultraszopás, ha a pihenőidőmben tesznek kutyakonyhára. Így nem tudok Lux-szal foglalkozni. Ma ki se hoztam, elég dolgom volt a tegnapi eső után kiseperni nagy vonalakban a vizet a kennelekből.

Lux így nem fejlődik, én viszont leépülök teljesen. 20 perc pihenő egy nap? Meg akartok ölni?