Centi_30.jpg376

 

 

 

Május 9. Szombat

Délelőtt Csabi meghibbant. Csabi csendes és ostoba augusztusi leszerelő körlettársam. Olyan erélytelen, nem is, inkább vértelen, alig lehet észrevenni, hogy létezik. Amikor beszél vagy csak megszólal, ha felé is néz az ember, nem igen látja meg, hosszan lehet az arcába bámulni azzal a tudattal, hogy a csupasz falon pihen a tekintet. Ha meg mozog, akkor csak a szele ér el, ahogy az amúgy terebélyes, kövérkés testével félfordulatokat megtéve áll félre a szembejövő útjából, ha az ember fel se néz, akkor sem tud vele összeütközni.

Reggeli után közölte velem, hogy úgy döntött, ma én csinálom a körletszemlét.

Igazán jóízűt nevettem, majd mondtam neki, hogy én meg ma úgy döntöttem, én csinálom a körletszemlét.

Hoztam seprűt, vizet, felmosófát, rongyot, szóltam neki, hogy húzzon fel az ágyára, mert útban van és nekiláttam. Letöröltem a szekrények tetejét, a karnis felső részét meg az ajtókeretet, amikor Csabi megemelte az ujját, hogy mutassa, hol még, visszamutogattam, és mondtam neki, hogy kussoljon, most én csinálom, ebbe most nem ugat bele. Felsöpörtem, felmostam, még az ablakokat is lemostam, ragyogott minden, aztán elmentem jelenteni az alegységügyeletesnek. Előtte még rászóltam Csabira, hogy le ne merjen mászni, hogy összetapossa a fénylő padlót, mert akkor neki kell újracsinálni. Idegesen felröhögött, én ugyanígy visszaröhögtem:

– Hehe, hehe, ne gondold, hogy viccelek.

Az AEÜ elfogadhatónak találta a körletet.

– Oké Csabi? – kérdeztem tőle kicsit fenyegetően, de nem vártam meg mit válaszol, felmásztam az ágyamra.

Csabi meg a szopatás. Röhej! Hogy juthatott eszébe ez egyáltalán?

detour.gifCsak az lehet a magyarázat, hogy olyan mélyen van az ázsióm, hogy ilyen szar alakok is azt érzik, velem még ők is genyózhatnak.

Nem tudom, hogy jutottam ide, mindenesetre ez nagyon nem jó így. Valahogy tiszteletet, félelmet vagy valamit kell keltenem, hogy ne, ne érezzen senki előjogokat ahhoz, hogy engem ugráltasson. Inkább nem is kell se tisztelet, se ne féljenek. Csak kerüljenek el.
Illetve térjenek ki.
Az mindenkinek jobb lenne.

Centi_30.jpg398

 

 

 

Április 17. Péntek

Eligazítást tartott a Hortományi alhadnagy a szakácsoknak. Félórás beszédében nem mondott semmit, csak értelmetlenségeket. Felálltunk sorban, Basa, Robi, én és a két konyhamunkás, akiknek az egészhez semmi közük nem volt.

A se füle se farka beszédben hemzsegtek az olyan fordulatok, hogy a konyhai higiénia olyan alapfeltétel, mint, akinek a hűtőszekrények mögötti területet is, mert azt nem lehet kihagyni, ugyanis a legfontosabb az, hogy a szolgálatot pontosan fel legyen dolgozva.

Elragadtatásában a negyedik-ötödik szó után minden addigi témájáról megfeledkezett, néha hosszabb szüneteket is tartott, s a szavak közti csendben fel-felbukkant az elfojtott röhögés, vinnyogás, de most nem vette észre.

Berúgott, meghibbant vagy megjelent neki valamelyik kiforratlan, marginális, önpusztító vallás háborúistene. Nem derült ki mit akart mondani, az se, mit is mondott tulajdonképpen, mi célból jött be és milyen választ vár a legvégén feltett, hasonlóan precíz ténykérdésre.

Köhécseltünk egy kicsit a beállt csendben.

Majd Cupi felkiáltott, hogy “Ez a beszéd!” és kicsattogott a konyháról.

Meghibbant?

me_in_straitjacket_by_mandrilo_curva-d331kno.jpg