Centi_30.jpg74

 

 

 

 

1988. március 6. vasárnap


Tegnap még javában dögrováson voltam az előző esti berúgástól, amikor Ketya betoppant.
Mondta, hogy gondolkodott mi legyen.
ridin.jpgElég szarul voltam, de javaslatokat hallgatni ilyenkor is lehet. Elnyúlt az ágyam végében, a behajlított mutató ujját a szája elé téve meredt a mennyezetre, és újra azon gondolkodott mi legyen.

Én csak arra tudtam volna válaszolni, hogy mi ne legyen.
Fejfájás az ne.
Ne legyen.
Meg szédülés se legyen.

És még sorolhattam volna, de végül Ketya megszólalt, és mondta, hogy tudja mi legyen. Legyen az, hogy meghatározzuk, mi ne legyen.
Például ne legyen szar az élet, ha már lehetőségünk van ebben a személyiségben ezt a világot megtapasztalni és élvezni azt a jót, mit adni tud. De ehhez kell, hogy ne legyen szar a munkahely. Bár az lényegétől fogva nem lehet jó.
Inkább ne legyen.
Legyen egy törvényerejű rendelet, hogy ne legyen.
Legalábbis kötelező.
Ha van, máris szar az élet.
És ki akar szar életet?
Nekünk kötelességünk élvezni.

Aztán felém fordult.

– Dvotya, te szeretsz szakács lenni?

Ezen nem sokat kellett gondolkodnom, főzni néha szeretek, de szakácsként dolgozni szar. Gasztronómia csak a Hiltonban van, máshol konyhai robotgép vagy.

– Dehogyis, utálom!
– Én is, én nem akarok szakács maradni.
– Nem, az én se.
– Te Dvotya, én tudod, mi akarnék lenni?
– Micsoda?
– Amerikai milliomos.
– Ú, és mit gondolsz, menni fog?
– Hát, azt nem tudom, de sok pénz kéne, gyorsan és könnyen.
– Nézzük meg majd a Dögkeselyűt, ha adják a tévében, abban sok trükk van, bankrabláshoz elengedhetetlen oktatófilm.
– És mikor adják?
– Nemtom én katona vagyok, nem nézek tévét.
– Kopasz vagy még, az a bajod! – vihogott felém.
– Kopasz a nénikéd! –vihogtam vissza.

– Hát nemtom, azért a bankrablás kockázatos. Azt nem csinálnám. Börtönbe nem akarok kerülni. Az ékszerüzlet jobb szerintem. Biztonságosabb. Nézted már milyen ajtók vannak rajtuk? Egy bankot jobban zárnak. Több zár, néha még vasrács is.
– Szerintem minden bankon van. – szólok.
– Dehogyis, nézd meg őket, az OTP-n tényleg mindegyiken van, de nézd meg a Takarékszövetkezeteket. Azokon alig van. És az BÁV üzletein se mindegyiken van, és ez eldugott ékszerboltokon se mindegyiken. De ez hülyeség, van ennél most sokkal jobb.
– Na mondd!
– Olyan, ami könnyű, sokat lehet vele keresni és nem kerül sok időbe se.
– Na, bökd már ki!
– Tudod, a Gerbeaudba sok öregasszony jár. Mindenféle korúak a negyventől a hetvenig.
– És?
– És szeretik a fiatal fiúkat.
– És?
– Le kell velük feküdni.
– És ez sok pénz?
– Persze, gazdagok, csak nincs férjük. Vagy van, de olyan, amit az ellenségnek se.
– Aha. Öregasszonyt kéne dugni?
– Ez most nagyon megy! Keresettek a fiatal, de már katonaviselt fiúk.
– Tényleg?
– Persze, azok harcedzettek. Meg ki is vannak éhezve, pont ilyenek kellenek a vén szatyroknak. Még szerintem te is kelendő lennél. – nevet felém újra.
–Tényleg? De amúgy nem vagyok kiéhezve. – mondom.
– Ne hazudj, még én is ki vagyok, pedig már kinn vagyok.

Eszembe jutott Edit. Pár órája még részegen kapálóztam a kegyeiért, holott meztelenül sose láttam. Én hülye, mennyi időt vesztegettem.

– És neked felállna egy öregasszonytól?
– Hát nem tudom, sose jutott ez eszembe, de hát baszki, nem biztos. Inkább nem. Nem tudom.
– De sok pénzért?
– Hát sok pénzért lehet.
– Mér attól szebb lesz?
– Hát nem tudom.
– Neked már állt fel pénztől?
– Nem, azt hiszem soha.
– Na, képzeld, hogy e mellé ott van egy lógó csöcsű, szottyadt öregasszony. Hogy menne?
– Hát nem jól.
– Nem jól! Te hülye vagy! Egyszerűen nem állna fel!
– Akkor?
– Konyha?
– Nem. Konyha soha többet.

 

Tegnap ezzel váltunk el.
Ma Ketya megint átjött.
Láttam rajta, hogy ő is kipróbálta. Éjjel tuti megnézte, hogy fel áll-e pénzre a farka.
Nekem alig ment.
És Editre kellett gondolnom, de így ez szerintem csalás, nem derült ki ebből semmi.

– Gondolkodtál? – kérdi.
Kicsit összerezzenek, mintha rám nyitott volna.
– Gondolkodtam. Ha arra gondolok, hogy hogyan élnék belőle, akkor lehet, hogy felállna.
– Asszem nekem is.

Nem akartam rákérdezni, hogy mi van kipróbáltad, mert erre a kérdésre én is csak habognék.

– Nézzük meg. Mi bajunk lehet? Ha nem megy, nem csináljuk, de legalább próbáljuk meg.

Ebben megállapodtunk, aztán Ketya elment.
Gondolkodj, mit veszel fel - szólt még vissza az ajtóból. Utána néztem, és megakadt a szemem a szövetnadrágon.

Hmm. Erre talán tényleg jó lesz.

 

 

 

 

 

 

 

Centi_30.jpg245

 

 

 

 

Szeptember 17 Csütörtök

Na itt vagyok délre, rögtön rám ugrott az ügyeletes, hogy öltözzek azonnal, lőkiképzésre megyek. Átvettem a gyakorlót, felvettem a fegyverem és ültem is IFA-ra és vittek Piliscsabára. Kezdetben borzalmasan dühösen ültem a platón, úgy éreztem ki akarnak csinálni, Nem elég a Rövid Ugrás, még ilyen marhaságokkal is fárasztanak. Aztán belegondoltam, mi is lesz.
Nappali lövészet.
Ezeket szeretem, végre használhatom a fegyverem. Hónapok óta cipelem magammal szolgálatba és lassan kezdtem elfelejteni, hogy nem csak egy fémnehezék, vagy megnőtt állományjelzés.

Most úgy tárazom be, hogy ezeket a töltényeket én használom el. Olyan érzés volt bepattogtatni a tárba, mintha valami bankrablásra készülnék a társammal, vagy egy átfogó katonai támadás előtt állnánk, és perceken belül kezdődik az akció. Mint amikor az ember már lélekben a helyszínen van, és játssza le belül az akció első másodperceit. A közvetlen környezetem hangjai eltompultak és felerősödött a lőállásokból ideszűrődött fegyverropogás, a csata zaja.

angyalbör2.jpg

Édes volt ez a hang, azt jelentette itt az idő, itt a front, kezdődik. Az a biogép leszek, aminek itt legyártottak. És úgy futottam felvenni a tüzelési testhelyzetet, mint egy igazi csatában, előre hajtott felsőtesttel, pisszenés nélkül, szinte lábujjhegyen. Beugrott a soproni támadás, és területfoglalás, amit a kiképzés utolsó elemeként kellett végrehajtani.
Kemény és hatékony voltam, lelőttem a célokat, pontos voltam és pengeéles. Úgy tüzeltem, ahogy éles helyzetben tettem volna. Vagyis egy-két egyes lövés után, rövid sorozat, aztán újból egyes lövés, és ezt változtattam. Belőném egy-két lövéssel a célt, ha jó helyre megy, rövid sorozat, újra célzok, korrigálok ha kell, egyes lövés, ha pontos, újra rövid sorozat. Na mondjuk 12 tölténnyel ezt sokáig nem lehet játszani.
Nem tudom, miért nem kapunk rendes mennyiségű lőszert. Legalább annyit, amennyivel szolgálatban vagyunk. Hogy legalább egyszer tapasztaljuk ki, meddig elég, hogyan takarékoskodjon az ember éles helyzetben.

Ezeknek nem számít, hogy tudunk-e lőni? Ha nekem lenne egy hadseregem, lennének katonáim, ragaszkodnék, ahhoz hogy tökéletesen ismerjék a fegyvereiket. Ezzel nem rugaszkodnék nagyon el a realitás talajáról, ugyanis én állok mögöttük, miattam támadnak, engem védenek az olyan brutális erővel szemben, amely képes lenne elpusztítani engem, a családom, a gyerekeim, a városaim, az államrendet, az országot. Azt kell éreznem, hogy a katonáim, következésképpen az én akaratom ereje ellenállhat neki, megtörheti az ellenség erőit.
Ha ezt nem érzem, akkor nem lehetek nyugodt.
Ostoba, nemtörődöm lehetek.
De ahhoz nem kell hadsereg.
Az úgy, ha van, még veszélyes is. Mert akkor veszélyeztetem a saját biztonságom és elsősorban annak a néhány ezer emberét, a katonáimét, akiknek a szerepe vörös színnel aláfesteni a drámát, akik nekem kenyérmorzsa a kidobott nylonszatyorban.
Az, ami nem számít a legkevésbé sem.
Nem, ez erősen szuicid hozzáállás lenne.
Szemben állna a józan ésszel.
Én kiképezném a katonáim.
De ezek az itteni parancsnokok olyan hülyék, hogy tovább mennek. Bámulatos érzékük van a legostobább módon rontani a helyzeten. Merthogy a Zádori, a kopasz hadnagy magához rendel, nem tetszik neki, amit csináltam, azt mondja, hogy legközelebb lehet, hogy nem hoz el lőkiképzésre. Mintha ezzel engem büntetne, nem a saját biztonságát tenné kockára. Meg aztán megkérdi, nem tudtam, hogy először hat egyes lövést, majd két rövid sorozatot kellett volna leadnom.

- Jelentem, nem tudtam. Valószínűleg félreérthettem a feladatot.

- Van olyan dolog Dvorszky, amit meg tud érteni?

Hát azt például tökéletesen, hogy nála a feladatra alkalmatlanabb embert nem lenne egyszerű keresni. Az ország teljes felnőtt lakossága értelmesebb nála. Mindenki, pedig, ha tudná, milyen sötétség tud lenni amúgy fejekben, ő is érezné, hogy ez gáz. Kijelenteni, hogy nem hozza el a katonáját lőkiképzésre, büntetésképp, az akkora hülyeséget feltételez, amire nincs szó.

Elküld leváltani a lőtér őrt. IFA-val vittek el, messze mindentől és 3 órára ott felejtettek. Ismét dühösen ültem a platón, a laktanya felé, a hadnagy vérét kívántam. Lövészet után meg kell pucolni a fegyvert. De fortyogtam, mint a murci és amint felértem a másodikra, azonnal bekanyarodtam a mosdóba megnyitottam a vizet és a zuhany alatt mostam le a géppisztolyomat.

Valamelyik kopasz állat felnyomott az AEÜ-nél, nem tudom, melyik volt, nem figyeltem, ki mozog mögöttem. Az ügyeletes szintén kopasz Sas és mint ilyen, beszari faszkalap. Riadtan jött be a zuhanyozóba, még jelenteni se merte, de a lelkemre akart beszélni, hogy ilyet nem szabad csinálni.
Jót röhögtem.
Persze szerencsém volt megint, mert ez azért tényleg főben járó bűn. Talán futkosót is érne, ha a tisztikar megtudná, de dühös voltam, sokat nem gondolkodtam ezen. Az alegységügyeletes meg beszari alak volt.

Abban állapodom meg vele, hogy valakivel megpucoltatja, mert én tuti nem fogom, de az meg az ő felelőssége, hogy mindegyik meg legyen tisztítva. Még be sem értem a körletbe, megjelentek mögöttem a héten érkezett kopasz hadnagyok, szekrényrendet néztek az összes körletben.
Keményítenek úgy nézem.
Zádori hadnagynak nem tetszem.
A délutáni eset sem, meg a napokban lezajlott találkozásainknak rossz szájíze sem jósolt békés jövőt kettőnknek. Amikor meg kifelé menet a válla felett visszaszúrta, hogy készüljek, mert betett éjszakás szolgálatba F2-re kutyával, úgy éreztem rávetem magam.
Tényleg soha nem pihenhetek?