Centi_30.jpg124

 

 

 

 

1988. január 16. szombat


A lázam ma sem enyhül, gyenge vagyok, a kezem is alig bírom emelni. Az ebéd után a család többi tagja délutáni pihenésbe kezdett, Apu meg beült mellém beszélgetni.

Érzi ő, hogy valahogy nem stimmelek benn a laktanyában, de mivel erről már szinte sose beszélek itthon, nem tud róla semmit.
Most nagyon sok mindent elmondok neki.
Gyenge vagyok és nincs ahhoz erőm, hogy alakoskodjak.

Elmondom, hogy igazából nem vagyok jó katona.
Sőt! Borzalmasan rossz katona vagyok.
Úgy látszik, hogy nem bírom, ha fegyelmezni akarnak, és nem bírom az olyan jellegű kötöttséget, ami a seregre jellemző. Beszélek a Rövid Ugrás természetéről, a fáradtságról, ami kíséri, beszélek a fegyverem elhagyásának körülményeiről, hogy miért éreztem szükségesnek az ezért kapott laktanyafogság alatt kiszökni.
Aztán beszéltem arról is, hogy olyan sok dolgot látok értelmetlennek, hogy nem tudok másként reagálni, csak hogy ellenállok. Ez viszont folyamatos konfliktust jelent a tisztekkel.
És ugyan azt tényleg nem bírom, ha szabályok szorítanak, de az ellenállásomból fakadó büntetést, a kedvezmények megvonását, azt hogy hetekig nem jövök haza, és felmerül, hogy ez akár hónapokig így maradhat, azt bírom.

Ha nagyon fel akarnám tupírozni, azt mondanám, hogy az igazságtalanságot nem bírom, az ezért elszenvedett mártíromságot viszont igen.

Apu nem lett lelkes, nem üdvözölte bennem a forradalmárt.
Elmondta, hogy az igazságért küzdeni szép cselekedet, és tiszteli bennem az akaratot, tetszik is neki az az állhatatosság amivel ezt művelem, ahogy erről beszélek.
De minden küzdelemnek kell legyen célja.
És hogy vajon én minden cselekedetemben tudom-e a célt? Mert ő úgy látja, hogy néha a lázadásom magáról a lázadásról szól, nem visz előre, sőt nagyot ronthat a helyzetemen. Azt nem tudja, hogy a Rövid Ugrás ellen hogyan lehet védekezni, hogy az lázadás legyen, de ne büntetést, hanem a szolgálat emberibb kialakítását vonja maga után, viszont biztos benne, hogy a hanyagság, a szabályok szándékos figyelmen kívül hagyása nem ellenállás, hanem hülyeség.
Ebben senki nem fogja a nemes szándékot látni, ha büntetni akarnak csak azt nézik milyen súllyal szegtem meg őket. És a futkosót nem érdemes semmiért megkockáztatni, mert a lázadásomnak országos hírverése nem lesz, nem váltom meg vele a katonaságot, nem lesz jobb a sorstársaimnak az én magam vállalta mártír szerep miatt, egyszerűen csak csöndben megposhadok majd egy kemény börtönben és teljesen lerontom az életem.
Tudja, hogy nem lehet pontos képe arról, mit élek át, mit élek meg, de azt az egyet biztosan tudja, hogy a nagy része már mögöttem van, pár hónap és szabad leszek, egy kicsit jobban gondoljam át, ha tehetem, hogy mit vállalok be és mit kockáztatok.
De ne csodálkozzak majd azért nagyon, ha azok a dolgok, amik ellen benn a seregben lázadozom, azok kinn is léteznek.
Sőt.
Kinn léteznek igazán.

– És te lázadsz? – kérdeztem provokatívan, mert minden szava igaz volt és jött a reflex, hogy ostobán lázadok Apám ellen is.

De Apám nem folytatott harcot ellenem.

– Nézd fiam, mondta, ha az embernek gyereke születik, nem kezd öngyilkos akciókba. A megélhetés is van akkora harc, amekkora bőven elég, van annyi konfrontáció, csata, amennyit az ember egymaga megvívhat. De ha nem hal meg benne a forradalmár, akkor annak találhat terepet. Változást, azonos célok elérésében érdekelt emberek sokasága tud hozni, de legalábbis elősegíteni. Ilyen sokaság például az Újpalotaiak Baráti Köre.

ghandi.jpgÉs elmeséli, hogy azért lépett be az alapítással szinte egy időben tagként ebbe a körbe (UBK), mert úgy látja, ez a módja. Úgy gondolja, hogy nagyon sok kulturális program kell. Vita kell, szólásszabadság kell, fórumok, beszélgetések kellenek.
Rengeteg sokszínűségre éhes, kulturális ismeretekkel rendelkező ember kell, és nem kell őket semmiről meggyőzni, hanem a tények ismerete után bennük merülnek majd fel a kérdések.

Ha nagy tömegeket sikerül megmozgatni a programokkal, akkor megkerülhetetlen tényező lesz egy ilyen egyesület, nyomást tud majd gyakorolni. Változást tud indukálni, nem a maga számára, hanem a közjó érdekében.
Ez a jól cselekvő lázadás, így kell harcolni.


És ekkor én megértem Apámat.
Apámat, akit évek óta elfoglalt, de magának való embernek láttam, akinek a dolgai sose érdekeltek nagyon.
Illetve azok nem, amivel a harcát vívta.
A közös könyvolvasmányaink, a konyhai jegyzettömbre írt idézetei, és az arról szóló családi beszélgetések, a kocsim szerelése közben adott örök érvényű szerelési és életvezetési tanácsai miatt mindig érdekelt Apám.
De az, ami neki nehézséget okoz, vagy amiben ő kiteljesedik, az nem.
Most úgy éreztem önzőn szívom el belőle azt, ami nekem hasznomra válik, rá nem figyelve.

Most értem meg, hogy miért akart az UBK-s rendezvényekre elvinni, és most értem mit is kaptam tőle, amikor például valóban elmentem vele általuk szervezett filmklubokba.

Most értem meg, hogy a japán filmeket bemutató sorozat, a Hét szamuráj, a Harakiri, a Vihar kapujában, Dodeskaden, a Kopár sziget, hogy indított el engem a gondolkodás és a kérdés feltevésének útján, és hogy eddig azt hittem, ezt a japán filmeknek köszönhetem, de nem, ezt Apámnak kell megköszönnöm.

Megértettem milyen embert akart belőlem és megijedtem, hogy ez az ember milyen gyorsan tűnt el, halt meg itt benn a katonaságnál, és milyen gyorsan lett belőle egy csőlátó barom.

Elmondta még, hogy szerinte a tájékozatlanság ellen kell küzdeni, hogy az emberek ne gondolják, hogy el kell fogadni egy istenként tisztelt pártvezető, és a körülötte csüngő tehetségtelenek önkényeskedését, hanem jogos és megkérdőjelezhetetlen eszközökkel kell javítani a társadalom helyzetén. Ez az ő harca, az ő eszközeivel.

Hirtelen kivert a víz úgy elszégyelltem magam, Apám szólt, hogy jól van, pihenj, gyógyulj, látom hogy nem vagy jól, és miközben felegyenesedett, megszorította a vállam.

Miután kiment hosszan feküdtem az ágyban, és azon gondolkodtam, hányszor voltam igazságtalan vele, amikor későn jött haza, és fojtottam bele a szót, valami engem érdeklő dolog miatt, amikor az elvégzett UBK-s feladatait mesélte volna.

Felkeltem és megkerestem azt a Toronyhírt, (UBK hivatalos lap) amiben megjelent egy verse. Magam elé vettem és életemben először elolvastam ezt a verset, ahogy kell, hogy értsem, mit akart mondani.

Aztán hosszan feküdtem nyitott szemmel és vert a víz, és rázott a láz.

Péterfi Ferenc, UBK alapító tag által írt nekrológ, Apámról.
 

("Az újpalotai lakótelepen 1984-ben alakult meg az 1945 utáni időszak első kerületi civil szervezete, az Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület."
"A rendszerváltásig kemény harcot vívott a véleménynyilvánítás szabadságáért.")

 

süti beállítások módosítása