215

Október 17. Szombat

Délután Ferihegy 1-re mentem szolgálatba.

Nagy szerencsém volt, tegnap az újabb szökésem után csak takarítani vittek a reptérre, aztán ma délutánig nem kellett csinálnom semmit, majdnem másfél napig nem volt dolgom.

És amiatt is szerencsém volt, mert megint Tranzit-őrségbe vittek.

Nem gondoltam volna, de a szerencsétlen szíriai arabok még mindig itt vannak, a mai SirianAir járatra sem tették fel őket, nem vitte el őket a gép valami miatt. Már eléggé büdösek, nem sokat tudnak mosdani. Mikor beléptem hozzájuk, hosszan ölelgettek, hogy de régen láttak, rögtön beszélni kezdték, hogy milyen szép volt az a nő, akivel múltkor itt beszélgettünk.
Néha egy-egy mozdulatuknál töményen csapott meg a szaguk, ami valamiért másabb, mint a mi testszagunk. Ugyanolyan büdös, de más típusú. Nem is nagyon bírom, igyekszem feltűnés nélkül messzebb vonulni. Megkérdem, hogy kapnak-e kaját rendesen, bólogatnak, hogy igen, azzal nincs gond. Azt is igyekeztem megtudni, hogy vajon miért nem viszik őket haza, de nem kaptam választ.
Talán ők se tudják, vagy nem akarják mondani.

Ma vadonás új gumibotokat kaptunk, az eddig használt gumival burkolt nehéz ólomrúd helyett ultrakönnyű gumibotot osztottak ki, azt mondják manapság már nem a nyers brutalitás a divat a tömegoszlatásban, hanem a könnyen elérhető, de magas fokú fájdalomokozás. Mert a régi gumibot neve átverés, az egy ólomrúd, nehéz, vaskos, és megfelelő erővel csontot lehet törni vele. Ez az új típusú gumibot tiszta gumi, könnyű, vékony és hajlékony.
És ez ebben a lényeg, mert a vége erősen csapódik. Nem tör csontot, hanem borzalmasan fáj az ütés helye. A markolatában könnygázpatront helyeztek el, vékony műanyag cső fut keresztül a boton és a végén spriccel ki, ha a nyélen található kis gombbal működésbe hozza az ember.
És én vagyok az az ember aki ezt működésbe hozza. Egyrészt magamon tesztelgettem, hogy mekkora ütés fáj már, és meglepően kis erővel is nagy fájdalmat okoz.
Másrészt nagyon piszkálta a csőröm a könnygázspray.

Estefelé nem bírtam ki, ahogy a szírek elcsendesedtek, rájuk zártam a tranzit ajtót, és kisettenkedtem a vécébe. Kicsit ügyetlenkedtem, nem tudom én mennyi könnygázt lehet elsőre kiengedni, ezért aprókat sziszegtettem, de nem éreztem semmit, aztán muszáj volt rendesebben megnyomnom a gombot.
Na, most már jól látszott a kitóduló permet és másodpercek múlva marta a torkom, csípte a szemem, menekülnöm kellett.
Jó tíz percig szipogtam a tranzit előtt, bemenni nem akartam zokogva, de annak se örültem volna, ha bárki más lát így, ezért az ajtó előtt álltam háttal a külvilágnak, mintha csak gondolkodnék valami kurva szomorún.

Végül összeszedtem magam, a vécépapír is elfogyott, amit kihoztam magammal, így bementem a tranzitba. A két szír illedelmesen várt benn. Azonnal észrevették, hogy valami nem stimmel, kérdezték mutogatással, hogy mi történt, mondom família problem, égre emelik a szemüket, ja igen a família, kicsit elérzékenyülnek ők is, de nem piszkálnak, tapintatosan háttérbe húzódnak.

Mígnem az egyiknek szarni kell, jelzi, hogy gyorsan ám, felpattanunk és szaladunk mindannyian a slozira. Én egyikükkel kinn várok, de már akkor megéreztem a szelét a gáznak, mikor befelé menet kinyitottuk az ajtót.
Kifelé Abu kisírt szemmel jött, tapogatózva, szemét vécépapírral törölgetve. Mutatta, hogy menjek elől, mentem is, és amikor épp a tranzit ajtót nyitottam, az emberünk egyszerűen picsán rúgott.
Kérdőn néztem hátra én is meg a másik szír is, de ő már vigyorgott a könny- és takonyfüggönyön át, hogy fucking kid. Família, yes?