Centi_30.jpg268

 

 

 

 

Augusztus 25 Kedd

Ma is kutyakonyhára rendeltek. Az a helyzet, hogy engedékenyebb vagyok Lux-szal, mintha még segítené is a dolgokat. Így egész jól haladok vele. Azt csináltam, hogy ahogy kihoztam, elengedtem, hadd tombolja ki magát kicsit. Aztán magamhoz hívtam, és gyakoroltunk.

Aztán megint elengedtem és valamivel később újra gyakorolgattunk. És ezt csináltam jó sokszor. Hamar rájött, hogy minél előbb teszi, amit mondok, annál hamarabb szabadul, ezért a vége felé már tényleg úgy nézett ki, mintha tudna a dolgát. Ezzel a módszerrel a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.

kutya.jpgAztán ma kitaláltam azt is, hogy összebarátkozom Parával. Mindig rácson keresztül takarítjuk a celláját, meg a kaját is a rácsok alatt toljuk be neki, mert annyira kiszámíthatatlan. Csak Dollár Tibi és Szögi úr tudott a kegyeibe férkőzni. De Szögi úr leszerelt a napokban és kell valaki, aki fel tudja még vinni szolgálatba.
Ezért míg Lux szaladgált, kihoztam egy széket és leültem Para cellájával szemben. Először túl közel ültem hozzá, mert érezhetően feszült lett.

Ezért egész hátramentem, de igyekeztem megtalálni azt a pontot, ami már nincs neki túlságosan közel, de nem is nagyon távol, hogy még azt érezhesse, hogy miatta ülök ott. Aztán beszélni kezdtem hozzá, elmondtam, hogy mi a tervem vele, meg, hogy mennyire haladok Lux-szal. És amikor jól látta, időnként közelebb húztam a széket. Időnként felálltam, hogy foglalkozzam a kiskutyával, aztán újból visszaültem, de mindig úgy, hogy még mielőtt leültem, volna, már beszéltem hozzá, meg a nevén szólítottam, hogy figyeljen rám. És aztán amikor a kaját osztottam ki, megálltam a táljával a kezemben kinn, sokat beszéltem hozzá, és szép lassan kiakasztottam a riglit az ajtón.

Majd elmondtam mi lesz, hogy bemegyek és csak ételt adok, jövök is ki, közben lassan benyitottam és beléptem hozzá. Nagyon mereven figyelt, de nem volt ellenséges, csak annyit érzékeltetett, hogy ha rosszat mozdulok végem, de addig megengedő. És tényleg, hagyta, hogy lassú mozdulatokkal elé tegyem az ételt, és míg ki nem értem, ugyanolyan dermedten figyelt, de nem ugrott nekem. Mondjuk fogalmam sem volt, hogy ebben az esetben mi lesz, de próbálkozásnak nem volt rossz, miután rákattantottam a kallantyút újra, lefeküdt és addig nem nyúlt a kajához, míg arrébb nem mentem.

Aztán, hogy egy genyó Ultra Rövid Ugrásom legyen, 6 órakor lehoztak a kutyakonyháról és felküldtek éjszakára F1-re. Gondoltam egy merészet és a pórázzal, szájkosárral határozottan beléptem Para kennelébe, persze beszéltem hozzá folyamatosan, majd, bár ebben nem nagyon bíztam, de néhány darab kutyatápot szórtam a tálkájába. Nem érdekelte nagyon, de ezért csökkent benne a bizalmatlanság. Rászóltam, hogy üljön le, ezt meg is tette és bár száz százalékig nem voltam biztos magamban, szintén határozottan rátettem a szájkosarat és a pórázt. Kinn a teherautón zúgolódva kérdezték, hogy mi az isten tartott ennyi ideig, de mikor beemeltem Parát a platóra, az összes srác hüledezni kezdett.

Hát ezt meg hogy? Nem féltem? Könnyű volt?

Meg ilyen kérdések jöttek, én meg élveztem, mert úgy éreztem tényleg bátor vagyok.

Centi_30.jpg315

 

 

 

Július 9. Csütörtök

Kutyakonyhán kezdtem ma reggel. Gyorsan kitakarítottam és végre hosszú hetek után kihoztam Lux-ot a kennelből. Nőtt sokat, de nem testesebb lett, hanem csak magasabb és nyurgább. Semmilyen kötelék nincs köztünk, alig ismer. Azokkal az őrkutyákkal sokkal bensőségesebb a viszonyom, akiket kiviszek szolgálatba. Lux lenne a saját kutyám, akiért felelősséggel tartozom, akinek a fejlődése rám van bízva. De szinte sosem találkozunk, akkor is csak a szükségleteit elégítem ki, kitakarítom a szart a ketrecéből, és adok neki kaját, hogy összeszarhassa újra. Ennyiből kellene az összetartozás mély érzését felépítenünk. Misike jóval többször járogat a kutyakonyhára, elmondása alapján foglalkozik is Lux-szal, de ettől nekem nem lesz könnyebb a dolgom. Állandóan a pihenőidőmben tesznek ide, csakhogy akkor is a normál kutyakonyhás feladatokat kell elvégeznem előbb, nincs időm tanítgatni senkit. És ha ma is elvisznek délutános őrszolgálatba, harakirit fogok végrehajtani egy szájkosárral.

Az kétségtelen, hogy bár kacsázik ide-oda, kereng körülöttem Lux, de a pórázt nem rántja meg, hanem hatókörön belül marad. Vagyis valamit azért fejlődött.

Már kora délelőtt döglesztő a hőség, a pár nappal ezelőtti erős esőnek már semmi nyoma, sőt, most időnként én locsolom fel a kennelek betonját, hogy hűljön a környezet, ne főjenek meg benn. Megfigyeltem már, hogyha sokat süti a kennel betonját a nap, akkor sűrűn emelgetik a lábukat a kutyák, nyilván égeti a talpukat. Parancsba is kaptuk, hogy napközben kinn a repterek szolgálati helyeit a betonon kívüli földes, gazos részen közelítsük meg, ha rá kell térnünk, akkor futólépésben tegyük, ne égesse a forró beton kutyák lábát. Pokoli tud lenni a hőség kinn. Elképesztően nagy betonnal fedett terület és csak úgy ontja a magába szívott meleget, néha úgy átizzadom az alsógatyám, mintha medencéből jöttem volna ki épp. Itt a kutyakonyhán azért enyhítenek a kutyákon és rajtam is a fák.

A fekvést gyakoroltam Lux-szal épp, mikor megjelent Koltay zászlós.

póráz_bőr.jpgKét póráz volt a kezében, azt lóbálta felém.

Nem is hagyta, hogy jelentsek.

– Mondja határőr! Mi a véleménye ezekről?

– Jelentem eléggé elhasználtak, nem ártana cserélni.

– Az Isten fasza a hülye fejébe, nem úgy értem. Hogy kerültek oda, ahol megtaláltam?

Honnan a faszomból tudjam, hol találta meg?

– Jelentem, nem tudom hol voltak!

– Az még rosszabb! Azt se tudja hova hányja szét a magára bízott anyagot?

– Jelentem minden szolgálat rovanccsal kezdődik és azzal is fejez…

– Pontosan tudom, hogy zajlik, nem azt kérdeztem általában mi a helyzet, hanem az érdekel, ez a két póráz, hogy kallódhatott el?

Nem tudtam mit mondani.

– És miért nincs ezen a kutyán szájkosár? Álljon már hátrébb azzal az állattal, mit akar? Hogy megtámadjon?

Nem bántam volna, már csak azért is, mert ő jött ennyire közel. Miért mi hátráljunk?

– Nem tudja, hogy minden őrkutyán szájkosárnak kell lennie kennelen kívül?

– Jelentem, ez még nem őrkutya, ez még csak kölyök.

– Az engem nem érdekel, azonnal vigye vissza a kennelbe.

Lux az egészből semmit nem fogott, forgolódott, érdeklődött, lekötötte a figyelmét a szagolható környezet, és amikor elindultunk hebrencs ugrándozással követett. Még hogy őrkutya.

Közben Koltayt hallgattam.

Ennek a tálja üres! Annak meg szaros a ketrece.

Nem szóltam egy szót sem, visszazártam Luxot, Koltay követett és ingerülten kérdezgetett.

– Jöjjön csak! – mondta, aztán és bevezettet az épületbe.

– Ezek az edények mit keresnek itt? Mi ez a trehányság? A kutyatápos zsák miért áll tárva nyitva? Mi ez a mocsok itt?

Magyaráztam, hogy most egy folyamat közepén toppant be. Előkészítettem az edényeket, alapanyagokat a főzéshez, de még előtte kimentem, hogy foglalkozzam egy kicsit a rám bízott kutyával.

– Na ne szédítsen engem! Ne higgye, hogy ilyenekkel engem meggyőz! – mondta miközben egy széket az ablak elé húzott, és felállt rá.

– Engem nem tud átverni! Hiába erőlködik.

Ekkor egy kicsit megállt a keze, meg a szája is. És meredt az ablak fölé

Na mi van faszom? Mégis át tudlak?

Hol a karnis? – kérdezte fenyegetőn.

– Jelentem, a micsoda?

– Na ne nézzen engem hülyének! A karnis!

– Jelentem nincs függöny, sose láttam.

– Nem függöny, maga húgyagyú! Karnis. Hol van a karnis?

– Jelentem nincs karnis.

– Látom, hogy nincs, azért kérdezem, hol van! – ordította.

Teljesen kitért a hitéből, hangosan kiabált a székről, hadonászott, mint egy karmester. Lehet, hogy Szilasi adott neki ötletet, lehet, hogy ezeknek egy rúgóra jár az agyuk, de a hónap legjobb ötlete volt leszerelni és eldobni a picsába.

Toporzékolva röhögtem belül, aztán gondoltam lezárom a dolgot.

– Jelentem a szóban forgó tárgyat sose láttam! De ha volt, ebben benne van!

Benyúltam a fiókba és az orra alá csaptam a füzetet, amit alá is írtam a kutyakonyha átvételekor. Nyilván sose volt benne ilyen. Edények, fakanalak, székek listája.

Álltam előtte vigyázzban, nem mozdultam, hogy értse, hogy keresgélnie neki kell.

Mélyen a szemembe nézett, én ártatlan arccal, tágra nyitott szemekkel néztem vissza rá. Vett egy nagy levegőt, leszállt a székről. Felemelte a füzetet, fenyegetően hadonászott vele.

– Ide figyeljen… – aztán lemondóan az asztalra dobta, de nem hagytam magam, odaugrottam, és lapozni kezdtem. Húztam az ujjam a sorokon.

– Karnis, karnis… – már köhögésbe kellett rejtenem a röhögést – Itt lesz az!

– Hagyja a fenébe!

– Igenis! – vágtam vigyázzba magam újra.

A legártatlanabb ábrázatomat vettem elő és tettetett aggodalommal vizsgáltam az arcát, hogy jól van-e.

A szemüvege mögött háborgott a tenger, de már nem szólt, felkapta a két pórázt és elviharzott.

Utána akartam kiáltani, hogy azok viszont tutira benne vannak a füzetben, de aztán hagytam elmenni.

Este, szolgálat után mikor megláttam, hogy Szadó őrnagy még benn van, hirtelen ötlettől vezérelve kihallgatásra jelentkeztem nála.

Elmondtam neki, hogy nálam mindig pedáns rend szokott lenni, kínosan ügyelek arra, hogy minden eszköz meglegyen, de ma Koltay zászlós ismeretlen céllal, ismeretlen helyre vitt két pórázt, valószínűleg cserélni fogja, mert jeleztem neki, hogy elég viseltesek, de ha netán nem kerülnek vissza, szeretném, ha kivennénk a kutyakonyha felszerelés listájából és ezt átvezetnénk a füzetbe is. Nem bírom a rendetlenséget, meg nehogy hiány keletkezzen nálam emiatt.

Szadó őrnagy aktívan helyeselt, megdicsérte példás rendszeretetem, hogy az ilyen katonát kedveli, majd megígérte, hogy intézkedik.