Centi_30.jpg193

 

 

 

 

 

November 8. Vasárnap

Nagyon átfagytam az éjjel, csak valamikor dél felé éreztem, hogy felenged a testem, megint átjárja rendesen a vér, és ekkor sikerült csak elaludnom. Meg is vagyok ijedve. Már lassan tényleg a téli felszerelést hordjuk, csak a kesztyűt, usankát nem vehetjük még fel, de a következő hónapokat abban a ruhában töltjük, amiben ma és tegnap majd halálra fagytam.
Nem bírom a hideget, az nagyon kikészít.

Azért a nyári 70 fokos beton nekem is sok volt, de alapvetően a meleget jobban szeretem, valójában szárazságtűrő vagyok. Rettegek a téltől.

Persze, éjszakára kerültem újra Ferihegy 1-re.
Mészáros volt a Küti, és amikor beléptem az ügyeletre és ránéztem a kávéfőzőre, azonnal odaszólt, hogy eszembe ne jusson, nem ad nekem kávét soha többet, hiába ácsingózom, hiába kérlelném.
Ellenben szerelkezzem fel, megyek is kifele.

A kettes gépállóhelyre tett, Molnár Csabival együtt indultunk kifelé, ő került az egyes gépállóhelyre, közvetlenül az enyém mellé. Mondom neki, hogy én kurvára fázom már most, ő meg röhög, hogy ha csak az van rajtam, amit a sereg ad, akkor ne csodálkozzak, ő napok óta az otthonról behozott melegítő alsót és felsőt veszi az egyenruha alá. Nem értettem, hogy nem bukik meg ezzel, de azt mondja, most először veszi észre annak az előnyét, hogy egy kicsit ducibb a kelleténél, mert még Koltay sem szokta megnézni mi van rajta, nem látszik a több réteg, illetve mindenki azt gondolja van rajta annyi háj, hogy nem fázik.

Meg azt is mondja, hogy mivel mindig is pirospozsgás volt az arca, olyan mintha állandóan melege lenne, és most ebben igazuk is van, mert amíg a laktanyában szolgálat előtt sorban áll a Csüti előtt, majd meggyullad ezekben a holmikban.
El kellett ismernem, hogy cseles. Csabi a korosztályom, megint beigazolódik, hogy akikkel egy időpontban vonultunk és szerelünk, azokkal gyorsabban lesz összhang. Bár vele már elég régóta jóban vagyunk, ő mutatta  meg hogyan kell kinyitni a TU-154-es gép ajtaját, majd vele kapcsolgattunk  mindent össze-vissza a pilótafülkében.

De aztán elváltam tőle, elmentem a helyemre, nehogy lebukjunk. Mészáros éjfélkor behívott minket, majd két óra múlva újra kiküldött azzal, hogy a délelőttös váltásig már nem jövünk pihenni. Vagyis hajnal kettőtől reggel hatig. A legkegyetlenebb időszak, éjszaka ezekben az órákban van a leghidegebb.

Szétváltunk, elgyalogoltam a szolgálati helyemre és mivel álmos voltam, nem mozogtam, megálltam egy gép futóművének elégtelen takarásában.
Nincs más fedezék, a futómű csak egy karvastag fémkonzol, nem véd a fagyos szellőtől, ami amúgy észrevehetetlen, de mindenhova bekúszik. Mégis jobb ott állni, reményt ad, hogy tán lassítja a fém.

A sárga Saab kigurult a pálya síkosságát ellenőrizni. Akkor szokott menni, ha félő, hogy lefagy.
Ez a lábaimmal kapcsolatban is felmerült, ezért mikor dolga végeztével a sofőr visszafelé tartott, megállítottam és megkérdeztem hány fok van.
Mínusz 11, hangzott a válasz, amiből mindent megértettem.
Azért érzem, hogy meg fogok fagyni. Kettőtől mostanáig, vagyis négyig egész jól bírtam, de hirtelen úgy lezuhant a hőmérséklet, még az addigiakhoz képest is, azt hittem tényleg jéggé fagyok.

Visszasündörögtem Csabihoz, mert azt gondoltam, hátha a pirospozsgás fejének látványa engem is felmelegít.
De nem láttam sehol.
Egész mélyen be kellett gyalogolnom az amúgy általa felügyelt területre, mikor végre megláttam. Egy kisebb méretű vontató fülkéjéből kászálódott ki épp. Ezekkel az önjáró masinákkal húzgálnak lépcsőket, meg a gépek körül ezt-azt.

Kérdeztem mit csinált, de kitért a válasz elől, én meg nem erőltettem a dolgokat. Arra gondoltam, hogy jé, más is lehet nagy király itt benn, nem csak én?
Úgy látszott, hogy régóta benn ülhetett, mert láthatóan jól esett neki kinyújtani a tagjait.

Megbeszéltük, hogy Mészáros ilyenkor biztos, hogy alszik, nem kell löketre számítanunk. Nyugodtan maradhatunk együtt, beszélgethetünk, mert olyankor legalább az agyam mozog, meg a szám, az talán egy kicsit felpörgeti a vérkeringést.
És akkor valahogy kevésbé fázom, legalábbis úgy tűnik. Csabi nagyon jó kedélyű srác, azonnal vidám mesébe kezdett az apjáék szomszédjáról, meg néhány emlékezetes disznóölésről.

De aztán lassan győzni látszott a hideg és Csabi megemlítette, hogy beülhetnénk a vontatóba.
Nem akartam beszaribbnak látszani a valóságosnál, ezért azonnal rávágtam, hogy rendben. Beszálltunk, magunkra csuktuk az ajtót. Azonnal megszűnt a fagy éles harapása, mintha kiakasztották volna a húskampót a végtagjaimból, a hátamból és a mellemből.
És ez az érzés csak erősödött, mikor önkéntelen felkacagtunk a helyzeten és ezzel kicsit beleheltük a fülkét. Szinte éreztem, ahogy átmelegszik a testem, melegség futotta be a mellkasom, de aztán 10 percnyi beszélgetést követően rájöttem, hogy ez csak illúzió. Mert a lélegzetünk ráfagyott az ablakokra és fülke nyirkos párában tocsog. Csabinak is ez járhatott a fejében, mert megfogta a slusszkulcsot és rám nézett.

- Na?

hoachin.jpg

Bólintottam, ő meg beindította a lassan működésbe buhákoló dízelmotort. Rettentően hangos, de a reptéren nem szokatlan ez a zaj, az éjszaka induló gépek felkészítésekor rengeteg jármű motorzaja tépkedi az éjszakát, nagyon is gyakori, erre senki nem fogja felkapni a fejét. Még a fülkében is szétáradt a gázolaj kipufogófüstje, ahogy Csabi néhány gázfröccsöt adott. Lassan a kezdeti dadogás kisimult, egyenletes dohogásba váltott.

Vártuk, hogy melegedjen.

Pár perc múlva Csabi nem bírta tovább és bekapcsolta a fűtőventilátort. Én szkeptikus voltam, de langyos levegő jött be.
Nemsokára meleget fúj.
Molnár nem bírt magával, fázhatott már, mert sejtelmesen mosolyogva kérdezte meg.
– Tudod, hogy melegszik jobban?

De a válasz helyett a sebességváltó érdekelte és egyesbe téve elindult. Kiengedte a kéziféket, felkapcsolta a lámpát, és óvatosan kuplungolva mozgásba hozta a vontatót.

Az, kis apró kerekein nagyokat döccent a beton repedésein, én pedig tényleg elhűlve figyeltem, milyen élvezettel igyekezett Csabi kerülgetni őket. Olyan az egész járgány, mint egy öntödei munkások vagy bányászok számára tervezett golfkocsi, szögletes, ipari, de mégis apró és még némi esetlen bája is van. Csabi rutinosan vezette, látszott, hogy nem először teszi.
Mondja is.

Úgy érdemes mozogni vele, hogy gép felé, majd onnan vissza, mintha valóban feladatunk lenne ott, a céltalan körözés az feltűnő. Tehát mentünk az egyik géphez, álltunk ott kicsit, aztán vissza a kiindulópontra, majd újból egy gép, egy távolabbi.
Visszafelé cseréltünk.
Meghökkentem, mennyire könnyű vezetni. Semmihez nem kell erőt kifejtenem, pici, vastag, de puha, jó fogású kormányát a Zsigulimba képzeltem. Mint egy sportkormány, a váltógombbal együtt elképesztő kuriózum lenne. Annyira modernnek hatott, elhatároztam, hogy lopok egyet.

Alig kell hozzá érni, már fordul is, minden kezelőszerve könnyű és kézre áll. Nem megy gyorsan, illetve tetű lassú, de ezeknek nagy sebesség nem kell, azt a hatalmas aggregátort kell a géphez juttatnia, ami a nagy teljesítményű akkumulátorokat feltölti, lassan, de biztosan kell odaérnie.
Ezt a jármű tudja.
Igazi dodzsem érzés, majdnem a váltásig kóricáltunk vele.

Bemelegedett, nyomta be a forró levegőt, lábra tudtuk irányítani. Aztán beálltunk a többi parkoló jármű mellé, szemben a Kutüggyel, hogy lássunk minden mozgást. Félig takarásban parkoltunk, hogyha löket jön vagy a váltás, észrevétlen ki tudjunk szállni az egyik ajtón, és én a többi jármű által fedezve vissza tudjak futni a helyemre.

Nem buktunk le, senki nem látott meg.

 

Centi_30.jpg244

 

 

 

 

Már csak 8 hónap van hátra!!!

 

Szeptember 18 Péntek


Reggel késett a váltás. Már mindenkit leváltottak csak én álltam kinn még a kutyával a füves területen. Álltam, vártam, de csak nem jött. Aztán negyedóra múlva megjelent Misike. Lassan, ráérősen baktatott, meg-megállva, eget kémlelve közben. Nem olyan romantikus alkat, hogy ihletet merítsen a reggeli napfény és a bárányfelhők látványából, sosem vettem észre, hogy érdekelné a százhatvan centije feletti univerzum, tehát csak engem bosszant. Elé siettem és köszönés nélkül vontam felelősségre. Jobban mondva nekiugrottam, hogy mi az isten tartott ennyi ideig, de a „forró volt a kávé, fújtam”, válaszától nem lettem kevésbé zaklatott. Nyilván szívatni akart, érzékeltetni, hogy bármit megtehetnek velem.

De nem.
Bármit nem.
És az akármiből is egyre kevesebbet.
Ha Misike azt hitte, hogy ez simán megy, hát tévedett. Később jött ki, erre nem volt ráhatásom, de abban igen, hogy meddig játszom vele a színjátékot. Én adtam magunknak még negyedórát. Nálam van a rádió, váltásnál át kell adnom. Hát most csak akkor adtam oda, amikor alaposan kiveszekedtük magunkat. Elhangzott minden, aminek ilyenkor kell, ő azt mondta, hogy észrevehetném már, hogy a világ nem körülöttem forog, nem tehetem meg, amit akarok, mindennek meg van a rendje, a rend itt meg az, hogy engedelmeskedni kell az öreg katonának, és mivel ő az öregebb, neki engedelmességgel tartozom, jó volna, ha megtanulnám, mert addig így járok, mint most.
Én meg azzal érveltem, hogy szar alakoknak nem tartozom engedelmességgel, meg ő is kutyás, úgy szívasson, ha csak engem szívat, de a kutyára, amelyik velem van, arra legyen tekintettel, mert különben elkezdem az ő kutyáját rendszeresen kihordani majd szolgálatba.
Amiatt, hogy bosszantsam, elindultam befelé a kutügyre, Misike kiabált, hogy "rádió", én meg mondtam, hogy jöjjön érte, vagy szóljon be rádión, hogy engedetlen vagyok egy öreggel szemben. De aztán csak odaadtam neki.

Mikor beléptem a kutatóügyeletre, mindent megértettem. Ugyanis Bakonyi volt a kutügy helyettes, ő állította össze a váltást, korosztálya Misikének, nyilván együtt találták ki, hogy most megszívatnak. Nekem esett, hogy mi tartott ennyi ideig, de nyugodt hangon közöltem, hogy ugyanaz, ami az én váltásom késésében közrejátszott. Az lassan jött ki, én lassan jöttem be. Ő is elsütötte, hogy vegyem már észre, hogy nem minden körülöttem forog, de azután elkussolt, hogy azt válaszoltam, hogy nekem pedig úgy tűnik, körülöttem forog, mert miattam az egész váltást képesek voltak szívatni. Erre többiek is ráhorkantak, Bakonyi visszavonulót fújt, és végre 40 perccel a váltás meghatározott időpontja után elindultunk be a laktanyába.

Este a Balga Gyuri is lebaszott, hogy mit képzelek.
Nem értem.
Nem képzelődöm szerintem.
Őt kedvelem legjobban a kutyások közül, csodálkozom, hogy még őt is meg tudták fertőzni a többiek. Nem érdekelték a korosztályos marhaságok, Sas, három hónappal előttem vonult, sosem emelte még fel a a hangját. Vele tudtam igazán jót beszélgetni, voltak közös könyvélményeink. Igazi művészlélek, az iparművészetire jelentkezett, de nem vették fel, a katonaság után újrapróbálkozik. De most azzal állított elém, hogy milyen jogon kérdőjelezem meg, milyen feladatot adhatnak az idősebb katonák?
Mintha nem tudná, hogy Misikével való összetűzéseim oka Misike személye, nem a korosztálya. Szerencsére Gyuri hamar kiesett a szerepéből és igazából rátért arra, ami miatt dühös volt rám, vagyis hogy kockáztatom a helyem itt köztük, ha így viselkedem. Mert hogyha így folytatom, ki fognak tenni innen. És végül azt is kibökte, hogy alapvetően néha tetszik neki a nemtörődömségem, néha ő is legszívesebben ellenállna, de ő alapvetően konfliktuskerülő. Igen, így is lehet mondani. De az is igaz, mondja, hogy őt már lassan nem piszkálja senki, kezdi érezni az igazi öregség szelét.

Én nem tudom milyen szelet érzek, de ha érzek bármit is az Dollár Tibié, mert, Misikét követve, már ő is sportot csinál abból, hogy a fekvő emberekhez lehető legközelebb tolva a seggét fingja tele a körletet. Amit érzek még, az szintén nem szél, hanem fenyegető morajlás a földkéreg alatt, félek, hogy egyszer a kitörés brutálisan erős lesz. Mondtam is Gyurinak, hogy én azt hiszem nem vagyok konfliktuskerülő.

Éjszaka Ferihegy 1-re mentem. Mike nagyon jó fej volt megint, kicsit úgy érzem, hogy nála azzal is ki lehet a bizalmat vagy inkább megbecsülést érdemelni, hogyha kopasz létemre meg merem szegni a szabályzatot. Olyan érzésem, van, hogy amióta egyszer lebaszott, azóta kifejezetten kivételezik velem.
Ma is csak hajnal 2-kor tett ki először, addig benn aludtam. De pont a legmélyebb alvásból ébredtem, olyan nyúzottnak éreztem magam, hogy álmosan hunyorogva csoszogtam ki a beton felé. A 25-ösre tett ki, a legtávolabbi területre, egy kisgép mellé.
Egyetlen egész pici magángép állt kinn, körbejártam és megakadt a szemem a szárnyán. Majdnem sík felület, alig lejt a szélei felé. Leültem a szélére, ránehezedtem többször, hogy megnézzem, elbír-e.
És el.
Tehát ágy.
Felmásztam rá, csúszott a makulátlan fehér fényezés, fel is ötlött egy pillanatra, hogyan tagadom le a felismerhetően katonai bakancstalp nyomot, de fáradt voltam, momentán szartam rá.
Fejem alá tettem a tártáskát. Egészen a szárny közepére kellett helyezkednem, mert a zsávoly nagyon csúszott, egy rossz mozdulatnál azonnal csorogni kezdtem a szélek felé, de miután kitapasztaltam hol a legjobb, édes álomba szenderültem. Igazán jóízűt aludtam, semmit nem vettem észre a körülmények változásából. Míg szenderegtem befelhősödött és hirtelen hatalmas vihar csapott le a reptérre.
Olyan erejű szél támadt rám, hogy csak a zuhanásra ébredtem, mert egyszerűen lefújt a kisgép szárnyáról. Az oldalamra estem, a csípőcsontom alaposan bevertem. Hosszú percekig ültem a földön, és erősen hiperventilláltam. Borzalmasan megijedtem.

Gyerekkorom óta a legrémesebb álmom, amikor zuhanok. Sokszor előfordult, egyszerűen eltűnik a lábam alól a talaj, a nyomrom a tüdőmnek feszül, a nyelvem a szájpadlásomra tapad, nem jut le levegő a légcsövemen, sokkot kapok, hirtelen bénult leszek.
Borzalmas, rettegek tőle.
És most erre ébredtem.

Először éreztem ezt így, ebben a pillanatban értettem meg, mit jelent szörnyet halni. Közel álltam hozzá, csak amiatt nem történt meg, mert hamar leértem a talajra, de ha egy kicsivel több ideje van az agyamnak értékelni, ha tudatosodni tud az, hogy most élesben megy minden, most nem álmodok, most valóban zuhanok, azt hiszem kiégett volna, zárlatos lett volna.
Míg a szívverésem lassanként az életben maradáshoz szükséges határérték alá húzódott, irgalmatlan porvihar kerekedett. Hogy honnan hozta ezt a finom szemcsés homokot nem tudom, de a behatolt minden résbe, repedésbe, a számba a fülembe. mindenhova. A látótávolság minimálisra csökkent, de muszáj volt keresnem valami fedezéket. A szél úgy rázta a kisgépet, mintha légörvénybe került volna, azt hittem mindjárt magasba emelkedik. Hallani lehetett, hogy a homok karistolja a dukkózást. Ez nem fog tudni menedéket adni.

Viszont a beton szélén, mindentől távol parkoltak a hókotró ZIL-ek. Ezeket csak télen használják hókotrásra, de tűzbiztonsági előírás, hogy nyitva legyen. Mint a Delta elején, heroikusan küzdve az elemekkel jutottam el az elsőhöz, feltéptem az ajtaját és a dohos, olajszagú fülkébe pattantam. Még ezt a monstrumot is meg-megrázta egy-egy erősebb széllökés. De amúgy kizárta az ítéletidőt, mintha moziban lettem volna, figyeltem a külvilágot. Aztán megláttam a slusszkulcsot.
Igen, ezeknek is benne kell lennie minden járműben.

hókotró.jpg
Nem sokat teketóriáztam, megfogtam és elfordítottam. Lassan pörgött fel az önindító, rázni kezdte a kasznit, aztán lassan a beindulni készülő hatalmas motor puffogása felgyorsult és egy gázadásra felbőgött. Micsoda erő! Nyomogattam a gázt, tetszett ahogy hatalmas hörgéssé gerjed egy-egy gázadás. Kipróbáltam, hogy milyen hangja van, ha tövig nyomom. Először dadog egy kicsit, majd egyenetlenül megrázza a kasznit, aztán egyenletes darálássá alakul, végül kisimul, csak egy erőteljes mély ordítás kíséri.
Hamar befűtötte a kabint, számba vettem a kezelőszerveket. Három karral lehetett a kotrólapátot mozgatni, emelni fel-le. Megemeltem, majd megnéztem a többi kart, pedált is. Mindent ismertem, csak méretben van különbség, személyautóban mindez megvan, csak kisebb.

A kutügyről nem látnak ide.
A beton többi részéről sem.
Betettem a sebességváltót egyesbe kiengedtem a kéziféket, majd lassan felengedtem a kuplungot. Hirtelen rándulással lódult meg ez a hatalmas test, megkerültem a kisgépet és berobogtam a beton közepére. Kapcsolgattam a sebességfokozatokat, próbálgattam, hogy gyorsul. A hatalmas kormány okozott nehézséget, sokkal kisebbhez vagyok szokva, de élveztem. Köröket tettem, kanyarogtam, majd álló helyzetből próbáltam ki a maximális gyorsulását. Elégedetten állapítottam meg, hogy még akár a Zsigámmal is felvenné a versenyt.

Aztán lassan elmúlt a porvihar, jött az eső, kitisztult a reptér, féltem, hogy meglátnak, ezért visszaálltam. A váltásig ültem benne, teljesen a sajátoménak éreztem, nehezemre esett otthagyni.

Centi_30.jpg253

 

 

 

 

Szeptember 9 Szerda

Ma Rövid Ugrással kutyakonyhára küldtek délelőtt, aztán egy Ultra Rövid Ugrással délutánra Ferihegy 1-re megint. A kutyakonyhán csakis aludtam, akkor kezdtem neki a kutyák eledelének elkészítésének, amikor a váltás megérkezett. Komolyan azt gondolja valaki, hogy egy háborítatlan helyen nem fog pihenni az, akit Rövid Ugrással tesznek ide? Jobban belegondolva a kutyák ellátásának rovására is mehet ez. Nem gondolkodnak a tisztjeink?

De délután nem éreztem magam kipihentnek, sőt iszonyatosan levert voltam. Jött szolgálatba néhány nálam öregebb katona, ők fognak ma többet pihenni. De nagyon jó lenne nekem is. Elvileg van ennek egy módja.

Mészáros kutató ügyeletes tiszt kávét főz. Behozott egy ütött-kopott kotyogós kávéfőzőt és amikor szolgálatban van, lefőz egy nagy adagot és eladja a kiskatonáknak. Nem iszom kávét, mert ugyan az ízét szeretem, de csakis tejeskávéban, meg soha semmilyen hatással nem volt rám. Viszont Mészáros azokat a katonákat szereti, akik veszik a kávéját. Azokat pihenteti, hátha még többet isznak. Tehát ha nem iszom kávét, ma halmozottan hátrányos helyzetben vagyok, Ultra Nagy Szopás kezd kirajzolódni. De pihennem kell. Nincs mese, kinn nem bírom a betonon.

Ezért az első két óra után, benn a pihenőben, jeleztem Mészárosnak, hogy ma kávéznék. Hümmögött, hogy sose szoktam, nem is biztos, hogy elég lesz, vagy akkor főznie kell még egyet, de akkor drágább lesz, mert több időt fordít rá. Aztán kérdezte, hogy mennyit kérek, én meg rávágtam, hogy egy bögrével. Azt gondoltam ennyi elég lesz, hogy ez gáláns ajánlat, ennyiért megvehetem a pihenésem.

Kikerekedett a szeme.

– Dvorszky, ne szórakozz! Komolyan, mennyit kérsz?

Én kötöttem az ebet a karóhoz és letettem elé az asztalra a nagy félliteres bögrét. Bizonytalanul nézett még akkor is, amikor töltötte bele a kávét. Ijedten kiáltott fel, hogy az még 8 forint, mikor látta, hogy a negyed befőttes üveg cukrot beleborítottam. Kurva szar volt így is, keserű, mint a cián, de közben ragacsosan szirupos.
Hányinger.
Mélyen a szemébe néztem, amíg ittam, hogy értse, nem szórakozásból teszem. Nagy kortyokkal nyeltem, hogy mielőbb elfogyjon. Majd lecsaptam a poharat az asztalra és nyomatékosan közöltem:

– Kávéztam.

Mészáros a fejét csóválva görnyedt a szolgálati beosztás fölé. Még maradsz egy órát, mondta a válla fölött, bólintottam, beültem az asztal mögé és ráhajtottam a fejem. Kicsit elszunyókáltam, és arra ébredtem, hogy iszonyú hányingerem van. Kivert a víz, patakokban ömlött rólam az izzadtság, rázott a hideg és azonnal le kellett feküdnöm a padlóra.
Nem is feküdtem, hanem zuhantam, Mészáros bejött a zajra és az ő arcán láttam, hogy baj van. Lesápadt, remegés rázta az alsó állkapcsát és földbe gyökerezett a lába. Kezdett távolodni a kép, Mészárosból kettő lett, egy nagy, meg egy picike, végül beszívta őket az éjszaka.

kávé2.jpg
Amikor nappal lett, még a hátamon feküdtem, és Boda térdelt mellettem és a szutykos kávés pohárból locsolgatott vizet az arcomra és pofozgatott. Mészáros hátrébbról figyelte gondterhelten. Lassan összeállt előttem a környezet, a szoba sarkai a helyükre húzódtak, de felkelni nem bírtam. Boda és Mészáros miután kiderült, hogy túlélem, és észnél vagyok, áthúztak a fegyverszobába, mondván ott nem leszek útban. Ma már nem mentem ki egyáltalán, de nem is tudtam volna, a váltáskor ketten segítettek az IFÁ-ra. Mészáros még utánam szólt, hogyha netán most rákapnék a kávézásra, nézzek utána, hol kapok, mert tőle soha többet nem.

Valami hatása azért csak van rám mégis.

Centi_30.jpg263

 

 

 

 

Augusztus 30 Vasárnap

Megint délutánra jöttem kampósnak F1-re.
Mészáros törzsőrmester a küti (kutató ügyeletes tiszt). Szintén elég normális, tulajdonképpen szinte mindenki normális, aki nem közvetlenül a laktanyánkban tiszt. Mintha kiválogatták volna nekünk a semmire sem alkalmas tiszteket, tiszteseket.

Mészárosnak az a szokása, hogy kávét főz, aztán eladja a kiskatonáknak. Azok, akik szeretik a kávét, azt mondják egész jót készít, és 10 forintért nem drága.
Nem tudom, sose kávéztam, se az ízét, se az árát nem tudom megítélni.

kávé.jpg

Viszont aki törzsvevő, azt ritkábban és rövidebb ideig küldi ki szolgálatba. Emiatt nem akartam rászokni, szóval ma teljesen váratlanul ért, hogy 2 órát álltam csak kinn.
Mondjuk valószínűleg nem miattam, hanem Prill Csabival van jóban és ma mi ketten voltunk a legöregebbek.

Csabi szintén Mágus, kávéból nagyfogyasztó, és nagy dumás, Mészáros szereti. Ő is csak 2 órára ment ki és gondolom a küti engem csak mellécsapott, mert ugyanakkor szerelünk. Az a két óra is úgy telt, hogy Csabival együtt mentünk ki az egymás melletti szolgálati helyre, és a határvonalon beszélgettünk. Érzem, hogy kezdek nagyon elkanászodni, nagyon félvállról veszem a dolgokat, az ilyen állapotom szokott drasztikusan véget érni.
Remélem nem így lesz, vagy előbb észhez térek.