275

Augusztus 18 Kedd

Elmentem az orvoshoz megint, de csak valami béna EÜ katona volt helyette, visszarendelt későbbre.
Szarul vagyok, és mivel ez látszik is, nem tesznek szolgálatba, hiába nem látott orvos. Majd holnap újra próbálkozom. Tényleg olyan érzés, mintha napszúrásom lenne, de ennek már hónapokkal ezelőtt jönnie kellett volna, nem most.
Szédülök, alszom egész nap.

276

Augusztus 17 Hétfő

ÖREGEDŐ vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A felénél tartok! Öregedő! Benne van a nevében a kor, már véletlenül sem lehet kopasznak, fiatalnak hívni. Már csak a „gedő” szórészletet kell elhagyni és mindenki bekussolhat, az leszek, ami a nevem, és most megelőlegezett öreg lettem. Hurrá!

De sajnos ez az öröm az állapotomon nem látszik meg. Valami kórság leterített, lázas lettem, émelyegtem, mentem is a dokihoz rögtön.

Nocsak, beteg lettem, kérdi az orvos, mintha lenne némi él a hangjában, meg se várta, hogy befejezzem, mi is a bajom, bevágott valami injekciót a karomba. A gyógyszer múltkor nem hatott, ez most fog, mondja, és már tessékel is kifele.

Vagy nevelési céllal kaptam, márciusban ugye sűrűn jártam hozzá úgy, hogy semmi bajom nem volt, vagy ez az injekció tényleg csodaszer, és bármi bajom van, meggyógyít, mert ugye a doki nem tudja mi bajom, nem hagyta elmondani. Vagy valami hatóanyagot tesztel a katonaságon valami országos egészségügyi fő-fő hivatal. De valamivel tényleg jobban lettem, izzadok, mint egy ló, de a lázam lement, ezért el tudok menni délutános szolgálatba.

Ferihegy 2-n álltam kinn, kutyával. Ködit az öreg csatalovat vittem ki, talán érzi, hogy nem vagyok valami jól, mert többször is közelebb oldalaz és nekidől a combomnak. Ez segít, jó a testmelegét érezni. De megszédültem kinn, olyan mintha napszúrást kaptam volna.
Este bezuhantam az ágyba, majdnem ájultan feküdtem reggelig ruhában.

277

Augusztus 16 Vasárnap

Délután kutyával a F2-n. Pofást vittem magammal, kedvelem, látszik, hogy fiatal, hogy nemrég még kölyök volt. De meleg van nagyon, kifeküdtünk a beton mögé, én aludni próbáltam.

Késett este a váltás. Ezt az ember nagyon zokon veszi. A szolgálat az oké, azt nyomni kell, de hogy egy perccel is hosszabb legyen, mint kellene, az kiborító. Nem tudtuk meg az okát, de mindannyian dühösen szálltunk fel a kocsira.

Este 11 körül, amikor visszaértünk szolgálatból döbbenetes hír fogadott a laktanyában. Felbolydult méhkasra hasonlított az épület, nagy szaladgálás és kisebb csoportokban pusmogás.

Felborult a Kutügy UAZ nyolc emberrel.

Balog, aki jó lesz majd sofőrnek, bebizonyította, hogy nem lesz jó.

A rekonstruált történet szerint ez volt az első éles szolgálata, eddig tanulószolgálatba járt, mindig volt vele valaki, pontosabban ő eddig sosem vezetett, csak a feladatot, útvonalakat figyelte, tanulta. Ma osztották be először éles sofőr szolgálatba. Nem szokás UAZ-t használni a szolgálatosok szállítására, nem fér bele annyi ember, amennyi kell, de most lett volna ez módosítva Balog miatt, mert IFA-ra nem akarták tenni.

Állítólag nem tett meg összesen két kilométert, már elkezdte röhögve ijesztegetni a benn ülőket, egyenes úton jobbra aztán balra húzva erőteljesen a kormányt billegtette a kocsit, amit az UAZ nehezen visel, és benne ülve valóban ijesztő. Szóltak neki, hogy elég, beszartunk, most már mehetnél normálisan, de röhögött, hogy hát ennyitől beszartok?
És tovább szlalomozott.


Az UAZ egy doboz. Úgy is viselkedik. Addig áll az egyik lapján, amíg át nem billen a másikra. És mondják, hogy elkezdett megbillenni, Balog igyekezett ellenkormányozni a saját hülyeségének, de akkor meg a másik oldalon látszott kibillenni a kaszni. Nyilvánvaló lett, hogy ez védhetetlen, de Balog becsületére legyen mondva, ijesztgetésben alapos volt, mert ezt a manővert négyszer, ötször meg tudta csinálni, annak reménye nélkül viszont, hogy megoldja, így az összes benn ülő már az elsőnél tudta, hogy végük van, de még volt idejük ezt a tényt az egyre jobban billegő autóban emésztgetni a tényleges borulásig. Aztán repültek egy nagyot, repült minden, tártáskák, géppisztolyok, lábak, karok, törzsek. És törtek is.

Nem halt meg senki, volt, aki néhány karcolással megúszta, de lábszár, felkar, borda és kulcscsont törések szép számmal akadtak. Matyiról, a korosztályombeli, széles vállú, vagány jóképű gyerekről hallottuk a legrosszabb történetet, neki a kulcscsont törése mellett a géppisztoly csöve benyomta a szemét kb. két centi mélyre. A fegyveren van egy csőszájfék elnevezésű alkatrész, ami egy vastagabb csőrészlet, amin eltérő méretű, ovális alakú nyílások engedik el a kirepülő lövedéket követő gázokat.

Valami olyasmi a szerepe, hogy ettől ugyan veszít az erejéből a kirepülő lövedék, kisebb lesz a hatótávolsága, viszont nem ránt akkorát a fegyver az elsütéskor, vagyis pontosabb. A vége szintén egy egész széles, majdnem tömör fémcső, de a gázok távozása miatt valószínűleg lényeges, hogy nem egyenes, hanem homorú a felülete, így a szemgolyó tökéletesen rá tud feküdni, a fémrészek szépen felfekszenek a szemfehérje területeire, a pupilla pedig pont belenéz a csőbe. Így mivel a fegyver vége szemgödör átmérőjű, magát a szemgolyót nem tudta roncsolni, de ahogy Matyi térdei között tartotta a fegyvert letámasztva az autó padlójára, majd mikor a borulásnál teljes testből lefejelte a csövet az nem szúrta ki a szemét, hanem betolta a koponyába mélyen.

Állítólag nem vakul meg, látni fog, csak nehéz lesz a szemét kiimádkozni a szemgödör széléig, mert eléggé megnyúltak a szemtartó inak. Mindenesetre mindenki kórházba került, az is, akinek semmi baja nincs. Balogot többet nem láttuk, állítólag leszerelték, de már a cuccait is valami Adyligetről küldött hadnagy vitte magával.

Ami érdekes, hogy ő volt az egyetlen, aki karcolás nélkül úszta meg a balesetet.

278

Augusztus 15 Szombat

2-n délután kampó.

Nemsokára Öregedő leszek, vagyis a Kopaszságnak, a Fiatalságnak végérvényesen vége lesz. Nagyon régóta nem jutott eszembe, hogy amikor szakács voltam, mennyire katona akartam lenni. Hát most az vagyok.

Itt állok Ferihegy 2-n és figyelő szemeimet a reptérre vetem. Figyelek a rendre. Szemmel tartok mindenkit.
Én vagyok, akin múlik az utasok biztonsága, és én vagyok az, akinek meg kell ölnie azt, aki a szocialista hazánk véleménye, szempontjai alapján megérdemli. Mondjuk szökni próbál ebből a szabad Magyar Népköztársaságnak nevezett börtönből. Mert mi más lehet az a hely, ahol arra kell figyelni, hogy a bent lakók ki ne menjenek.
Lehet itt parádézni, lehet azt mondani, hogy fejlődünk, de ez akkor is börtön.

Például, ha leszerelek, utazni szeretnék majd repülőgéppel. Megtehetem majd? Egyáltalán nem biztos. Inkább az a valószínű, hogy nem. Nem ismerek senkit a katonaság előtti életemből, aki járt volna külföldön. Az elegendő indok lesz vajon a hatóságoknak, hogy látni akarom mondjuk az Eiffel tornyot vagy a Colosseumot?
Röhögéshez elegendő indok lesz.
Szóval ez itt börtön és én a saját börtönömet őrzöm. Olyan ez, mint amikor valakivel megásatják a saját sírját.
Genyó dolog.

Börtönőr vagyok, nem katona. És ha végül is elintéztem volna, hogy határszélre kerüljek, jobb lenne?
Dehogy.
Csak más.
Nem repülőgépeket néznék naphosszat, hanem erdőt, mezőt. Akkoriban, mikor oda akartam kerülni, volt egy romantikus elképzelésem, hogy milyen szép lehet a természetben. Hát, gondolom az első három nap igen. Aztán ott is csak az marad, hogy az ember várja a leszerelést, szarik arra, milyen szép a táj. Ráadásul az ott sokkal ingerszegényebb mint ez itt, és ráadásul én még ezt a reptéri zsibvásárt is nagyon sokszor unom.

Csak egy egyszerű példa.
Itt soha nincs sötét, a reptér minden részlete fényárban úszik. Ez látszólag szar, mert mindenhol látszik az ember, nehezebb sumákolni.
Az erdőben, a mezőn viszont nincs világítás. Vagyis a szolgálat éjszaka, sokszor vaksötétben telik. És nem is csinálhat magának fényt az őr, mert akkor célponttá válik. Tehát sötét van, semmit nem lát. Mit csinálhat olyankor? Gondolkodik, jár az agya.
Miken?

Hát hogy az a reccsenés, az meg mi volt? Az ágak ropogása, levélzizegés, szél, valami állat, vagy ellenség?
És mered a sötétbe.
Én ott beszarnék félelmemben.
Ha ez lett volna nekem a katonaság, akkor mégiscsak jobb helyen vagyok itt. Minden tiszteletem azoké, akik így töltik a katonaidejüket, de köszönöm, akkor inkább itt vagyok. Arról nem beszélve, hogy azért a reptér kiemelt fontosságú objektum, itt amellett, hogy figyelem, ki akar kiszökni, inkább az a fontos, hogy katonai vagy terroristatámadás ne érje, tehát egy kicsit logikus a szerepem. De a határszélen már az a tudat is őrjítő lehet, hogy valóban csak legvidámabb barakkot védjük, egy országnyi munkatábort.
Mert a legjobban őrzött határszakasz az osztrák, de az osztráktól kell védeni? Francokat.
Tőlünk kell, hogy ki ne szökjünk.
A többi határszakaszon mit védünk? Gyakorlatilag semmit, mert bárhonnan szökik ide át valaki, magyar papírok nélkül semmit nem tud kezdeni, ha igényelni akar papírokat, kiderül, hogy átszökött és akkor mi visszaadjuk a hazájának, pontosabban annak az államalakulatnak, ami a hazája helyén tanyázik.
Szovjeteknek, románoknak, jugóknak, csehszlovákoknak. Mindegyik ragaszkodik a saját rabjaihoz.

Semmi értelmünk.

Mert ha meg mondjuk az egyik ország katonai erővel indul ellenünk, és elképzelem azt a velem egykorú kölköt a tök sötétben rettegve, aki ugyanúgy várja, hogy ez az egész másfél éves rémálom befejeződjön, akkor egyenesen sírni támad kedvem. Csak azt tudnám kiabálni neki, hogy fuss, rohanj, menekülj!

De valószínűleg egy komolyabb incidens első áldozata az a gyerek lenne ott a sötétben, aztán meg az örs többi határőre, akiket hirtelen mozgósítanak, mielőtt a honvédség felébred. Réz Misi Siklós közelében, Szabó, meg a bikanyakú valahol máshol.

Ennek az egésznek semmi értelme nincs.

És ha arra gondolok, hogy több katonai ismeretet akartam szerezni, akkor be kell látnom, erre a határőrség teljesen alkalmatlan. A leszerelés után a honvédség állományába kerülök majd. És ott sokkal rosszabb helyzetben leszek, mintha nyúl (honvéd) lettem volna. A kiképzésem szart se ért és semmit nem tudok a harcról.
Az az egyik egyed lennék, aki a leghamarabb meghal. Itt a határőrségnél semmilyen katonai tapasztalatot nem tudok szerezni, az egésznek tényleg csak az az egy értelme van, hogy elteljen.

Ahhoz viszont mégiscsak a legjobb helyen vagyok itt.

Akár még szakács is maradhattam volna.

De nem, azt jobban untam.

279

Augusztus 14 Péntek

Ötre vissza kellett jönnöm, ma sikerült is, nem késtem. A buszon a laktanya felé összetalálkoztam Robival meg Medvével. Én már fenn ültem mikor ők felszálltak. Medve jött előbb, köszöntünk egymásnak, de aztán megláttam Robi alakját és ettől olyan lettem, mintha kővé váltam volna. Neki nem köszöntem, minden mimika eltűnt az arcomról, én egy megvető tekintettel konstatáltam a megjelenését, amit ő egy kaján, gonosz pillantással reagált le. Néhány sorral előrébb ültek, hangosan röhörésztek, néha hátra is pillantottak.
Úgy éreztem rajtam röhögnek időnként. Fortyogott bennem a düh, de nem mutattam, csak amikor szálltunk le. Robin láttam, hogy épp valamit mondani készül nekem, felemeltem a mutatóujjamat és úgy néztem rá, értse, a torkának ugrom, ha megteszi. Így csak Medve fülébe súgott valamit, felnyihogtak, Medve is rám pillantott, és még szélesebb vigyor ömlött az arcára.
Ölni tudtam volna.
Megvártam, míg beérnek a laktanya kapuján, aztán indultam én is a megállóból. Igazából nem tudom, mit sugdosott Robi, min nevetgéltek és nem is kellene, hogy érdekeljen, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Benn a körletben is morózus maradtam, látta mindenki, hogy jobb, ha nem szól hozzám.

Este a vacsoránál láttam, hogy Robi már a sor végén kiszúrt.  A tálalónál állt Medve is, meg még néhány Berben, jókedvűen hahotáztak. Ismerem őket már, tudom,  hogy humorérzéke egyiknek sincs, nevetésre csakis a káröröm és a gúny sarkallja őket. Most még nem velem foglalkoztak, de látom, hogy Robi szemmel tart, ahogy araszolok a többiek közt a pult felé. Szerencsére az öregek leültek egy asztalhoz mire odaértem, de Robinak nagyon emelkedett a hangulata, elemében van a saját közegében, most erősnek érzi magát.
Nagyon régen nem torzsalkodtunk, eddig mindig kerültük mindketten a konfliktusokat, de ebbe az állóvízbe esett bele a mai napi találkozás és felkavarta egészen. Vigyorgott a képembe és egy olyan tányért tol elém, ami már ott állt a pulton korábban. Lehet, hogy rendes étel, hogy nem csinált vele semmit, de mivel nem láttam, amikor kiporciózta, nem fogadtam el.
Tologattuk egymás felé, hogy ezt én nem eszem meg, adj másikat, nem adok, ugyanaz az étel, mi van köcsög nem bízol bennem, meg ilyenek. Megelégeltem. Láttam, hogy nem ad másikat, és hogy most nagyon elemében van, a többi öreg meg adta alá a lovat. Pont ezeket a helyzeteket kerültük mindketten azzal, hogy amikor osztotta az ételt figyeltem a kezét, ő meg megvárta, míg láthatom mit csinál, csak így adott kaját.
Ez eddig működött. És most sem akartam olyan kaját megenni amiről nem tudom, hogy  került a tányérba. Kezdett elfajulni a vita, és egyszer csak elborult az agyam. A húsfeltétes borsó főzeléket Robi felé fröccsentettem a tányérból, ő meglehetősen jó reflexszel ugrott félre, mellette a falon csattant az étel nagy része. Egy kevés a kötényére is ráfröccsent.
Arra, hogy etess a jó kurva anyáddal moslékot, azzal válaszolt, hogy a kurva anyádat rohadék, ezt nagyon megszoptad. Ez az ő olvasatában azt jelentette, hogy szalad majd árulkodni.

Még jobban bedühödtem és a még kezemben lévő, de már üres tányért a konyhai mosogató falához vágtam. Erre senki nem számított, mert az öregek kórusa is elhalkult, Robi meghökkenve állt. Még annyit mondtam, hogy rohadjon benn a zsírszagú moslékos vályú mellett örökre, és a feje lesz a következő, ami így szétcsattan, mint a tányér, hátat fordítottam, még az elképedt Berbenek felé biccentettem egyet, hogy mi van gecik, mit bámultok, és a benn lévő 50-60 katona rám tapadt tekintetét magammal húzva viharzottam ki a konyháról.

Éjszakára Ferihegy 2-re vittek, mardosott az éhség, de ez az érzés paradox módon táplálónak bizonyult, megnőtt az a nagyon régen elfelejtett gondolat, hogy Robit megverem. Egészen addig dédelgettem, fejlesztgettem a gondolatot, egész komoly részletekig kidolgozva, párbeszédek szövegét csiszolgatva, míg nem sikerült a Párizsból érkező MALÉV gépről szendvicset szereznem. Miután megettem, lassan kikopott belőlem a gyűlölet, a részletgazdag verés képei elmosódtak és megszűntek.

Beigazolódott az a mondás, hogy tele hassal nem lehet forradalmat csinálni.

280

Augusztus 13 Csütörtök

Edit ma sem nagyon jutott eszembe, délelőtt átmentem Szaszához, csavarogtunk egész nap, voltunk a ligetben, a Várban, a Hősök terén, a Normafánál, utaztunk a fogaskerekűvel, mintha turisták lettünk volna. Rám ez ébresztő hatással volt, kicsit kinyitotta a szemem, hogy szép a város, szép az ország, jó itt élni, klassz élet a civil élet. Szasza meg úgy néztem, búcsúzott. A hegyekben a kilátókat, látványosságokat mind ő ismerte, nekem új volt minden, ő viszont jól láthatóan nosztalgiával nézte a tájat.

A suliban hamar meg lehetett tanulni, hogy Szasza mikor gondolkodik valami olyasmin, ami mélyen foglalkoztatja. Ilyenkor az arcán megjelent két piros folt két oldalt, olyan bőrpír, mint amikor valaki elpirul, de neki csak a szeme alatti területen két 10 forintos méretű volt a folt. De az messziről felismerhető. Sok egyéb helyzetben is megjelent, és bár a hajlandóságot sem láttam rajta soha, de ezek miatt a foltok miatt se tudott volna hazudni. És most, ahogy a Széchényi hegyi kilátóról nézett körül vagy bármely más helyen, ahol belefeledkezett a látványba, megjelentek a foltok, és aztán délután, amikor elváltunk, mondta is, hogy most betárazott másfél évre, felőle holnap vihetik is.
Jöhet a sereg.

Este mégis eszembe jutott Edit. Elmentem érte, de nem volt kedvem náluk maradni ezért áthívtam magunkhoz.  Át is jött és semmit se csináltunk. Beszélgettünk, röhögcséltünk, és én megint nem mertem komolyabban a testiség felé terelni a dolgokat, ő meg szerintem hálás is volt emiatt.

281

Augusztus 12 Szerda

40 hét.

Összevont szabadnapra engedtek ki.
Nem értem.
Márciusban volt egyszer egy ilyen, hogy két napra kiengedtek, de utána napokig jártam rapportra, hogy miért nem szóltam, hogy nekem két napot írtak a könyvembe, nem egyet. Biztosan el akartam lopni azt a napot. Most meg kiengednek két napra. Még neve is van. Összevont szabadnap. Mi legyen? Szóljak, hogy tévedés, hogy nehogy megint úgy nézzen ki, sumákolok? Vagy gondoljam azt, hogy jutalom? Nem. Azt nehéz gondolni.

Mi történhetett? Két nap egyben?

Mindegy, kimegyek. Múltkor is kibírtam, hogy cseszegetnek érte.

Este elmentünk moziba a Szaszával. Nem tudja pontosan még, de az az érzése a közeljövőben vonul. Nem sokat beszéltünk a katonaságról, de valahogy az az érzésem, az hogy együtt vagyunk felkészíti egy kicsit lélekben.
Nem is mentem haza a laktanyából, hanem rögtön felcsengettem hozzájuk úgy, ahogy voltam, katonaruhában. Szasza mamája meghatódott, de nyilván nem miattam, hanem biztos vagyok benne, hogy azt a jelenetet képzelte el, amikor majd a fia lép be hozzá ebben a gúnyában. Mozi után mentem haza, Edit egész este eszembe sem jutott.

(Kép forrása: www.kontyfa.hu)