133Centi_30.jpg

 

 

 

1988. január 7.   csütörtök

Ma 2-kor megyek vissza a FEP-re.
Délelőtt még igyekeztem a dokival egyezkedni, hogy azt a kivizsgálást ejtsük meg, ami kiderítené, mi legyen a mandulámmal, de azt mondta, hogy ez már nem az ő hatásköre. Ha ragaszkodom hozzá, egy beutalót tud adni, de hagyassam jóvá a ferihegyi orvossal.
Ragaszkodtam hozzá.

Aztán kettőkor valóban jött értem a FEP-es autó és hangos, megfáradt nyögésekkel terültem el hátul.

mentőautónysa.jpg
Mondtam a sofőrnek, hogy nagyon kímélje magát, ide soha ne akarjon kerülni, engem is csak az erős szervezetem tartott életben, mert amúgy mindenki azon dolgozott, hogy kileheljem a lelkem.
Ne legyen beteg soha, nézze meg, nem vagyok még gyógyult, de muszáj volt elintéznem, hogy kiengedjenek, mert nem bírtam. Ezek után, nagyon finoman vezetett, ügyelt, hogy ne rázzon nagyon, nehogy itt dobjam fel neki a talpam, a kocsijában.

Centi_30.jpg310

 

 

 

Július 14. Kedd

Délelőtt Ferihegy 1-en újra zárnunk kellett, ma a cseh külügyminiszter jött. A Kilósnak zabszem sem fért a seggébe. Tegnap ellenséges ország katonái jöttek, de a cseh külügyminiszter az csapattag, tuti bejárása van Gorbacsovhoz, még a végén besmúzolná a Korlát századost, ha valamit nem találna rendben. Ezért úgy szaladgált a reptéren mindenkihez, olyan tartással, mintha a kegyelmi kérvényére akarna aláírást kisírni. Én bizony nem adtam neki semmi ilyet, még az „álljon már meg Dvorszky, azonnal jöjjön ide” parancsára is csak legyintettem, hogy százados elvtárs, nem tehetem, megolvad a bakancsom talpa, kövessen, ha nem akar maga is leragadni ott, ahol van.


Ezt menet közben mondtam neki, hebegett, de tegnap kaptunk erre parancsot, nem állhatunk meg. Én csak szót fogadtam.

Kedélyesen andalogtunk, s közben még megkérdeztem, hogy így hogy legyen a zárás, mert akkor elvileg állni kell. Akkor borult a bili a Kilósnál, mikor kérdeztem, hogy ha már folyamatosan mozgásban kell lenni, esetleg zárjuk-e körbe a cseh külügyminisztert, egyre kisebb körökbe.

Mit szórakozik maga itt velem? – kiáltotta hevesen – Csak járkáljon fel-alá, semmi egyebet ne tegyen!

Elviharzott.

Hihetetlen a forróság. Tényleg olvad a bakancs talpa, ha megállok. A reptéri szolgálat folyamatosan méri a leszálló pálya hőmérsékletét, a tegnapelőtti fickónak integettem, ahogy visszafelé ment a Saab-bal az épületek felé, odakanyarodott hozzám, kérdeztem most mennyi a hőmérséklet. Egy méterrel a föld felett 70,7 Celsius fok. Majd szénné égett a lábam, de a hapsi adott megint vizet, amit beleöntöttem a bakancsba.

Megjött a várva várt kormánygép, láttam leszállni a cseh külügyminisztert. Hihetetlen, hogy ezek az öreg faszok irányítják az országainkat, ezekben a béna öltönyökben, bokalengő gatyákban. Szakmunkás iskolai gyakorlatvezetőnek néznek ki, de még annak is hiteltelenül egyszerűek.

Miután elment és befejeztük a zárást, a kormánygépet gyorsan feltöltötték, amivel kellett és el is repült. Tokossal maradtunk kinn a gépállóhelyeken, árnyék egyáltalán nem volt, most egyetlen gép sem állt benn, ezért dühünkben hatalmas rajzokat készítettünk a bakanccsal. Olyat akartunk, ami csak az űrből látszik, először azt javasoltam, hogy az én hátralévő napjaim száma legyen az, de ezt Tokos elszabotálta, azt mondta, ebben nekem nem segíthet.

A kopasz állatja! Az övét meg még hallani se akarom, majd 100 nappal több, mint az enyém, olyan sok, ami nekem tán sose volt. Rövid egyeztetés után a FUCK FEP feliratban állapodtunk meg, kezdetben majd 20 méteresre húztuk az első F szárát, de hihetetlen gyorsan eszi a bakancs talpát, muszáj volt csökkenteni a méretet, aztán rájöttünk, hogy a 6-7 méteres P betű felől nézve az egyre nagyobb betűket nagyon is tetszetős lett a felirat, mert így látszik teljesen egyformának az összes karakter, tökéletesen olvasható lett. Annyira belemelegedtünk, hogy teljesen elfeledkeztünk mindenről, arról is hogy figyelnünk kellene a reptéri forgalmat, arról is, hogy nem szabad összeállni. De senki nem látott meg, mi meg büszkén gyönyörködtünk a műremekben.

 fuck-light.jpg

Délután megint Szadó őrnagy fogadott mindenkit a köteléken. Elmondta, hogy fekete feliratokat találtak a betonon, és megállapították, hogy mi, határőrök rajzoltuk oda a bakanccsal. De ez elkoptatja a surranó talpát, ezért szigorúan tilos! Akit észrevesznek, hogy rajzolgat, vagy cseréltetni akarja bakancsát, arra rá lesz HTK-zva. Mindenkire vonatkozik, nagyon figyelni fogják. Úgy néz ki most ez lett a főbűn a laktanyában.

Kaptam egy félig meghúzott szabadnapot 17- től 24-ig, de úgy érzem ennyi idő szart se ér, ki se mentem.

Általános a megrökönyödés, a kutyások is, meg a többi társam is hosszan győzködött, de nem hagytam magam, maradtam benn. Nem éreztem, hogy lenne értelme kimenni. Olvastam inkább este.

Centi_30.jpg395

 

 

 

Április 20. Hétfő

naplopo.gifHúsvét. Teljes nyugalomban telt. Ugyanúgy dolgoztam, mint rendesen, észre se lehetett venni, hogy ünnep van, talán csak egy leheletnyivel kevesebb a katona, de egyszerre nem mehetnek sokan haza, mert a laktanya létszáma épphogy optimális, a ferihegyi FEP jóindulattal mondva, az elégséges működéshez szükséges emberállománnyal üzemel.

Megint elsunnyogok napozni, olyan szép idő van, nem tudom kihagyni. A gazos terület most békés, virágos tisztássá vált, tartok is attól, hogy észrevesznek, annyira furán mutatok a fehér szakácsruhában.

Rikítok, vakítok.

Levetkőzöm gyorsan félmeztelenre, de nem sokat változik a helyzet.

Centi_30.jpg

451


 

 

Február 23. Hétfő

Ferihegyen minden leszerelő korosztálynak van neve. Ha jól tudom a honvédséghez félévente vonulnak és náluk három korosztály létezik, a kopasz, a gumi és az öreg. A határőrségnél negyedévente van vonulás, így a korosztályokat is másképp nevezik.

Itt mindenki hat hónapig kopasz, hat hónapig fiatal, három hónapig öregedő és három hónapig öreg.

A különböző időpontban vonulók mind gyűlölik egymást. Na nem komolyan, de az „egy vérből való”-ság mindent felülír, az egymást nem kedvelő emberek összetartanak másokkal szemben, csak azért mert együtt vonultak, együtt is szerelnek majd. Ez utóbbi a meghatározó, én májusi vagyok, májusi leszerelő, nem az számít, hogy novemberben vonultam. Van egy nagyon is érzékelhető véd-dac szövetség az azonos hónapban, de különböző évben leszerelők között is, vagyis a májusban most leszerelő öreg katonák engedékenyebbek, vagy egyenesen védelmükbe veszik a jövő májusban leszerelőket, tehát minket. Minden leszerelő korosztálynak van egy elnevezése, amit viselni jog és egyben megtiszteltetés, a jó hírnevét védeni, öregbíteni pedig kötelesség. Nagyon komoly viselkedésbeli vétség kell ahhoz, hogy az idősebb testvérkorosztály is megvonja a védelmét. Az lesz igazi kitaszított.

magus.jpgA májusban szerelők elnevezése a MÁGUS, az augusztusiaké a MAMUT, a novemberieké a BERBEN, a februáriak pedig a SAS-ok. Szövődhetnek barátságok, különböző korosztályok között, de Berbennek, Mamutnak lenni, az sokkal több volt. S mivel öreg Berben és Sas gyámságot vállalt a fiatal Berben és Sas fölött, életbevágó volt tudni, ki mikor szerel pontosan. Ezeknek az elnevezéseknek az eredete a homályba vész, senki nem tudja, de foggal-körömmel ragaszkodik hozzá és mindenki fontosnak, lényegesnek tartja tudni, tudatni, ő maga micsoda. Olyan ez mint a kísérlet a majmokkal, banánnal.

Basa Mágus, ez fiatal Mágus mivoltom okán egy leheletnyi védőhálót jelentett. Robi Berben, vele szemben nem is ártana némi védelem. Valahogy egyre inkább elhidegülünk egymástól. Az, hogy ismerem a suliból csak annyit tesz, pontosan tudom, hogy egy kis genyó. Ő is annak tart engem. Ez az ellenszenv később a beosztásban is meglátszott, mindig én keltem korán. Persze kopasz vagyok, de ő a barátságosságnak még a látszatára sem adott.

Jó, igaz, én sem.

Kicsi konyha, hárman vagyunk, isteni dolgunk lehetne, csak egy kicsit kooperatívabbnak kellene lennünk. Vagy csak közönyösnek, minimális tolerancia mellett. De nem. Nem ment.

Ha csak egy kicsit megengedőbb Robi hanglejtése, ha az egyértelmű utasítás után, megveregeti a vállam és hozzáteszi, hogy „rendben?”, akkor is utasításnak vettem volna, kérdés nélkül tettem volna amit kell, de tőle nehezen viseltem, hogy száraz hangon parancsokat oszt. Ezért lassanként elkezdtem beleszarni a dolgokba és egyre biztosabban alakult ki az ellenkezés. Az sem javított a helyzeten, hogy az első naptól kezdve tudták mindketten Basával, hogy el akarok kerülni a konyháról. Basa a vitathatatlan pöffeszkedése közepette figyelt arra, hogy mindig jó szándékkal felhívja a figyelmem, hogy ha netán mégis a konyhán maradok, olyan dolgom lesz majd, mint neki van. És milyen hülye az, aki ezt ne akarná? Az egész Népköztársaságban az összes fegyvernemet és sorállományú beosztást figyelembe véve ferihegyi FEP szakácsnak lenni az első tízben benne van. Semmit nem kell csinálni, még főzni sem, ami egy konyhán igen ritka helyzet. Rajta múlik, ki mennyit és milyet eszik, neki magának mindig a legjobb falatok jutnak, de mindig van valamennyi tartaléka, következésképp alkuképes terméke, emiatt a legjobb surranó, a legjobb zsávoly, a legjobb körlet, a legnyugodtabb pihenőidő az övé, sosem takaríttatják, sosem osztják be egyéb laktanyai feladatokra, még a hivatásos tisztek sem. Aranyélet.

Csakhogy én unom ezt.

Centi_30.jpg453

 

 

 

Február 21. Szombat

 

Hamar beleszoktam a konyhába, semmi különösebb teendőm nincs, a külső étteremből hozzák a kaját, nekem csak kiosztani kell, esetleg dolgoztatom a konyhamunkásokat. Érdekes helyzet, hogy néha lerendelnek nálam sokkal idősebb katonákat és én, mint kopasz szakács az elöljárójuk vagyok, azt teszik, amit mondok nekik.

Fura érzés a hatalom, keresik a kegyem, jópofizik mindenki a környezetemben. Kicsit fáraszt is mindez, néhány napja még egy senkiházi voltam, most fontos ember. Ismert leszek nagyon hamar, az első nap ugyanis mind a kétszáz embernek, akiknek kiosztottam a kaját el kellett mondanom, hogy igen, én vagyok az új arc.

Jönnek csőstül, akik a leszerelt szakáccsal kötött privát egyezségeik, juttatásaik jogfolytonosságát biztosítandó környékeznek meg, vagy csak  kerek perec kijelentik, hogy ez régen így volt, most is így lesz, esetleg valami egyéb szolgáltatást kínálnak fel – a raktáros sűrűbb alsógatya cserét –, és van, aki meg az előző szakács ellenszenvéből adódó mellőzöttségből igyekszik jobb pozícióba.
Mindenkivel barátságos vagyok, ez alól persze kivételt képeznek azok, akik a vélt jogaikat evidens örökségként akarják rám erőszakolni. De nem mutatom az ellenszenvem, mosolygok rájuk és elengedem a fülem mellett, ami nem érdekel.

Itt van például ez a pattanásos, kerek fejű, útlevélkezelő, öreg katona, a legellenszenvesebb mind közt. Mondja is nekem, hogy ő mindig két szelet húst kap.

Ennyit közöl.

Nincs hozzászokva, hogy ellent mondjanak neki, az látszik. Nem is teszem, rámosolygok és anélkül, hogy bármilyen módon reagálnék, normál fejadagot teszek a tányérjára.

belszin1.jpg

– Öcsém, most mondom, hogy kettőt szoktam kapni. – nyújtja vissza a tányért. Én kiveszem a kezéből és a következőébe nyomom. Ő levegőért kapkod, magyaráz, hogy nem ismerem még, de majd meg fogom, itt ő mondja, meg mi legyen.

Hogy ezt ne érezze olyan erősen, a következő adagokat a mögötte sorakozóknak adom. A vezéri pozíciókra ácsingózó idősebb katonák rögtön kapnak az alkalmon, hogy csorbulni látszik a tekintélye, arrébb lökdösik finoman, hogy most útban van. A haverjai röhögnek, neki vörös a feje. Hogy jelezzem, nincs bajom vele, a következő normál adagot a kezébe nyomom. Hosszan fogjuk a tányért mindketten és mélyen egymás szemébe nézünk.
Nem leszünk barátok. De nem érdekel.

A konyhán pillanatok alatt átlátom, hogy mi mennyi időt vesz igénybe és a kötelező gyakorlatok gyors elvégzése után, ha a két öreg szakács nincs jelen, csak lógok naphosszat. Két étkezés közt semmi dolgom nincs. Az épület mögött van egy kummantásra tökéletesen alkalmas elgazosodott terület, jól el tudok bújni benne lukas időmben.

Ma például olyan szép idő volt, hogy kiterítettem két liszteszsákot és félmeztelenre vetkőzve napoztam. Ebben az évben ma először. Marha jó, még csak február van.

Kezdem kapisgálni, miért gondolja minden határőr, hogy a ferihegyi FEP álomszolgálat.

Centi_30.jpg461

 

 

 

Február 13. Péntek


Ma megkerestek a konyhán, hogy van 5 percem, szereljek le, megyek Ferihegyre. A FEP-re. A bevonulásom óta nem mondtam ki ezt a szót, soha nem is került szóba és senki nem említette, hogy mindez, amit csinálok csak felkészítés volt. Tényleg Ferihegyre kerülök!

Meg kellett válnom a tegnap szerzett bakancstól. Olyan érzésem volt mint valamely város védőinek, akiknek ki kell vonulniuk az ellenség elől, de nem akarnak hagyni maguk után semmi használhatót. Ezért majd kiugrottam a bőrömből, amikor Kónya megállított mielőtt elmentem volna az öltözőbe, és megkért, béküljünk ki és adjam neki. Rendes srác vagyok, beleegyeztem, mondtam, kemény volt, de oké, most már lehetünk barátok.

piss.jpgAz öreg szakácsok tornacipőben jártak a konyhán, nem bakancsban - ez az ő privilégiumuk -, megbeszéltük, hogy leadom az övét, a szép új surranót pedig az öltözőben hagyom, mert most nem tud elmozdulni az üst mellől.
És valóban, tisztességesen a szekrénye elé helyeztem őket. Szépen bekötöztem mindkettőt, belevizeltem, két jó nagy felmosórongy darabot tömködtem a szárába, aztán feltöltöttem vízzel. Az egyikbe beleállítottam a hőmérőt. Ajándékba adom, ne érezze, hogy neheztelek.
Búcsúzkodni már kimenőben mentem le, belemosolyogtam a szarjankók arcába, s vidáman hívtam fel a figyelmüket, hogy FEP-es vagyok, a mindenki által vágyott, álomszerű  ferihegyi reptérre visznek!!
Hosszan tagoltan mondtam, hogy tudatosodjon, mert az volt az érzésem, nem értik, ahogy tátott szájjal, bénultan álltak szétszórva az üstök, sütőlapok közt. Vésődjön be nekik, akik itt maradnak ebben a mocsárban, hogy elkerülök  innen, és az is, hogy hova megyek:
– Fe-ri-hegy-re! Értitek?

Kezet fogtam a Kónyával.

– Szent a béke, testvér. A surranót a szekrényed elé tettem! – elindultam kifele a konyhából, még hallottam a hátam mögül, ahogy köszöngeti.

– Hordjad öcsém egészséggel. –intettem még vissza, van benne ajándék, gondoltam, meg hőmérő is.

Aztán most itt vagyok Ferihegyen. Még hogy szerencsétlen nap a péntek tizenhárom! Ki az a marha, aki ezt állítja?

Rögtön szóltam valami alezredesnek, hogy nem akarok szakács lenni! Eszükbe ne jusson!
Persze, visszaparancsolt a sorba.