Centi_30.jpg300

 

 

 

Július 24. Péntek

3001.jpg

300 nap! Már csak 300 napom van hátra.

Leonidasznak egy napja volt, de 300 katonája,  és a halállal nézett szembe.
Nekem egyetlen katonám van, de 300 napom, azután az élettel nézek szembe.
240 napom telt el. Még mindig nem vagyok a felénél, de alakul!

 

 

Még két napja megbeszéltük Edittel, hogy leruccantunk a Balatonra. Én szerettem volna két napot lenn tölteni, de ugye inkább az éjszaka lett volna a lényeg. A rendőr aznap egy jelentékenyebb összeget legombolt rólam, így anyagilag is nehezen lett volna kivitelezhető, de igazából Edit szüleinek nem tetszett a dolog, nyilván pontosan tudták mi lett volna a szándékom. Talán a Skodát is csak azért kaptam meg a napokban pár órára, hogy ne tűnjön úgy, hogy mindig ellent mondanak, érezzem, hogy azért engedékenyek ők időnként. Viszont akkor, inkább a Skoda, mint a lányuk.
Én ugyan nem így gondoltam, de ez akkor, amikor bepakoltunk a Zsigámba, megtankoltunk és elindultunk ketten az M7-esen, már nem számított, rettentően jól éreztem magam, és mindketten boldogok voltunk. Úgy éreztem, hogy ha a két napot nem is tudunk megoldani, attól még a Balatonra le kellene menni. Szakadjunk ki a megszokott környezetből.

Valahogy ki is nyílt a világ rögtön, ahogy elindultunk, amiben a kötelességek hátra húzódtak, a láthatáron túlra, és a kaland, a szórakozás és a semmittevés vált kézzelfoghatóvá. Azért megyünk, hogy ketten együtt csináljuk azt, amit csak akarunk és ettől hónapok óta nem tapasztalt remény költözött belém. Meg valami megcsillant a jövőből. Mintha a szemközti ház egy éppen nyíló ablakából pillanatra felém fröccsenő napfény megvilágította volna előttem a látképet, lényeget.

Igen.

Utazni szeretnék.

Sokat.

zsiguli12.jpgÍgy, ahogy most. Ezzel a bizsergéssel, mellettem a kocsiban a barátnőmmel, messzi, de a konkrét  cél felé.

Persze Földvár nincs nagyon messze, hamar odaértünk. Azt hittem, péntek lévén még nem lesznek nagyon sokan a parton, ezért meglepett a viszonylagosan nagy tömeg, de találtunk helyet magunknak. Meglepett az a  felismerés is, hogy Editet még ennyire ruha nélkül sosem láttam, tetszett nagyon, de összességében szomorú lettem.

Miért olyan lányba szerettem bele, aki ennyire távol tartja a testiséget?  Mennyivel jobb lenne mindkettőnknek, ha olyan lenne, mint Ricsi csaja, akinek akkor fájdul meg a feje, ha vendégek sokáig maradnak, viszont ő meg már hancúrozna.

Edit még az öltözködést is olyan körülményesen oldotta meg, szégyellősen takargatta magát, amit egyáltalán nem éreztem helyén valónak és még idegesített is.

Aztán oldódott ő is meg én is, és egy reklámfilm tökéletességű strandolós napunk volt, hekkel, fagyival, napozással és fürdéssel. Kezdett alkonyodni, mikor hazaindultunk. Edit csakhamar álomba szenderedett, én egy kicsit merészebben vezettem, bőven 100 felett, egyszer meg 120 fölé is felgyorsítottam, de ott már kicsit bizonytalannak éreztem a kasznit. Nagyjából az érdi emelkedőig ment minden simán, amikor néhány kisebb rángatás után, egyszer csak leállt a Zsiga motorja.

zsiguli22.jpgRégebben a Trabantot sokat szereltem,  de a Zsiga négy ütemű motorjához nem sokat értettem. Átnéztem, amit gyorsan lehetett, de nem jöttem rá, mi is lehet a baj. Félretoltuk a leállósávba, és stoppolni kezdtünk az autópályán. Nemsokára megállt egy idősebb pár szintén Zsigulival, a férfi nem tágított, mindenáron meg akarta nézni, mi a baja.

Mondogatta, hogy olyan fiatalok vagyunk, nem hagyhat itt minket, de a legjobb lenne, ha kocsival tudnánk továbbmenni.  Ez ugyan nem sikerült, de azt megállapította, hogy trafó ment tönkre, ha azt cserélem, akkor el tudok vele jönni.

Nagyon rendesek voltak, mert miután kiderült, hogy én katona vagyok, Edit meg középiskolás, egészen hazáig vittek bennünket. Még aznap este felcsengettem Nemes Józsihoz. Vele trabantos koromban sokat szereltünk autót együtt, a kisujjában van a szakma. Csodával határos módon nem csak hogy otthon találtam, hanem még a megoldást is kitalálta. Van egy haverja, akinek szintén Zsigája volt, elszaladtunk hozzá, kiszereltük a kocsijából a trafót. Józsi elvitt az autópályán veszteglő autómhoz, beszereltük, hazajöttünk és visszaadtam a trafót a tulajdonosának. Olyan flottul ment, mintha tervezve lett volna és így ki tudtam szabadítani a szorult helyzetéből a kocsimat. 

Azt hiszem, erre mondják, hogy minden jó, ha vége jó

A Határőr című belügyminisztérium 26 évvel ezelőtti, 1987 július 24-i számából:

áttüzesedett beton.jpgáttüzesedett beton2.jpg

A teljes cikk Dvorszky határőr facebook oldal Múzeumában itt.

Kapcsolódó poszt itt.

 

 

 

 

Centi_30.jpg349

 

 

 

Június 5. Péntek

Ahhoz, hogy valaki elismert kutyás legyen, vizsgát kell tenni.
A Szilasinál.
Merev pléhpofa, humora semmi nincs és biztos, hogy nem is érti.
De a lényegét se.
Viszont a vizsga végig vicces volt.

 

Rezzenéstelen arccal kérdezi.

– Hova megy ki a kutyás Ferihegy 1-en?

– Hátra.

– Helyes. És Ferihegy 2-n?

– Ott is.

– Jó. Mik a fő feladatok?

– Az őrszolgálat meg a határsértők elfogása.

 Kicsit hátrébb tolja a székét, jelezve, hogy elégedett, mindjárt végzünk.

– És mik a feladatok a kutyakonyhán?

– A kennelek tisztán tartása, a kutyák élelmezése.

– Rendben Dvorszky, üdvözlöm a kutyások közt.

Úgy nyújtja a karját mintha kézcsókot várna, de szerencsére maradunk a kézfogásnál.
Ennyi. Amennyit egy kétéves gyerek visszamond elsőre.

Ettől már lehetek kutyás, de az, hogy értek-e a kutyákhoz az nem szempont.
Mondjuk, ezzel bajba lennék egy vizsgán.
Ugyanis igazából, nem értek hozzájuk.
Csak szeretem őket.
És régen sokat olvastam róluk.

 

Aztán még az ajtóból visszahívott, hogy ha már itt vagyok, beszéljük meg a szabadságomat. Hogy kivehetném július 20-tól 26-ig.
Visszalépek az irodába, oké beszéljük meg.

– Akkor jó lesz így? – kérdezi, amint megállok előtte, tolla már a levegőben, a kitöltött szabadságos levelem kiterítve az asztalán.

– Jelentem jó.

– Jól van. Mindenki sorra kerül, magával legalább a vizsgával egy füst alatt letudtam. Örülök, hogy ezt megbeszéltük. Leléphet!

Én is kurvára örülök, jól megbeszéltük, mindig szeretem, ha van beleszólásom a sorsom alakulásába.

Délután kampós szolgálatban voltam Ferihegy 1-en. Zárnunk kellett. A zárás a reptér fokozott ellenőrzését és biztosítását jelenti, fontos eseménynél egy meghatározott körön belül meg kell akadályoznunk minden mozgást. Késő délután egy kormánygép érkezett.
Ilyenkor elrendelik a zárást a gép és a VIP váró előtt és a kettő között. A sima kormánygépek esetében kis zárást alkotunk két fővel, de most egy egész szakasz jött a laktanyából segíteni. Amikor a teljes mozgást meg kell akadályozni, az az úgynevezett VIP101-es zárás, ilyenkor viszont az egész századot kivezénylik. Nagy volt a szaladgálás, úgy állítottak be minket megfelelő pontra és megfelelő szögbe, mintha fényképezkedtünk volna.
Mindent, mindenkit katonás rendbe.

karpati.jpgUgyanis nem sima kormánytag, hanem Kárpáti Ferenc, a honvédelmi miniszter érkezett. Láttam is messziről, de ugyanolyan ellenszenves, mint az általam ismert többi, pontosabban néhány politikus. Mint mondjuk Brezsnyev. Akinek az ábrázata alapján börtönt adnék, nem országot.

Azt hittem ez valami nagyon különleges érzés lesz. Megpillantani valakit, aki nagyon-nagyon magasan áll az ország lakossága fölött, egy élő Isten, de csak egy ráncos öreg volt. Szóval semmi különös hatást nem gyakorolt rám, nem úgy, mint a vezérkarunkra, akik valahogy még a tisztelgésben sem tudták elrejteni az álságos alázatot. Hányinger volt végignézni ezt a hajbókolást. A minisztert még egyszer láttam képen, ott szemüveg volt rajta.

Azzal okosabbnak látszik.