Centi_30.jpg4

 

 

 

 

 

1988. május 15. vasárnap

Szadó berendelt ma, hogy probléma merült fel.

Hát, ha a tegnapra gondolok, nekem is úgy tűnik, de nem szoktak ilyen finoman fogalmazni. Azért, hogy félmeztelenül fekszem a fűben őrszolgálatban, és pont a laktanyaparancsnok talál rám, az régebben komolyabb dolog volt, mint sima probléma.
De Szadó nem is ezzel kapcsolatban hivatott. Ketten voltak jelen, ő és Knízner kopasz hadnagy. Elmondta, hogy megnézte azt a könyvet, amit Knízner hadnagy talált nálam tegnapelőtt.
Aztán elhallgatott.

piszkos121.jpgVártam, hogy nagy levegőt vesz és valami súlyosat szól, de csak annyit kérdezett, hogy van-e valami mondanivalóm ezzel kapcsolatban.

– Jelentem nincs – mondtam nyugodtan.

Szadó bólintott, és rezignáltan Knízner felé fordult, átadva neki a szót.

Láttam, hogy Knízner alig várja, hogy nekikezdjen és nem csalódtam.
Azt ecsetelte, hogy a szocialista haza védelmére szerveződött fegyveres alakulat vezetőinek, parancsnokainak meggyalázása az egész, ebből olyan politikai botrány lesz, hogy éveket kaphatok miatta.

– Tele van trágár szavakkal, Szilasit, és sok más tisztet rágalmazó írással, egyáltalán mi az Isten ez? – kérdezte már-már kiabálva.

– A gondolataim.

Ugyanazt mondtam neki, amit akkor mondtam, amikor megtalálta.

– Azok egy ideje ilyenek.

Szadó őrnagy lehajtotta a fejét, mintha mosolygott volna.
Esetleg sírt.
De talán inkább mosolygott.

Knízner szinte magán kívűl kiabálta, hogy ne hazudjak, benne van egy csomó társam neve, hogy kerülnek oda, mik ezek?
Az a válaszom, hogy vannak olyan gondolataim, amiket a fejemben leginkább a beleírt határőrök hangján szeretek hallani, ezért írtam bele - teljesen kihozta a sodrából.
– Dvorszky, ne hazudozzon nekem össze-vissza! Ki fogom hallgatni az összes benne szereplő katonát, fel fogom ezt az egész ügyet göngyölíteni!

Szadó ekkor felemelte a fejét és Kníznerre szólt, hogy ez valóban alapos vizsgálatot igényel, de ő előbb szeretné tüzetesebben átnézni azokat az írásokat. Igen határozottan utasította, hogy hagyja itt az asztalon, és menjen, ellenőrizze le az éjszakai váltást a szolgálatos könyvben. Knízner idegesen harapdálta a szája szélét, de kiment.

Amíg be nem csukta maga mögött az ajtót, Szadó meg se moccant. De ekkor a kezébe vette a naplót, belelapozott, beleolvasgatott, néha nagyon halványan elmosolyodott.
Majd megkérdezte, hogy mi ez az egész.

– Emlékek – mondtam. Ő mélyen a szemembe nézett, összecsukta a naplót és az asztalon elém tolta.
– Tegye el! Ne is lássam. És most beszéljünk a problémáról.

Azt hittem, most jön a tegnapi félmeztelen szolgálatom, de nem ezt említette.
Arról beszélt, hogy mivel januárban Balroghoz került a szabadságos könyvem, és nála is maradt, nem figyelte senki, hogy megkaptam-e az éves címszabit, de most a leszerelők aktáit átnézve tűnt fel, hogy nem kaptam meg.
De már nincs idő kiadni, viszont kötelező lenne.
Alá kéne írnom, hogy kinn voltam.
Csak a rend kedvéért.
Kicsit néz a szemembe, hogy mit szólok.
Nagy franc amúgy, mert pár másodperc múlva mintha jókedvűen és cinkosan rezdült volna meg, és egy alig észrevehető mosoly jelent meg az arcán.

– Dvorszky, biztos tudja, hogy a tisztikar nagy része nem bánja, hogy így alakult. Nem sajnálja magát senki, csak a papírok legyenek rendben. De, ha már így alakult, állapodjunk meg abban, hogy én személyes hatáskörben kiutaltatom napidíjban, illetményként. Két napra persze kimegy, a négy napra kap napi 240 forintot.
És aláírja, hogy kinn volt hat nap címszabadságon. És erről senkinek nem beszél! Megértette?

piszkos12.jpg
Kedvelem én ezt a fickót.
Katona, tehát nem kér.
De az emberhez beszél, tisztességes alkut ajánl.
Hogyne érteném, elkúrták, egy csomó papírmunka lenne, tán még elmarasztalás is, ő eltekint az elmúlt napokban történt bakijaimtól, búsásan kifizet, a havi zsold 920 Ft, én meg aláírom neki a szabadságos könyvet, hogy ne üsse meg a bokáját.
Jó csere, mehet!

– Jelentem értettem! – mondtam mosolyogva, a papír fölé hajoltam, aláírtam. Közben hosszan megnéztem a tollat, valami olyan MALÉV-os golyóstoll volt, amit még sosem láttam.
– Na, ne bazsalyogjon itt nekem, most már leléphet Dvorszky! – mondta leereszkedő, de barátságos hangon – Ne is lássam!

Úgy tisztelegtem neki, hogy még a sarkam is összecsaptam és akkora vigyorral jöttem ki, hogy Nagy Feró kérdezte is a folyosón, hogy mi van? Csak nem korábban szerelnek le?

– Engem? Minek? 18-án szerelek. –  vihogtam felé –  Négy napom van, civil vagyok. Neked hány napod van?

– Szopatsz Dvorszky? Együtt vonultunk!

– Na és mikor szerelsz?

– 18-án baszdmeg.

– És hány napod van?

–  Négy.

– 536 napja vagy katona. Négy nap az mennyi?

– Az semmi!

– Az az! És akkor mi vagy?

– Civiiiiil!

 

Centi_30.jpg258

 

 

 

Szeptember 4 Péntek

Ma 5-től címszabi 3 nap!!
Délelőtt már nem osztottak be semmilyen feladatra, így csak meg kellett várnom az öt órát és kimenni. Amúgy fogalmam sincs mit jelent a címszabadság, meg azt sem tudom, hány nap szabi jár nekem összesen, de ami lényeges, hogy ezt a juttatást nem lehet megvonni. Ki kell adni. Igazából a tegnapi jelentésem egész pozitívra sikeredett, Szadó őrnagy meg is jegyezte, hogy ügyesen felismertem, mi a feladat és meglepően hatékonyan intéztem. Nem tudom, hogy ő erre gondolt-e, de ez nem a határőrség iránt érzett lojalitásomnak köszönhető, hanem, hogy szerencsétlen állatok ne ázzanak el a saját házukban. A tegnapi tevékenységem persze nem takarta el a korábbiakat, az őrnagy elég fancsali arccal adta oda a szabadságos levelet, és hosszan fújtatott mikor kértem, hogy adja meg az engedélyt a civil ruha viselésére is.

Hárman is kaptunk címszabit és így a nagy öröm okán Imre Gyulával, B. Kozma Zsolttal beültünk a Csendes étterembe. Eléggé füstös kis lokálnak látszott, de alapvetően jót kajáltunk. Meg hosszú idő óta először, újra ittam sört. Nem ízlett most sem, a többiek röhögtek, hogy rendeltem kólát is, mert az ételt nem tudom csak folyadékkal megenni, de a sör ehhez nekem alkalmatlan. Tehát kaja, kóla és sör. Ez volt a sorrend. Illetve nem teljesen, mert ezután jött Zsolt ötlete alapján a pálinka.

Ő az állítása szerint eléggé edzésben van, már a katonaság előtt nagy iszákosnak mondta magát. Kis Sas, utánam szerel, de nagyon jó gyerek. A pesti punk élet illusztris tagjaként számos kalandban vett részt, szerényen, de lelkesen mesél.
Az apja magas rangú katonatiszt, igyekezett mindig egyengetni a fia életét, ő meg semmit nem szeretett volna jobban, minthogy végre élhesse az életét az apja felügyelete nélkül. Mindenre rányomta a bélyegét az apja személyének súlya, mindenhol eleve kivételeztek vele, és sokszor jött rá, hogy az apja utána nyúlt, és jobb jegyet, jobb bizonyítványt intézett. Ilyenkor B. Kozma hihetetlen dühbe jött, folyamatosan vitázott az apjával, hogy hagyja már legalább egyszer, hogy hadd csináljon valamit végig ő maga.
Hadd derüljön ki, mit ér.
De semmi nem változott.
punk.jpgIde Ferihegyre is az apja közbenjárására helyezték. B. Kozma ugyanis egy idő után egyre deviánsabbá vált, bármi jöhetett, amivel szembe helyezkedhetett az apai gyámsággal. Így keveredett végül bele elvadult punk bandákba. Csavarogni kezdett, nyakló nélkül inni, úgy látszott lecsúszik teljesen, de az apja megkerestette rendőrökkel, előállították, majd nem sokkal később bevitték katonának, mondván, itt rendet tanul.
Borzalmasan rosszul viselte, hogy még ide, a határőrséghez is az apja tette be. Úgy érezte, ha most kitünteti magát jó magaviselettel, vagy netán valahogy elindulna felfelé a ranglétrán, akkor azzal az apja kívánalmainak tenne eleget, de ezt végképp nem akarta érezni.
Tehát itt is úgy működött, mint egy vásott kölyök.

Imre Gyula pedig egy halk szavú raktáros volt, Berben, de ezt nem verte nagy dobra. Raktárosi beosztása megfelelő védelmet és tiszteletet biztosított neki, de sosem élt vele. Sokat edzettünk együtt a konditeremben, olyan izmos hátat, amilyen az övé, soha nem láttam. Még a cselgáncsosok meg birkózók közt sem. Ha szemben állt és befeszítette az izmait, az oldala felugrott a hóna alá és hirtelen olyanná vált, mint Herkules.
Olyan lett, mint egy lepke, hatalmas szárnyai nőttek. Viszont egyáltalán nem volt szálkás, ha nem használta épp, semmi nem látszott az izmaiból.
De a második sör és pálinka után viszont szűknek érezte az inget magán, és mutogatta az étteremben a többi vendégnek, hogy nézzék mennyire feszül a bicepszén, ha akarná egy erősebb mozdulatra hangos reccsenéssel repülne le az ingujja, úgy szétszakítaná.
B. Kozma találta ki, hogy ebből elég, moziba megyünk, ott lehűlnek a kedélyek. Tehát megnéztük az Utolsó tangó Párizsban c. filmet.
Na az mindenre alkalmas volt, csak hűtésre nem. Igazából felnőtt életem első igazán elgondolkodtató filmje volt. Nem értettem teljesen a szereplők motivációit, a cselekedeteik indokait, de éreztem, hogy nem szimpla életuntság, flegma nemtörődömség mozgatta őket, hanem valami több. A szexualitás ilyen egyszerűvé, magával értetődővé tétele, ennyire zsigerien értelmezve, de nem pornográf módon, az meghökkentett.

Azt a jelenetet meg végképp nem tudtam hová tenni, amikor a főszereplő, Marlon Brando rászól a partnerére, hogy vágja le a körmét, vajazza be az ujját és dugja a fenekébe. Ezt együtt sem tudtuk értelmezni, csak annyiban, hogy ez már annyira messze fekszik az elfogadott normáktól, hogy ezt el kell raktározni a deviáns viselkedés majdan használni, kipróbálni való eszközei közé.

Én erősen igyekeztem a mozi melletti talponállóban fogyasztott pálinka fölött elképzelni a jelenetet Edittel. Hogy hazamegyek ma, átveszem a katonaruhát, sőt át se veszem, így megyek, ebben a gúnyában jobban áll a parancsolgatás, ledobok elé egy kisollót, levágatom a körmét, kiküldöm a szülei konyhájába teavajért, és felszólítom, hogy dugja az ujját a seggembe.
Azt még nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak aztán. Mondjuk, például amikor zokogva kér, hogy inkább dugjam meg most, mert még az is kisebb szégyen.
Nem tudom, megdugjam kegyesen, vagy büntessem azzal, hogy nem tágítok?
Vajon ez melyikünknek lenne büntetés?
Azt képzelem, hogy Edit ugyanúgy megölne, mint a filmbeli lány Brandót. Nem, ezt kihagyom inkább mégis. A pálinka után felmentünk a Gellért-hegyre megbeszélni a filmet, de igazából csak arra jutottunk, hogy defektes emberek defektes filmje, de valamiért jó volt.

B. Kozma Zsoltnak jutott az eszébe, hogy szaladjunk fel hozzájuk, úgyis kezd hűvösebb lenni, az apja meg most nincs otthon, viszont hatalmas italkészletet halmozott fel, biztos bosszús lenne, ha látványosan megdézsmálnánk.
És az jó.
Bosszankodjon csak.

Ez mindenkinek tetszett, ráadásul gyakorlatilag a Gellért-hegyen laknak, pár perc alatt odaértünk. Megkóstoltam a vodkát, a whiskyt, a Becherovkát, de ugyanolyan szarnak éreztem mindet, mint a pálinkát vagy a sört. Nem leszek én alkoholista, nem fog menni. De eddigre már a gyaloglás se nagyon ment, éreztem, hogy megint forogni kezd a világ, amikor mondtam a többieknek, hogy megyek.
Nem volt hihető, röhögtek is, de én elindultam.

11-re értem haza. Mindenkit megijesztettem otthon. Persze mire benyitottam már valamelyest kijózanodtam, de még bőven látszott, hogy ittas vagyok. A szülők hitetlenkedve és kicsit rosszallóan fogadtak. Illetve inkább az látszott, meg vannak hökkenve, mintha ezt sose feltételezték volna rólam.
Nem értem.
Katona vagyok, az állam szerint bizonyos célokért feláldozható akár az életem is.
Mi olyat nem szabad nekem, amit bármely más felnőtt megtehet?

Az utolsó tangó Párizsban, teljes film.