211.gif299

 

 

 

 

Július 25. Szombat

299 nap! Kettessel kezdődik!!

Délelőtt elszaladtam trafót venni a kocsihoz, van egy bolt benn a Garai utcában, délig nyitva van, egész gyorsan megjártam, és beszereltem. Kellett, mert megbeszéltem Apuval, hogy kimegyek a telekre segíteni nekik.
Apu méhész.
Legalábbis mostanában az lett. Az volt a terv, hogy a munkahelye mellett valami olyan tevékenységet folytat, ami szabadban, következésképp a hétvégi telken is folytatható és jövedelmet is termel.

A Méhek völgye című csehszlovák film óta, ami benne is, azután miután együtt megnéztük egyszer, azóta bennem is kialakult a méhészkedésről valami lecsendesült kép, valami tartós nyugalom, és egyúttal valami bizarr feszültség. A film a teuton lovagok világába, egy kolostorba visz, ahol folyamatos háttérzaj a szerzetesek által nevelt méhek szűnni nem akaró zúgása.

Apuval később sokszor előfordult, hogy megállt háttal a kaptáraknak és belefeledkezve, meditatív állapotban hallgatta a mély tónusú rezgéssel zsongó hátteret.

méz3.jpg

Tehát a méhészkedés köré kialakult vélt, valós romantika hamar magára irányította a figyelmet, a környékünk tökéletesen alkalmas rá, így Apu a felvett tetemes kölcsönből néhány hónap alatt felszerelt egy egész komoly méhészetet. A cél a 100 méhcsaládból álló, modern üzem, ami családi vállalkozásként a gyarapodásunkat biztosítja. Mint később kiderült a méhészkedés nem romantikus hagyományőrző foglalatosság, nem is meditációs technika, hanem komoly munka, lassan, tapasztalatok útján elsajátítható tetemes ismeretanyag, felelősség és hit. Tudni kell bánni a méhekkel, feltétel a haszonállat szeretete, hinni kell a termék jótékony hatásában és mindig szem előtt kell tartani, hogy embertársainknak kínáljuk fogyasztásra.
Ezek a jellemzők Apuban megvoltak együtt és két öcsémmel ámulatba esve figyeltük a bemutatóit, amin keresztül megmutatta a méhek társadalmát, felépítését, működését, szabályrendszerét és logikus válaszlépéseit a környezetében beállt változásokra.
Oly mértékben szilárd, átgondolt rendszer, hogy engem végtelenül összezavart.

Ez a rend véletlenül nem jöhet létre.

De eddig a számomra is gyermeteg mesének ható történetek megteremtőjének, szereplőjének, tehát magának Istennek nem tudtam tulajdonítani egy ilyen precíz alkotást.

Így a tudás birtokosát csodáltam, Apámat.

Anyu, mint eddig mindenben, tökéletes partnerének bizonyult, a kezdeti nehézségek mellett is, reményt keltően jól üzemeltették ezt a vállalkozást.

A gondot mindig annak eldöntése jelentette, hogy leadjuk-e a megtermelt mézet a bolti ár töredékét kínáló nagyfelvásárlónak, aki egyszerre átveszi a teljes megtermelt mennyiséget, vagy vegyük-e a nyakunkba a kiskereskedelmi értékesítés nehézségeit.
Próbáltuk már mind a két változatot.
Míg ez előbbi esetben relatíve sok pénz folyik be, de összességében a megtermelt méz árának csak nagyon alacsony százaléka, mégis egyszerre,  addig a kiskereskedelmi értékesítésnél sokkal nagyobb energia befektetéssel ugyan több pénz folyik be, viszont az  apránként. Az előbbi esetben, a pénz kevesebb, mint amennyivel hatékonyan lehet továbbfejleszteni, az utóbbi esetben félő volt, hogy a kis tételekben csorgó jövedelem befolyik a család napi megélhetésére fordított összegébe.

Ebben az évben az a döntés született, hogy leadjuk, én meg megígértem Apunak a szabadságom első napján, hogy segítek majd. Az igazán komoly és kemény munka a méhészkedésnél a méz kinyerése a lépből, vagyis a pergetés, ahol a fakeretre helyezett lép celláiból egy speciális centrifugával kifolyatjuk. A méz nagyon nehéz, a keretek szintén, sokat kell ki-bepakolni, a megtelt kannákat mozgatni, és mindezt kampányszerűen egyetlen éjszaka kell megtenni, szóval kemény meló. Az idei év rendkívülinek mondható, messze a legbőségesebb volt az elmúlt évekből. Ilyenkor az egész család megállás nélkül dolgozik, még a két öcsém is derekasan helytállt.

Semmihez nem hasonlítható, üde, tiszta és markáns íze van a frissen kisajtolt méznek, akácnak, selyemkórónak, repcének. Nagyon meleg, kánikulai éjszaka volt, ez nekünk dolgozott, mert cseppfolyósabbá válik a méz ilyenkor és könnyebben kinyerhető a lépből. Most akácot pergettünk, az akác különösen zamatos frissen, és még a lép is lazább szerkezetű, elrágható. Persze meg lehet tőle csömörleni, és meg is szoktunk, de a pergetés éjszakája az ízérzékelés mézzel folyó kánaánja.

méz4.jpg

4 és fél kanna vagyis kb. 540 kiló méz jött össze, valóban ez volt a legjobb évünk idáig.

Hajnalban összetapadt hajjal, maszatosan, ragacsos ujjakkal ültünk a ház előtt és a jól végzett, fárasztó munka utáni szusszanásnyi pihenőben, megigézve néztük meg a napfelkeltét.

Centi_30.jpg355

 

 

 

Május 30. Szombat

A Misivel (Berben körlettársam) vagyok kutyakonyha-tanszolgálatban. Ismerkedem a kutyákkal, meg a körülményekkel. Igazából sosem jártam még kennelben, képről láttam csak. És ott se tűnt túl komfortosnak. Közelről viszont egész embertelen.

Kisméretű cellák sora, mint az állatkertben a nagyvadak ketrecei. Egymás mellett rácsokkal elválasztott pici élettér a pórázon töltött szolgálati idő utáni világ.

Három négyzetméter a földgolyóból.

Ennyi az övék.

Kibetonozva teljesen, még a faoldalú kutyaház alja is beton, hogy a természet maradéktalanul a rácson kívül szoruljon.

A megjelenésünkre elég különbözőképpen reagáltak. A fiatalabbak ugráltak, szaladtak két lépést ide-oda a rácson belül, az idősebbek megőrizve a tekintélyüket, hangosan csaholnak, az igazán öregek, meg méltóságteljesen fejüket felemelve fekszenek. Figyelnek, de nem érdeklődéssel, hanem csak éreztetve, hogy tudnak mindenről, előlük nincs rejtve semmi. Nagyon pici terület a világuk, de az az övék.
Ott ők az urak.
Nem készülnek megvédeni, nincs bennük feszültség, biztos nyugalommal vizsgálnak minket.

Eszembe jut Buksi. A kis keverék tacskónk. Egyszer akkoriban, amikor hozzánk került láttam egy képet egy láncon tartott kutyáról. Jól látszott a képen, hogy a nyakörv szélesen, a bőrig kikoptatta a szőrt a nyakán. Ez borzalmasan mellbe vágott, akkori kisgyerekként ennél nagyobb kegyetlenséget el sem tudtam volna képzelni.
Volt képem a sebről úgy általában, tudtam, hogy a test sérülékeny.
Az állatoké is. Balesetben történhet velük bármi.
Meg azt is tudtam, hogy a szőr egyik tulajdonsága, hogy nő. Ha kihull az egyik, kinő utána újabb.
Mennyi idő kell ahhoz, hogy kilakoltasson a nyakörv maga alól mindenkit, és ha jönne újabb, pótolni az elhalt társait, azt írmagjában eltüntesse?
Milyen élet lehet annak az állatnak láncon? Hogy tehették ezt vele?

Nagyon megrendített. Elhatároztam, hogy Buksira soha nem teszek se pórázt, se nyakörvet. És ez a család minden tagjának akaratával megegyezett, ezért Buksi bizonyos keretek közt, de a lehető legnagyobb szabadságban élt. Se póráz nem volt rajta, se nyakörv soha.
A telek, ahova hétvégente kijárt a család, egyáltalán nem volt bekerítve. Szántóföldek közt, földfogó gyümölcsösből és szőlősből kicsípett, Tanácstól bérelt terület volt ez. Hétvégi nyaraláshoz alkalmas telket akartunk belőle kialakítani. Ezért évek alatt, nyarak hétvégéinek minden percében megfeszített erővel irtottuk ki a szinte kiirthatatlan szőlőt, ami nekünk nem volt érték, mert a vetemény, meg a tollaslabdához a fű sokkal fontosabbnak ítéltetett. Hatalmas terület volt, olyan nagy, hogy eszünkbe sem jutott bekeríteni. Ezért Buksinak rendelkezésre állt egy beláthatatlan és határok nélküli birodalom. Köröskörül kilométerekre szántóföldek, erdők, rétek. Nem járt arra senki, vadász sem nagyon, mehetett amerre akart.
Néha órákig nem láttuk. Tudtuk, hogy nincs baja, visszajön. Rókát, borzot látott, nyulat kergetett, őzdögbe hempergett, kánaánban élt. Aztán visszajött és hempergett a szeretetünkben. Öten voltunk, nem mozoghatott úgy köztünk, hogy valaki ne simogatta volna meg, vagy ne szólt volna hozzá.

Most meg itt állok és nézem ezeket a szerencsétlen, örökre bezárt állatokat.

Biztos kutyás akarok lenni?

 kennel31.jpg

Eszközt csináltunk belőlük. Mindennapi használathoz. Ahhoz meg minimum életben kell tartani őket. Hogy kerül ez a legkevesebbe? Anyagilag, energia befektetést figyelembe véve.

Hát így, hogy passzentos tokot csinálunk nekik, ahonnan kivesszük őket, amikor kellenek.

Tehát mindenből annyit kapnak, hogy még funkcionáljanak.

És ez ott, és akkor elemi erővel vert szájon.

Ezt csinálják a feletteseink velünk is.

A határőrségnek szüksége van teljesen felülvezérelt eszközökre. A lehető legsúlyosabban leszabályoztak minket és használnak a beleegyezésünk és a jóváhagyásunk nélkül. De ha messzebb tekintek, ezt csinálja az állam a szüleinkkel is. Az erősebb államok is a kicsikkel.

Nem jó.

Valahogy ezen változtatni kell.

Mondjuk lehet, hogy pont itt, a legvégén, ilyen kicsiben kéne először, hogy emberszámba vesszük a kutyát. Lehet, hogy nekem kellene elkezdenem. Ki kellene őket engednem mind!

Hagyni hadd menjenek, van itt akkorra terület bekerítve, olyan lenne, mintha rezervátumban lennének. Arra kéne megtanítani őket, hogy visszajöjjenek, ha kell. De azt nem lehet elérni erőszakkal, ahhoz foglalkozni kell egy kicsit velük.

Esetleg szeretni.

De falkába állítani őket mindenképp. A természetes működési rendjükbe. Ha nekünk szolgál, és híven teszi, miért ne kaphatná meg az életét?

Megyünk Misivel kennelről kennelre. Mutatja a kutyákat, magyaráz. Rajta látszik, hogy szereti őket.
Nagyon.

De az is látszik, hogy ebben a keretben szereti őket, neki természetes, hogy az őrkutyák így élnek. És úgy nézem, egy kutyásnak ez a szemszög kell. Így kell látnia, mert ebben a közegben kell velük dolgoznia, így tanulta meg ő is, így látta meg kopaszként, ahogy most van, és ez utánunk is így lesz mindig. Mi az az eszköz vagyunk, amelyiknek, az a feladata, hogy ezt az eszközt, ilyen körülmények közt karban tartsa.

Csakhogy így a kutyás - állatgondozó. Én viszont gazda voltam mindig.

Nehéz lesz.