Centi_30.jpg251

 

 

 

 

Szeptember 11 Péntek

Ma az egyik legnagyobb ünnepre ébredtem. Mától lehet CENTI a szekrényben!!!!!!!!!!!!!!!!

A centi egy 150 centiméteres mérőszalag, amit egy 20 centis műanyag pálcára erősítettem. Az utolsó 150 naptól minden egyes nap levágok egy centit és így mindig mutatja mennyi is van hátra pontosan. Az utolsó 150 napon ez a műanyag lapocska lesz az egyetlen igaz barát, aki egy másodpercre sem mozdul mellőlem, elválaszthatatlan bajtársak leszünk, mindig a zsebemben lapul majd, önfeláldozó módon testével védi az elmémet attól a gondolattól, hogy 150 nap is embertelenül sok, valamivel több is, mint a fele annak, ami eddig eltelt.
Minden nap leválik a testének egy darabja, hogy ezzel az öngyilkos tettel mutassa, sok ez, de egy kicsivel kevesebb ma megint.

Persze a centi sem egyik napról a másikra születik meg.
Egyrészt atomok egymás mellé rendeléséből létrejön egy gyárban az az elem, ami már emlékeztet a jövőbeni CENTI-re, amiből majd lehet, mondjuk úgy a petesejt. Hosszan várakozik egy fiókban, mint petefészekben, és a sors véletlen játéka vagy előre meghatározott elrendelése okán kiválasztatik erre a feladatra.
Többször eszembe jut, hogy talán nem voltam elég körültekintő.
A RÖLTEX-ben nem vizsgáltam meg a kínálatot, az eladóra hagyatkoztam, nem is tudom, ő hogyan döntött, hogyan választott, lehet, hogy csak kiemelte a legfelsőt a fiókból. De ha ez a véletlen döntötte el melyik mérőszalag lesz a centim, akkor ennek így kellett lennie, most már egymásért vagyunk.
Nem lehet tudni, senki nem tudja, a mérőszalag sem, hogy belőle válik-e majd katonák társa. De a vásárlással még csak megtermékenyült, még hosszú folyamat míg megszületik. Én a két szélét levágtam, keskenyebbre állítottam be, de amikor az első 20 centit felragasztottam a műanyag lapra, felsejlett a valamikori társ végleges formája, sejteni engedte a születéskori állapotot.
Megvan a keze, a lába, a feje, a szemek, fülek, egészséges lesz. Aztán bekerült az inkubátorba, a táskámban várakozott hosszan, minden nap ránéztem, ellenőriztem, hogy nincs-e valami előre látható születési rendellenesség, nem nyomta-e el valamijét a táskában tárolt kincstári esőköpeny.

születés.jpgDe ma, MA, nagy napunk van! Ma legálisan lehet a szekrényben, kitehetem a polcra, aki belát a szekrényembe, már rápillanthat, már tudhatja, hogy létezik, már hivatkozhatom rá, mondhatom a kopaszoknak, hogy már a szekrényben van a centim, már csak 100 nap és szolgálatba áll.

Ma megszületett, ma testet öltött másnak is, már senki nem szólhat, ha kezembe veszem és gyönyörködöm benne. Az öregek moroghatnak, a kopaszokat idegesítheti, de már most varázsereje van, minden lepereg rólam. A centim ma megszületett, most a születés és a felsírás közti szakasz telik. Hosszú, de 100 nap múlva felsír és minden kopasz tudni fogja, hogy végleg megérkezett, és senki nem lehet közelebb hozzám, mint ő, aki haláláig szolgál engem, életét adja a szabadulásomért.
Hosszan álltam pizsamában a nyitott szekrény előtt, Gyebinek a korosztályombeli körlettársamnak tűnt fel.

- Dvorszky, mi van? Sokkot kaptál? Miért nem öltözöl?

- Te nem érzed? Nem tudod? Nem figyeled? - kérdeztem vissza. És közben bemutattam neki a centim. Felkiáltott és tépte is fel a szekrénye ajtaját, és örömmel mutatta a sajátját.
Most láttam csak, az enyém milyen ízlésesen tökéletes, keskeny, kecses, szinte visszafogottan előkelő megjelenésű darab az övéhez képest.

Balga Gyuri mordult ránk, hogy az ő szemét csípi, de egyszerre mondtuk neki Gyebivel, hogy nyugodtan sírjon csak, megható ünnep ez tényleg, és az se baj, ha szokja, mert sokat fogja majd még látni. Balga Gyuri Sas, egy turnussal előbb vonult, nemrég került neki is a szekrénybe az övé, nemsokára kezdi vágni, neki is még ugyanabban az állapotban van a centije, amibe most a miénk került. Nem is mondja komolyan, pontosan tudja milyen öröm ez nekünk. Kiléptem a folyosóra és pontosan látszott, ha nem tudtam volna, akkor is, hogy ki a korosztályom. Mindegyik kipirult arccal mosolyog, nagyon is szembeötlő ez a reggeli rezignáltság állóvizében. Épp Molnár Csabi jön szembe, kérdezem, hogy hol a centid, de nem csak ő, hanem a folyosón minden Mágus egyszerre kiáltotta:

- A szekrényben!

Az öregek felzúdultak, de zengett a folyosó, hogy kussoljon az akinek nincs a szekrényben a centije!
Ekkor Szadó őrnagy kinézett a folyosóra, nem szólt semmit, de elhalkultunk. Viszont szerintem tudja mi van, mert halvány mosoly bujkált a szája szélén, mikor visszahúzódott a szobájába. Van most dolga, mert ma érkezett hozzánk két új kopasz hadnagy. Nemrég kerültek ki a tiszti főiskoláról. Délelőtt körbe is jöttek bemutatkozni, az egyik kerek fejű parasztgyerek, idősnek látszik a másik mellett, mert az meg amolyan igazi pesti bájgúnár. Alacsony, kék szemű, kínosan ügyelt a belőtt rövid hajára.
Ők lesznek a szakaszparancsnokaink. Nem nézek ki jót belőlük, mert olyan hidegen, leereszkedően mutatkoztak be, hogy látszott, azt akarják kidomborítani, hogy hadnagyok, nem azt, hogy alig van köztünk korkülönbség. Értem, hogy hadnagy, de ez önmagában nem kelt tiszteletet.
Sőt.
Választhatott volna valami tisztességes foglalkozást is.
Sima lógós, át fogja kummantani az életét, másokét meg megnehezíti.
Mi a tiszteletreméltó ebben?

Centi_30.jpg364

 




Május 21. Csütörtök

Ma elméleti oktatás.
Meddig tartanak a szolgálatok, mikor kezdődik, mire kell figyelni, mi a különböző ponton a feladat. Ilyeneket tanulunk. Például az „okmányos” szolgálat, ami a két reptérre befutó utak végén a ki- és belépő gépjárműforgalom megállítását, a benne ülők igazolványainak ellenőrzését jelenti, vagy a „beton”, ahol az utasok ki- és beszállásának biztosítása, a ideiglenesen magára hagyott gépek őrzése a feladat. Ha nem lesz a külföldre szökést a legelegánsabban, repülőgéppel kivitelezni szándékozó sok-sok honfitársam, rém unalmas lesz az egész.

Amúgy én igazi pesti flaszterfiú vagyok. Újpalotán nőttem fel, igazi betondzsungelben, a természetet csak hétvégén láttam, ha kirándulni mentünk, ami szerencsére szinte állandó családi program volt, a hétvégi telek megvásárlása után meg eléggé röghöz kötötten, egy kis területre korlátozva tapasztaltam meg. De a gyerekkor haverokkal fogékony időszakának helyszíne a lakótelep. Igyekeztünk a lassan eltűnő természet utolsó szigeteit megtalálni, kiélvezni - a Tesi pálya mögötti grundon, az elgazosodott földhányáson, az épülő M3-as autópálya gazdátlan építési területein, az orosz laktanya melletti szántóföldön egész a Szilas patakig. De ahonnan az expedíciókat indítottuk és ahova haza érkeztünk az a betonrengeteg volt. És most itt vagyok egy ember által tökéletesen leuralt földdarabon, betonszőnyegek és betonszalagok mellett, szögletes, posztmodern épületek közt. Mennyivel érdekesebb lett volna a határszél, erdőkkel, mezőkkel, patakkal. Vagy hegyekkel, mint Sopronban.

Sopron ma amúgy is sokat mocorgott bennem.

Eszembe jutott az elválás, eszembe jutott Réz Misi és Szabó Gabi, és ahogy elsodort egymástól minket a szél.

 

Nem nőttem össze velük, de ma eltűnik az életemből néhány szereplő újra.

Basa Pistiék leszereltek.

Olyan csöndben, mintha szolgálatba mentek volna. A sok részegeskedő vagány úgy ment el, se köszönés, se szaladgálás civilben, semmi.

Én nem így akarok. Azt akarom, hogy mindenki érezze rajtam kívül is, hogy én leszerelek. Az is, akivel együtt megyek el, és az is, aki itt marad. Basáékból, csöndben, civilben félszegen tébláboló, gyenge csoport lett, sorba lehetett őket állítani, nem álltak ellen a terelgetésnek. Rossz volt nézni. Azt éreztem végük van, már most feladták, a szabadságnak csak a tudata összetörte őket. Még ki sem mentek, bele sem kóstoltak, nem ízlelték meg a szabadságot, hogy rászokjanak, vagy visszariadjanak tőle, nem, ők már most összerezzentek és az újtól, mástól eleve rettegő kisállat bénult rémületével, apátiában rendeződtek alakzattá. Az itteni utolsó parancs elhangzása után élőhalottakká váltak és akkor találnak majd magukra amikor megkapják az első kinti parancsot. Úgy éreztem ők mindig engedelmeskedni fognak. Tán zúgolódni is a soruk miatt, de feltétlen odaadni magukat pénznek, hamis elveknek, dogmáknak. A kényelmes csöndet, a kritika nélküli élet állóvizét választva.

Basa, Dinó! Mi történt veletek?

Miért hallgattok?

Ez a csönd elfagyasztotta a lelkem. Rémített, nem akarom. Legyen zaj, legyen mindig csatazaj körülöttem, boruljon minden, dőljön meg, ami csak meg tud. Semmi ne legyen szent és sérthetetlen, ha nem szolgált rá, ha nem bizonyította, hogy érdemes rá. Senki ne várjon tiszteletet tőlem és megbecsülést, ha ennél az elvárásnál többet felmutatni nem tud. Mindenkit, mindent górcső alá veszek, és csak az alapos vizsgálat és mérlegelés után kap elismerést, de azt is visszafogottan, pátosz nélkül. Nem akarok hamisságnak élni. Minden felesleges, ami nem tesz hozzá az életemhez, minden feledhető, ha csak számomra értelmezhetetlen szokások, elvek, normák támasztják alá. Az kevés, lássam bennük magam legalább egy kicsit.

Ami nem fog meg, az nem az enyém.

Nem fogadom el a világmegváltó elveket, ha érzek benne csúsztatást, erőszakot, nem fogadok el vallást, ha kizárólagosságot hirdet. Nem fogadok el semmit gondolkodás, kritika nélkül. És nem kell, hogy igazam legyen, nem győzködök senkit. Az én világom az enyém. Ha abban stimmelnek a dolgok, nem érdekel a külvilág. Nem kell engem elfogadni, támogatni és elismerni sem. Ha örülök a kis apróságoknak, ha ünnep minden vidám perc, akkor nem kell dobogós helyezés, kitüntetés, csinnadratta. Legyen száz vállveregetés, mint egy érdemérem, és legyen száz mosoly naponta, mint évi egy szülinapi köszöntés. Érezzem a legkisebb dologban is a kihívást, és örüljek a legkisebb sikernek is.
De minden legyen az enyém, belőlem fakadjon, ne más, ne mások mondják meg, mit tegyek, mit gondoljak. Többet ne kapjak parancsot, vagy tudjam elengedni a fülem mellett.

És hol gyakorolhatnám ezt a legjobban, ha nem itt? Hol kapok máshol ilyen koncentráltan ennyi parancsot, szabályt? Hol tanulhatnám meg a legjobban szelektálni, elkerülni, megtagadni, ha nem itt?
Jó helyen vagyok, én nem fogok csöndben szerelni,  ha máshol nem, belül szólnak majd a fanfárok de ezt mindenki látni fogja, lássák majd, hogy tényleg felkészítettek, harcra kész vagyok, férfi, ember lettem.

che_redwhite-wallpapers.jpg
De mindenek előtt hatalmas öngól leszek. Úgy tesznek a katonaságnál harcossá, hogy mindazt tagadva indulok majd harcba, ami itt fontos a tiszteknek.

Az a Teremtmény leszek, aki a teremtőjére támad. Frankenstein, melengetett kígyó, Che Guevara. Nem akarok szabályokat, parancsokat.
Sem kapni, sem adni.

Soha többet.

 

Aztán este megint vécé takarításra rendeltek.