258

Szeptember 4 Péntek

Ma 5-től címszabi 3 nap!!
Délelőtt már nem osztottak be semmilyen feladatra, így csak meg kellett várnom az öt órát és kimenni. Amúgy fogalmam sincs mit jelent a címszabadság, meg azt sem tudom, hány nap szabi jár nekem összesen, de ami lényeges, hogy ezt a juttatást nem lehet megvonni. Ki kell adni. Igazából a tegnapi jelentésem egész pozitívra sikeredett, Szadó őrnagy meg is jegyezte, hogy ügyesen felismertem, mi a feladat és meglepően hatékonyan intéztem. Nem tudom, hogy ő erre gondolt-e, de ez nem a határőrség iránt érzett lojalitásomnak köszönhető, hanem, hogy szerencsétlen állatok ne ázzanak el a saját házukban. A tegnapi tevékenységem persze nem takarta el a korábbiakat, az őrnagy elég fancsali arccal adta oda a szabadságos levelet, és hosszan fújtatott mikor kértem, hogy adja meg az engedélyt a civil ruha viselésére is.

Hárman is kaptunk címszabit és így a nagy öröm okán Imre Gyulával, B. Kozma Zsolttal beültünk a Csendes étterembe. Eléggé füstös kis lokálnak látszott, de alapvetően jót kajáltunk. Meg hosszú idő óta először, újra ittam sört. Nem ízlett most sem, a többiek röhögtek, hogy rendeltem kólát is, mert az ételt nem tudom csak folyadékkal megenni, de a sör ehhez nekem alkalmatlan. Tehát kaja, kóla és sör. Ez volt a sorrend. Illetve nem teljesen, mert ezután jött Zsolt ötlete alapján a pálinka.

Ő az állítása szerint eléggé edzésben van, már a katonaság előtt nagy iszákosnak mondta magát. Kis Sas, utánam szerel, de nagyon jó gyerek. A pesti punk élet illusztris tagjaként számos kalandban vett részt, szerényen, de lelkesen mesél.
Az apja magas rangú katonatiszt, igyekezett mindig egyengetni a fia életét, ő meg semmit nem szeretett volna jobban, minthogy végre élhesse az életét az apja felügyelete nélkül. Mindenre rányomta a bélyegét az apja személyének súlya, mindenhol eleve kivételeztek vele, és sokszor jött rá, hogy az apja utána nyúlt, és jobb jegyet, jobb bizonyítványt intézett. Ilyenkor B. Kozma hihetetlen dühbe jött, folyamatosan vitázott az apjával, hogy hagyja már legalább egyszer, hogy hadd csináljon valamit végig ő maga.
Hadd derüljön ki, mit ér.
De semmi nem változott.
Ide Ferihegyre is az apja közbenjárására helyezték. B. Kozma ugyanis egy idő után egyre deviánsabbá vált, bármi jöhetett, amivel szembe helyezkedhetett az apai gyámsággal. Így keveredett végül bele elvadult punk bandákba. Csavarogni kezdett, nyakló nélkül inni, úgy látszott lecsúszik teljesen, de az apja megkerestette rendőrökkel, előállították, majd nem sokkal később bevitték katonának, mondván, itt rendet tanul.
Borzalmasan rosszul viselte, hogy még ide, a határőrséghez is az apja tette be. Úgy érezte, ha most kitünteti magát jó magaviselettel, vagy netán valahogy elindulna felfelé a ranglétrán, akkor azzal az apja kívánalmainak tenne eleget, de ezt végképp nem akarta érezni.
Tehát itt is úgy működött, mint egy vásott kölyök.

Imre Gyula pedig egy halk szavú raktáros volt, Berben, de ezt nem verte nagy dobra. Raktárosi beosztása megfelelő védelmet és tiszteletet biztosított neki, de sosem élt vele. Sokat edzettünk együtt a konditeremben, olyan izmos hátat, amilyen az övé, soha nem láttam. Még a cselgáncsosok meg birkózók közt sem. Ha szemben állt és befeszítette az izmait, az oldala felugrott a hóna alá és hirtelen olyanná vált, mint Herkules.
Olyan lett, mint egy lepke, hatalmas szárnyai nőttek. Viszont egyáltalán nem volt szálkás, ha nem használta épp, semmi nem látszott az izmaiból.
De a második sör és pálinka után viszont szűknek érezte az inget magán, és mutogatta az étteremben a többi vendégnek, hogy nézzék mennyire feszül a bicepszén, ha akarná egy erősebb mozdulatra hangos reccsenéssel repülne le az ingujja, úgy szétszakítaná.
B. Kozma találta ki, hogy ebből elég, moziba megyünk, ott lehűlnek a kedélyek. Tehát megnéztük az Utolsó tangó Párizsban c. filmet.
Na az mindenre alkalmas volt, csak hűtésre nem. Igazából felnőtt életem első igazán elgondolkodtató filmje volt. Nem értettem teljesen a szereplők motivációit, a cselekedeteik indokait, de éreztem, hogy nem szimpla életuntság, flegma nemtörődömség mozgatta őket, hanem valami több. A szexualitás ilyen egyszerűvé, magával értetődővé tétele, ennyire zsigerien értelmezve, de nem pornográf módon, az meghökkentett.

Azt a jelenetet meg végképp nem tudtam hová tenni, amikor a főszereplő, Marlon Brando rászól a partnerére, hogy vágja le a körmét, vajazza be az ujját és dugja a fenekébe. Ezt együtt sem tudtuk értelmezni, csak annyiban, hogy ez már annyira messze fekszik az elfogadott normáktól, hogy ezt el kell raktározni a deviáns viselkedés majdan használni, kipróbálni való eszközei közé.

Én erősen igyekeztem a mozi melletti talponállóban fogyasztott pálinka fölött elképzelni a jelenetet Edittel. Hogy hazamegyek ma, átveszem a katonaruhát, sőt át se veszem, így megyek, ebben a gúnyában jobban áll a parancsolgatás, ledobok elé egy kisollót, levágatom a körmét, kiküldöm a szülei konyhájába teavajért, és felszólítom, hogy dugja az ujját a seggembe.
Azt még nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak aztán. Mondjuk, például amikor zokogva kér, hogy inkább dugjam meg most, mert még az is kisebb szégyen.
Nem tudom, megdugjam kegyesen, vagy büntessem azzal, hogy nem tágítok?
Vajon ez melyikünknek lenne büntetés?
Azt képzelem, hogy Edit ugyanúgy megölne, mint a filmbeli lány Brandót. Nem, ezt kihagyom inkább mégis. A pálinka után felmentünk a Gellért-hegyre megbeszélni a filmet, de igazából csak arra jutottunk, hogy defektes emberek defektes filmje, de valamiért jó volt.

B. Kozma Zsoltnak jutott az eszébe, hogy szaladjunk fel hozzájuk, úgyis kezd hűvösebb lenni, az apja meg most nincs otthon, viszont hatalmas italkészletet halmozott fel, biztos bosszús lenne, ha látványosan megdézsmálnánk.
És az jó.
Bosszankodjon csak.

Ez mindenkinek tetszett, ráadásul gyakorlatilag a Gellért-hegyen laknak, pár perc alatt odaértünk. Megkóstoltam a vodkát, a whiskyt, a Becherovkát, de ugyanolyan szarnak éreztem mindet, mint a pálinkát vagy a sört. Nem leszek én alkoholista, nem fog menni. De eddigre már a gyaloglás se nagyon ment, éreztem, hogy megint forogni kezd a világ, amikor mondtam a többieknek, hogy megyek.
Nem volt hihető, röhögtek is, de én elindultam.

11-re értem haza. Mindenkit megijesztettem otthon. Persze mire benyitottam már valamelyest kijózanodtam, de még bőven látszott, hogy ittas vagyok. A szülők hitetlenkedve és kicsit rosszallóan fogadtak. Illetve inkább az látszott, meg vannak hökkenve, mintha ezt sose feltételezték volna rólam.
Nem értem.
Katona vagyok, az állam szerint bizonyos célokért feláldozható akár az életem is.
Mi olyat nem szabad nekem, amit bármely más felnőtt megtehet?

Az utolsó tangó Párizsban, teljes film.