Centi_30.jpg316

 

 

 

Július 8. Szerda

Tegnap este úgy tettek ki minket az IFÁ-ról Ferihegy 2-n, hogy a kutató ügyeletre be sem mentünk, csak felugrott a platóra az ügyeletes tiszt és találomra leváltottuk a kintieket. Normál esetben a kutató ügyeleten kapunk utasításokat, ki hova kerüljön, most a laktanyából rögtön a szolgálati helyekre tettek minket. Tárakat kinn kellett cseréltünk a délutános szolgálat katonáival.

– Aztán ne legyen hiány, mert mindenkit kollektíven büntetünk, ha eltűnik lőszer! – dörrent ránk a küti.

Jogos gondolat, mert most én vagyok a felelős azért a lőszerért, amit egy társam vett fel, de idő nem volt megszámolni, majd akkor derül ki van-e hiány, ha reggel kitárazok és ellenőrzöm.

Kidobtak hátra a beton legtávolabbi részébe, néhány lezárt MALÉV gép mellé.

Mikor az IFA elment, akkor döbbentem rá, miért is így váltottunk.

Teljes áramszünet van.

Olyan koromsötét, hogy az épületig el sem láttam, nem volt borús az ég, de a hold nem világított. A csillagok is szökésben voltak, mert semmi fény nem derengett sehonnan. Amikor gép érkezett, akkor felkapcsolták a leszállópálya mentén húzódó lámpákat, gondolom, valami gyorsan lemerülő akkumulátorról, mert amint leszállt a monstrum, rögtön le is kapcsolták. Az utasok kiszállítása a kocsik lámpafényénél zajlott, az útleveleket, ahogy az útlevélkezelők mesélték másnap, zseblámpák fénye mellett ellenőrizték.

Egész hajnalig nem oldódott meg a gond, éjjel végig áramszünet volt. Azt, hogy ettől miért fagyott le a kutató ügyeletes tiszt, illetve a váltás rendszere, nem tudom, de mindenesetre, 7 óra 50 percet álltam kinn.

Úgy a hatodik óra körül döntöttem el.
Ha egy HT (hivatásos tiszt) ellenőrizni jön a sötétben, lelövöm. Azt mondom nem láttam, sötét volt, fenyegetve éreztem magam, ezen keresztül a repteret és végeredményben a szocialista hazát, amit az én kötelességem most védeni.
Nem állt meg, szóltam.
Nem hallotta, nem figyelt, nem tudtam, hogy tiszt, nem látszott, sötétben az ő csillagjai nem világítanak, miért nem szólt, miért közeledett megállíthatatlanul? Azt hittem támad, úgy látszott teljesen, döntenem kellett, ha határsértő és nem cselekszem, akkor megszegem az eskümet, ez még így a legkisebb veszteség. Baleset. Sokkal jobb, mintha valami kár érné a szocialista haza vívmányait. Azt védem.

És megtettem.

lövöm1.jpg 

Csodálatos dolgokat képzelegtem, versengve jöttek elém, Gitti, Koltay, Korlát százados meg a többiek és én hazafias öntudattal lőttem őket halomra.

Centi_30.jpg

451


 

 

Február 23. Hétfő

Ferihegyen minden leszerelő korosztálynak van neve. Ha jól tudom a honvédséghez félévente vonulnak és náluk három korosztály létezik, a kopasz, a gumi és az öreg. A határőrségnél negyedévente van vonulás, így a korosztályokat is másképp nevezik.

Itt mindenki hat hónapig kopasz, hat hónapig fiatal, három hónapig öregedő és három hónapig öreg.

A különböző időpontban vonulók mind gyűlölik egymást. Na nem komolyan, de az „egy vérből való”-ság mindent felülír, az egymást nem kedvelő emberek összetartanak másokkal szemben, csak azért mert együtt vonultak, együtt is szerelnek majd. Ez utóbbi a meghatározó, én májusi vagyok, májusi leszerelő, nem az számít, hogy novemberben vonultam. Van egy nagyon is érzékelhető véd-dac szövetség az azonos hónapban, de különböző évben leszerelők között is, vagyis a májusban most leszerelő öreg katonák engedékenyebbek, vagy egyenesen védelmükbe veszik a jövő májusban leszerelőket, tehát minket. Minden leszerelő korosztálynak van egy elnevezése, amit viselni jog és egyben megtiszteltetés, a jó hírnevét védeni, öregbíteni pedig kötelesség. Nagyon komoly viselkedésbeli vétség kell ahhoz, hogy az idősebb testvérkorosztály is megvonja a védelmét. Az lesz igazi kitaszított.

magus.jpgA májusban szerelők elnevezése a MÁGUS, az augusztusiaké a MAMUT, a novemberieké a BERBEN, a februáriak pedig a SAS-ok. Szövődhetnek barátságok, különböző korosztályok között, de Berbennek, Mamutnak lenni, az sokkal több volt. S mivel öreg Berben és Sas gyámságot vállalt a fiatal Berben és Sas fölött, életbevágó volt tudni, ki mikor szerel pontosan. Ezeknek az elnevezéseknek az eredete a homályba vész, senki nem tudja, de foggal-körömmel ragaszkodik hozzá és mindenki fontosnak, lényegesnek tartja tudni, tudatni, ő maga micsoda. Olyan ez mint a kísérlet a majmokkal, banánnal.

Basa Mágus, ez fiatal Mágus mivoltom okán egy leheletnyi védőhálót jelentett. Robi Berben, vele szemben nem is ártana némi védelem. Valahogy egyre inkább elhidegülünk egymástól. Az, hogy ismerem a suliból csak annyit tesz, pontosan tudom, hogy egy kis genyó. Ő is annak tart engem. Ez az ellenszenv később a beosztásban is meglátszott, mindig én keltem korán. Persze kopasz vagyok, de ő a barátságosságnak még a látszatára sem adott.

Jó, igaz, én sem.

Kicsi konyha, hárman vagyunk, isteni dolgunk lehetne, csak egy kicsit kooperatívabbnak kellene lennünk. Vagy csak közönyösnek, minimális tolerancia mellett. De nem. Nem ment.

Ha csak egy kicsit megengedőbb Robi hanglejtése, ha az egyértelmű utasítás után, megveregeti a vállam és hozzáteszi, hogy „rendben?”, akkor is utasításnak vettem volna, kérdés nélkül tettem volna amit kell, de tőle nehezen viseltem, hogy száraz hangon parancsokat oszt. Ezért lassanként elkezdtem beleszarni a dolgokba és egyre biztosabban alakult ki az ellenkezés. Az sem javított a helyzeten, hogy az első naptól kezdve tudták mindketten Basával, hogy el akarok kerülni a konyháról. Basa a vitathatatlan pöffeszkedése közepette figyelt arra, hogy mindig jó szándékkal felhívja a figyelmem, hogy ha netán mégis a konyhán maradok, olyan dolgom lesz majd, mint neki van. És milyen hülye az, aki ezt ne akarná? Az egész Népköztársaságban az összes fegyvernemet és sorállományú beosztást figyelembe véve ferihegyi FEP szakácsnak lenni az első tízben benne van. Semmit nem kell csinálni, még főzni sem, ami egy konyhán igen ritka helyzet. Rajta múlik, ki mennyit és milyet eszik, neki magának mindig a legjobb falatok jutnak, de mindig van valamennyi tartaléka, következésképp alkuképes terméke, emiatt a legjobb surranó, a legjobb zsávoly, a legjobb körlet, a legnyugodtabb pihenőidő az övé, sosem takaríttatják, sosem osztják be egyéb laktanyai feladatokra, még a hivatásos tisztek sem. Aranyélet.

Csakhogy én unom ezt.