413

Április 2. Csütörtök

Fogorvoshoz akartam menni, ha már múltkor nem sikerült, de most sem tudtam. 5-13-ban voltam szolgálatban, azt terveztem, hogy rögtön szolgálat után megyek is Cupihoz elkéredzkedni, de a Robi nem engedett fel fél hatig. Raktárellenőrzést és egyben takarítást talált ki nekem. Mivel a raktárba másnak nincs joga bejönni, csak a szolgálatos szakácsnak,  ezt a helyiséget elvben csak mi takaríthatjuk. Normál esetben nagy ívben szarik erre mindenki és a levezényelt konyhásokkal végeztetjük, de szigorúan véve nem volna szabad. Robi bejelentette, hogy Cupi beleegyezésével tart rovancsot, és ez ezentúl rendszeres lesz. Elkezdtük még délelőtt, de nem végeztünk és persze  rendesen összeszólalkoztunk azon, hogy én megyek, ha lejár a szolgálatom. Nagy kiabálás, hogy ez szolgálattól független és ő is lenn volt már a délutáni szolgálata előtt, szóval nekem meg maradni kell. Éreztem, hogy nincs más, nem akartam, hogy újból felnyomjon Cupinál, tegnap is eléggé rezgett a léc.

Összességében nem értem miért hagytam magam. De most már nagyon szeretném megütni.

Elhatároztam, hogy kérvényt írok a Nyírő alezredesnek, a laktanya parancsnokának. Helyezzenek őrszolgálatba vagy Sopronba vissza, vagy valahova, de a konyhától már hányingerem van!

Azt csak megérti egy katonatiszt, hogy katona szeretnék lenni. Amolyan igazi.

Ő se egyből egy agyatlan, tompa alkoholista akart lenni.

Éjjel a Robiról álmodtam, egy sertés-oldalas alakú, sárga műanyag pohárral vertem azt az ostoba, értetlen arcát, s minél jobban ütöttem, annál kevésbé értette.

Csodálatos volt.

421

Március 25. Szerda

Kinn voltam fogorvosnál 8-13-ig. Azt találtam ki, hogy egyébként sem árt rendbe tetetni a fogaimat, de ettől függetlenül is, amikor csak tudok kimegyek. Utálok a konyhán lenni, minden perc amit távolt töltök, ajándék.

De ma sajnáltam, hogy kinn voltam. Azt hallottam ugyanis, hogy mivel tegnap a csempe feletti részen is eláztak a falak, néhány izzó is kiégett, a tányérokban állt az ultrás víz, az ablakkereteken, kilincseken meg az ultrapor, Robi lángot vetett. A reggeliző katonák is hallották, hogy majd felrobban és engem akar felnégyelni. Viszont azt is hallották, hogy Basa csitítgatja azzal, hogy ő csinálta, ehhez nekem semmi közöm, de ha nem tetszik neki, akkor szemlére vághatja a konyhát, ha akarja. Velem eszébe se jusson megcsináltatni.

Ezt délután a második század katonái mesélték. A második század az őrszázad. A ferihegyi laktanya hierarchiájának legalja, szinte büntetőszázad. A Törzsszakasz raktárosai, sofőrjei és az első század hófehér zakóban, elegáns díszkatonaként szolgálatot teljesítő útlevélkezelői mind leereszkedő gúnnyal viseltetnek a hóban, fagyban a reptér betonján szolgáló katonával szemben. Ezek a csoportok szinte sosem vegyülnek egymással. Mivel én nem tettem, egészen pontosan nem ez alapján tettem különbséget azok közt, akiknek az ételt adom, és mivel emberi hangon szólok mindenkihez, a mindenki által megvetett második században általános kedveltségben lett lassan részem. Ezért (és sokan nyilván előnyök szerzése okán) barátkoztak velem. Robit a nagy részük utálja. Így amikor visszaérkeztem és vonultam a folyosón, már több száj is duruzsolta, hogy milyen arca volt, amikor Basa felajánlotta, hogy berúgja neki az ultrát, ha sokat pofázik.

Persze, miután Basa visszament a körletbe aludni, Robi a két konyhamunkással kitakaríttatta a konyhát újra, de még ők is azt mondták, megérte látni a faszfejet tehetetlenül toporzékolni az öregebb szakács előtt.

Este, takarodó után ráztak fel az öreg katonák, hogy jelenésem van a konyhában.

És igen!

Sikerült! Végre sikerült!!

Ma voltam életemben először RÉSZEG!

Hánytam is!

Basa és Dinó nagy tejesbödönökben csempészett be sört, merőkanállal adagolták sárga műanyag bögrékbe. Mikor leértem, a kezembe nyomták a merőkanalat és nekem kellett kiszolgálnom őket.

És persze kezembe nyomtak egy bögrét nekem is, hogy a vendégük vagyok, igyak.

Lenyomtam vagy hatot. Undorító, de a Basa szerint, ha tudni akarom, milyen a részegség, innom kell. Pengeéles logika, nem találtam benne kivetnivalót.

Ittam.

Fura érzés volt, messzebbről jöttek a hangok, messzebb kerültem az eseményektől, és alig tudtam megállni a lábamon.

Tényleg minden vicces. Elmondani a röhögő öregeknek, hogy mi olyan vicces nem tudtam, többször is nekikezdtem; az a bugyborékolás, ami előtört belőlem, minden próbálkozásnál nagyobb és nagyobb sikert aratott, még úgy is, hogy már rég nem emlékeztem, mit is akartam mondani. A hetedik bögre sört már meg se tudtam inni, szabályos közelharcot vívtam többekkel, ki akarták venni a kezemből, hogy már elég, ne igyak többet, amit kifejezett geciségnek éreztem, holott én senkitől nem tagadtam meg. Aki nyújtotta a bögréjét annak én telemertem a merőkanállal.

Félrehívtam Basát, hogy bizalmasan akarok vele szót váltani. Bementünk az öltözőbe, sok hosszú árnyék követett minket.

Foszlányosan körbetekertek valami hangok.

– SSSss, csend, kussoljatok már, nem hallom!

– Te Basa! –kezdtem – Te tapasztaltnak tűnsz, a sör se ártott meg, voltál már szerelmes?

A pokolban éreztem magam, forgott az öltöző, az árnyak meg vihogtak.

– A Basa?? Szerelmes? Haha…

– Én szerelmes vagyok a barátnőmbe – folytattam –, de olyan… olyan..

– Milyen? Milyen? – visszhangzották az árnyak.

– ...olyan fapina vagy mi, nem akar lefeküdni velem.

A kíséretetek sivalkodni kezdtek. Úgy mutattak, mint a részeg öreg katonák.

– Ezen miért csodálkozol kopasz? – hallom hangosan hörgő röhögésbe burkolva. – Van barátnője? Hihetetlen… – Basa tapasztalt, megdugja neked, nem Basa? – Hozd be ide, itt nem lenne fapina. – Nem fekszik le veled? Akkor meg minek vagy bele szerelmes?

Basa röhögőgörcstől megkínzott, könnyes arcába néztem.

– Ne mondd ezt senkinek Basa! Te vagy az egyetlen barátom!

– Nem-nem, dehogy mondom! Tőlem egy árva lélek nem hallja majd!  – hevesen hátra csapott a karjával a kísértetek felé – Kussoljatok már!

Kifejtettem, mennyire kivagyok, amikor úgy kell viselkednem, mintha ez eszembe se jutna, miközben csattog a fejemben, hogy milyen lehet meztelenül, és ha megölelem, tűzként éget a melle, combja érintése.

Basa bólogat, átkarolom:

– Fasz vagy Basa, de szeretlek!

– Jól van, jól van! – vihogva eltol egy picit magától – Szerintem most már menj aludni!

Kinn a konyha előtt megálltam. Az egész világegyetem balra dőlt.

Nem.

Jobbra!

Felcibáltam magam a körletbe, felkúrtam a villanyt, lehajítottam középre egy stokit, s leültem.

– Nitró, baszd meg! Alszol?

Megmozdult egy takaró.

– Nitró! Kelj fel te faszkalap, mondd el mi a bajod velem!

A többi ágyban is mozgolódás támadt.

– Csönd legyen, Dvorszky! Hajnal három óra. Aludni szeretnénk.

A hang irányába fordultam.

– Most kussoljon mindenki! A Nitróval kell beszélnem.

Közben megint egy árnyat vettem észre. Óvatosan leereszkedett az ágyról, kisettenkedett a szobából. Kísértetiesen hasonlított a Nitróra. Kacagnom kellett.

– Nitróóóóóó! Ne menekülj! – kiáltottam az árny után.

Aztán csönd lett. Végigpásztáztam a körletet, mintha csúszkáltak volna az ágyak. Mellemre csuklott a fejem.

Le kéne vennem a bakancsom. – gondoltam. Lehajoltam, kicsatoltam és meghúztam magam felé. A lábam megemelkedett, a törzsem hátradőlt és egyensúlyomat vesztve zuhantam hátra. Estemben még láttam, hogy nyílik az ajtó. A bakancsom jó magasra felrepült, valakinek az ágya felé. A szoba tárgyai lentről nézve veszett táncba kezdtek. A lámpa belevakított a szemembe, de nagyon lassan egy alak árnyékolta be.

Meregettem a szemem, s csak nehezen ismertem fel Guttyán főtörzsőrmester hatalmas, puffadt, véreres, igazi paraszt fejét. Két méter magas, szabolcsi, keménykötésű pali volt. A tenyerétől mindenki rettegett, egyrészt, mert hamar belendült a legapróbb marhaságra is, másrészt meg akkora volt, mint egy szívlapát.

Hangosan nevetni kezdtem. Végighullámzott az agyamon, hogy most végem, de mindez nagyon mulatságosnak tűnt. Guttyán teljesen betöltötte a szobát. Az ő feje mellett előbukkant a Nitróé, s hármunk feszültsége lágy hullámokban fodrozta a falakat, ágyakat. A főtörzsőrmester leült a stokira és belebámult a képembe. Még hangosabban kellett nevetnem.

– Jól van, katona? – dörmögte erős, vastag hangján, de fura melegség áradt belőle.

Továbbra is a hátamon feküdtem, s lendületesen tisztelegtem neki és gurgulázó nevetésem közül préseltem ki:

– Főtörzs elvtárs, jelentem, egyszerűen elrepült a bakancsom. Én se értem!

Néhány másodperc csend állt be, majd hirtelen a Guttyánból hatalmas robajjal robbant elő a röhögés. Rázta a szobát, rezonáltak az ablakok. Erősen szorította a kezével az oldalát, mikor felállt.

– Szedje össze magát katona, feküdjön le, a bakancsát pedig a Télapó visszahozza reggelre. – Feje, tán kétszeresére duzzadt, s hatalmas vörös holdként ragyogott fölöttem, majd erős dübörgést hallatva lebukott az ajtón keresztül a horizont mögé. Lábra álltam, sikerült lerángatnom magamról a ruhám, s aludni próbáltam.

Bárhogyan feküdtem, a szoba állandóan forgott velem, a gyomrom tartalma nekifeszült a torkomnak. A hányinger talpra állított, szaladtam ki a folyosóra, a lábam rogyadozott, falnak támaszkodva haladtam, tenyeremet tartottam a számhoz, de elfogyott az erőm, hagytam, hogy a testem azt művelje, amit akar. Futtomban, egészen a mosdókig, mintegy 15 méter hosszan végighánytam a falat.

Másra nem emlékszem.

456

Február 18. Szerda

Sosem gondoltam volna, hogy a szervezetem károsodás nélkül viseli a hajnal 4 órás kelést. A kiképzésen ez természetes volt, de reméltem, hogy csak addig tart. Kicsit meglepett a tény, hogy ezentúl itt is ötre járok szolgálatba. Borzalom.

A konyha csak relatíve az, nem főzünk, hanem csak tálalunk, mert a kaját a közeli reptér cathering-jéről hozzák. Azt esszük, amit a reptéri dolgozóknak főznek. Nekem csak az a dolgom, hogy reggel teát főzzek, előkészítsem az ételt a kiadáshoz és kiosszam. Rendben kell tartani a konyhát, de mivel nem nagy, nem okoz gondot. A mosogatáshoz konyhamunkásokat rendelnek le a századoktól, azt nem nekem kell csinálnom. A komplett laktanya irigyel, a legjobb szolgálatnak tartja mindenki és valóban már a mai napon érzem annak a hatását, hogy enyhül a kifejezett katonai fegyelem, ugyanis kértem kimenőt, hogy fogorvoshoz tudjak menni. Arra hivatkoztam, annyira fáj, hogy nem tudom kiosztani az ételt délben.
Ez egyáltalán nem igaz, semmi bajom, csak szerettem volna tudni, hol a határ.
Hivatalosan véget ért a kiképzés, most azon a helyen vagyok, ahova tervezve voltam az elejétől kezdve. Most azt a funkciót töltöm be, amire a határőrség a saját működése  érdekében kitanított. Mostanra kész van, kész vagyok, most már része vagyok, most már működtetője vagyok. Vagyis teljes jogú tagja. De egyáltalán nem a saját akaratomból vagyok itt. Nem is akarnék itt lenni, ha én döntenék. Mégis itt kell lennem elég sokáig. Viszont bárhol jobb lenne, mint itt. A laktanyán kívül jó volt. Minden olyan perc amit kinn lehet tölteni, ajándék. Mert ugyan kinn van az ember, az mégis ebbe az időbe számít bele. Kinn kell lenni sokat. És most mivel állandó tag lettem, talán most már lehetnek személyes gondjaim.
Például fáj a fogam. Ha már sikerült kimennem, persze nem baj, ha belenéznek a számba, rendbe tesszük, amit kell.
Tehát elmentem a parancsnokomhoz, hogy ki akarok menni.

Hortományi alhadnagy fontoskodva cuppog az asztala mögött. Folyamatosan cuppogtat a szájával, ezért a laktanyában a Cupi, Cuppogó a beceneve, de hívják őt nemes egyszerűséggel Öregnek is. Az a gyanúm, hogy nem a kora miatt, hanem a szenilitása ad rá okot. Most gondosan kanyarítva megírja a kimenőmet, cuppogások közt a szája szélét nyalja. Jelzi, hogy csak nekem írja most meg, mert egyébként ez az írnok dolga, de ő most a szabadnapját tölti. Mivel ma este lesz a leszerelő vacsora, ott már nekem kell a hivatásos tiszteknek felszolgálnom, tehát menjek ki gyorsan és igyekezzem vissza. Előtte még szaladjak el, vegyem fel a fegyverem, szakács vagyok, de mégiscsak katona.

Legyen igaza.