Centi_30.jpg235

 

 

 

 

Szeptember 25 Péntek

Meg vagyok lepve, mert ma a tegnapi vita ellenére is kiengednek szabadnapra. Persze felmerült bennem, hogy nem megyek sehova, mert Knízner hadnagy osztotta ki a katonakönyveket, és nekem úgy adta a kezembe, hogy előtte még elmondta, milyen fegyelmezettnek kell lennie egy katonának, mik a kötelességei és elsősorban, hogy ő mit vár el és mit követel meg.

katonakönyv2.jpg

A beszéd elején felém nyújtotta a könyvem, és amikor nyúltam érte, húzta volna vissza, de sikerült elkapnom és míg beszélt mindketten fogtuk, én igyekeztem finoman húzni, ő meg keményen megtartotta, és beszélt és beszélt. Volt egy pont amikor azt éreztem, elengedem a könyvet hátat fordítok és visszamegyek a körletbe, öreg vagyok én már ezekhez a színjátékokhoz.

De végül maradtam, végigvártam, úgy látszik, mégse vagyok olyan öreg.

könyvem.png

Centi_30.jpg244

 

 

 

 

Már csak 8 hónap van hátra!!!

 

Szeptember 18 Péntek


Reggel késett a váltás. Már mindenkit leváltottak csak én álltam kinn még a kutyával a füves területen. Álltam, vártam, de csak nem jött. Aztán negyedóra múlva megjelent Misike. Lassan, ráérősen baktatott, meg-megállva, eget kémlelve közben. Nem olyan romantikus alkat, hogy ihletet merítsen a reggeli napfény és a bárányfelhők látványából, sosem vettem észre, hogy érdekelné a százhatvan centije feletti univerzum, tehát csak engem bosszant. Elé siettem és köszönés nélkül vontam felelősségre. Jobban mondva nekiugrottam, hogy mi az isten tartott ennyi ideig, de a „forró volt a kávé, fújtam”, válaszától nem lettem kevésbé zaklatott. Nyilván szívatni akart, érzékeltetni, hogy bármit megtehetnek velem.

De nem.
Bármit nem.
És az akármiből is egyre kevesebbet.
Ha Misike azt hitte, hogy ez simán megy, hát tévedett. Később jött ki, erre nem volt ráhatásom, de abban igen, hogy meddig játszom vele a színjátékot. Én adtam magunknak még negyedórát. Nálam van a rádió, váltásnál át kell adnom. Hát most csak akkor adtam oda, amikor alaposan kiveszekedtük magunkat. Elhangzott minden, aminek ilyenkor kell, ő azt mondta, hogy észrevehetném már, hogy a világ nem körülöttem forog, nem tehetem meg, amit akarok, mindennek meg van a rendje, a rend itt meg az, hogy engedelmeskedni kell az öreg katonának, és mivel ő az öregebb, neki engedelmességgel tartozom, jó volna, ha megtanulnám, mert addig így járok, mint most.
Én meg azzal érveltem, hogy szar alakoknak nem tartozom engedelmességgel, meg ő is kutyás, úgy szívasson, ha csak engem szívat, de a kutyára, amelyik velem van, arra legyen tekintettel, mert különben elkezdem az ő kutyáját rendszeresen kihordani majd szolgálatba.
Amiatt, hogy bosszantsam, elindultam befelé a kutügyre, Misike kiabált, hogy "rádió", én meg mondtam, hogy jöjjön érte, vagy szóljon be rádión, hogy engedetlen vagyok egy öreggel szemben. De aztán csak odaadtam neki.

Mikor beléptem a kutatóügyeletre, mindent megértettem. Ugyanis Bakonyi volt a kutügy helyettes, ő állította össze a váltást, korosztálya Misikének, nyilván együtt találták ki, hogy most megszívatnak. Nekem esett, hogy mi tartott ennyi ideig, de nyugodt hangon közöltem, hogy ugyanaz, ami az én váltásom késésében közrejátszott. Az lassan jött ki, én lassan jöttem be. Ő is elsütötte, hogy vegyem már észre, hogy nem minden körülöttem forog, de azután elkussolt, hogy azt válaszoltam, hogy nekem pedig úgy tűnik, körülöttem forog, mert miattam az egész váltást képesek voltak szívatni. Erre többiek is ráhorkantak, Bakonyi visszavonulót fújt, és végre 40 perccel a váltás meghatározott időpontja után elindultunk be a laktanyába.

Este a Balga Gyuri is lebaszott, hogy mit képzelek.
Nem értem.
Nem képzelődöm szerintem.
Őt kedvelem legjobban a kutyások közül, csodálkozom, hogy még őt is meg tudták fertőzni a többiek. Nem érdekelték a korosztályos marhaságok, Sas, három hónappal előttem vonult, sosem emelte még fel a a hangját. Vele tudtam igazán jót beszélgetni, voltak közös könyvélményeink. Igazi művészlélek, az iparművészetire jelentkezett, de nem vették fel, a katonaság után újrapróbálkozik. De most azzal állított elém, hogy milyen jogon kérdőjelezem meg, milyen feladatot adhatnak az idősebb katonák?
Mintha nem tudná, hogy Misikével való összetűzéseim oka Misike személye, nem a korosztálya. Szerencsére Gyuri hamar kiesett a szerepéből és igazából rátért arra, ami miatt dühös volt rám, vagyis hogy kockáztatom a helyem itt köztük, ha így viselkedem. Mert hogyha így folytatom, ki fognak tenni innen. És végül azt is kibökte, hogy alapvetően néha tetszik neki a nemtörődömségem, néha ő is legszívesebben ellenállna, de ő alapvetően konfliktuskerülő. Igen, így is lehet mondani. De az is igaz, mondja, hogy őt már lassan nem piszkálja senki, kezdi érezni az igazi öregség szelét.

Én nem tudom milyen szelet érzek, de ha érzek bármit is az Dollár Tibié, mert, Misikét követve, már ő is sportot csinál abból, hogy a fekvő emberekhez lehető legközelebb tolva a seggét fingja tele a körletet. Amit érzek még, az szintén nem szél, hanem fenyegető morajlás a földkéreg alatt, félek, hogy egyszer a kitörés brutálisan erős lesz. Mondtam is Gyurinak, hogy én azt hiszem nem vagyok konfliktuskerülő.

Éjszaka Ferihegy 1-re mentem. Mike nagyon jó fej volt megint, kicsit úgy érzem, hogy nála azzal is ki lehet a bizalmat vagy inkább megbecsülést érdemelni, hogyha kopasz létemre meg merem szegni a szabályzatot. Olyan érzésem, van, hogy amióta egyszer lebaszott, azóta kifejezetten kivételezik velem.
Ma is csak hajnal 2-kor tett ki először, addig benn aludtam. De pont a legmélyebb alvásból ébredtem, olyan nyúzottnak éreztem magam, hogy álmosan hunyorogva csoszogtam ki a beton felé. A 25-ösre tett ki, a legtávolabbi területre, egy kisgép mellé.
Egyetlen egész pici magángép állt kinn, körbejártam és megakadt a szemem a szárnyán. Majdnem sík felület, alig lejt a szélei felé. Leültem a szélére, ránehezedtem többször, hogy megnézzem, elbír-e.
És el.
Tehát ágy.
Felmásztam rá, csúszott a makulátlan fehér fényezés, fel is ötlött egy pillanatra, hogyan tagadom le a felismerhetően katonai bakancstalp nyomot, de fáradt voltam, momentán szartam rá.
Fejem alá tettem a tártáskát. Egészen a szárny közepére kellett helyezkednem, mert a zsávoly nagyon csúszott, egy rossz mozdulatnál azonnal csorogni kezdtem a szélek felé, de miután kitapasztaltam hol a legjobb, édes álomba szenderültem. Igazán jóízűt aludtam, semmit nem vettem észre a körülmények változásából. Míg szenderegtem befelhősödött és hirtelen hatalmas vihar csapott le a reptérre.
Olyan erejű szél támadt rám, hogy csak a zuhanásra ébredtem, mert egyszerűen lefújt a kisgép szárnyáról. Az oldalamra estem, a csípőcsontom alaposan bevertem. Hosszú percekig ültem a földön, és erősen hiperventilláltam. Borzalmasan megijedtem.

Gyerekkorom óta a legrémesebb álmom, amikor zuhanok. Sokszor előfordult, egyszerűen eltűnik a lábam alól a talaj, a nyomrom a tüdőmnek feszül, a nyelvem a szájpadlásomra tapad, nem jut le levegő a légcsövemen, sokkot kapok, hirtelen bénult leszek.
Borzalmas, rettegek tőle.
És most erre ébredtem.

Először éreztem ezt így, ebben a pillanatban értettem meg, mit jelent szörnyet halni. Közel álltam hozzá, csak amiatt nem történt meg, mert hamar leértem a talajra, de ha egy kicsivel több ideje van az agyamnak értékelni, ha tudatosodni tud az, hogy most élesben megy minden, most nem álmodok, most valóban zuhanok, azt hiszem kiégett volna, zárlatos lett volna.
Míg a szívverésem lassanként az életben maradáshoz szükséges határérték alá húzódott, irgalmatlan porvihar kerekedett. Hogy honnan hozta ezt a finom szemcsés homokot nem tudom, de a behatolt minden résbe, repedésbe, a számba a fülembe. mindenhova. A látótávolság minimálisra csökkent, de muszáj volt keresnem valami fedezéket. A szél úgy rázta a kisgépet, mintha légörvénybe került volna, azt hittem mindjárt magasba emelkedik. Hallani lehetett, hogy a homok karistolja a dukkózást. Ez nem fog tudni menedéket adni.

Viszont a beton szélén, mindentől távol parkoltak a hókotró ZIL-ek. Ezeket csak télen használják hókotrásra, de tűzbiztonsági előírás, hogy nyitva legyen. Mint a Delta elején, heroikusan küzdve az elemekkel jutottam el az elsőhöz, feltéptem az ajtaját és a dohos, olajszagú fülkébe pattantam. Még ezt a monstrumot is meg-megrázta egy-egy erősebb széllökés. De amúgy kizárta az ítéletidőt, mintha moziban lettem volna, figyeltem a külvilágot. Aztán megláttam a slusszkulcsot.
Igen, ezeknek is benne kell lennie minden járműben.

hókotró.jpg
Nem sokat teketóriáztam, megfogtam és elfordítottam. Lassan pörgött fel az önindító, rázni kezdte a kasznit, aztán lassan a beindulni készülő hatalmas motor puffogása felgyorsult és egy gázadásra felbőgött. Micsoda erő! Nyomogattam a gázt, tetszett ahogy hatalmas hörgéssé gerjed egy-egy gázadás. Kipróbáltam, hogy milyen hangja van, ha tövig nyomom. Először dadog egy kicsit, majd egyenetlenül megrázza a kasznit, aztán egyenletes darálássá alakul, végül kisimul, csak egy erőteljes mély ordítás kíséri.
Hamar befűtötte a kabint, számba vettem a kezelőszerveket. Három karral lehetett a kotrólapátot mozgatni, emelni fel-le. Megemeltem, majd megnéztem a többi kart, pedált is. Mindent ismertem, csak méretben van különbség, személyautóban mindez megvan, csak kisebb.

A kutügyről nem látnak ide.
A beton többi részéről sem.
Betettem a sebességváltót egyesbe kiengedtem a kéziféket, majd lassan felengedtem a kuplungot. Hirtelen rándulással lódult meg ez a hatalmas test, megkerültem a kisgépet és berobogtam a beton közepére. Kapcsolgattam a sebességfokozatokat, próbálgattam, hogy gyorsul. A hatalmas kormány okozott nehézséget, sokkal kisebbhez vagyok szokva, de élveztem. Köröket tettem, kanyarogtam, majd álló helyzetből próbáltam ki a maximális gyorsulását. Elégedetten állapítottam meg, hogy még akár a Zsigámmal is felvenné a versenyt.

Aztán lassan elmúlt a porvihar, jött az eső, kitisztult a reptér, féltem, hogy meglátnak, ezért visszaálltam. A váltásig ültem benne, teljesen a sajátoménak éreztem, nehezemre esett otthagyni.

Centi_30.jpg410

 

 

 

Április 5. Vasárnap

 

Ma sem tettek szolgálatba. Az a rossz, hogy mindig délután háromkor a köteléken tudom meg, hogy másnap mi lesz velem. A kötelék az eligazítást jelenti, sorba állunk a folyosón és mindenkinek felolvassák a másnapi szolgálati helyét, idejét. Itt tudjuk meg, kimegyünk-e aznap és én minden nap itt tudom meg, betegállományban vagyok-e még vagy sem.
A doki tegnap nekem semmit nem mondott, kaptam azt a papírt, amit megnéztem, míg a csütihez értem, de nem sok minden derült ki belőle. Lehet, hogy telefonon közölte az ügyeletesekkel, hogy meddig leszek szolgálatképtelen, de akkor minek ez a színjáték a papírral? Néhány kód van rajta. A csütiről nem feltételezem, hogy érti és én sem vagyok olyan titkos katonai objektum, hogy rejtjelezve kellene a rám vonatkozó infókat közölni.

Úgy döntöttem, hogy mégsem megyek ma kötelékre, majd este megkérdem, hogy kell-e holnap szolgálatba mennem vagy sem. Az alegység ügyeletes tudni fogja.

15426296-weightlifting-a-people-sitting-on-the-weightlifting.jpg

Így reggeltől estig a konditeremben edzettem. Mióta Basával kakaskodni kezdtünk, ha tehetem lejövök gyúrni. Egész jól fejlődöm, régen ugyan sportoltam, de azt néhány éve abbahagytam, elpunnyadtam, és ott is a legkisebb súlycsoportban versenyeztem.
Mindig keszeg, vékony kölök voltam. Az alakomon olyan nagyon most sem látszik, de érzem, hogy egyre nagyobb súlyokat mozgatok meg. Az idősebbek, és főleg a testesebb srácok, akikkel összefutok esténként itt lenn, sokkal több súlyt használnak, mint én. Megint az van, hogy kis mitugrásznak tűnök mellettük.
Ma délelőtt senki nem volt, egyedül csináltam a gyakorlatokat és elkezdtem kísérletezni az erősebbek súlyaival.

Hát nehezek.

De megemelgetni egyszer-kétszer már meg tudom őket. Az lesz a cél, hogy kinyomjam fekve azt a súlyt, amit a legerősebb srácok. Az ő állításuk szerint, ha felteszem a rúdra az összes súlyt, akkor az összesen 147 kilogramm.
Én 57 kilóval vonultam. Az elég messze lesz.

De, mondjuk időm az van.