Centi_30.jpg85

 

 

 

 

 

1988. február 24. szerda,


Ez a sok utazás a hidegben nem tett jót, késeket növesztett a torkomba, azok meg forogtak szüntelen és én azt hittem beledőlök az egyikbe, annyira fájt.
harakiri.jpgA lázam is megmaradt tegnapról, enni nem tudtam, pedig Anyu nagyon igyekezett, hogy pépes ételeket találjon ki nekem. Egyedül a gyerekkorom egyik kedvence a reszelt alma csúszott le, fájt attól is, de mivel hideg volt, pár pillanatra enyhítette is.
Aztán estefelé, ahogy a család többi része hazaért a suliból, vagy Apu a melóhelyről, mind besorakoztak megnézni, és én kezdtem igazán rosszul érezni magam attól, hogy volt valami aggodalom bennük, holott én azért nem voltam a halálomon.
Egy műtét említése mégis aggodalmat vált ki, mintha az komoly ügynek minősülne. Tegnap este tényleg nagyon rosszul nézhettem ki, se beszélni, se enni, se inni nem tudtam, beestem az ágyba és elaludtam. De mégse szívműtétem volt, kicsit frusztrált ez az érdeklődés.
Suttogva elmeséltem, hogy nem is altattak, ültem az egész operáció alatt, sőt a tamponos bugyellárist is én tartottam a dokinak.
Buksi a lábamnál feküdt, még mintha ő is megkönnyebbült volna ennek hallatán, mert nagyot sóhajtott, oldalra dobta magát és kedélyesen szunyókálni kezdett, holott az ő sebei is még nagyon is jól láthatóan éktelenkedtek a hátán. Mindenki látta, hogy nehezemre esik a beszéd és lassan kisorjáztak a szobából, hagytak pihenni.
Este miután Peti, a nagyobbik öcsém végzett a kutyasétáltatással, bejött hozzám.

Mondta, hogy a napokban összefutott Edittel, és hogy elég furán viselkedett, mintha zavarban lett volna, épphogy köszönt, menekült is el.
– Mi van velünk? – kérdezte aztán.
Hát igen, itthon még nem is igen tudják, hogy Edittel szakítottunk. Mindenki érzi, de konkrétan nem kérdezte senki. Amikor itthon voltam azóta, leginkább beteg voltam, mint egy hónapja is, vagy rohannom kellett, igazán alkalom sem volt ezt megbeszélni, meg valahogy olyan rég volt, hogy úgy éreztem már nincs is jelentősége.

Most Petinek elsuttogtam, hogy igen, szakítottunk, de már régen, viszont nyilván ezért viselkedett Edit furán. Peti csóválta a fejét, hogy lehet, hogy velem most nincs jóban, de nem érti vele mi a baja, holott tavaly még szilveszterezni is elvitte.

– Tavaly? – kérdezem meghökkenve.
– Ja nem, tavalyelőtt, de mindegy, elvitt szilveszterezni valami barátaihoz. Fura is volt, mert egy nappal korábban kérdezte nincs-e kedvem, aztán másnap el is jött értem és elvitt magával.

Elhűlve hallgattam, ezt egyáltalán nem tudtam, pedig akkor ez még 1986-ban volt. De akkor olyan ritkán jöttem haza, hogy nyilván elfelejtődött. Edit se írta.
– És milyen volt? – kérdeztem.
– Hát sok ismeretlen, de mivel úgy mutatott be, hogy a katona pasijának a testvére vagyok – válaszolta Peti –, ezért kedvesen fogadtak, jól éreztem magam alapvetően. Meg azóta is jóban voltunk Edittel, nem értettem miért menekült. Mondjuk most már világos.

Mondtam, hogy új faszija van, és hogy nekem egyetlen éjszaka alatt sikerült tánccal kihevernem.

Persze, most ahogy meséltem, mintha a torkomat szabdaló kések egyike lecsúszott volna a mellkasomba, és egyszer lassan körbefordult volna benn.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása