Centi_30.jpg189

 

 

 

 

November 12. Csütörtök


Délután Ferihegy 1-re vittek ki. De előtte semmi feladatot nem kaptam, és így az ágyamon fekve gondolkodtam.
Semmi magyarázatom nincs rá, mégis én tegnap este óta barátomnak tekintettem B. K. Zsoltot.
És eszembe jutott, hogy utoljára ezt Répánál éreztem.
És mennyire jól esett.
Végre valaki, aki ért engem, akit értek én.

És eszembe jutott Répa maga.
Hogy mennyire régen nem láttam.
És ekkor belém nyílalt, hogy úgy megyünk mindig szolgálatba, hogy sose találkozunk.
Hogy elkerüljük egymást.
Ez véletlen nem lehet.
Akkor Széna valahogy elintézte, hogy szétszedjenek minket. És ezt még meg sem tudom Répával beszélni. Mert percekre összetalálkozunk valójában, de mindig dolgunk van, sose állhatunk meg.
És rohadtul hiányzik.
Ekkor jött B. K. Zs.
Örültem neki, mert mikor reggel szolgálatba vitték, cinkosan rám vigyorgott amikor véletlenül összetalálkozott a tekintetünk.
Talán ő is barátra lelt bennem.
És örültem, hogy immár két barátom van, de azt is éreztem, hogy ők ketten Répával, nehezen tudnák egymást barátnak tekinteni, nem találnák a közös hangot.
Megijedtem, úgy éreztem, hogy nem történhet meg, az genyóság, hogy két olyan barátom van, akik nem szeretik egymást.
Vagyis az azt jelenti, hogy az egyik a másik helyett lett.
Rémisztett, hogy tudat alatt, amúgy erről mit sem sejtve szereztem barátot és hogy Répa barátságát meg leírtam. Hogy olyan vagyok, ha nem látom napokig a barátom, szerzek egy másikat.
Küzdött bennem a jó és a rossz, nem tudtam eldönteni, hogy jó barát vagyok-e, mert ha azt veszem alapul, amit tegnap csináltam B. K. Zs.-vel, akkor jó, de ha azt veszem alapul, hogy Répát felejtem, csak amiatt mert nem együtt tesznek szolgálatba, akkor rossz barát vagyok.

szkander1_1.jpg
De aztán megnyugodtam, mert a tegnapi eseményekre nem lehetett számítani, nem tudhattam, így nem is lehetett bennem akarat.
Tehát sima véletlen.

Szolgálat előtt, amikor kiléptünk az épületből láttam, hogy fel van bolydulva az udvar. Megjöttek az újoncok. Sokan tébláboltak már a kapu előtt, leszálltak a kocsikról, de még nem adott utasítást nekik senki. Egy csomóban ácsorognak félénken, még a válluk is összeért.

De régen tettek le engem így ide!
Basszus majdnem 10 hónapja.
Egy IFA állt az udvar közepén, és ahogy elhaladtam mellette, láttam, hogy két újonc ül még rajta, láttam, hogy az egyikük Szasza.
Ő is meglátott, intettünk egymásnak, de ez elég is volt, mert tudtam, hogy ide került és este majd beszélünk.
A hűtlenség ez után is sokat motoszkált a fejemben, és elég hülye hangulatban mentem szolgálatba, mert hol utáltam magam emiatt, hol nem.

Ezért aztán jól esett Binderrel összeállni, és marhaságokról beszélgetni. Binder korosztályom. Együtt mentünk minden leszálló géphez, hátha kapunk kaját.

lot1.jpg
Aztán egy lengyel gépről, a LOT-ról leszálló egyik utas felmutatott nekem egy bontatlan dobozos sört. Nem is gondolkodtam, kicsit meglepett a dolog, és rábólintottam. Binder hangosan megköszönte, veregették egy kicsit egymás vállát, majd elváltak. A lengyel felszállt a buszra, a busz elindult, de fékezni kényszerült az ívesen elé kanyarodó határőr Latvia miatt, ami magát - a szocialista haza boldogulása ellen áskálódásra éles szemével - Szilasi főtörzset repteti.

Megint egy ilyen esetet tárt fel. Hogy honnan leste ki, hogy mit csinálunk nem tudom, csak azt, hogy elmaradt részemről a tisztelgés, miután előttünk szállt ki a kocsiból.
Álltam a sörrel a kezemben.
Szolgálatban.
Elég nehéz lett volna letagadni, így meg se próbáltam. Megint végighallgattam a szocialista hazát, de most szórakoztatóbb volt, mert néha kacsintottam Bindernek, de nem reagált, rajta mintha az látszott volna, be van szarva.
Azt értettem Szilasi mondani valójából, hogy ezt főben járó bűnnek látja és csak épphogy enyhíti a helyzetem, hogy nem ittam még belőle.
De az eset súlyának megfelelően fog eljárni.

Elviharzott, mi Binderrel szétváltunk és elballagtunk a rendes szolgálati helyeinkre. Aztán eszembe jutott, hogy itt van Szasza és nagyon örültem, hogy immár három barátom van benn a laktanyában.

Répa, ha még őt barátomnak mondhatom, B. Kozma, ha őt már barátomnak mondhatom és Szasza, akit régen barátomnak mondhattam.

Szolgálat után, mikor visszaérkeztünk, rohantam fel a századhoz, hogy mielőbb beszélni tudjunk Szaszával, de nem találtam, és az alegység ügyeletes szerint ilyen névvel nem jött senki, de ha láttam ma a haveromat, akkor csak azok közül lehet az egyik, akiket rögtön át is helyeztek valahova.
Adyligetre talán.

Tehát Szasza mégsem itt lesz. Nagyon csalódott lettem, semmivel nem másabb érzés, ha valakit elhelyeznek mellőlem, mintha oda se helyezik. Az elhelyezik mellőlem és a nem helyezik mellém, azonos súlyú fájdalomként jelent meg bennem most, de az enyhített egy nagyot, hogy viszont idekerült Réfi Imre, általános iskolai osztálytársam.
Régen sokat lógtunk együtt, de valamiért a suli után nem tartottuk a kapcsolatot. Ez persze nem zavarta a találkozás felett érzett örömet.
Immáron mégis három barátom van a laktanyában.

Répa, ha még őt barátomnak mondhatom, B. Kozma, ha őt már barátomnak mondhatom és Réfi Imre, akit nagyon-nagyon régen talán barátomnak mondhattam.

Nem is baj, ha újabb barátom van, mert Réfi Imi raktáros lett, Imre Gyula helyett.

 

Centi_30.jpg308

 

 

 

Július 16. Csütörtök

Délelőtt F1-en kampóztam, 7 és fél órát álltam kinn, az az érzésem, hogy szopatnak.

Állítólag összeveszett velem a Böszme és felnyomott a Kilósnál. Nem emlékszem összeveszésre, az igaz, hogy nem kedveljük egymást, és talán ma nem kellett volna beszólnom neki.

Lehet valami már a megjelenésemben is, mert az öregebb tisztesek nagyon hamar megutáltak. Vagy csak az az unott, elégedetlen arckifejezés, amivel minden utasítást fogadok, még ha nem is szájalok hozzá, az tesz ellenszenvessé. Nem tudom. De például Böszme sem kedvel. Augusztusi leszerelő, tehát hozzám képest rém öreg, meg amúgy szakaszvezető a rangja, de ezek a dolgok már egyre kevésbé hatnak meg. Ha valaki nem szimpatikus, nagyon sokat ront a megítélésén, hogy még rangja is van. A korosztályos különbséget még valamelyest komolyan veszem, de csak akkor, ha amúgy emberileg elviselhetőnek tartom. Amennyiben valakinek a jellemében olyasmit látok, amit nem tartok elfogadhatónak, nem éled bennem tisztelet. Undor viszont nagyon is felismerhetően. Böszmét búgócsiga alakja még szerethetővé is tenné, de ehhez az a disszonáns felsőbbrendűségi tudat, amivel beszél hozzánk, halandókhoz, kinyitja a bicskát a zsebemben. Nem ő van egyedül így, valahogy a csillagok a vállapon mindenkiből kihozzák a zsarnokot.

sáros surranó.jpgTegnap a nadrágomból meg az ingemből kirázogattam a port, lefekvés előtt, de bakancsot nem tisztítottam.

És reggel se.

Én voltam az egyetlen.

Ez egészen a 9 órai pihenőmig nem tűnt fel senkinek, de mikor a fél órás pihenő végén indultam ki a szolgálati helyre, Böszme felfedezte.

– Dvorszky, hogy nézel ki? Tiszta sár meg kosz a bakancsod! Azonnal töröld le!

A tegnapi kukorica címerezés közben valóban olyan lett a bakancsom, hogy egy éltesebb gumicsizmának becsületére vált volna, por, sár rajta, levelek beleragadva, mintha esőerdőben varacskoltam volna. De szartam rá.

– Majd a századnál. – vontam meg a vállam és már fordultam is ki az ajtón.

Böszme nem hagyta magát.

– Azt mondtam, azonnal! Nem kérés volt, hanem parancs.

A szavait nyomatékosítandó elém dobott egy koszos rongyot, hogy azzal csinálhatom is.

Igazából nincs magyarázatom rá, miért nem akartam lepucolni. Megtehettem volna, hogy leguggolok és elszöszmötölök vele, nagyon szebb nem lett volna, de ellóghattam volna valamennyit a szolgálatból ezzel. Dörzsölgettem volna, míg nem figyel, és anélkül, hogy tényleg megpucoltam volna, majd kisurranhattam volna.

De nem.

Én a lába elé rúgtam a rongyot és közöltem, hogy a tegnapi meló miatt fáj a derekam, nem hajolgatok le, de megvárom, míg ő megcsinálja, ha így nem mehetek ki.

Néztem a szemébe, az enyém meg sem rebbent, amíg meghallgattam, hogy takarodjak ki, és véssem észbe, ma már nem pihenek többet. Aztán kimentem az Öregbetonra. Hát valóban, nem hívtak be többet, de hogy nem pihentem az nem igaz, mert a beton mögött felfedeztem Szögi urat Parával heverészni, és melléjük szegődtem. Bár Szögi úr is ellenkezett egy kicsit, hogy így könnyebben megbukunk, de figyelmeztettem, hogy a jövő hónapban leszerel, ne szarjon már még mindig.

 

Szolgálat után behívott magához Korlát százados, hogy hallja már megint valami ordenáré nagy függelemsértést követtem el. Megint darálja: a szocialista haza, meg a ránk bízott felszerelés, meg felelősség.

Hogy unom ezt.

– …mit gondol erről, Dvorszky?

– Jelentem igen!

– Mit igen, maga szerencsétlen?

Nem tudom, mit igen?

– Jelentem, igen, százados elvtárs!

– Dvorszky maga javíthatatlan, a következő szabadnapján nem megy sehova, 10 perc múlva meg jelentkezik a csillogóra sikált bakanccsal, értve?

– Jelentem értve.

– Jelentem igen! – horkan fel.

– Jelentem értem, jelentem igen.

pihe1.jpgA körletben vettem le a bakancsom, behajítottam az ágyam mögé, csak este mostam le a zuhanyzóban. Ennek surranónak nem árt, elkoptattam a talpát a betonon rajzolással, és naponta töltöm tele a védőitalként kihordott vízzel, hogy ne gyulladjon meg a lábfejem. Szarok rá, hogy néz ki.

Viszont 10 perc múlva körülnéztem az emeleti bakancsokon, amik ott állnak sorban mindig az ajtók előtt és a legszebben csillogót bemutattam a századosnak, akit manapság a képességei miatt lassan mindenki Agyam Gyulának hív.

– Na maga mégsem reménytelen, Dvorszky! Ugye, hogy nem volt olyan nehéz?

– Jelentem, nem. Egészen könnyű volt valóban.