159

December 12. Szombat

Ma valahogy megint azt érzem én csinálom jól. Senkinek nincs halvány elképzelése sem, hogyan lehetséges, de nem kerültem be semmilyen szolgálatba, mintha csak összevont bent töltendő szabadnapot kaptam volna. Ha minden ilyen komolyabb parancsmegtagadásom, engedetlenségem, bukásom után ennyire egyértelmű jutalmat kapok, az életbe nem fogok tudni megjavulni. Az új körlettagok is csodálkoznak, ha nem léteznék, azt hinnék ilyen csak túlzó legendákban, vagy nagyzolós kocsmai hencegésben van, de ezt a piszok mázlit nehéz elhinni.

– Tuti nem csókos vagyok?

– Dehogynem. – válaszolom nyugodtan – A cigány Balrog őrnagy az édestestvérem. Van még kérdés?

281

Augusztus 12 Szerda

40 hét.

Összevont szabadnapra engedtek ki.
Nem értem.
Márciusban volt egyszer egy ilyen, hogy két napra kiengedtek, de utána napokig jártam rapportra, hogy miért nem szóltam, hogy nekem két napot írtak a könyvembe, nem egyet. Biztosan el akartam lopni azt a napot. Most meg kiengednek két napra. Még neve is van. Összevont szabadnap. Mi legyen? Szóljak, hogy tévedés, hogy nehogy megint úgy nézzen ki, sumákolok? Vagy gondoljam azt, hogy jutalom? Nem. Azt nehéz gondolni.

Mi történhetett? Két nap egyben?

Mindegy, kimegyek. Múltkor is kibírtam, hogy cseszegetnek érte.

Este elmentünk moziba a Szaszával. Nem tudja pontosan még, de az az érzése a közeljövőben vonul. Nem sokat beszéltünk a katonaságról, de valahogy az az érzésem, az hogy együtt vagyunk felkészíti egy kicsit lélekben.
Nem is mentem haza a laktanyából, hanem rögtön felcsengettem hozzájuk úgy, ahogy voltam, katonaruhában. Szasza mamája meghatódott, de nyilván nem miattam, hanem biztos vagyok benne, hogy azt a jelenetet képzelte el, amikor majd a fia lép be hozzá ebben a gúnyában. Mozi után mentem haza, Edit egész este eszembe sem jutott.

(Kép forrása: www.kontyfa.hu)

374

Május 11. Hétfő

Lökött az Ecet őrnagy a konyhán. Nagyon ritkán látni, van néhány tiszt, akinek csak a nevét hallottuk, de ők maguk ritkán jelentek meg. Ilyenek azok a tisztek, akik hadműveleti tiszti szolgálatot adják a két reptéren. Nagyon ritkán jönnek le a laktanyába. Az ilyen tisztekről az a vélemény, hogy ők értenek talán valamihez, talán ők azok, akiknek van valami sütnivalójuk, ha már ilyen fontos beosztást kaptak. Mivel szinte sose látjuk őket, minden reményünket beléjük helyezzük, most már csak ők védhetik meg a mundér becsületét, ugyanis az látszik, hogy a laktanyabelieknek nem megy.
A mundér becsülete.

Az itt nagyon hiányzik.

Mert milyen feladata van egy tisztnek a laktanyában? Mi is a munkája? Katonai jogszabályokkal biztosított, felnagyított előjogokkal basáskodnak egy csapat védtelen kölök fölött. Sima börtönőrök, nevelőintézeti felügyelők, ártatlanul elzárt kamaszokkal kegyetlenkedők. Fontoskodva, teátrális keretek közt, giccses liturgiával követelik meg a tiszteletet, amire egyáltalán nem szolgáltak rá.
Munka ez?
Érdem nélküli, a rendszer iránti vak lojalitással működő, tompa fabáb határoz rengeteg rábízott fiatal ember sorsáról, súlyosabb helyzetben életéről.

Ezért kap fizetést, elismerést, társadalmi státuszt. Megérdemeltnek érzi a jutalmat, és a dicséretet jogos jussaként fogadja.

Normális ez?

Átszóltak telefonon, hogy nagyon nagy ellenőrzés lesz, takarítsak ki rendesen. Ez a takarítás kezd az idegeimre menni.
Jó, tudom, tisztán kell tartani a dolgainkat, de olyan érzésem van, csupán epizódszerepeket játszunk a takarítások közti szünetekben. Elküldtem a két konyhamunkást, segítsenek a századnál. Olyan ijedt arcot vágtak az ellenőrzés hírére, nem akartam, hogy itt lábatlankodjanak. Fellocsoltam és habzószódából seprűvel a pocsolyásabb részeken akkora habot vertem, majd eltűntek benne az asztalok. Annyit csináltam az ellenőrzésig, hogy szinten tartottam.

Belépett Ecet őrnagy.
Nomen est omen.
A név kötelez, hihetetlen savanyú alak.
Olyan arccal megy végig a konyhán, mintha a gyomorsava marná a torkát. Vigyázzban állok az ajtóban, nem vezényelt pihenjt, várom, hogy kegyeskedjen. De nem vezényel. Lehet, hogy elfelejt, mert mélyen belépdel a konyha belső bugyraiba, ahol majdnem térdig ér a hab. Körbeforog benne, tapodja, áll egyik lábáról a másikra, majd masírozik jobbra-balra, rugdosódik benn egy kicsit, érezhetően élvezi, aztán odaint magához. A lúgos közeg valószínűleg kioltotta, semlegesítette a savat.

– Fiam, ez igen!

Annyira elpárolog belőle a savanyúság, hogy rám mosolyog.

– Büszke vagyok magára! Délután eltávozást kap!

Tisztelegtünk, majd délcegen, jókedvűen távozott.

Slaggal lecsapattam a habot, a vizet a lefolyókba söpörtem, majd lehívtam a két konyhaszolgálatost. A maradékot letolattam velük és ronggyal feltöröltettem a kövezetet, csak hogy ne csússzon.

Takarítson anyátok!

Igaza van Ecetnek. Én is büszke vagyok magamra.

Jó tanítvány vagyok.

Tényleg kaptam szabadnapot ma, öttől kimentem. Nem találkoztam Edittel, helyesebben nem mentem el hozzá. Nem tudom, mit csináljak vele. Minden tudományom szertefoszlik amikor együtt vagyunk. Pedig tudományból amúgy sincs sok. Járunk, legalábbis amikor otthon vagyok úgy csinálunk, csókolózunk sokat, azt mindkettőnk szereti, miközben összeolvad a szánk, látom, hogy átszellemül, teste kicsit hátrahanyatlik a karomban, a rátörő romantikus érzésektől majd elalél, elernyednek az izmai és remegő pillái alól süt a szerelem.

Nekem meg egyszerűen feláll a faszom tőle.

A karjaimba ereszkedik, rám bízza magát teljesen, de egyáltalán nem kapom meg.

Ehhez ma nincs kedvem, megnéztem inkább a Szeszélyes évszakokat a tévében.