306

Július 18. Szombat

Délelőtt kutyakonyhán voltam. Nem volt lelkierőm csinálni semmit. Illetve a kötelező feladatokat elvégeztem, de mást nem nagyon. A kutyákon is azt láttam, hogy nem szívesen moccannak ebben a hőségben, csak annyit tettem meg, hogy amelyiknek a kennelére rásütött a nap, annak fellocsoltam időnként. Nem tudom, hogy szabad-e, fogalmam sincs, hogy nem ártok-e ezzel, de úgy néztem, élvezettel feküdtek bele a visszamaradt tócsákba. Mintha olyan emlékem lett volna, hogy közvetlenül a kutyát nem szabad nagy melegben bevizezni, mert hőgutát kap vagy megfázik, ezért arra figyeltem, hogy csak a betont locsoljam fel. Luxot egy kicsit kiengedtem, de nem foglalkoztam vele, csak hagytam, hadd szaladgáljon. Addig én kihúzgáltam a csibészruhát az egyik nagyobb fa alá az árnyékba, majd negyedóra múlva visszavittem Luxot a kennelbe és lefeküdtem aludni. Eszményi matrac a csibészruha, vastag puha és nagy, rettentő jól aludtam. Szerencsére felébredtem az IFA hangjára, ami  a váltás kutyáiért jött.

Aztán este egy újabb Rövid Ugrással szolgálatba mentem éjszaka F2-re. Még mindig iszonyú meleg van, és mintha csak kedvet kapott volna a testem az alváshoz a délelőtti gyakorlat miatt, most rettentően álmos vagyok, bármelyik percben bárhova lefeküdnék.

Este 10 után kicsit csendesült a hőség, lassan megmozdult a levegő. Nagyon elcsigázottnak tűnhettem, mert az egyik cateringes odapisszegett magához. Nagy dobozos kocsikkal hozzák ki a gépekhez az előre elkészített és bedobozolt ételt. Egy hidraulikus szerkezet az egész dobozt a gép ajtajának magasságába emeli és onnan a melegen tartáshoz használt gurulós pléhkockákat egyenesen a konyhai részbe lehet tologatni. A zsákmányszerzés egy viszonylag nehézkes módja ezeknek a kocsiknak a sofőrjét megkörnyékezni. Morózus középkorú férfiak, szinte sose néznek az emberre, vagy ha igen, akkor igazából csak keresztül néznek rajtunk. Az integetésre, füttyögésre nem reagálnak, vagy idegesen legyintenek. Hosszan, a kocsija mellé, jól láthatóan elhelyezkedve lesben állni nem nagyon érdemes, szállítólevelet maga elé tartva tökéletesen álcázni tudja magát, csapdát állítani lehetetlen, simán ki- és beszáll a kocsijába az ellentétes ajtónál, becsalogatni se megy, nincs párzásra hívó nőstény hangját utánzó kürtöm, különben sem ismerem fel azt a hangot, ugye, Edit?

Szóval csak nagy szükség esetén kezd az ember cateringest levadászni. De ma odasziszegett nekem az egyik ilyen, és kérés nélkül ledobált hat bedobozolt készételt, műanyag evőeszközt, mogyorót, két fánkot és egy egész doboz BB baracklevet. Rengeteg étel.

Ferihegy 2-n, hátul a rampán, a repülőgépek parkolóhelyén valami lehet a föld alatt, mert van egymástól 60-70 méter távolságra két embermagas szellőző, kis beton szegéllyel elkerítve. E mögé szokás besunnyogni a zsákmánnyal, messziről nem látni, ha ott habzsolunk. Két adag ételt megettem, ez egyik sima paprikás csirke volt, a másik valami istenien elkészített sült marhahús édeskés krumplipürével, az nem illett a húshoz szerintem, de nem volt rossz. Odapisszegtem Láng Józsit, egy Sast. Mivel idősebb nálam egy korosztállyal, nem vagyunk különösebben jóban, bizalmatlanul méreget messziről, egy kopasznak nehezen mozdul meg. Mutogatom kézzel-lábbal, hogy abrak, zaba, moslék, de csak áll és gyanakszik.

Aztán megelégelem és felmutatok neki két doboz ételt. Erre szagot fog és közelebb jön.

Ha belém fér megeszem az egészet, az tuti, de tele voltam, viszont ezeket nem akartam hagyni kárba veszni.

– Hozz ide egyet! – suttogja messzebbről Láng.

– Lehet, hogy fiatalabb vagyok, de biztos emlékszel, hogy szakács voltam, nem pincér. Gyere ide, vidd el!

– Megláthatnak! – válaszol fojtott hangon.

Kicsit kezdem megbánni, hogy egy ilyen tutyi-mutyi majomnak kínálok pazar lakomát.

– Az akkor gáz te fafej, ha egyszerre látnak mindkettőnket, de én itt állok a takarásban, csak téged látnak, de te idejössz, elveszed a kaját és húzol is innen. És amíg elmész, én nem mutatkozom.

– De ha meglátják, hogy nem az őrhelyemen sétálok?

– 100 méterről honnan tudná bárki, hogy melyikünket látja? Hol voltál eddig katona, te szerencsétlen?

– Ne ugass nekem kopasz!

– Éppen enni adok, te hülye, mit hisztizel? Idejössz végre? Különben a szemed előtt fogom őket összetaposni.

Végül odajött, elvitt egyet, de úgy sietett, hogy evőeszközt nem vitt. Hogy lehet valaki ennyire beszari öregedő létére? Ez volt az utolsó, hogy vele ilyesmit csináltam. Sok mindennel lehet bukni itt a reptéren saját hülyeség miatt is. Jobb a kockázatot nem emelni az emberi tényezővel. Csak annak tárom fel, hogy valami szabályelleneset csináltam, akiben megbízhatok. Még azután, hogy Láng elvette a kaját sem lehetek biztos benne, hogy nem nyom fel, nem harap az ételt adó kézbe. Akkor inkább legyen az enyészeté a nem hasznosult zsákmány.

Szerencsére aztán Lángot leváltotta Molnár Csabi és maradékot ő ette meg, később meg egy kis fémlétrán felmentünk egy csápba körülnézni mi van benn, de bentről semmi érdekes nem látszik, egy sima folyosónak tűnik.