Centi_30.jpg156

 

 

 

 

December 15. Kedd


42 napja vagyok bent egyfolytában.
Nem érzem.
A család persze hiányzik.
Főleg mióta benn jártak.
Vagy tán azért.
De próbálok nem gondolni sokat rájuk.
Editre meg egyáltalán.
Nem is tudom van-e még.

Hetekkel ezelőtt írtam neki, hogy folyamatos büntetésben vagyok, fogalmam sincs mikor megyek haza, bírja ki, majd jelentkezem.
Ennél nem is cizelláltam neki jobban.
Mint egy bírósági idézés telex táviratban, olyan bensőséges hangot sikerült megütnöm.
Talán azért, mert nekem könnyebb így.

Tényleg nem volt nehéz, mert amint lezártam a borítékot, gyakorlatilag azonnal elfelejtettem, hogy létezik. Ma fordult meg csak a fejemben, de nem is ő, hanem csak mint a hiányzó személyek, dolgok listájában egy elem.
Nem is legelöl.
De ha nem gondolok a kinti világra, nem is tűnik fel, hogy nem voltam kinn régóta.
És ezáltal gyakorlatilag büntethetetlen lettem.
Ez csak azért világlott így ki ma, mert hivatott Balrog őrnagy és elém hajította a szabadságos könyvet.

Minden katonát kétszer megillet az ún. éves szabadság. Ez nem megvonható, ezt ki kell adni. Öt napot jelent egyben. Én a nyáron kaptam meg az első csomagot.
Balrog őrnagy megkért, hogy nézzem meg mikorra van kiírva nekem a második etap. Néztem és azt láttam, hogy mától huszadikáig.

– Nos fiam – mondta Balrog őrnagy kéjes arccal –, biztos feltűnt magának, hogy nem ment ma sehova.

Nekem tényleg feltűnt, meg az is, hogy Balrognak ez a szerep, a kivégzőtiszt szerepe nagyon tetszik.

Hogy ne élvezhesse nagyon, nem hökkentem meg, nem tántorodtam meg, de még egy arcrándulást, fintort sem engedélyeztem magamnak. Bólintottam csak és rezzenéstelenül néztem a szemébe.

– Mivel nem vagyunk a magaviseletével megelégedve, az én javaslatomra eltoltuk az éves szabadságát egy hónappal január közepére. Mit szól hozzá? – kérdezte és most ő vizslatott, meredt a képembe.

– Jelentem értettem. – válaszoltam nyugodtan és közben tényleg nyugodt voltam. Leszarom, erőlködjetek gondoltam és ekkor bukkant fel bennem, hogy büntethetetlen vagyok. Ha csak ennyi jut eszükbe, akkor nem leszek én soha jobb katona, akkor sosem lesznek elégedettek a magaviseletemmel.

Nem tudom, mit várt, de aztán dühösen küldött el, azzal, hogy rajtam tartja a szemét.

A szemét.

dollár1.jpg

 

Centi_30.jpg419

 

 

 

Március 27. Péntek

Csodálatos napok ezek, engem osztanak be délelőttös szolgálatra, holott ez már Robi privilégiuma lenne. Hozzám sem szólt, amikor bejött a délutános szolgálatra, szét tudna tépni szerintem.

Öttől könyvem van, vagyis hazaengednek szabadnapra. Én ezt a rendszert nem értem, semmi összefüggésben nincs a magaviseletemmel. Én, ha tiszt lennék, a tegnap éjszakai produkcióm alapján hetekig nem engedném magam haza. Legalábbis megkérdezném, hogy hogyan rúghatott be ennyire egy kopasz itt benn a laktanyában.
Vagy ez bocsánatos bűn? A tisztek a saját szenvedélyüket nem büntetik?

 

stock-vector-soldier-officer-captain-policeman-sailor-or-firefighter-saluting-vector-101303161.jpgMielőtt kimegyek, még átgyaloglok a konyhához és beköszönök kimenőben Robihoz. Ebből tudni fogja, hogy holnap megint ő lesz délután, mert ha én nem vagyok, Basát osztják délelőttre. Ha lemegy egyáltalán.

Ez a felismerés összeroncsolja Robi arcát, artikulátlan ordít nekem valamit és egy tányért hajít felém, berántom az ajtót, a tányér ripityomra törik, de én már a kapu felé igyekszem, mikor nyílik újra az ajtó és Robi vörös arca megjelenik.

Tisztelgek neki, hogy lássa, tudom mi a rend.

 

Mikor kijutok a laktanyából – erre a szar szabadnapra -, mindig rádöbbenek, hogy nincs értelme. Ilyen rövid idő alatt semmibe nem érdemes belefogni.
Edittel nem akarok most találkozni, nyugodtabb vagyok otthon. Viszont barátokkal se tudok találkozni, soha nem tudom előre, mikor jövök haza.
Ma is - mint mindig a köteléken - 3 órakor tudom meg, hogy 5-kor hazajöhetek. Telefonja az ismerőseimnek nincs, mire hazaérek, átöltözöm, eszem, már majdnem 9 óra, a barátaim a város más részeiben laknak, senkihez nem toppanhatok be ilyenkor hívatlanul.

Anyuékkal beszélgetünk, leviszem a kutyát. A Buksit.