Centi_30.jpg18

 

 

 

 

 

1988. május 1. vasárnap


14. nap laktanyafogság

Ma délelőtt voltam Ferihegy 1-n szolgálatban, Gyüre Zolival összeállva beszélgettünk egész idő alatt.
Peszkos Gyüre szintén korosztályom, valahogy kezd az idő minket, Mágusokat összerázni.
Azért Peszkos a beceneve, mert a körletben, ahol lakik, megőrjít mindenkit a gyermeteg piszokságaival. Mindenki által ismert és nagyon unt ötleteket valósított meg, jól szórakozott, pedig tényleg szinte sosem volt szórakoztató amit csinált, bár az a lelkesedés, amivel piszkoskodott, meg ahogy élvezte amikor jól sikerült, az az volt. Például fogkrémmel kente be a kilincset, vizet tett valakinek a sisakjába és úgy helyezte a szekrény tetejére, hogy mindenképpen kiboruljon, ha valaki kinyitja a szekrényajtót.
És azért Peszkos, nem pedig piszkos, mert Butykó Hori hívta mindig így, és a tájszólása nyomott hagyott a beceneven, később mindenki így használta.

Ciháztunk egész nap, de nem öncélú dolog volt ez, Gyüre egy Atlast akart szerezni.
Az Atlas létfontosságú.
Az Air France-ról lehet szerezni, és muszáj is, mert anélkül nem lehet leszerelni.

Mindig is nagyon értékesnek tartottunk, mert igazi nyugati magazin, durván 200 oldalban, színes képekkel, hirdetésekkel olyasmikről, amiről mi csak álmodunk, itthon nyoma sincs. Ha valaki szerzett és behozta a laktanyába, az összes körletet végigjárta, mindenki átlapozta.
Általunk nem ismert vagy csak legendákban hallott italok, mint például a Hennessy, szép ruhás nőkkel hirdetett parfümök, Arpege Lanvin, Léonard Tamargo, Guerlain, Armani, Caron, Cacharel, YvesSaintLaurent, azt se tudtuk, hogy kell ezeket kimondani. Cigaretták, órák, Dunhill-ből volt például mind a kettő, fényképezőgépek, rengeteg autóhirdetés, ami szinte felfoghatatlan volt, hogy új autót nem kiosztanak, nem éveket kell rá várni, hanem venni lehet. Mercedes, Renault 25, Saab 900.
Ilyesmik voltak benne, nyugati cuccok, nyugatiaknak.
És ezek majdnem mind csodaszámba mentek, hosszan időztünk egy-egy kép fölött, amit már tényleg nehezen hittünk.
Számítógép hajtja a varrógépet? Valami kerek fényes korongon van a zene? Ááá, hülyeség, mindent nem eszünk meg. Lehet, a rothadó nyugat lakossága elhiszi, de ilyen nincs. Viszont amiről mégis elhittük, hogy van, az el is varázsolt.
Aztán volt ebben a magazinban sok cikk képekkel, különböző országokról, és sokszor volt az az érzésem, hogy valamit elkúrtunk, hogy ilyen szürke szarban élünk.
Miért nincsenek csillogó, modern épületek a reptéren kívül, miért nincsenek antik, de működő szökőkútjaink amibe belemehetünk, mint a nyugatiak?
Miért nincsenek olyan modern villamosaink, mint a nyugat-németeknek?
Miért nincsenek havas hegyeink, mint a franciáknak?
Hol a faszban van a tengerünk és milyen érzés, hogy sós?
Miért nem eszünk rákot, és vajon mihez hasonlít az íze?
Miért nincsenek pálmafáink és úgy egyáltalán hová a picsába tűntek tőlünk a színek?

Nagyon sokszor kérdezgettük egymást ezekről, a képeket látva.
Mi a faszt védünk? Minek zárjuk le a határt? Ki az Isten akarni idejönni onnan, ahol ilyen az élet, mint ebben az újságban? Miért jönne ide, aki szerencséjére nem itt él?

A magazin olyan világot mutat, ami itt nincs, és amit egy kicsit az is birtokol, aki a magazint birtokolja.
A szabadságot jelenti, ezért összekapcsolódott a leszereléssel is.

A leszerelés előtt egy-két nappal ugyanis a leszerelő körbeviszi a magazint, és akivel igazán jóban volt, akire szívesen emlékszik majd vissza, azzal beleíratja a nevét, címét, mégpedig korosztálytól függetlenül, mert ugyan az öreg az öreg, a kopasz az kopasz, de aki jó gyerek, annál mindegy micsoda.
Én nem nagyon írtam kopaszként senkijébe, nem nagyon kedveltek az öregek, de én már most jó sok fiatalnak a nevét benne akarom látni majd az enyémben.

Gyürének most ebből a célból kell az újság, de közben eszembe jutott, hogy nekem is kellene, mert nemrég Anyuékkal hazavitettem, amit még tavaly szereztem. Meg Peszkos Gyüre olyan érvet is mondott, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Ma jelenik meg a májusi szám, és mivel ebben a hónapban szerelünk, legyen májusi az Atlas. Olyan magabiztossággal mondta, hogy ma lesz, mintha csak a közértbe kellene leugrani érte. És igaza lett, a mosolygós, csodaszép stewardess rögtön megértette, amikor az ajtónál pisszegtünk neki, hogy Atlasz, Atlasz, de csak egyet hozott, kellett mutogatni, hogy még egyet, majd enni-inni kértünk, és egy kicsit félre vonulva falatoztunk.
Az esti tervezett berúgáshoz gyűjtöttünk képzeletben italt, mert azt az oldalt böngésztük rögtön, ahol a gép italkínálata látszott. Igyekeztünk kimondani a lehetetlen nevű szeszeket.
Jókat nevettünk egymás kiejtésén.
A Cointreau teljesen kifogott rajtunk, de Drambuie, Pernod, Camus, Ruinart Champagne is lehetetlenül darabosan, ügyetlenül bukdácsolt elő a szánkból.
A stewardess is kinézett egyszer és tátott szájjal figyelt.

–  Na és ez mi, ezt hogy kell?

–  Beee fater.

–  Nem, nem kell így bégetni!

–  De te meg úgy mondod, mintha büfögnél. Így kell, figyeld, be efe átér.

–  Átér téged a derékszíj, de nem ez.

Ekkor hangosan kacagva jött le a lépcsőn a bájos légiutas kísérő, kezében egy kis dobozkával. Megállt az utolsó lépcsőfokon, hogy kicsit magasabb maradjon mint mi, odaintett maga mellé. Felnyitotta a papírdoboz tetejét, kivett belőle két kis üvegcsét.
Nekem is adott egyet és Gyürének is.

–  Henesszi. –  mondta.

Mintha vezényelt volna, az ujjával jelezte, hogy ismételjük meg, ez nekünk elsőre ment, ismertük is, aztán újabb üveget nyomott a kezünkbe, koántró, ezt is megismételtük neki, nem lehettünk ügyesek, mert jókat derült, gurgulázó neveléssel próbálta ő meg azt a kiejtést produkálni, amit tőlünk hallott, ezen meg mi nevettünk.

–  Bifíter! –  segített ki ennél a nehéz szónál, mi kicsit rájátszottunk, igen, igen bufútor!
bifiter.jpg
–  Nem-nem! –  mondta kacagva –   Bifíter.
–  Tudjuk mi azt! – bólogatunk –  Béfútőr!
Áh, legyintett, majd még vagy négyféle italt a kezünkbe nyomott. Magyarázta mutogatással, hogy ne igyuk meg egyszerre, mert elfelejtjük, amit tanított. Egész jól megy a mutogatás, ebbe a tranzitőrségben beletanultam alaposan.

Persze nem ittuk meg egyszerre, hanem a gép takarásában módszeresen végigkóstoltuk kis kortyokban mindet, aztán szavazással eldöntöttük milyen sorrendben igyuk, és a legkevésbé finomtól haladva a legfinomabb felé, egymás után, szünetet nem hagyva beöntöttük a gallér mögé mind.

Hogy a Peszkos Gyüre milyen idétlen részegen!
Vihorászik, vicceket mesél, incselkedik a most érkezett szovjet gép személyzetével, pedig az nem könnyű, olyan öntudat van bennük, hogy csak nagyon ritkán mosolyodnak el, ehhez is Gyüre mérlegállása kellett, pedig igazán szépen nem is sikerült neki, többszöri próbálkozás, de még nekifutás után sem. Én nem vagyok ennyire idétlen részeg, én nem csinálok hülyét magamból, a mérlegállást csakis két lábbal a földön végzem, csak a felsőtestem döntöm előre, és nem nyújtom ki a karom teljesen, mondom is Gyürének, hogy szerintem törött szárnyú csirkére hasonlítok, de rám szól, hogy fékezzem magam, nem csirke vagyok, hanem Mágus. De aztán megbeszéljük röhögve, hogy viszont a Sasok így néznek ki, őket jól leutánoztam.

A röhögés után Gyüre felveti, hogy maradjunk kinn, szóljunk be a kutatóügyeletre, hogy nem megyünk be. Mivel jól szórakozom, nem nehéz rábeszélni, Gyüre pisszeg, hogy most kuss, és már veszi is elő a rádióját. Gitti az ügyeletes, őt nem lesz nehéz meggyőzni.

Főtörzs elvtárs, jelentem, a most érkezett Aeroflot gépen semmi rendkívül esemény nem volt, de jön egy újabb szovjet gép, és jelentem kötelességemnek érzem annak a gépnek a biztosítását is, így jelentem nem kérek váltást.

Nagy tanácstalanság a vonal másik végén, Gitti riadtan válaszol egy kis idő múlva, maradjon a helyén, visszaszólok milyen döntést hoztunk. Bontják a vonalat, Gyüre biccent, hogy Te jössz. Hívom a kutató ügyeletet, Dedi a korosztályunk kutatóügyeletes helyettes jelentkezik most be, mondom neki, hogy tökéletes őrszolgálati időjárás van, jók a látási viszonyok, olyan pozíciót vettem fel, hogy vétek lenne itt hagynom az állásaimat, most tudom nagyon hatékonyan védeni a hazát.
Halljuk, hogy Gitti a háttérben kérdezi, hogy mi az Isten lelte ezeket, de Dedi szól neki, hogy ne aggódjon, megoldja, majd nekem mondja, hogy várjak kicsit. Pár perc múlva csörög a rádióm, Dedi hangja hallatszik, Dvorszky, a főtörzs engedélyezte, hogy maradj, de egy kopaszt kirendel pluszban. Ugyanezzel felhívta Gyürét is.

Valóban kijött Zombori.
Mondja, hogy Dedi üzeni, hogy szétrúgja a seggünk, ha valami hülyeséget csinálunk, Gittit leszerelte valahogy, de hallotta a hangunkon, hogy be vagyunk rúgva, kurva ideges, de jobb, ha nem lát minket benn senki.
Ha meg valaki meglátna itt kinn, hogy összeálltunk, induljunk a kutügy felé, viselkedjünk, és mondjuk, hogy épp váltásból megyünk befelé.
De amúgy ma már ne is várjunk váltást.
Zombori eldarálta mindezt, és átment Beton 1-re, ami eredetileg Gyüre szolgálati helye.
Mi még eljátszottuk a Mammutokat meg a Berbeneket is, bár itt volt némi nézeteltérés köztünk, mert én busmannak képzeltem őket, Gyüre meg tuaregnek, de aztán megállapodtunk kompromisszumosan maori bennszülöttekben.

A laktanyába visszafelé az IFA rendesen felkavarta a gyomrom, ezért az esti berúgásban ímmel-ámmal tudtam részt venni, szigorúan csak az első hányásig.

 

 

 

 

Centi_30.jpg285

 

 

 

 

Augusztus 8  Szombat

Megint Rövid Ugrás. A második. Ezekből a rövid ugrásokból sokat nem lehet bírni, ezért én mindig számolom, hogy hol is tartok, persze egy-egy hosszabb pihenőnél mindig újrakezdődik, de az ember nagyjából meg tudja jósolni, mikorra fog tetszhalott állapotba kerülni.

Délelőtt F1-en az egyik szünetben beszélgettünk benn többekkel és elmeséltem mit tapasztaltam tegnap a bogárral. Boda az augusztusi leszerelő a kutügy helyettes, ő állította ma össze a szolgálatot, nagyot röhögött, mondván, hogy nincs olyan hülye, aki itt a reptéren piszkálni kezdene bármilyen rovart. Ki tudja mik ezek, honnan jöttek ide, mérges-e meg ilyenek, nem jó ezeket kitapasztalni. De ha már megtörtént csinálhatnék róla skiccet, hogy mások is megtanulják, mit kell elkerülni, vagy azonnal eltaposni.

– Amúgy voltál már líbiai gép mellett?

– Hát csak egyszer régebben. – válaszolom.

– Na, akkor ma Téged teszlek oda, nézd csak meg! – nevetgélt, egyáltalán semmi jót nem sejtetve. Kérdeztem, hogy miért, mi lesz, de csak vihorászott.

frida_kahlo_ii_by_freyjaskadi-d4fnxp4.jpgAmikor szállt le a LibianAir, már kinn is találtam magam a betonon. Bekísérték elém és rettegve figyeltem az ajtót, olyan érzésem volt valami Alien ront ki onnan majd, még a fegyvert is a hónom alá húztam, hogy kéznél legyen.

De amikor egy csinos, rozsdabarna bőrű, fekete hajú, enyhén bajuszos stewardess lépett ki, megnyugodtam. Bajszos? Na és? Nem megszokott látvány az igaz, ilyet én is most látok először, de szerintem nem olyan erősek a csáprágói és gyengébb a mérge, mint a tegnapi dolognak.

Boda durván egy hét múlva leszerel, nyilván kedvtelésből ijesztget mindenkit, nem lesz itt semmi.

Kiszálltak az utasok, elvitte őket a busz az előtér felé, ekkor nyitották ki a csomagosok a raktér ajtaját. Fura volt, de nem tudatosult, hogy arabok jöttek kipakolni, mindegyiken burnusz, illetve turbán volt és a szájuk előtt kendő. De LRI-s egyenruhában dolgoztak.
Akkor helyiek.
Vagyis magyarok, nem arabok.

(F.K.)

Amikor kinyílt a raktér, megértettem mindent. Az iráni géphez hasonló mennyiségben özönlöttek ki legyek, és elkezdtek birtokba venni minket. A mi legyeinknél karcsúbb, laposabb és talán kicsit hosszabb példányok bámulatos gyorsasággal repültek, de amúgy lusta népség volt, gyors reflexekkel. A lehető legegyenesebb pályán, minden felesleges kanyartól mentesen csapódnak az ember arcára, fülébe, orrába. Az arcról, fülből el lehet hessegetni, de itt se törik magukat nagy meneküléssel, annyit tesznek, hogy a legutolsó pillanatban felröppennek és a lehető legkisebb kört leírva csattannak vissza.

Még be se fejeztem a mozdulatot, már ugyanott terpesztenek. Nem sokat mászkálnak, de valahogy olyan érdes a lábuk, hogy egyáltalán nem jó érzés. Elkapni őket viszont lehetetlen. Egyetlen módja van, hogyha bemászik az ember orrába. Azt is elég lendületesen teszi, nem lehet előle hátrahőkölni, nem védheti az ember hessegetéssel, mert kis kerülővel, de máris benn van.

légy21.jpgNem tudom meddig mászna, meg miért, de hisztérikusan húzgáltam ki, és ha már megvolt, gyűrtem össze kis csomóba. Jóval keményebb, mint a nálunk használatos piaci légy, és azt is meg kell tanulni, hogy mennyire kell összegyűrni. Mert az első néhány, amiről azt gondoltam, kinyírtam, ledobva a betonra egy darabig még kis galacsin, de aztán apró remegésekkel alakot ölt, mintha tojásból bújna ki, először a feje bukkan ki, majd néhány lába, aztán visszanyeri az alakját a teste, kiegyenesedik a szárnya, zümmögve felpörgeti a rotorokat és újra támad.
Akkor lehet biztos az ember a dolgában, ha a gyűrögetés közben minimum két darabra morzsolja.

Értem a csomagosokat, de mondjuk az egyik pilótát nem nagyon.
Hófehér egyenruhában lépdel le, bebalzsamozott hátrafésült hajára épp most tette fel a fehér alapon kék csíkkal szegélyezett tányérsapkát, barna bőrével, lassú lépteivel, divatmodellnek tűnne, ha nem lógna kifele az egyik orrlyukából egy ilyen légy, békésen, semmitől nem zavarva. A légiutas kísérők már elmentek, de szörnyű gyanúm támad, lehet, hogy nem is bajszos volt?