315

Július 9. Csütörtök

Kutyakonyhán kezdtem ma reggel. Gyorsan kitakarítottam és végre hosszú hetek után kihoztam Lux-ot a kennelből. Nőtt sokat, de nem testesebb lett, hanem csak magasabb és nyurgább. Semmilyen kötelék nincs köztünk, alig ismer. Azokkal az őrkutyákkal sokkal bensőségesebb a viszonyom, akiket kiviszek szolgálatba. Lux lenne a saját kutyám, akiért felelősséggel tartozom, akinek a fejlődése rám van bízva. De szinte sosem találkozunk, akkor is csak a szükségleteit elégítem ki, kitakarítom a szart a ketrecéből, és adok neki kaját, hogy összeszarhassa újra. Ennyiből kellene az összetartozás mély érzését felépítenünk. Misike jóval többször járogat a kutyakonyhára, elmondása alapján foglalkozik is Lux-szal, de ettől nekem nem lesz könnyebb a dolgom. Állandóan a pihenőidőmben tesznek ide, csakhogy akkor is a normál kutyakonyhás feladatokat kell elvégeznem előbb, nincs időm tanítgatni senkit. És ha ma is elvisznek délutános őrszolgálatba, harakirit fogok végrehajtani egy szájkosárral.

Az kétségtelen, hogy bár kacsázik ide-oda, kereng körülöttem Lux, de a pórázt nem rántja meg, hanem hatókörön belül marad. Vagyis valamit azért fejlődött.

Már kora délelőtt döglesztő a hőség, a pár nappal ezelőtti erős esőnek már semmi nyoma, sőt, most időnként én locsolom fel a kennelek betonját, hogy hűljön a környezet, ne főjenek meg benn. Megfigyeltem már, hogyha sokat süti a kennel betonját a nap, akkor sűrűn emelgetik a lábukat a kutyák, nyilván égeti a talpukat. Parancsba is kaptuk, hogy napközben kinn a repterek szolgálati helyeit a betonon kívüli földes, gazos részen közelítsük meg, ha rá kell térnünk, akkor futólépésben tegyük, ne égesse a forró beton kutyák lábát. Pokoli tud lenni a hőség kinn. Elképesztően nagy betonnal fedett terület és csak úgy ontja a magába szívott meleget, néha úgy átizzadom az alsógatyám, mintha medencéből jöttem volna ki épp. Itt a kutyakonyhán azért enyhítenek a kutyákon és rajtam is a fák.

A fekvést gyakoroltam Lux-szal épp, mikor megjelent Koltay zászlós.

Két póráz volt a kezében, azt lóbálta felém.

Nem is hagyta, hogy jelentsek.

– Mondja határőr! Mi a véleménye ezekről?

– Jelentem eléggé elhasználtak, nem ártana cserélni.

– Az Isten fasza a hülye fejébe, nem úgy értem. Hogy kerültek oda, ahol megtaláltam?

Honnan a faszomból tudjam, hol találta meg?

– Jelentem, nem tudom hol voltak!

– Az még rosszabb! Azt se tudja hova hányja szét a magára bízott anyagot?

– Jelentem minden szolgálat rovanccsal kezdődik és azzal is fejez…

– Pontosan tudom, hogy zajlik, nem azt kérdeztem általában mi a helyzet, hanem az érdekel, ez a két póráz, hogy kallódhatott el?

Nem tudtam mit mondani.

– És miért nincs ezen a kutyán szájkosár? Álljon már hátrébb azzal az állattal, mit akar? Hogy megtámadjon?

Nem bántam volna, már csak azért is, mert ő jött ennyire közel. Miért mi hátráljunk?

– Nem tudja, hogy minden őrkutyán szájkosárnak kell lennie kennelen kívül?

– Jelentem, ez még nem őrkutya, ez még csak kölyök.

– Az engem nem érdekel, azonnal vigye vissza a kennelbe.

Lux az egészből semmit nem fogott, forgolódott, érdeklődött, lekötötte a figyelmét a szagolható környezet, és amikor elindultunk hebrencs ugrándozással követett. Még hogy őrkutya.

Közben Koltayt hallgattam.

Ennek a tálja üres! Annak meg szaros a ketrece.

Nem szóltam egy szót sem, visszazártam Luxot, Koltay követett és ingerülten kérdezgetett.

– Jöjjön csak! – mondta, aztán és bevezettet az épületbe.

– Ezek az edények mit keresnek itt? Mi ez a trehányság? A kutyatápos zsák miért áll tárva nyitva? Mi ez a mocsok itt?

Magyaráztam, hogy most egy folyamat közepén toppant be. Előkészítettem az edényeket, alapanyagokat a főzéshez, de még előtte kimentem, hogy foglalkozzam egy kicsit a rám bízott kutyával.

– Na ne szédítsen engem! Ne higgye, hogy ilyenekkel engem meggyőz! – mondta miközben egy széket az ablak elé húzott, és felállt rá.

– Engem nem tud átverni! Hiába erőlködik.

Ekkor egy kicsit megállt a keze, meg a szája is. És meredt az ablak fölé

Na mi van faszom? Mégis át tudlak?

– Hol a karnis? – kérdezte fenyegetőn.

– Jelentem, a micsoda?

– Na ne nézzen engem hülyének! A karnis!

– Jelentem nincs függöny, sose láttam.

– Nem függöny, maga húgyagyú! Karnis. Hol van a karnis?

– Jelentem nincs karnis.

– Látom, hogy nincs, azért kérdezem, hol van! – ordította.

Teljesen kitért a hitéből, hangosan kiabált a székről, hadonászott, mint egy karmester. Lehet, hogy Szilasi adott neki ötletet, lehet, hogy ezeknek egy rúgóra jár az agyuk, de a hónap legjobb ötlete volt leszerelni és eldobni a picsába.

Toporzékolva röhögtem belül, aztán gondoltam lezárom a dolgot.

– Jelentem a szóban forgó tárgyat sose láttam! De ha volt, ebben benne van!

Benyúltam a fiókba és az orra alá csaptam a füzetet, amit alá is írtam a kutyakonyha átvételekor. Nyilván sose volt benne ilyen. Edények, fakanalak, székek listája.

Álltam előtte vigyázzban, nem mozdultam, hogy értse, hogy keresgélnie neki kell.

Mélyen a szemembe nézett, én ártatlan arccal, tágra nyitott szemekkel néztem vissza rá. Vett egy nagy levegőt, leszállt a székről. Felemelte a füzetet, fenyegetően hadonászott vele.

– Ide figyeljen… – aztán lemondóan az asztalra dobta, de nem hagytam magam, odaugrottam, és lapozni kezdtem. Húztam az ujjam a sorokon.

– Karnis, karnis… – már köhögésbe kellett rejtenem a röhögést – Itt lesz az!

– Hagyja a fenébe!

– Igenis! – vágtam vigyázzba magam újra.

A legártatlanabb ábrázatomat vettem elő és tettetett aggodalommal vizsgáltam az arcát, hogy jól van-e.

A szemüvege mögött háborgott a tenger, de már nem szólt, felkapta a két pórázt és elviharzott.

Utána akartam kiáltani, hogy azok viszont tutira benne vannak a füzetben, de aztán hagytam elmenni.

Este, szolgálat után mikor megláttam, hogy Szadó őrnagy még benn van, hirtelen ötlettől vezérelve kihallgatásra jelentkeztem nála.

Elmondtam neki, hogy nálam mindig pedáns rend szokott lenni, kínosan ügyelek arra, hogy minden eszköz meglegyen, de ma Koltay zászlós ismeretlen céllal, ismeretlen helyre vitt két pórázt, valószínűleg cserélni fogja, mert jeleztem neki, hogy elég viseltesek, de ha netán nem kerülnek vissza, szeretném, ha kivennénk a kutyakonyha felszerelés listájából és ezt átvezetnénk a füzetbe is. Nem bírom a rendetlenséget, meg nehogy hiány keletkezzen nálam emiatt.

Szadó őrnagy aktívan helyeselt, megdicsérte példás rendszeretetem, hogy az ilyen katonát kedveli, majd megígérte, hogy intézkedik.

319

Július 5. Vasárnap

222 napom telt el. Lesz még 333, 444, de viszont 555 már nem lesz, a bevonulásom utáni 555. napon én már szabad leszek két hete! Van még addig sok idő, de 222 nap is nagyon sok, ennyi elment, letöltöttem.

Délelőtt megint kutyakonyhára tettek.

Főzök, takarítok, teszem a dolgom. Ködi nagyon tapasztalt kutya, vagy van valami szenzora, de mindig előre tudja, mit csinálok. Hogy hozzá megyek-e épp vagy nem. Ha igen, azt messziről megérzi. Nem tudom, hogyan csinálja, mászkálok a ketrecek közt és amikor hozzá megyek éppen, akkor feláll és néz. Ez még takarításnál rendben van, mert sorban haladok, számíthat rá, mikor kerül sorra de az ételt testsúly alapján kell kiosztani. Csak hát ők nem úgy helyezkednek el a kennelekben és ezért mindig véletlenszerűen osztogatom. Vagyis nem tudhatja, mikor megyek épp hozzá.
De pedig tudja.
Amikor tényleg hozzá szándékozom menni, szerintem már akkor tudja, amikor kifordulok a kutyakonyháról, de még egyáltalán nem lát engem. Nem tudom, hogyan csinálja. Annyira nem is vagyunk összebarátkozva. Fura ez.

A tegnap hozott kutyát ma el is vitték. Rejtély.

Dél körül megállt az IFA, jöttek a tegnapi srácok, itt írjam alá, ne is kérdezzek semmit, nem tudják, hozzam a kutyát.

Biztos ezzel a pórázzal hozták, nem azzal ott hátul? Ő úgy emlékszik az az újszerű volt rajta tegnap.

Anyátok picsája, ha azt akarod elvinni, itt írd alá!

Oké-oké nem kell felkapni a vizet, jól van, lehet, hogy ez volt.

Még ki sem tolattak az IFÁ-val, már kanyarodott is be a kutügyes UAZ, hogy igyekezzek, itt leváltanak, megyek kettőtől kampós szolgálatra F1-re. Ilyen durva Ultra Rövid Ugrásom nem is volt még. Egy órára értem be a laktanyába, 20 perc múlva már robogott is ki velem az IFA. A húsz percbe kézmosás, egy Ultra Gyors Ebéd és a fegyver felvétele fért bele. Nem mondhatom, hogy bármelyik is pihentető lett volna. Ez így ultraszopás, ha a pihenőidőmben tesznek kutyakonyhára. Így nem tudok Lux-szal foglalkozni. Ma ki se hoztam, elég dolgom volt a tegnapi eső után kiseperni nagy vonalakban a vizet a kennelekből.

Lux így nem fejlődik, én viszont leépülök teljesen. 20 perc pihenő egy nap? Meg akartok ölni?

386

Április 29. Szerda

Egész délelőtt a konditeremben voltam, fejlődöm szépen, egyre több súlyt tudok megmozgatni. Délután megint sorállományú csüti volt, kezdem azt érezni, hogy össztűz alatt vagyok, mert velem takaríttatta ki a csüti szobáját, meg a folyosót előtte. Ezt mindig 2. század katonái takarították, emberemlékezet óta nem rendeltek ide szakácsot.

Sokan meg-megálltak és kedvtelve nézték eme rendkívüli eseményt. Ráadásul, nem is tetszett a csütinek elsőre, újra kellett kezdenem. Ezek után kihallgatásra jelentkeztem Cupihoz, kértem kimaradást, mert szolgálatba ma már nem tettek.

Az Öreg most kedélyes hangulatban volt, nem hánytorgatta fel a múltkoriakat, engedélyezte is, bólogatott, hogy jól van Dvorszky, jól van, de végül könyvet nem kaptam.

Vagy nem is volt szándékában kiengedni, csak lerázott, vagy pusztán elfelejtette. Nem lesz ez így jó, ha kivétel nélkül mindenki orrol rám. Ha mindenki arra használja a hatalmát velem szemben, hogy a lehető legnagyobb kényelmetlenséget okozza, akkor azt sokáig nem fogom bírni. Illetve nem tudom, fogalmam sincs mit bírok, mit nem. De azt megígérhetem, hogy amíg a végsőkig nem jutok, amíg tényleg nem bírom, addig nem fogják rajtam látni még azt se, hogy egyáltalán nehezemre esik, vagy bosszant bármi.

Ne legyen az a kéjes érzésük, hogy láthatják, hogy amit ők büntetésből találtak ki nekem, azt én valóban büntetésnek élem meg. Ugyanolyan szarul, akárhányszor megcsinálok bármit, ha nem jó elsőre, jó lesz másodikra vagy harmadikra, mit számít, időm van.