113

1988. január 27. szerda

Tegnap ugyan a doki a Honvéd Kórházban nagyon kíméletes volt, de azért mégis megmozgatta a gyógyulófélben lévő részeket, ezért egész éjjel sajgott az arcom és az orrom. Nem örültem ennek, mert rohadt egy napot vetített előre.

Ma ugyanis lövészetre megyünk.
És igazam volt amikor ettől féltem, mert az IFA-n rázkódás és a fegyver rúgása is mind az arcom közepére összpontosult. Pedig már jó pár napja történt, hogy a fickó orrba vágott, elmúlhatna a fájdalom.

Mint utóbb kiderült, a piliscsabai lőtérre mentünk, hosszú az út, a platón is kegyetlen hideg van, és úgy összességében ez az IFA-s utazás az egyik legrosszabb, ami a katonaságnál az emberrel történhet.
Ilyenkor mindig visszajön a kopaszkor.

Igaz, hogy szolgálatba is így megyünk, de az csak fél óra, kibírható. Most viszont megint dől be a kipufogógáz, rázkódunk benn leprásként lefüggönyözve, az IFA-t körbeölelő civil világban.
Megint a feláldozhatóság, a lényegtelenség ismeretében, személyiségünket vesztve ülünk, és visznek valahova minket úgy, hogy bennünket az úti célról nem tájékoztatnak, semmibe vesznek. Ezt az érzést utálom, a gyűlöletes kopaszság jut eszembe róla és az a valóságos, de bennem jó mélyre eltemetett tudat, hogy azért vagyok katona, hogy személyiség nélkül, eszköznek használjanak, darabáruként dobáljanak, ahová és amikor csak akarnak.
Nem szeretem én ezt.

Viszont lőni szeretek. Vacak egy lötyögős szar ez az AMD, az igazi AK-val összehasonlítva meg még inkább, de azért mégis jó ezt a pusztító erőt felszabadítani.

Hideg volt kinn a lőtéren, órákat toporogtunk, mire sorra került mindenki. A tisztek, tisztesek is fáztak, ezért sokat nem tököltek, mihelyst kiosztották a 12 darab lőszert, betáraztunk, fektettek is hasra, aztán hadd menjen.

A program a szokásos.
Nappali lövészet, hat töltény egyes, célzott lövés, hat töltény rövid sorozat. Ennyi lőszert a fegyver pillanatok alatt kidobál, hamar készen voltunk, de végül mire mindenki elvégezte a feladatot, szinte fájt a lábunk, annyira elfagyott.

Én úgy éreztem, hogy megint alkalmas a helyzet, hogy változtassak a szabályokon. Azt csináltam, hogy most igyekeztem pontosan célozni, és párosával lőni ki a lőszert. Valahogy azt éreztem, hogy ez lenne a hatékony, tádám, tádám, tádám.
Célzok, kettőt ellövök, újra célzok.
És jól tettem ezt, mert szartak most rám, hideg van, senkit nem érdekelt, hogy hogyan puffogtatok, és még élveztem is. Igaz, hogy minden rándulásnál megrázta a fejem, és olyan érzésem volt, mintha újból orrba vágtak volna, meg könnybe is lábadt a szemem, de tetszett mégis.

Jó érzés ekkora erőt uralni.
Nagyot üt a fegyver hátra, felszabadul némi füst, jellegzetes szagot borítva ránk, és mindenekelőtt fülsüketítő hanggal kelepel.

Hogy fülsüketítő, azt Sípos hiába mondta a gyakorlat után bárkinek, mindenki csak legyintett.
Cseng a füle?
Mindenkinek cseng! Ilyen a lövészet.

De Síposnak este is cseng a füle.
Amikor már senki másnak nem.

394

Április 21. Kedd

Na az égiek meghallgatták a fohászaimat, hogy katonásdit akarok, ma éjszakai lövészetre mentünk. Megint volt egy kis kavarás a géppisztolyom körül, nem találtuk, de aztán valahogy csak előkotorta a raktáros. Délután kettőkor mentünk ki Piliscsabára, és miután besötétedett, este kilenckor lőttünk. Kaptunk nyomjelző lövedéket, az olyasmi, mint a rendes töltény, csak nem acélmagja van, hanem valami sokáig, hosszan világító anyag van benne, vagy rajta, ami a légellenállásban ég el erős fénnyel, vagy nem tudom, de klasszul világít. Arra szolgál, hogy sötétben a nyomjelző lövedék fényében jobban látszódjék a határsértő, aki épp a tiltott külföldre szökés bűntettét valósítja meg.
De igazából fasza ívet húz, azért jó.

Minden harmadik töltény nyomjelzős, így igazi tűzijátékot csináltunk.
Felavattam az AMD-met.


A kiképzésen AK-t használtunk és azt hiszem a többi parancsnokságon továbbra is az van hadrendbe állítva, de itt Ferihegyen az őröknek néha fel kell menni a gépek fedélzetére, zavaró lenne a hosszú puskaszerű fegyver, így mi egy magyar fejlesztésű gépkarabélyt használunk, az AMD-t, aminek a tus része csak egy behajtható fém konzol és a csöve is rövidebb. Ezt használják a rendőrök, meg tán a honvédek is.
Azt mondják, szar az egész, a súlya fele az AK-énak, folyamatos használat közben elolvad a csöve, meg az egész nyeklik-nyaklik, amolyan fegyvernek látszó tárgy.
Az igazi magyar narancs.
Ebben köszön vissza a Don-kanyar.

Próbából a bal vállamról lőttem, bal szemmel céloztam, vagyis számomra teljesen lehetetlen helyzetben, de így is kiválóra sikerült. Lehet, hogy mégse olyan szar fegyver, mert kicsit olyan volt, mintha önállóan tartana célra. Vagy rohadt pontos, vagy én vagyok mesterlövész. Pisztollyal is szerettem volna lőni, de nem sikerült, senki nem adta oda a nevére írt fegyvert, meg röhögtek is, hogy minek akar egy szakács pisztolyt használni.
Hát hogy tudjam, bármikor jól jöhet.

Azt nem mondhattam, hogy mert nem akarok meghalni. Az meg nem érv, hogy egyszerűen tetszenek a pisztolyok.

Még a lövészet tényleges megkezdése előtt nekem kellett osztani a vacsorát. Nagy kondérból nyomtam nekik a sóletet. Jó hideg volt, összeállt, mint a kő, alig lehetett beledöfni a spicckanalat. Vízhólyag lett a tenyeremen tőle, ezek meg még zúgolódnak is.

Hideg.

Ehetetlen.

Tényleg hideg, de nem tudom, mit hisztiznek, kipróbáltam, kanálgéppel fel lehetett darabolni kis kockákra, hogy beférjen a szájukba.