Centi_30.jpg31

 

 

 

Kereken egy hónapom van már csak hátra!!
Letöltöttem 17-et.
Kevesebb, mint a tíz százalékot kell még kibírnom és VÉGE!!!

 

1988. április 18.hétfő

1. nap laktanyafogság

Igen, laktanyafogság.
Azt kaptam végül.
Délután hirdette ki a köteléken Szadó őrnagy. Knízner kínlódva feszengett, láttam, hogy ő akarna lecseszni, ő akarná kihirdetni a büntetésem, de Szadó nem akart nagyobb jelenetet a kelleténél, maga intézte, nem hagyta Kníznert érvényesülni. Igazi öröm volt a kopasz hadnagyot szenvedni látni, biztosra vettem, hogy az, hogy most nem parádézhat, nagyobb büntetés neki, mint amit nekem adtak.
Miután a napi teendőket elintézte a köteléken, Szadó enerváltan kijelentette, hogy tiltva van, én mégis kéregettem enni-innivalót a gépekről, ezért 14 nap laktanyafogságra ítél, amit ezektől a percektől meg is kezdek. Tudomásul veszem-e?

– Jelentem igen! – válaszoltam, és Szadó már mondta is, hogy oszolj, ezzel be is fejezve az eligazítást.
Knízner egy darabig tanácstalankodott, majd idegesen követte Szadót az irodába.
Tudtam, Szadó miért így intézte az eligazítást.
Teljesen felesleges volt ez a büntetés.
Tudta ő is.
Gondolom Szilasi erőltette, és biztos mellé álltak a kopasz hadnagyok is, ő meg nem ellenkezett, de tudta, hogy semmi értelme, talán ártalmas is.
Engem ezzel nem lehet már fegyelmezni.
Ezzel Szadó is tisztában van.
Felesleges.
És azért lehet még akár ártalmas is, mert ez a procedúra ronthatja az ő tekintélyüket is, ugyanis sima protokolleljárásnak hat. Vagyis a kopaszok azt látják, hogy nincs itt komoly büntetés. Ha a kopaszok is feleslegesnek tartják, az ártalmas az itteni rendre. Szadó tapasztalt róka, ő tudja, csak az ilyen Szilasi meg Knízner félék, a túlbuzgó marhák nem tudják.
Ha a tisztek rendet akarnak, és azt akarják, hogy a büntetés az büntetés legyen, olyat kell büntetni, akin látszik, hogy büntetve van, aki nehezen viseli, akinek a 14 nap laktanyafogság igazán komoly retorzió
Aki hetente haza kell menjen a barátnőjéhez.
Annak két hét itt benn, maga a pokol. Az össze lesz omolva, lehet, hogy jelenetet csinál.
Csak így szabad büntetni, mert különben a büntetés intézménye válik nevetségessé.
Mint ma.
31 napom van hátra, vajon mit tesz ebből 14 nap laktanyafogság?
Összeszedem magam vajon a maradék két hétre?
Érzem vajon ennek a büntetésnek a súlyát?
Lófaszt.

Ha Knízner kiabál, akkor se. Tán még feleselni is elkezdek.
De Szadóval van valami véd- és dacszövetség köztünk. Mielőtt elmentem kivetetni a mandulámat, volt egy jelenet, amiben gyakorlatilag szövetségesek lettünk. Őt nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, ő nem akar baszogatni, fegyelmezni.

És igazából nincs már baj velem. Egyre ritkábban borotválkozom, egyre többet ciházom, de ezt majdnem mindenki csinálja, nyílt titok, de példát csak akkor lehet statuálni, ha a büntetés elegendő mértékű a bűntett és a büntetendő személy viszonylatában. Harmincegy napom van, akár el is lehetne efelett a bűntény felett siklani.
Vagy ami tán működne is, hogy behívnak az irodába, és elmondják, hogy nem jó példa ez a fiatalabb katonák előtt, ha lehet, ne csináljam. Azt meg tudtam volna ígérni, hogy meglátom mit tehetek és lehet, hogy visszafogottabb lennék valóban. Szerintem, ha Szadó nem hajlik meg a többségi akarat előtt, akkor így csinálta volna. És gondolom, azért hirdette ő ki, és nem hagyta Kníznerre, aki viszont remegett a vágytól, mert így lehet a legkisebb presztízsveszteséggel megoldani.

Manapság tényleg mintha bölcs öregként működnék.

Már nem küzdök, nem akarom elfogadtatni, hogy öreg vagyok, nem hadakozom a fiatalabbakkal, kimegyek, amikor mondják, bejövők amikor mondják, annyi civil kép van a fejemben, bármelyiket előveszem és eltöltöm benne a szolgálatom. Tudom a trükköket, a megállapodás szerint rendelkezésre állok.
Komoly kompromisszum, olyan, mint a punkoké. Megteszem amit kell, de ezen túl mindenki hagyjon békén.
Azt hiszem, világéletemben ez a punk maradok.

Ezért hagyom, hogy kimérjék rám a büntetést, és ezért nem érdekel, hogy mi is az pontosan, hány nap, és mettől meddig tart.
Néha azt érzem, hogy kicsit túllihegem a témát, de olyan lassan telik az idő, hogy mindenen éveket tudok gondolkodni, noha percek telnek el.

 

Esténként mostanában egész jó körletbeszélgetések alakulnak ki, az alpári viccelődéstől a világmegváltó magvas gondolatokig. Nem csak körlettagok, hanem bárki jöhet akit bírunk, és aki bír minket. A fő attrakció általában Alex humora. Utolérhetetlen szarkazmussal, kijózanító őszinteséggel és éleslátással oltott poénba helyzeteket, személyeket.

A napokban csatlakozott hozzánk egy februárban érkezett kisMágus tisztes. Magas szőke srác, mivel kopasz, nem sokat foglalkoztam vele, és mivel tisztes, így csak emiatt a tulajdonsága miatt ellenszenves is lett. Eleve tisztesképzőbe került kiképzésen, így felettébb gyanúsnak gondoltam a dolgot. Még ugyan beteszik kampózni is, de már komolyabb feladatokra is beosztják, alegység ügyeletes, kutató ügyeletes helyettes.

tanít.jpgA napokban is AEGÜ volt épp, amikor valami feladatra keresve embert toppant be egy öblös röhögés közepébe, ami miatta még csak meg sem bicsaklott, hanem hosszan tartott, egészen, míg mindenkiben el nem csitult.
De addigra a kisMágus AEGÜ, Földi Gyula, már becsukta maga mögött az ajtót, és Alex újabb röhögést előkészítő történetét hallgatta. Aztán röhögött ő is, majd mondott valamit, amin mi röhögtünk. Ezután esténként elég sokszor bejött hozzánk.
Mi, öreg Mágusok, manapság már elég sokat nosztalgiázunk, ezért is volt sokkoló, hogy milyen régen vagyunk része a reptérnek. Erre Gyula egyik története hívta fel a figyelmet. Ahogy mesélte egészen megsajnáltam a kopaszokat, akik most kezdik azt, ami mögöttem van. Rettentő sok idő, és igaza van Koritának, aki Gyula történetének szereplője.
Az ember itt a betonon minden apró repedést, minden festett csíkot megismer ezalatt az idő alatt. Gyula a napokban Korita tanulója volt, szokás ugyanis, hogy az újonc katonát egy idősebb mellé osztják be tanulószolgálatba.
Mellém egyszer osztottak, aztán valamiért soha többet.
Pedig a lelkemet kitettem.
Mindenesetre a tanulószolgálat célja, hogy az öreg megmutassa a fiatalabbaknak  a kampózás csínját-bínját.
Nem sok van neki, állni kell hóban, fagyban.
Ezért is adott Korita egy egész súlyos útravalót Gyulának.

Ferihegy 1-en álltak az előtér előtt. Az előtér szolgálati helyen van az ember leginkább szem előtt, ugyanis közvetlen az utasvárók kijáratánál kell őrködni. Itt még ahhoz is félre kell húzódni, ha az ember zsiráf alakút akar köpni. Innen belátni az egész hatalmas betontengert. Itt állt a két tanulószolgálatos, majd Korita egy hosszú távolba merengés után, az emlékekben mélyen elmerülve mondta Gyulának:

– Figyelj ide, itt előttünk a "gépjárműforgalom által nem érinthető terület" fehér csíkjainak száma 175. Sosem akartam megszámolni, és te sem fogod soha akarni. Nem is emlékszem, hogy valaha akarattal számoltam volna, és te sem fogsz ilyenre emlékezni. De tudom, hogy 175 és te is tudni fogod.  Mint a légzés, úgy beégett, ahogy neked is be fog. Ez a kurva beton a testrészed lesz, ha hideg belefagysz, ha meleg, ráolvadsz és minden porcikádat átjárja, ahogy te is ismerni fogod, minden négyzetcentiméterét, részeddé válik. Ha nem békélsz meg vele, ha nem vagy békében magaddal, véged. Ennyi időt nem lehet másképp kibírni. Ez a kampózás.
csíkok.jpgÉs Földi Gyula csontkopasz, most kezdi majd az egy éves reptéri szolgálatát, de úgy néz ki érti, mert meglátta Koritában, hogy nem túloz, nem ijesztget, nem dramatizál,
hanem tényleg egylényegű ezzel a kegyetlen, szürke betonnal.
Rebesgetik, hogy Gyulából kutató ügyletes lesz majd.
Rühellem azt, akinek csillagja van, lehetett volna normális ember, kurvára kell igyekeznie.
És ki hitte volna, hogy a nagyszájú Koritából pedig tanító lesz végül?

 

 

 

 

Centi_30.jpg58

 

 

 

 

1988. március 22. kedd

Ez elmúlt hetekben egészen tavaszias napok is voltak, így Guttyán már egy ideje nagy lendülettel kezdett a tavaly kialakított kiskertje rendbetételéhez. Hogy honnan szerzett virágot nem tudni, de múlt héten elkérte az egyik IFA-t, kimentek a sofőrrel a városba, és egy rakat virág vagy bokor palántájával tértek vissza. Azóta Guttyán naponta parancsol maga mellé embert, hogy tisztítsa ki azt a retkes, kavicsos, betontörmelékkel teli szart, amit kiskertnek hív. Bele kellett ültetni a palántákat, de olyan gonddal, hogyha meghajolni látta a szárát bármelyiknek, képes volt a gondatlan katonát az egész udvaron végig kergetni és ütlegelni, azzal a hatalmas tenyerével.

Kezdett népi sportággá válni a bújócska. Amikor megjelent Guttyán, már a testtartásán látszott, hogy embert keres a kiskerthez.
Pontosan lehetett tudni a menetrendet.
Reggel bejön, bemegy a tisztek épületébe, ott szöszmötöl egy darabig, talán eligazítást kap, de onnan egyszer csak előbukkan, tekintete már a virágágyáson, testtartása zsákmányszerző üzemmódban, és öles léptekkel közeledik a mi épületünk felé.

Van bennünk valami belső szeizmográf, ami a lábdobogásra figyelmeztet, vagy ha egyenesen látja is valaki közeledni, leadja a drótot, de mire belép üresen konganak a folyosók.

De Guttyán nem esik kétségbe.

– Hol a kurva anyjukban vannak? Azonnal lépjenek elő! Nem fogom én szobáról szobára felkutatni magukat! – ordítja, miközben szobáról szobára kutat fel bennünket.
Mindenki igyekszik menedéket találni, van, aki takarásban álló felső ágyon, szekrény, vagy szekrényajtó mögött, vécén, a zuhanyzóban.
Igazából a kopaszoknak van okuk bujkálni.
Ha őket megtalálja, akkor ők fognak melózni. Ugyanis ha Gutyi öregkatonát talál meg, ugyan azt is lepofozza a kiskerthez, de azok elszabotálhatják a munkát. Nem annyira, hogy Guttyánnak szemet szúrjon, bár ahhoz az Eiffel-torony se biztos, hogy elég, de annyira igen, hogy a kopasz csináljon mindent.

Ezért öreg katonának a bújócska még szórakozás is lehet, szóval néha rájátszanak, hogy Guttyán mindenképp rájuk találjon. Mondjuk szándékosan olyan helyre állnak, például a kongó folyosón a teljesen üres, ajtó nélküli poroltó szekrényke mögé, ami csak a felsőtestet takarja, Guttyán ordít, hogy ki az a hülye ott a szekrény mögött, hát azt hiszi nem látom?

– Az idiótája! Melyik az?

Ezek az utolsó pillanatig tartják az állásaikat, és amikor odaér eléjük, összehúzott vállal néznek már Guttyán szemébe, hátha még nem veszi őket észre és vihognak, aztán menekülőre fogják, de Guttyán éber szeme észreveszi őket mégis és üvölt tovább.

És attól függően, hogy előkelő, netán lenéző, vagy szelíden elnéző akar lenni, azzal folytatja, hogy maga fiam agyilag vídiafúró, maga fiam agyilag zokni, vagy maga fiam agyilag bambi.

Guttyán rendkívül precíz műszer. Pontosan tudja, mikor melyiket kell mondani, mindig az alkalomhoz illő értékelést nyilatkoztatja ki. Aztán a nyomába ered a menekülőnek, és hatalmas tenyerével hangos puffanásokkal a delikvens hátát verve, megállásra igyekszik bírni. Az öreg röhögve kiabál neki, hogy főtörzs elvtárs kegyelem, nem bújtam el, a szekrény oldalát tisztítottam, épp felmosórongyért megyek most, ne bántson!

–  Felmosórongyért? Minek ahhoz, maga idióta?

–  Benne van a szolgálati szabályzatban, mindig is így kellett csinálni.

És abban a pár pillanatban, míg Guttyán megtorpanva azon töpreng, hogy benne van-e valóban, kereket lehet oldani, vagy időt lehet nyerni.
Shrek1.jpgEz a koreográfia.

Így megy minden alkalommal.

Ma olyan töketlen társaságot sikerült összeszednie, akik mindegyike agyilag vídiafúró, zokni, vagy bambi. A közelgő eső elég ezeknek, hogy elbasszák az egészet, hogy képtelenek legyenek egy egyszerű utasítást végrehajtani, hogy több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak, ezért neki magának kell csinálnia, ezt a töketlen bagázst muszáj elzavarnia.
Ezek nem tudják ezeket a szerencsétlen virágokat meglocsolni. És Guttyán becsülettel küzd, az amúgy kopasz ember, kétoldalt hosszan meghagyott esővíztől csatakos haja gondterhelt arcába tapad, húzza a slagot, de rövid, nem ér el mindenhova, szaladnia kell be a tűzcsap végéhez, hogy többet kiengedjen, hogy alaposan meg tudja locsolni a hátul lévő részeket is. A zsávolya az alsógatyájáig átázik, az eső ömlik, a főtörzs küzd az elemekkel, locsol, de az élet kegyetlen, a vízsugár sorra forgatja ki a virágokat a felázott földből, végül ordításban közli a néppel, aki nem átállja az ablakból figyelni a küzdelmét, hogy itt senkire nem lehet számítani, ő ehhez egyedül kevés volt, elkelt volna a segítség, de itt semmit nem lehet senkire rábízni, nézzük meg, hogy tönkrebasztuk a kertet, nem győzi majd holnap az egészet helyrehozni, de ne gondoljuk, hogy abból kihúzhatjuk magunkat, holnap jó idő lesz, nem kell ilyen kurva esőben egyedül neki locsolnia! Ez a laktanya lesz a legszebb laktanya, ha beledöglünk is.

Ja.
De az holnap lesz.

Ma a röhögésbe döglöttünk majdnem bele.

 

 

 

Centi_30.jpg

168

 

 

 

 

December 3. Csütörtök

Ma bent töltendő szabadnapot kaptam. Legalábbis a köteléken (eligazításon) ezt közölte Zádori hadnagy, majd mielőtt "oszolj"-t vezényelt volna, szólt, hogy két perc múlva jelentkezzem az irodájában.

Beléptem és nyugodtan, fesztelenül hallgattam végig. Azt mondja nem látja rajtam, hogy olyan nagyon igyekeznék, hogy meghúznám magam. Nem látja a bűnbánatot. Azt remélte, hogy lassan megjön az eszem, de neki úgy tűnik, hogy élem a világom, a korábbi büntetések nem sokat értek. Tudja, hogy most épp nincs konkrét ügy, amivel kapcsolatban el kellene járnia, de úgy általában véve a hozzáállásom nem tetszik neki, ezen akar változtatni.

Nem tudom, honnan gondolta, hogy valaha látni fog rajtam bűnbánatot.

– De figyeljen ide Dvorszky! Én a kemény büntetések híve vagyok. Egy katona nem lehet engedetlen. Ha engedetlen, akkor példásan meg kell büntetni. Magát Dvorszky, büntetni kell.

Hosszan merengett az arcomba, reakciót várt.

De hát csak hadd várja. Százvalahány napom van még, abba nekem belefér.
Álltunk.
Zádori unta ezt meg előbb, leült az asztala mögé, sóhajtott és folytatta.

– Csak hogy lássa kivel van dolga, én ma kiengedem magát. Öltözzön kimenőbe, aztán a többi szabadságossal jelentkezik öt óra előtt. Értve vagyok?

– Jelentem igen.

Nem köszöntem meg, és semmilyen módon nem reagáltam le.
Engedjen ki, vagy tartson benn.
Leszarom.

De azért átöltöztem és öt előtt valóban ott álltam a sorban, a többiek közt, akik szintén ma kaptak szabadnapot. Zádori jött ki az irodából kiosztani a könyveket.

Ilyenkor még egy kicsit emberkednek, fitogtatják a hatalmukat, na mutassa csak a cipőjét, nem jó, menjen tisztítsa ki, így akar maga határőr létére a civilek közt mutatkozni? Magának meg van orvosi igazolása? Miről? Hogyhogy miről? Maga nem borotválkozott meg rendesen. Én tudjam, mi az oka? Ilyen szőrösen nem megy sehova, ha két perc múlva nincs itt sima pofával, bevonom a könyvét és nem megy sehova!

Mindig ez a cirkusz, minden szabadnap előtt.

Mindig ezzel fenyegetőznek, hogy nem adják oda a katonakönyvet, vagyis hogy nem engednek ki, ha valami kis apróságot nem találnak rendben. De persze, ha valakit nem szeretnek, akkor találnak valamit, akkor is, ha minden rendben van.

Zádori kijött, sorban beszédet intézett mindenkihez, majd átnyújtotta a beszéd végén a könyvét. A sor vége felé álltam, lassan közeledett, majd amikor elém állt, folytatta, amit az irodában elkezdett.

– Dvorszky, nem vagyunk megelégedve magával, a viselkedése semmilyen jutalmazást nem tenne lehetővé.

Ez amúgy hazugság, mert amióta elhagytam a gépfegyverem már kaptam könyvet, már kiengedtek többször is.

– De én ma szabadnapra engedem magát. Kinyitotta a könyvem, ott ahol a kimenőket írják be, és olyan kéjes, leereszkedő arccal nyújtotta át, hogy már felesleges volt elmondania, amit még elmondott.

– De ne higgye, hogy most akkor minden el lett felejtve magának. Ezért nem mehet teljes szabadnapra, ma öttől este kilencig engedélyezem magának a kimenőt. Hogy lássa kivel van dolga.

Belepillantottam a könyvembe, ott valóban az állt, 17-21.

Na a kurva anyád.

Összecsuktam a katonakönyvem és egy határozott mozdulattal visszaadtam a kezébe és közben ugyanolyan kéjes, leereszkedő arcot vágtam hozzá, mint pár perccel ezelőtt ő.

Hogy lássa kivel van dolga.

Teljesen elképedt, már-már megsajnáltam, amilyen övön alulinak érezhette ezt.

De ne akarjon nekem kegyet gyakorolni! Egy hónapja nem voltam otthon. Nem érzem, hogy ez a helyzet megtört volna.
Akármennyi időt kibírok benn.
Mennék haza, persze, de akkor engedjenek ki rendesen. Nem éhes kutya vagyok, akit konccal magához tud szoktatni, akit maradékkal feltétlen rabszolgai hűségre lehet kényszeríteni.
Ha épp beledögleni készülnék abba, hogy nem voltam otthon régen, akkor sem omlanék össze egy ilyen semmi alak előtt, egy ilyen piti ajándék láttán.
Kinek gondolnak ezek engem?

Ha kapnék az alkalmon, akkor se látná rajtam. Hálának a legkisebb jelét nem fogná, úgy fogadnám, mint jogos jussomat. De ez a konc ez nem kell, ne érezze,  hogy kegyet gyakorolhat.
Kapja be, neki én nem megyek ki.

– Dvorszky! Könyvet kapott, nem akar hazamenni? – kérdezte döbbenten.
Válaszra sem méltattam csak annyit mondtam, kérek engedélyt lelépni.

Hirtelen erős haragra gerjedve kiáltotta, Dvorszky, akkor takarodjon vissza a körletbe, a többiek jelentkeznek a csapat ügyeletesnél, amíg meg nem gondolom magam.
A srácok elhúzták a csíkot, én is elindultam vissza a folyosón. Éreztem Zádori dühös tekintetét a hátamon, ezért jóságos mosolyt öntöttem az arcomra és egy pillanatra hátrafordultam, hogy egy villanás erejéig találkozzon a tekintetünk.

Csak, hogy lássa, kivel van dolga.

sziget2.jpg
Másnap a kimenősök közül többen megkerestek és állították, még egy szabadnapot is megér tényleg az az elképedt pofa, amit a jelenetemre a hadnagy vágott. Értem én, de persze az én szabadnapom bánta, az pedig senkinek nem túl drága, sok szájhős.

Centi_30.jpg398

 

 

 

Április 17. Péntek

Eligazítást tartott a Hortományi alhadnagy a szakácsoknak. Félórás beszédében nem mondott semmit, csak értelmetlenségeket. Felálltunk sorban, Basa, Robi, én és a két konyhamunkás, akiknek az egészhez semmi közük nem volt.

A se füle se farka beszédben hemzsegtek az olyan fordulatok, hogy a konyhai higiénia olyan alapfeltétel, mint, akinek a hűtőszekrények mögötti területet is, mert azt nem lehet kihagyni, ugyanis a legfontosabb az, hogy a szolgálatot pontosan fel legyen dolgozva.

Elragadtatásában a negyedik-ötödik szó után minden addigi témájáról megfeledkezett, néha hosszabb szüneteket is tartott, s a szavak közti csendben fel-felbukkant az elfojtott röhögés, vinnyogás, de most nem vette észre.

Berúgott, meghibbant vagy megjelent neki valamelyik kiforratlan, marginális, önpusztító vallás háborúistene. Nem derült ki mit akart mondani, az se, mit is mondott tulajdonképpen, mi célból jött be és milyen választ vár a legvégén feltett, hasonlóan precíz ténykérdésre.

Köhécseltünk egy kicsit a beállt csendben.

Majd Cupi felkiáltott, hogy “Ez a beszéd!” és kicsattogott a konyháról.

Meghibbant?

me_in_straitjacket_by_mandrilo_curva-d331kno.jpg