265

Augusztus 28 Péntek

Ma újra délutánra, de most Ferihegy 2-re mentem, kutyával. Mivel tegnapelőtt Németh Gyuri, a rajparancsnokom kategorikusan megtiltotta, ezért Parát vittem magammal. Semmi gond nem volt mikor a kennelbe léptem, sem akkor, mikor ráadtam a szájkosarat.

Nem tudom Para hogy áll ehhez, de szerintem azért van ez így, mert érzi bennem már a tapasztalatot. Határozott vagyok, nem tökölök semmin, a kutyakonyhát meg a kenneleket jól ismerem, minden eszköz kézre állt, szóval vén csataló vagyok én is, öregedő, nem egy ijedős, bizonytalan kopasz.

Gondolom ezt respektálja Para. És bevallom, vele, akitől mindenki más retteg, sokkal erősebbnek, majdhogynem legyőzhetetlennek érzem magam. A többi kutya is ad egy elég feszes tartást, szeretek velük járőrözni, de Para minden mozdulatában az látszik, hogy olyan, mint egy megfeszített íj. Tekintete sohasem pihen, vagy ha igen, akkor vesébe lát és bele is néz. Nagyot kerül mindenki, aki mellett elhaladok, takarítók, csomagosok, rampások.  És amikor utasok mellé állunk, nincs röhörészés, ficánkolás.  Minden utas látja rajta, hogy borzalmasan veszélyes. És látszólag én uralom. Ez persze látszólagos tényleg, de úgy nézhet ki. Már az is nagy dolog, hogy a bizalmába fogadott. Dehogy uralom én, csak hagyja, hogy vele legyek. 

Sokat gondolkodtam azon, hogy amíg pihenő idő alatt kikötöm a kerítéshez, levegyem-e róla a szájkosarat, mert láthatóan nagyon kényelmetlen abban feküdnie, de végül ezt nem mertem. Ha valaki véletlenül, simán feledékenységből túl közel megy el mellette, akkor valószínűleg megharapja. Na az még nekem sem hiányzik. De nem sokat pihentünk hosszú órákra kitettek bennünket járőrözni.

De épp ezért, vagyis, hogy sokat álltunk kinn, nem volt kedvem járőrözni. Elmentem hátra, be ahhoz a csatornához, ahol eszményi módon lehet kummantani, lefektettem Parát, és én is lefeküdtem mellé a fűbe. Nagyon melegen sütött a nap, de így fekve, olyan volt, mint valami száraz gőz, átjárta a tagjaim, imádtam, ahogy átszüremlett az ízületeim porcogóin és teljesen ellazított. Szerintem két-három órát elheverésztem így. A kutyást rádión hívják be, amíg nem szólnak nyugalom van.

Aztán csak megcsörrent a rádió, Keszthelyi kiabált benne. Azonnal jelentkezzem a kutügyön, egy percem van, igyekezzek.

Nem nagyon értettem, de ahogy mentem be, épp jött ki Tokos és mondta, hogy megbuktam a Keszthelyinél. (Sorállományú szakaszvezető, Berben.)  Ahogy beléptem nekem ugrott.  Hol az Istenben voltam, mert nem találtak meg.

Nem nagyon értem, miért kellett keresni. Hát mert a Varga Gyurival egy állatorvos körbejárt Latviával. Évente egyszer beoltják a kutyákat.
Ma van a napja.
Eljöttek, hogy beoltsák a Parát, de nem találtak meg minket. Fura, ha nincs meg az őr.
Kinn kóvályogtak húsz percet a betonon.
De semerre nem láttak.
Hát én pedig járőröztem rendesen.

Csak egészen hátra gyalogoltam a BRAVO 5 gépállóhely felé. Az mondjuk tényleg messze van, ez a rampa egészen közel fekszik az irányítótoronyhoz. Azt mondják, oda szállnak le az olyan gépek, amit nem akarnak nagy dobra verni. Gyanús, kétes alakok, anyagok. Nem is szeretik, ha elmászkálunk arra. De valahogy kimagyaráztam magam. Hogy mintha láttam volna valami mozgást ott és leellenőriztem, de semmit nem találtam végül. Keszthelyi szerint ezt jelenteni kell, mert az orvosnak nem volt türelme kivárni, mire beporoszkálok, emiatt újból el kell jönnie, de erre parancsot kell kérnie a feletteseitől, vagyis Adyligeten, tehát az ügy nem marad a laktanyában.
Hát jó, küldjön kihallgatásra.
Ezt, amit Keszthelyinek behazudtam, megteszem bárkinek.

338

Június 16. Kedd

Megint Rövid Ugrás, vagyis tegnap délutánból, vagyis délutános szolgálatból ma délelőtt voltam Ferihegy 1-en ismét kampózni. Most a főépülettel szembeni területre tettek, ahova az érkező-induló gépeket állítják be. Messze van ez is mindentől, a legközelebbi épület legalább 100 méter, vagyis onnan alig látszik, mit csinálok. Nekem az a feladatom, hogy a gépeknél zajló munkát végzőket figyeljem, gyanús helyzetben avatkozzak be és jelentsem.

Gépállóhely biztosító szolgálat feladata

Ki- és beszállítás biztosítása.  Minden gépet érkezéstől indulásig biztosítani, a gépek kiszolgáló személyek igazoltatása, baleseti rendszabályok betartása és betartatása az ott dolgozókkal.

Gépek biztonságának biztosítása, illetéktelen személy feljutásának megakadályozása.

Külföldi gépet nem, de MALÉV árus gépeket kell kutatni. A katonát utasok nem vehetik körül.

Fokozott biztosítási kötelezettség: SU, PAN-AM, iraki, iráni

Nyugati gépek fedélzetére felmehet:

-          az adott légitársaság képviselője

-          az adott légitársaság szerelője

-          a CATERING szolgálat, a MALÉV részéről takarítók

-          RAMPA szolgálat (üzemanyag feltöltés, csomagvámolás)

364

Május 21. Csütörtök

Ma elméleti oktatás.
Meddig tartanak a szolgálatok, mikor kezdődik, mire kell figyelni, mi a különböző ponton a feladat. Ilyeneket tanulunk. Például az „okmányos” szolgálat, ami a két reptérre befutó utak végén a ki- és belépő gépjárműforgalom megállítását, a benne ülők igazolványainak ellenőrzését jelenti, vagy a „beton”, ahol az utasok ki- és beszállásának biztosítása, a ideiglenesen magára hagyott gépek őrzése a feladat. Ha nem lesz a külföldre szökést a legelegánsabban, repülőgéppel kivitelezni szándékozó sok-sok honfitársam, rém unalmas lesz az egész.

Amúgy én igazi pesti flaszterfiú vagyok. Újpalotán nőttem fel, igazi betondzsungelben, a természetet csak hétvégén láttam, ha kirándulni mentünk, ami szerencsére szinte állandó családi program volt, a hétvégi telek megvásárlása után meg eléggé röghöz kötötten, egy kis területre korlátozva tapasztaltam meg. De a gyerekkor haverokkal fogékony időszakának helyszíne a lakótelep. Igyekeztünk a lassan eltűnő természet utolsó szigeteit megtalálni, kiélvezni - a Tesi pálya mögötti grundon, az elgazosodott földhányáson, az épülő M3-as autópálya gazdátlan építési területein, az orosz laktanya melletti szántóföldön egész a Szilas patakig. De ahonnan az expedíciókat indítottuk és ahova haza érkeztünk az a betonrengeteg volt. És most itt vagyok egy ember által tökéletesen leuralt földdarabon, betonszőnyegek és betonszalagok mellett, szögletes, posztmodern épületek közt. Mennyivel érdekesebb lett volna a határszél, erdőkkel, mezőkkel, patakkal. Vagy hegyekkel, mint Sopronban.

Sopron ma amúgy is sokat mocorgott bennem.

Eszembe jutott az elválás, eszembe jutott Réz Misi és Szabó Gabi, és ahogy elsodort egymástól minket a szél.

Nem nőttem össze velük, de ma eltűnik az életemből néhány szereplő újra.

Basa Pistiék leszereltek.

Olyan csöndben, mintha szolgálatba mentek volna. A sok részegeskedő vagány úgy ment el, se köszönés, se szaladgálás civilben, semmi.

Én nem így akarok. Azt akarom, hogy mindenki érezze rajtam kívül is, hogy én leszerelek. Az is, akivel együtt megyek el, és az is, aki itt marad. Basáékból, csöndben, civilben félszegen tébláboló, gyenge csoport lett, sorba lehetett őket állítani, nem álltak ellen a terelgetésnek. Rossz volt nézni. Azt éreztem végük van, már most feladták, a szabadságnak csak a tudata összetörte őket. Még ki sem mentek, bele sem kóstoltak, nem ízlelték meg a szabadságot, hogy rászokjanak, vagy visszariadjanak tőle, nem, ők már most összerezzentek és az újtól, mástól eleve rettegő kisállat bénult rémületével, apátiában rendeződtek alakzattá. Az itteni utolsó parancs elhangzása után élőhalottakká váltak és akkor találnak majd magukra amikor megkapják az első kinti parancsot. Úgy éreztem ők mindig engedelmeskedni fognak. Tán zúgolódni is a soruk miatt, de feltétlen odaadni magukat pénznek, hamis elveknek, dogmáknak. A kényelmes csöndet, a kritika nélküli élet állóvizét választva.

Basa, Dinó! Mi történt veletek?

Miért hallgattok?

Ez a csönd elfagyasztotta a lelkem. Rémített, nem akarom. Legyen zaj, legyen mindig csatazaj körülöttem, boruljon minden, dőljön meg, ami csak meg tud. Semmi ne legyen szent és sérthetetlen, ha nem szolgált rá, ha nem bizonyította, hogy érdemes rá. Senki ne várjon tiszteletet tőlem és megbecsülést, ha ennél az elvárásnál többet felmutatni nem tud. Mindenkit, mindent górcső alá veszek, és csak az alapos vizsgálat és mérlegelés után kap elismerést, de azt is visszafogottan, pátosz nélkül. Nem akarok hamisságnak élni. Minden felesleges, ami nem tesz hozzá az életemhez, minden feledhető, ha csak számomra értelmezhetetlen szokások, elvek, normák támasztják alá. Az kevés, lássam bennük magam legalább egy kicsit.

Ami nem fog meg, az nem az enyém.

Nem fogadom el a világmegváltó elveket, ha érzek benne csúsztatást, erőszakot, nem fogadok el vallást, ha kizárólagosságot hirdet. Nem fogadok el semmit gondolkodás, kritika nélkül. És nem kell, hogy igazam legyen, nem győzködök senkit. Az én világom az enyém. Ha abban stimmelnek a dolgok, nem érdekel a külvilág. Nem kell engem elfogadni, támogatni és elismerni sem. Ha örülök a kis apróságoknak, ha ünnep minden vidám perc, akkor nem kell dobogós helyezés, kitüntetés, csinnadratta. Legyen száz vállveregetés, mint egy érdemérem, és legyen száz mosoly naponta, mint évi egy szülinapi köszöntés. Érezzem a legkisebb dologban is a kihívást, és örüljek a legkisebb sikernek is.
De minden legyen az enyém, belőlem fakadjon, ne más, ne mások mondják meg, mit tegyek, mit gondoljak. Többet ne kapjak parancsot, vagy tudjam elengedni a fülem mellett.

És hol gyakorolhatnám ezt a legjobban, ha nem itt? Hol kapok máshol ilyen koncentráltan ennyi parancsot, szabályt? Hol tanulhatnám meg a legjobban szelektálni, elkerülni, megtagadni, ha nem itt?
Jó helyen vagyok, én nem fogok csöndben szerelni,  ha máshol nem, belül szólnak majd a fanfárok de ezt mindenki látni fogja, lássák majd, hogy tényleg felkészítettek, harcra kész vagyok, férfi, ember lettem.


De mindenek előtt hatalmas öngól leszek. Úgy tesznek a katonaságnál harcossá, hogy mindazt tagadva indulok majd harcba, ami itt fontos a tiszteknek.

Az a Teremtmény leszek, aki a teremtőjére támad. Frankenstein, melengetett kígyó, Che Guevara. Nem akarok szabályokat, parancsokat.
Sem kapni, sem adni.

Soha többet.

Aztán este megint vécé takarításra rendeltek.