Centi_30.jpg183

 

 

 

 

November 18. Szerda


ÖREG vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ÖREG! ÖREG! ÖREG.
MÁR CSAK EGY KOROSZTÁLY VAN ELŐTTÜNK ÉS MI JÖVÜNK!!!



Leszereltek végre a Berbenek.

Egyedül Imre Gyulát sajnálom. Elkértem ugyan a címét, de biztos voltam benne, hogy nem fogom keresni. Fél éve kinn lesz, mire szabadulok. Lassan elfelejti az itt létet, arccal áll a jövő felé, mit tudna beszélni valakivel a múltból. Levelezni soha nem fogunk, fel évig nem is hall rólam.
És én mit kérdeznék?
Hogy na, szar volt kiheverni a határőrséget? Vagy jó itt kinn?

Kinn már nem kérdés, hogy jó-e kinn.
Az csak innen bentről kérdés.
De itt se kérdés.
Jobb kinn.


Imre Gyulán kívül nem is nagyon kedveltem abból a korosztályból senkit, mégis kimentem búcsúztatni őket, de csakis azért, hogy Bakonyinak megmondjam, hogy egyszer pellengérre állítom, egyszer megírom a történetét, mindenki tudni fogja majd, milyen rohadék volt, Medvének meg azt, hogy remélem 20-25 év múlva az lesz az egyetlen emléked a katonaságról, hogy Lufi petyhüdt karral lebassza szkanderban a tiedet.
De mosolyogtam hozzá, és egyik sem csinált jelenetet.

Éjszaka az F2-n a Herold lett a Küti helyettes, és szerintem elszarta a váltást. Illetve lehet, hogy csak nem módosította a megváltozott körülményeknek megfelelően.

Elvégre ma lettem ÖREG! Vénséges vén ÖREG katona.

karácsony.jpgMiért kéne annyiszor kimennem szolgálatba, ahányszor be vagyok írva?
Ha benne van, töröljük ki. Ha beleírtad öcsém, akkor nem érted a helyzetet.
Az első pihenőben tettem mindezt szóvá, amikor Herold úgy hívott be, hogy egy óra múlva megyek is ki őrködni újra.
Nem nagyon akart engedni, de amikor azt találta mondani, hogy egyébként sem tetszik neki a képem, így egymás torkának estünk, pontosabban először én neki. Valami hülye ötlettől vezérelve büdös biboldónak neveztem. Mikor kimondtam éreztem a lehetetlenségét ennek a kifejezésnek, mintha rákurjantottam volna, hogy a "teremburáját". Valamelyik Joseph Heller könyvből idéztem, ott se értettem, és ott is bénának éreztem.

Meg kell néznem a szó jelentését, mert meglepetésemre viszont hatott, ugyanis már nem csak én fogtam a karjait és nyomtam a falnak, hanem erre szívósan védekezni kezdett. Aztán egymás arcába vicsorogva megállapodtunk, hogy még két órára kimegyek valamikor később.

Tartsa tiszteletben a koromat és tényleg ne akarjon megszívatni, mert nem tetszik neki a képem.

Centi_30.jpg344

 

 

 

Június 10. Szerda

28 hete vagyok katona. Kereken 50 hét van hátra.


Majdnem megszakadtam az éjjel.
Két óra pihenővel kezdtem, aztán 4 órát álltam éjféltől az előtér szolgálati helyen. Ez a reptéri várótermek belső, a beton felé néző oldala, innen viszik a buszok az utasokat a gépekhez. Semmi izgalmas nincs, mert minden zárva van, az összes fém- és üvegajtót amúgy is mindig zárva tartják, de ezt csak most éjszaka tudtam ellenőrizni.
Nincs egyetlen zug sem, ahol el lehetne bújni, annyira nyílt terep, hogy azonnal látszik, ha nem vagyok a helyemen. Szerencsére a kutató ügyelettől legalább 500 méterre esik, hosszan kell kigyalogolni idáig, ha valaki ellenőrizni jön, kocsiba ül, így azt messziről meglátom.

Az épület üvegablakai visszatükrözik az éjszakai reptér képét, benne vagyok én és az az irgalmatlan tér, ahol senki más nincs. Messze valahol a távolban a gépeknél van a legközelebbi társam.
Találtam egy kerekesszéket, de nem mertem beleülni, ki tudja, bentről az üvegen keresztül ki lát engem. 4-ig járkáltam fel s alá, majd egy óra pihenőre hívtak be. Már kinn is nehezemre esett ébren maradni, néha negyed órán keresztül álltam a tolószékkel szemben, és beleképzeltem magam, ahogy elterpeszkedem benne és szunyókálok.
előtér1.jpg
Ilyenkor le-lecsukódott a szemem, és mint valami tájfun, sodorta el a tudatom a fáradtság.
Az ébresztő a következő egy órás szolgálat előtt 4:50-kor összetört teljesen. Éreztem, ahogy a belső szerveim kristályként pattannak el, a darabjai lehullanak a lábaimba és minden lépésnél éktelen csörgés hasít a tudatomba, karistolja az agyam. Rázott a hideg, a szemeim állandóan lecsukódtak, nem volt erőm emelni a lábam, csak toltam az aszfalton előrébb.

Miután reggel visszaérkeztünk a századhoz, a lefekvés előtt szekrényrend ellenőrzés volt, rendbe kellett tennünk mindent és megvárni, míg a századparancsnok végigjárja a körleteket. Nem is értem, nem ő szokott ezzel foglalkozni. Mindenesetre így elvett tőlünk egy órát, mert nyolckor tudtunk csak lefeküdni.

Viszont 11:40-kor ébresztettek is. Lerendelték a pihenősöket külső körletre, vagyis udvartakarításra. Mondta az alegységügyeletes, hogy igyekezzek utána ebédelni, mert megyek délutános szolgálatba.

Vagyis megjött az első rettegett Rövid Ugrás.

rövid ugrás.jpgA Rövid Ugrás az a helyzet, amikor létszámhiány miatt, vagy csak egyszerűen szívatásból rögtön betesznek a következő szolgálatba, ahogy most engem is. Pár órája adtam le az éjszakás szolgálatot, reggel 6-kor és már megyek is délután 2-re vissza. Így két szolgálat között csak 8 óra telik el, de ebben benne van minden, a váltás a szolgálati helyeken, a kitárazás, töltények leadása, visszaút a reptérről a laktanyába, leadja az ember a fegyvert, reggelizik, levetkőzik, fürdik, alszik, ébred, borotválkozik, felöltözik, ebédel, felveszi a fegyvert és 40 perccel a szolgálat kezdete előtt elindul a szolgálati helyre, töltények felvétele, betárazás, és a váltás. Mindezt 8 óra alatt, így kb. 4 óra marad alvásra. Vagy kevesebb, mert ma nekem csak három óra negyven perc jutott.

Azt mondják sok Rövid Ugrás hihetetlen mód megterheli a szervezetet, nem sokat lehet bírni egymás után.

Ferihegy 1-en voltam ma megint, kitettek a hátsó betonra, szemben az előtér szolgálattal, ahol éjszaka álltam, csak ez az a hely, ahova a gépeket állítják várakozni. Míg kinn álltam megérkezett egy líbiai gép, a Libian Air. Ilyenkor már minden autó, mindenki, aki szolgáltatást végez, ott gyülekezik, ahova a gép begurul. Még ki sem nyílnak az ajtók, az aggregátoros teherautó már rácsatlakozik és a tartálykocsiból már töltik bele a kerozint. Miután az utasokat elszállították, a stewardessek átvizsgálják a gép utasterét, összeszedik a nekik fontos dolgokat, majd intenek a takarítóknak, akik ellepik a gépet és rendet tesznek.
Amíg a stewardess a gépen dolgozik, van esély kérni tőle valamit. Odaálltam a hátsó lépcső alá, ugyanis a gépeknél a konyha hátul van. Fenn egy fiatal arab férfi volt az egyik légi utaskísérő, ő jött-ment folyamatosan. Én le se vettem róla a szemem, hogyha oldalra pillant, nehogy elszalasszam. Nem éreztem jól magam, mert múltkor nem egyedül csináltam, akkor jó móka volt, így egyedül elég szánalmas kuncsorgásnak tűnt, de aki nem ciház az béna, tehát ciházni, lejmolni kell. Meg ugye, meg lehet enni, amit kap az ember.
Az meg jó.

Az nem, hogy úgy éreztem, kényelmetlen neki a jelenlétem, sohasem nézett ki az ajtón, illetve egyszer, ugyan határozottan felém, de mellettem el, hogy ne találkozzon a tekintetünk. Gondolom, csak kíváncsi volt, hogy még mindig ott vagyok-e. De aztán kiderült, hogy csak azért nem figyelt rám, mert dolga volt, amint elkészült kimosolygott az ajtóból és ledobott nekem két doboz kólát és egy nagy nejlonba csomagolt csípős tonhalas szendvicset. Nagyon büszke voltam magamra, egyrészt most ettem életemben először külföldi ország idegen embere által készített fura ízvilágú ételéből, másrészt, sikerült ételt kuncsorognom, nem olyan nehéz ez, menni fog.
Az egyik doboz kólát feltűnés nélkül a váltásom kezébe nyomtam, persze ez ugyan rendes dolog, de igazából csak azzal akartam elbüszkélkedni, hogy még felesleget is szereztem.

Olyan profi kéregető vagyok.

Ferihegy 1, szolgálati utasítások (Az elméleti oktatáson általam készített jegyzet részletei):

Előtérszolgálat feladata:

-          a beszállító járatok biztosítása az Induló oldalon

-          az Érkező oldalon a kiszállító járatok biztosítása

-          a Szolgálati átjáróból kijövők biztosítása

-          járművek és gyalogosok igazoltatása

-          beszállítás előtt, a kiszállás után a busz átvizsgálása

Főfeladat a kijáratok közötti keveredés megakadályozása.

A Kijárat és a busz vége között a HÖR-ön kívül senki nem tartózkodhat.

Kormánygép zárás, jelentési kötelezettség kisgép érkezés, mentő megjelenésekor és gyanús mozgás esetén.


Gépállóhely biztosító szolgálat feladata

Ki- és beszállítás biztosítása.  Minden gépet érkezéstől indulásig biztosítani, a gépek kiszolgáló személyek igazoltatása, baleseti rendszabályok betartása és betartatása az ott dolgozókkal.

Gépek biztonságának biztosítása, illetéktelen személy feljutásának megakadályozása.

Külföldi gépet nem, de MALÉV árus gépeket kell kutatni. A katonát utasok nem vehetik körül.

Fokozott biztosítási kötelezettség: SU, PAN-AM, iraki, iráni

Centi_30.jpg364

 

 

 

Május 22. Péntek

Tegnap Basáék leszerelése nagyon megviselt. Igazából nem tegnap viselt meg, hanem az éjszaka. Hajnalig doboltak a fülemben a tegnapi gondolataim. Szépen elgondoltam mindent, de vajon én milyen leszerelő leszek? Olyan amilyennek tegnap láttam magam?

Ma délelőtt mentem szolgálatba. Ez 8 órás szolgálati időt jelent reggel hattól kettőig. A délutános a 14-22, az éjszakás pedig 22-06 óráig. Ez persze pihenő idővel megszakítva, vagyis a kutatóügyeletről kihelyeznek a reptér megfelelő őrszolgálati helyére és tetszőleges idő elteltével a kutató ügyeletes tiszt küldi a váltást. Itt a hangsúly a tetszőleges időn van. Akit nem szeret a tiszt, az sokat áll kinn, kevés pihenővel, akit szeret az épp ellenkezőleg, sokat pihen. Nyilván mindenki azon igyekszik, minél többet pihenjen benn. Azt mondják a szolgálati szabályzat szerint elvileg 1 óra szolgálat után 1 óra pihenő jár, de hát ilyen sose volt.

Egész délelőtt esett, szarrá áztunk. Megint Balga Gyurihoz osztottak tanulószolgálatba. Gyorsan tanulok, mert azt már most pontosan tudom, hogy ha kitesznek okmányosra, ott szarrá lehet ázni. Az okmányoson a ki-bemenő gépjárműforgalmat kell ellenőrizni, a benn ülők igazolványait, amit a kutató ügyeleten pár percben elmagyaráznak. Különböző színűek vannak, ide csak ilyen és ilyen színűek jöhetnek-mehetnek.

 

Műszaki torony szolgálati hely, Okmányos, Okmányellenőrző járőr feladata
Előtérről, vámáru raktárból érkező gépjármű, illetve gyalogos ellenőrzése és a határútra kivezető forgalmi ellenőrzése.

Határ- illetve kivezető utak ellenőrzése, igazolvánnyal nem rendelkező személyek és járművek feltartóztatása és jelentése.

Reptéri igazolványok és engedélyek

  1. Állandó fényképes igazolvány
    Piros „S” igazolvány: érvényes tranzit, útlevél- és vámvizsgálat területére, határterületre, telefonközpont, műszaki előtér, hangár területére, BM Kormányőrség, BM Légi rendészeti bázisára, iroda és raktár területre érvényes.
    Piros „1” igazolvány: érvényes tranzit, útlevél- és vámvizsgálat, határterület, műszaki előtér, hangárok, iroda- és raktár.
    Piros „2” igazolvány: érvényes tranzit, útlevél- és vámvizsgálat, iroda és raktár.
    Sárga „1” igazolvány: határterületre, műszaki előtér, hangár, iroda és raktár.
    Sárga „2” igazolvány: műszaki előtér, hangár, iroda és raktár.
    Zöld igazolvány: telefonközpont, irodák és raktárak.
    Kék „1” igazolvány: BM Kormányőrség, irodák és raktárak.
    Kék „2” igazolvány: BM Légi rendészet bázisára, iroda, raktár.
    Fehér igazolvány: iroda, raktár.
  2. Kiegészítő igazolványok
    Temporelli igazolvány: időszakos, csak a munka elvégzésének idejére és csak megbízólevéllel együtt érvényes fényképes igazolvány, személyi igazolvánnyal együtt érvényes.
    Bianco igazolvány: csak egy másik, fényképes igazolvánnyal érvényes.
    Vizitor: bejelentett látogatók részére adják ki.
    Képviselő igazolvány: személyhez kötött, arcképes, légitársaság képviselői kapják. Érvényes: tranzit, útlevél- és vámvizsgálat, határterületre, irodai előtéren és arra a gépre, aminek a képviselője. Két függőleges piros csík.

 

Az okmányos szolgálati helyek viszont a reptér legtávolabbi sarkaiban vannak, kinn a pusztán. Semmilyen fedezék nincs, ha esik, mint ahogy esik, szarrá ázol. Van ez az esőköpeny, nagy, nehéz, átázik vagy mi, mert tiszta víz lettem.

Délután kivittek a kutyakonyhára az öregebb kutyások, hogy megmutassák az ottani feladatokat. Kapóra jöttem nekik, mert a felkészítésem címén kijöhetnek a laktanyából. Nincs ott mit csinálniuk, és így legalább nem kell benn lenniük. Hagyták, hogy gyakoroljak az egyik őrkutyával, Szemivel. Szemi ónémet juhász, hosszú szőrű. Fiatal, erőteljes és gyönyörű. Ilyet szeretnék.
Életem első német juhászát kapom meg nemsokára! Izgulok, de nagyon erős bűntudatom is van Buksi miatt.
Szemivel a nekem kilistázott, összeírt parancsszavakat és mozgásokat kellett végeznem, ül, áll, fekszik, igazodj. Szemi készséges, energikus, teszi, amit mondok. Ilyet szeretnék.

PICT0146.jpg

Este meghozták az új kutyát. Kicsit hirtelen, ahhoz képest, hogy tegnap ezt még csak mint valószínűt említették a többiek. Kis vékony, keszeg, süke-bóka. Nyurga lábain a magasban egy aprócska test, nagyon kis gazellaszerű. 5-6 hónapos. Nagyon nem olyan, mint Szemi. Több év, mire olyan lesz, ha egyáltalán.

Nem tudom.

Centi_30.jpg367

 

 

 

Május 18. Hétfő

Szóval a 2. századhoz kerültem, a ferihegyi reptéri őrszolgálatosokhoz..

Leadtam az őrszolgálatot reggel, rögtön hivatott a Cupi. Hivatalosan is megerősítette, áthelyeztek. Viszont rossz hírt is közölt, hogy a Szadó őrnagy a 2. század parancsnoka megtiltotta, hogy kutyás legyek. A pihenőidőm rovására kértem kihallgatást tőle, de ő csak később tudott foglalkozni velem, így Szilasihoz mentem először. Annyit mondott, hogy minden tisztnek nagyon rossz rólam a véleménye, így például Korlát századosnak is, aki azt mondta, hogy mivel tulajdonképpen büntetésként kerülök át, nem akar ilyen jó helyre betenni. Mikor végre bejutottam hozzá, az őrnagy is ugyanezt mondta.
Érezzem ezt büntetésnek.
De jeleztem, hogy én kértem át magam, fél éve minden laktanyában, minden fórumon azt igyekeztem elintézni, hogy mentsenek fel a konyhai szolgálat alól és hadd kapjak határőrizeti feladatot, de csak legyintett, hogy ide nem helyeznek kérésre senkit, ilyesmiről külön bizottság határoz és úgy tudja ilyen előtt nem kellett megjelennem.

bizott.jpg


Ezt jól tudja. Faszom, milyen bizottság? Miért nem mondta ezt senki? Hogy kellett volna elintéznem, kit kellett volna felkeresni? Hol csúsztam el? Hogyhogy nem rajtam múlt? Azt hittem mindent megteszek, mit kellett volna még?

Az, aki idekerül, mondta, azért kerül ide, mert nem látta el eddig jól a feladatát, azokat helyezik át, akit fegyelmi okokból, rendet tanulni tesznek ide.

 

De ne már! Mi baj lett volna velem? Elláttam a szolgálatot tisztességgel, ki mondja, hogy nem? Mindent rendben megcsináltam, amit kellett. Kivettem a részem a takarításokból, figyeltem a mennyiségre, minőségre, elláttam a reptéri szolgálatokat felküldött élelemmel.

De hiába mondtam bármit, az őrnagy mindenre legyintett, ő nem tudja mit csináltam, azt nekem kell tudni, nem is érdekli, az a tény, hogy itt vagyok, a bukásomat jelzi, a határőrség állományában leszerepeltem, egy esélyem van, itt kell megtanulnom majd keservvel, hogy mi a rend.

És ő megígéri nekem, meg fogom, ezért kezeskedik.

süti beállítások módosítása