Szabadsag-szobor-Budapest-IMG_0297.jpg1988. május 18. -

 

 

 

 

 

 

Sziasztok!

Nagyon sokan kérdeztétek, mi történt a kutyás emberrel, akinek a kutyája Buksira támadt. Ez az eset még 1988. januárjában történt, és májusig, a leszerelésemig valamilyen számomra rejtélyes okból ez a Charlie nevű kutya elpusztult. Nem derült ki hogyan, nem volt az ember senkivel jóban, csak terjengett ez a hír, és ezek után már az ember új kutyát nem szerzett.

Kutyasétáltatás közben többet nem láttam, és mivel nem tudtam pontosan hol lakik, nem kezdtem utánajárni. Talán egyszer láttam még buszról, pár hónap múlva. Ugyanolyan ellenszenvesnek tűnt mint előtte, de megtörtnek és öregnek láttam. Bőven elpárolgott belőlem az indulat addigra, és csak néztem utána, ahogy a busz elment mellette, nem szálltam le.
Soha többet nem találkoztam vele.

 

Sokszor felmerült kommentekben, hogy hogyan hívják a feleségem.
A feleségem neve nem Edit.
Sőt, nincs neve.
A katonaság terhe alól kiszabadulva féktelen szabadságvágy tört rám. Jött a rendszerváltás, új impulzusok, a reptéren megcsapott a nyugati életminőség, a nyugati életforma szele, és ennek az elméleti lehetősége, majd az a totálisan kaotikus, de az akkori társadalomban, és az egyes emberben legalábbis az elején felbukkanó euforikus öröm engem is magával ragadott és faltam mindent, ami ezt a határtalan szabadság érzését adta nekem.
Ebben kicsit átbillentem a másik oldalra.
A szabadság lett a minden.
Sosem nősültem meg.
Sok, tényleg nagyon sok lehetőséget kihagytam, az akár évekig tartó párkapcsolatban is mindig igyekeztem a határokat elkerülni, tágítani és a szorításból kicsúszni, és sok-sok kapcsolatot tettem tönkre.
Mindig a magam feje után mentem, soha nem volt szempont, hogy jól jövök-e ki belőle, ugyanúgy működöm gyakorlatilag most is, mint a seregben.
Fejjel a falnak.
Mindig a kalandot kerestem, és nagyon sokszor meg is kapom, még hétköznapi helyzetekben is, emiatt sokszor nagyon szórakoztató életet éltem és élek ma is.
Ami változott, hogy sok barátom van, szeretem őket és talán ők is szeretnek.
De mindez egy másik történet.
Egy másik blog-é.

:))

 

És mivel sokan kértetek képet, berakok akkorról.

 

 

énközépiskola1.jpg

 1985-ben, a szakközépiskola utolsó évében.

 

 

Fényképrólam202.jpgA bevonulásom előtt nem sokkal, valamikor 1986. augusztusában.

 

 

 

Fényképrólam26.jpg

A bevonulás után talán egy héttel Sopronban, egy hosszú kiképzési nap után (fotó a katonakönyvben).

 

 

Énkatona1988_2.jpg

A leszerelés előtti héten, benn a laktanyában a katonai melegítőre húzott kimenő nyakkendőben készített kép, készülve az útlevélkérelemhez.
(Aztán végül a '86-os kép került bele.)

 

 

 

Igyekszem csütörtökre is összerántani valamit.

 

 

 

 

 

 

Centi_30.jpg400

 

 

 
 

Április 15. Szerda

 

400 nap!!! Holnaptól hármassal kezdődik! Soha többet nem lesz négyes az elején! Illetve, ha igen, akkor már csak negyven-valamennyi lesz hátra! 140 nap, 20 hét eltelt!

Nitró az ügyeletes ma. Hétkor ébresztett, kajánul vigyorogva, hogy most már mehetek haza, nyolctól van könyvem. A másik oldalamra fordultam, kidörmögtem neki, hogy hagyjon. Nem értette, vállat vont és kiment. Visszajött nyolckor.

– Dvorszky, mostantól van könyved, kimehetsz, öltözz!

– Húzz a kurva anyádba innen, nem megyek sehova!

Általános megdöbbenést okozok, nem értik, jönnek be többen a lelkemre beszélni. Könyvem van, kimehetnék, semmi nem akadályoz, mit csinálok benn? Miért nem megyek?

Pedig nem nehéz kitalálni. Nekem ne gyakoroljon kegyet senki. Nem kell az odavetett konc. Különösen akkor nem, ha ezt nevelési céllal, engem betörni szándékozó senkiházi gyakorolja. Még hogy ő akar engem megszívatni? Látnia kell, hogy nem tör le annyira, hogy nem jutok ki, mint szerette volna, gondolom előre készült beszéddel, hogy miként fog reggel atyáskodó mosollyal, leereszkedő hangon irgalmat mutatni. Na, erre nem voltam kíváncsi. Viszont maximális elégtétel volt, hogy nehezen engedte el, hogy nem tud a szemembe röhögni, idegesen rángatott be többeket a körletbe, vegyenek rá, hogy kimenjek.

szabadságposztba.jpg

– Nitró, nem érted, hogy nem megyek ki? Kend a hajadra a könyvem, leszophatsz, én döntöm el, mit csinálok a szabadnapomon! Akkor megyek ki, amikor én akarok, nem akkor, amikor Te megengeded. Nincs hatalmad felettem, senki vagy. Kevés ahhoz, hogy igazán megszopass. Kicsinyeskedhetsz, hajolgathatsz, hogy tiszta-e a surranóm, lerendelhetsz konyhamunkára, csinálhatsz bármit, kevés és erőtlen, egy igazi senki vagy.

Kussolt az egész szoba, a körlettársaim szintúgy, mint a meghívott vendégek, a dráma megvolt, szép színdarab, az egyik szereplő tehetetlenül állt az ajtóban, majd kiosont és elhúzta a csíkot.

De aztán erőre kapott, néhány óra múlva betolta a képét, hogy remek irányított szabadidős tevékenységet talált, fel kéne mosni a folyosót.

– Szabadnapon vagyok faszfej. Hagyj békén!

– De ha benn maradtál, akkor köteles vagy takarítani!

– Könyvem van, nem vagyok a laktanyában.

Nem sokára Cupival tért vissza, de tisztáztam, hogy rosszul vagyok, pihenni szeretnék, nincs most erőm kimenni, ha nem javulok el kell menjek majd gyengélkedőre, amúgy meg csak úgy vagyok köteles a szolgálati szabályzat szerint, irányított szabadidős programokban részt venni, ha bent töltendő szabadnapon vagyok, megírt könyvvel úgy kell tekinteni, mintha itt se lennék. Szerencsére a szolgálati szabályzatot kompetens és tapasztalt tisztek írták. Ugye.

Cupi bepróbálkozik azzal, hogy köteles vagyok elhagyni a laktanyát, de megint csak utalok a szolgálati szabályzatra hivatkozva, amit én magam sose olvastam. Olyan lehet, mint a szent Grál, mindenki arra hivatkozik, de senki nem látta. Cupi szerintem sose találkozott vele, szájhagyomány útján kerülhetett hozzá. Tisztázom, a szabadnap adható, és mint ilyen, nem kötelez, hanem csak lehetőséget biztosít a körletelhagyásra.
Cupi bizonytalan, látszik, hogy ez neki is teljesen új infó, de olyan határozottan állítom, ő meg nem mutathatja, hogy fingja nincs, így végül elfogadja. Nitró ingatja a fejét, ha létezik a szabályzat, ő biztos átfutotta, de erre a részre nem emlékszik, azt jól láttam rajta. Persze nem jutott eszükbe, hogy honnan szedtem mindezt, mert sehonnan, nyilván megint hazudok, de beválik. Cupi megtiltja, hogy foglalkoztassanak, viszont ő se érti az egészet, nem találkozott a praxisában olyannal, akinek könyve volt, de mégsem hagyta el a laktanyát.

De persze beszoptam, mert ötkor lejárt a könyvem, abban a pillanatban megjelent Nitró és már vitt is zuhanyzót sikáltatni velem. Ehhez egy kurva szavam nem volt. Nem tudott lenni. Most joga volt.

Amúgy nem tudom, hogy honnan jön mindaz, amit délelőtt az Öregnek mondtam. Szinte transzban vagyok ilyenkor és úgy hazudok, mint az, aki súlyos baleset után nem beszéli az anyanyelvét, hanem valami addig általa sosem ismert, idegen nyelven szólal meg. Az igazmondás nyelvezete lassan elvész, hamis állítások nyelvét beszélem, majdnem perfekt. Azért csak majdnem mert, néha becsúszik olyan, mint ami a napokban is. De basszus, hogy van ez, hogy az még le se zárult, már nyomom az újabbakat? Régen ez elképzelhetetlen lett volna, mindig a becsületességre neveltek, annyit egybefüggően sose beszéltem még, mint amennyit most egy rövid diskurzusban összehazudozom.

Fasz vagy Dvorszky.