Centi_30.jpg18

 

 

 

 

 

1988. május 1. vasárnap


14. nap laktanyafogság

Ma délelőtt voltam Ferihegy 1-n szolgálatban, Gyüre Zolival összeállva beszélgettünk egész idő alatt.
Peszkos Gyüre szintén korosztályom, valahogy kezd az idő minket, Mágusokat összerázni.
Azért Peszkos a beceneve, mert a körletben, ahol lakik, megőrjít mindenkit a gyermeteg piszokságaival. Mindenki által ismert és nagyon unt ötleteket valósított meg, jól szórakozott, pedig tényleg szinte sosem volt szórakoztató amit csinált, bár az a lelkesedés, amivel piszkoskodott, meg ahogy élvezte amikor jól sikerült, az az volt. Például fogkrémmel kente be a kilincset, vizet tett valakinek a sisakjába és úgy helyezte a szekrény tetejére, hogy mindenképpen kiboruljon, ha valaki kinyitja a szekrényajtót.
És azért Peszkos, nem pedig piszkos, mert Butykó Hori hívta mindig így, és a tájszólása nyomott hagyott a beceneven, később mindenki így használta.

Ciháztunk egész nap, de nem öncélú dolog volt ez, Gyüre egy Atlast akart szerezni.
Az Atlas létfontosságú.
Az Air France-ról lehet szerezni, és muszáj is, mert anélkül nem lehet leszerelni.

Mindig is nagyon értékesnek tartottunk, mert igazi nyugati magazin, durván 200 oldalban, színes képekkel, hirdetésekkel olyasmikről, amiről mi csak álmodunk, itthon nyoma sincs. Ha valaki szerzett és behozta a laktanyába, az összes körletet végigjárta, mindenki átlapozta.
Általunk nem ismert vagy csak legendákban hallott italok, mint például a Hennessy, szép ruhás nőkkel hirdetett parfümök, Arpege Lanvin, Léonard Tamargo, Guerlain, Armani, Caron, Cacharel, YvesSaintLaurent, azt se tudtuk, hogy kell ezeket kimondani. Cigaretták, órák, Dunhill-ből volt például mind a kettő, fényképezőgépek, rengeteg autóhirdetés, ami szinte felfoghatatlan volt, hogy új autót nem kiosztanak, nem éveket kell rá várni, hanem venni lehet. Mercedes, Renault 25, Saab 900.
Ilyesmik voltak benne, nyugati cuccok, nyugatiaknak.
És ezek majdnem mind csodaszámba mentek, hosszan időztünk egy-egy kép fölött, amit már tényleg nehezen hittünk.
Számítógép hajtja a varrógépet? Valami kerek fényes korongon van a zene? Ááá, hülyeség, mindent nem eszünk meg. Lehet, a rothadó nyugat lakossága elhiszi, de ilyen nincs. Viszont amiről mégis elhittük, hogy van, az el is varázsolt.
Aztán volt ebben a magazinban sok cikk képekkel, különböző országokról, és sokszor volt az az érzésem, hogy valamit elkúrtunk, hogy ilyen szürke szarban élünk.
Miért nincsenek csillogó, modern épületek a reptéren kívül, miért nincsenek antik, de működő szökőkútjaink amibe belemehetünk, mint a nyugatiak?
Miért nincsenek olyan modern villamosaink, mint a nyugat-németeknek?
Miért nincsenek havas hegyeink, mint a franciáknak?
Hol a faszban van a tengerünk és milyen érzés, hogy sós?
Miért nem eszünk rákot, és vajon mihez hasonlít az íze?
Miért nincsenek pálmafáink és úgy egyáltalán hová a picsába tűntek tőlünk a színek?

Nagyon sokszor kérdezgettük egymást ezekről, a képeket látva.
Mi a faszt védünk? Minek zárjuk le a határt? Ki az Isten akarni idejönni onnan, ahol ilyen az élet, mint ebben az újságban? Miért jönne ide, aki szerencséjére nem itt él?

A magazin olyan világot mutat, ami itt nincs, és amit egy kicsit az is birtokol, aki a magazint birtokolja.
A szabadságot jelenti, ezért összekapcsolódott a leszereléssel is.

A leszerelés előtt egy-két nappal ugyanis a leszerelő körbeviszi a magazint, és akivel igazán jóban volt, akire szívesen emlékszik majd vissza, azzal beleíratja a nevét, címét, mégpedig korosztálytól függetlenül, mert ugyan az öreg az öreg, a kopasz az kopasz, de aki jó gyerek, annál mindegy micsoda.
Én nem nagyon írtam kopaszként senkijébe, nem nagyon kedveltek az öregek, de én már most jó sok fiatalnak a nevét benne akarom látni majd az enyémben.

Gyürének most ebből a célból kell az újság, de közben eszembe jutott, hogy nekem is kellene, mert nemrég Anyuékkal hazavitettem, amit még tavaly szereztem. Meg Peszkos Gyüre olyan érvet is mondott, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Ma jelenik meg a májusi szám, és mivel ebben a hónapban szerelünk, legyen májusi az Atlas. Olyan magabiztossággal mondta, hogy ma lesz, mintha csak a közértbe kellene leugrani érte. És igaza lett, a mosolygós, csodaszép stewardess rögtön megértette, amikor az ajtónál pisszegtünk neki, hogy Atlasz, Atlasz, de csak egyet hozott, kellett mutogatni, hogy még egyet, majd enni-inni kértünk, és egy kicsit félre vonulva falatoztunk.
Az esti tervezett berúgáshoz gyűjtöttünk képzeletben italt, mert azt az oldalt böngésztük rögtön, ahol a gép italkínálata látszott. Igyekeztünk kimondani a lehetetlen nevű szeszeket.
Jókat nevettünk egymás kiejtésén.
A Cointreau teljesen kifogott rajtunk, de Drambuie, Pernod, Camus, Ruinart Champagne is lehetetlenül darabosan, ügyetlenül bukdácsolt elő a szánkból.
A stewardess is kinézett egyszer és tátott szájjal figyelt.

–  Na és ez mi, ezt hogy kell?

–  Beee fater.

–  Nem, nem kell így bégetni!

–  De te meg úgy mondod, mintha büfögnél. Így kell, figyeld, be efe átér.

–  Átér téged a derékszíj, de nem ez.

Ekkor hangosan kacagva jött le a lépcsőn a bájos légiutas kísérő, kezében egy kis dobozkával. Megállt az utolsó lépcsőfokon, hogy kicsit magasabb maradjon mint mi, odaintett maga mellé. Felnyitotta a papírdoboz tetejét, kivett belőle két kis üvegcsét.
Nekem is adott egyet és Gyürének is.

–  Henesszi. –  mondta.

Mintha vezényelt volna, az ujjával jelezte, hogy ismételjük meg, ez nekünk elsőre ment, ismertük is, aztán újabb üveget nyomott a kezünkbe, koántró, ezt is megismételtük neki, nem lehettünk ügyesek, mert jókat derült, gurgulázó neveléssel próbálta ő meg azt a kiejtést produkálni, amit tőlünk hallott, ezen meg mi nevettünk.

–  Bifíter! –  segített ki ennél a nehéz szónál, mi kicsit rájátszottunk, igen, igen bufútor!
bifiter.jpg
–  Nem-nem! –  mondta kacagva –   Bifíter.
–  Tudjuk mi azt! – bólogatunk –  Béfútőr!
Áh, legyintett, majd még vagy négyféle italt a kezünkbe nyomott. Magyarázta mutogatással, hogy ne igyuk meg egyszerre, mert elfelejtjük, amit tanított. Egész jól megy a mutogatás, ebbe a tranzitőrségben beletanultam alaposan.

Persze nem ittuk meg egyszerre, hanem a gép takarásában módszeresen végigkóstoltuk kis kortyokban mindet, aztán szavazással eldöntöttük milyen sorrendben igyuk, és a legkevésbé finomtól haladva a legfinomabb felé, egymás után, szünetet nem hagyva beöntöttük a gallér mögé mind.

Hogy a Peszkos Gyüre milyen idétlen részegen!
Vihorászik, vicceket mesél, incselkedik a most érkezett szovjet gép személyzetével, pedig az nem könnyű, olyan öntudat van bennük, hogy csak nagyon ritkán mosolyodnak el, ehhez is Gyüre mérlegállása kellett, pedig igazán szépen nem is sikerült neki, többszöri próbálkozás, de még nekifutás után sem. Én nem vagyok ennyire idétlen részeg, én nem csinálok hülyét magamból, a mérlegállást csakis két lábbal a földön végzem, csak a felsőtestem döntöm előre, és nem nyújtom ki a karom teljesen, mondom is Gyürének, hogy szerintem törött szárnyú csirkére hasonlítok, de rám szól, hogy fékezzem magam, nem csirke vagyok, hanem Mágus. De aztán megbeszéljük röhögve, hogy viszont a Sasok így néznek ki, őket jól leutánoztam.

A röhögés után Gyüre felveti, hogy maradjunk kinn, szóljunk be a kutatóügyeletre, hogy nem megyünk be. Mivel jól szórakozom, nem nehéz rábeszélni, Gyüre pisszeg, hogy most kuss, és már veszi is elő a rádióját. Gitti az ügyeletes, őt nem lesz nehéz meggyőzni.

Főtörzs elvtárs, jelentem, a most érkezett Aeroflot gépen semmi rendkívül esemény nem volt, de jön egy újabb szovjet gép, és jelentem kötelességemnek érzem annak a gépnek a biztosítását is, így jelentem nem kérek váltást.

Nagy tanácstalanság a vonal másik végén, Gitti riadtan válaszol egy kis idő múlva, maradjon a helyén, visszaszólok milyen döntést hoztunk. Bontják a vonalat, Gyüre biccent, hogy Te jössz. Hívom a kutató ügyeletet, Dedi a korosztályunk kutatóügyeletes helyettes jelentkezik most be, mondom neki, hogy tökéletes őrszolgálati időjárás van, jók a látási viszonyok, olyan pozíciót vettem fel, hogy vétek lenne itt hagynom az állásaimat, most tudom nagyon hatékonyan védeni a hazát.
Halljuk, hogy Gitti a háttérben kérdezi, hogy mi az Isten lelte ezeket, de Dedi szól neki, hogy ne aggódjon, megoldja, majd nekem mondja, hogy várjak kicsit. Pár perc múlva csörög a rádióm, Dedi hangja hallatszik, Dvorszky, a főtörzs engedélyezte, hogy maradj, de egy kopaszt kirendel pluszban. Ugyanezzel felhívta Gyürét is.

Valóban kijött Zombori.
Mondja, hogy Dedi üzeni, hogy szétrúgja a seggünk, ha valami hülyeséget csinálunk, Gittit leszerelte valahogy, de hallotta a hangunkon, hogy be vagyunk rúgva, kurva ideges, de jobb, ha nem lát minket benn senki.
Ha meg valaki meglátna itt kinn, hogy összeálltunk, induljunk a kutügy felé, viselkedjünk, és mondjuk, hogy épp váltásból megyünk befelé.
De amúgy ma már ne is várjunk váltást.
Zombori eldarálta mindezt, és átment Beton 1-re, ami eredetileg Gyüre szolgálati helye.
Mi még eljátszottuk a Mammutokat meg a Berbeneket is, bár itt volt némi nézeteltérés köztünk, mert én busmannak képzeltem őket, Gyüre meg tuaregnek, de aztán megállapodtunk kompromisszumosan maori bennszülöttekben.

A laktanyába visszafelé az IFA rendesen felkavarta a gyomrom, ezért az esti berúgásban ímmel-ámmal tudtam részt venni, szigorúan csak az első hányásig.

 

 

 

 

Centi_30.jpg193

 

 

 

 

 

November 8. Vasárnap

Nagyon átfagytam az éjjel, csak valamikor dél felé éreztem, hogy felenged a testem, megint átjárja rendesen a vér, és ekkor sikerült csak elaludnom. Meg is vagyok ijedve. Már lassan tényleg a téli felszerelést hordjuk, csak a kesztyűt, usankát nem vehetjük még fel, de a következő hónapokat abban a ruhában töltjük, amiben ma és tegnap majd halálra fagytam.
Nem bírom a hideget, az nagyon kikészít.

Azért a nyári 70 fokos beton nekem is sok volt, de alapvetően a meleget jobban szeretem, valójában szárazságtűrő vagyok. Rettegek a téltől.

Persze, éjszakára kerültem újra Ferihegy 1-re.
Mészáros volt a Küti, és amikor beléptem az ügyeletre és ránéztem a kávéfőzőre, azonnal odaszólt, hogy eszembe ne jusson, nem ad nekem kávét soha többet, hiába ácsingózom, hiába kérlelném.
Ellenben szerelkezzem fel, megyek is kifele.

A kettes gépállóhelyre tett, Molnár Csabival együtt indultunk kifelé, ő került az egyes gépállóhelyre, közvetlenül az enyém mellé. Mondom neki, hogy én kurvára fázom már most, ő meg röhög, hogy ha csak az van rajtam, amit a sereg ad, akkor ne csodálkozzak, ő napok óta az otthonról behozott melegítő alsót és felsőt veszi az egyenruha alá. Nem értettem, hogy nem bukik meg ezzel, de azt mondja, most először veszi észre annak az előnyét, hogy egy kicsit ducibb a kelleténél, mert még Koltay sem szokta megnézni mi van rajta, nem látszik a több réteg, illetve mindenki azt gondolja van rajta annyi háj, hogy nem fázik.

Meg azt is mondja, hogy mivel mindig is pirospozsgás volt az arca, olyan mintha állandóan melege lenne, és most ebben igazuk is van, mert amíg a laktanyában szolgálat előtt sorban áll a Csüti előtt, majd meggyullad ezekben a holmikban.
El kellett ismernem, hogy cseles. Csabi a korosztályom, megint beigazolódik, hogy akikkel egy időpontban vonultunk és szerelünk, azokkal gyorsabban lesz összhang. Bár vele már elég régóta jóban vagyunk, ő mutatta  meg hogyan kell kinyitni a TU-154-es gép ajtaját, majd vele kapcsolgattunk  mindent össze-vissza a pilótafülkében.

De aztán elváltam tőle, elmentem a helyemre, nehogy lebukjunk. Mészáros éjfélkor behívott minket, majd két óra múlva újra kiküldött azzal, hogy a délelőttös váltásig már nem jövünk pihenni. Vagyis hajnal kettőtől reggel hatig. A legkegyetlenebb időszak, éjszaka ezekben az órákban van a leghidegebb.

Szétváltunk, elgyalogoltam a szolgálati helyemre és mivel álmos voltam, nem mozogtam, megálltam egy gép futóművének elégtelen takarásában.
Nincs más fedezék, a futómű csak egy karvastag fémkonzol, nem véd a fagyos szellőtől, ami amúgy észrevehetetlen, de mindenhova bekúszik. Mégis jobb ott állni, reményt ad, hogy tán lassítja a fém.

A sárga Saab kigurult a pálya síkosságát ellenőrizni. Akkor szokott menni, ha félő, hogy lefagy.
Ez a lábaimmal kapcsolatban is felmerült, ezért mikor dolga végeztével a sofőr visszafelé tartott, megállítottam és megkérdeztem hány fok van.
Mínusz 11, hangzott a válasz, amiből mindent megértettem.
Azért érzem, hogy meg fogok fagyni. Kettőtől mostanáig, vagyis négyig egész jól bírtam, de hirtelen úgy lezuhant a hőmérséklet, még az addigiakhoz képest is, azt hittem tényleg jéggé fagyok.

Visszasündörögtem Csabihoz, mert azt gondoltam, hátha a pirospozsgás fejének látványa engem is felmelegít.
De nem láttam sehol.
Egész mélyen be kellett gyalogolnom az amúgy általa felügyelt területre, mikor végre megláttam. Egy kisebb méretű vontató fülkéjéből kászálódott ki épp. Ezekkel az önjáró masinákkal húzgálnak lépcsőket, meg a gépek körül ezt-azt.

Kérdeztem mit csinált, de kitért a válasz elől, én meg nem erőltettem a dolgokat. Arra gondoltam, hogy jé, más is lehet nagy király itt benn, nem csak én?
Úgy látszott, hogy régóta benn ülhetett, mert láthatóan jól esett neki kinyújtani a tagjait.

Megbeszéltük, hogy Mészáros ilyenkor biztos, hogy alszik, nem kell löketre számítanunk. Nyugodtan maradhatunk együtt, beszélgethetünk, mert olyankor legalább az agyam mozog, meg a szám, az talán egy kicsit felpörgeti a vérkeringést.
És akkor valahogy kevésbé fázom, legalábbis úgy tűnik. Csabi nagyon jó kedélyű srác, azonnal vidám mesébe kezdett az apjáék szomszédjáról, meg néhány emlékezetes disznóölésről.

De aztán lassan győzni látszott a hideg és Csabi megemlítette, hogy beülhetnénk a vontatóba.
Nem akartam beszaribbnak látszani a valóságosnál, ezért azonnal rávágtam, hogy rendben. Beszálltunk, magunkra csuktuk az ajtót. Azonnal megszűnt a fagy éles harapása, mintha kiakasztották volna a húskampót a végtagjaimból, a hátamból és a mellemből.
És ez az érzés csak erősödött, mikor önkéntelen felkacagtunk a helyzeten és ezzel kicsit beleheltük a fülkét. Szinte éreztem, ahogy átmelegszik a testem, melegség futotta be a mellkasom, de aztán 10 percnyi beszélgetést követően rájöttem, hogy ez csak illúzió. Mert a lélegzetünk ráfagyott az ablakokra és fülke nyirkos párában tocsog. Csabinak is ez járhatott a fejében, mert megfogta a slusszkulcsot és rám nézett.

- Na?

hoachin.jpg

Bólintottam, ő meg beindította a lassan működésbe buhákoló dízelmotort. Rettentően hangos, de a reptéren nem szokatlan ez a zaj, az éjszaka induló gépek felkészítésekor rengeteg jármű motorzaja tépkedi az éjszakát, nagyon is gyakori, erre senki nem fogja felkapni a fejét. Még a fülkében is szétáradt a gázolaj kipufogófüstje, ahogy Csabi néhány gázfröccsöt adott. Lassan a kezdeti dadogás kisimult, egyenletes dohogásba váltott.

Vártuk, hogy melegedjen.

Pár perc múlva Csabi nem bírta tovább és bekapcsolta a fűtőventilátort. Én szkeptikus voltam, de langyos levegő jött be.
Nemsokára meleget fúj.
Molnár nem bírt magával, fázhatott már, mert sejtelmesen mosolyogva kérdezte meg.
– Tudod, hogy melegszik jobban?

De a válasz helyett a sebességváltó érdekelte és egyesbe téve elindult. Kiengedte a kéziféket, felkapcsolta a lámpát, és óvatosan kuplungolva mozgásba hozta a vontatót.

Az, kis apró kerekein nagyokat döccent a beton repedésein, én pedig tényleg elhűlve figyeltem, milyen élvezettel igyekezett Csabi kerülgetni őket. Olyan az egész járgány, mint egy öntödei munkások vagy bányászok számára tervezett golfkocsi, szögletes, ipari, de mégis apró és még némi esetlen bája is van. Csabi rutinosan vezette, látszott, hogy nem először teszi.
Mondja is.

Úgy érdemes mozogni vele, hogy gép felé, majd onnan vissza, mintha valóban feladatunk lenne ott, a céltalan körözés az feltűnő. Tehát mentünk az egyik géphez, álltunk ott kicsit, aztán vissza a kiindulópontra, majd újból egy gép, egy távolabbi.
Visszafelé cseréltünk.
Meghökkentem, mennyire könnyű vezetni. Semmihez nem kell erőt kifejtenem, pici, vastag, de puha, jó fogású kormányát a Zsigulimba képzeltem. Mint egy sportkormány, a váltógombbal együtt elképesztő kuriózum lenne. Annyira modernnek hatott, elhatároztam, hogy lopok egyet.

Alig kell hozzá érni, már fordul is, minden kezelőszerve könnyű és kézre áll. Nem megy gyorsan, illetve tetű lassú, de ezeknek nagy sebesség nem kell, azt a hatalmas aggregátort kell a géphez juttatnia, ami a nagy teljesítményű akkumulátorokat feltölti, lassan, de biztosan kell odaérnie.
Ezt a jármű tudja.
Igazi dodzsem érzés, majdnem a váltásig kóricáltunk vele.

Bemelegedett, nyomta be a forró levegőt, lábra tudtuk irányítani. Aztán beálltunk a többi parkoló jármű mellé, szemben a Kutüggyel, hogy lássunk minden mozgást. Félig takarásban parkoltunk, hogyha löket jön vagy a váltás, észrevétlen ki tudjunk szállni az egyik ajtón, és én a többi jármű által fedezve vissza tudjak futni a helyemre.

Nem buktunk le, senki nem látott meg.