Centi_30.jpg325

 

 

 

Június 29. Hétfő

Tegnap éjszakai szolgálat után, reggel 8 körül, mérhetetlen fáradtsággal feküdtem le. Azt hittem, sírva fakadok, amikor 11:40-kor felébresztett az ügyeletes, hogy újabb Rövid Ugrásom van, megyek délutános szolgálatba, kezdjek készülődni. Újból Ferihegy 1-re vittek.

Ma megszakadtam, mint a barom. Kegyetlen a hőség, az álmosság, mint valami súlyos fátyol ereszkedett a fejemre, nyomott a föld felé és tompává tett. Sokszor csak álltam becsukott szemmel, és csak arra tudtam gondolni, hogy a lábam bírja még egy kicsit, ne roggyanjon meg, tartson állva. Minden kimosódott belőlem, és még levegőt is nehezebben vettem. Hiába jövünk szolgálatba felgyűrt ujjú ingben, nem sokat segít, mert a hosszú nadrág meg a bakancs csak úgy szívja fel a betonról a meleget.

Néha pillanatokra elernyedek, még állok, de belül azt érzem, hogy a fejemre nehezedő súly és a lábaimon felfelé kúszó forróság összegyűr, törnek a csontjaim és én örülök, hogy vége, hogy egy apró csomó leszek, és vége, és végem. A szolgálat utolsó félórájában behívtak pihenőre, leraktam a fegyverem és a fegyverszoba egyik üres szekrényébe bekuckóztam. Senki nem figyelt, lekucorodtam benn, felhúztam a lábaim, ráhajtottam a fejem a térdeimre, magamra húztam az ajtót és beleájultam az alvásba.
Jött a váltás, behívták a betonról a társaim, leadták a lőszert, az újak felvették, kimentek szolgálatba, a többiekkel elindult az IFA a laktanya felé. Később a platón utazva hallom, a ködön át, hogy dohogva mesélik, Gyebnárnak tűnt fel, nem vagyok a kocsin.
Ott felejtettek a kutatóügyeleten.

Visszajöttek értem, mindenki szitkozódott, mert nem találtak, de mivel a fegyverem benn volt, hamar eszükbe jutott átkutatni a kutató ügyeletet. Ott találtak rám a szekrényben. Nekem nem sok minden rémlik belőle, világosság, hirtelen hangok, majd ketten kiemelnek a karomnál fogva, lábra állok, valaki rám aggatja a cuccaim, a fegyvert is, a kutatóügyeletes valamit magyaráz előttem, de csak azt érzem, feltart, nem hallok semmit, nem is reagálok, úgy állok ott, mint a ló a versenyboxban.
Amikor felcsapódik előtte az ajtó, nekiindul. Addig semmi nincs benne se gondolat, se akarat, csak az önkéntelen késztetés, hogy indul, amint lehet. Amikor a platón mesélik, bólogatok, nem is nagyon értem, hogy rólam beszélnek, csak időnként megbillentem a fejem, hátha abbahagyják. Azt hallom, hogy kapjam be, az egész váltást megszívattam, mind aludhatnának már.

Nem érdekel, nem értem, nem vagyok itt.

Csak a testem helyezze valaki biztonságba.

 

Lefekvéskor eszembe jutott Edit. Igazából nem jó szó, hogy eszembe jutott, hanem csak beúszott a periférikus látásomba. Csak nagy sokára jöttem rá, hogy ő az. Félszegen állt a szemem sarkában, mintha egy ajtóban a félfa mögül leselkedne szégyenlősen. Azt vizsgálja, azt fürkészi az arcomon, nem zavar-e, ha most megjelenik nekem.

Nem.

Nem zavar.

Tök mindegy.

Szív33.jpgOlyan távoli és olyan idegen, hogy lényegtelen. Senkin, semmin nem lepődnék meg, senki-semmi nem érdekelne. Ha Süsü a sárkány, vagy akár Jézus, nem izgatna. Csak egy pillanatra húz keresztül, mint egy üstökös az agyamon, hogy ez az a lány vagy legalábbis olyasmi, akibe halálosan szerelmes voltam a napokban, meg esetleg ma is még.

De az üstökös elszáguldott, a fénye tompult, majd elillant és én Edit mosolygását az érdeklődés legkisebb jele nélkül néztem. Intett nekem, hívott magához.
A szemem se rebbent és hirtelen a felém terjedő éjfekete, álom nélküli alvás sötétje felé fordultam és szívemben semmivel össze nem mérhető boldogsággal vártam, hogy letaglózzon.



Harmadik Rövid Ugrás. A tegnap délutáni szolgálat után ma délelőtt F1-en. Fél hatkor robogott velünk vissza az IFA. Ezek a legrosszabb órák. 5-6 óta körül hajnalban még nyáron is iszonyú hideg van. Az ing, aminek az ujját ilyenkor se lehet leengedni, nagyon vékony. Illetve csak ilyenkor tűnik úgy. Mert egyébként meleg. Vacogtam, álmosan dülöngéltem, mint egy zsák és még az sem vigasztalt, jobban mondva azt sem fogtam, hogy én voltam a legöregebb a váltásban!

Csak akkor kezdtem érezni a súlyát, amikor rájöttem, hogy Mike törzsőrmester figyel erre a tényre és az egész szolgálat alatt csak 4 és fél órára tesz ki a betonra.

Mike istenné válik. Hálát rebegek az asztallapra, amire ráborulva folyatom a nyálam, aztán az arcom. Tíz percenkét felriadok, érzem, hogy meg kéne hálálnom, de nem megy, a szobában tespedő dög meleg mindig visszanyomja a fejem az asztalra.

Az, hogy a legöregebb vagyok a váltásban az csak egy dolog. Amiért a kutató ügyeletes tiszt benn tart valakit az az, hogy neki magának jobban teljen az idő. Vagyis azokat tartja benn többet, akikkel elbeszélgethet, röhöghet, szórakozhat. Hát én amúgy sem vagyok az a fajta, csak ha nagyon jól ismerem a környezetem, például a kutyás körletben nagyon jól érzem magam, bár ott is inkább a nálam kicsit idősebbekkel pl. Balga Gyurival vagyok jóban, az igazán öregekkel nem annyira, de a viccelődés az összkörletbeli alaphangulat.
De Mikét nem ismerem.

A másik, ami miatt nem barátkozom, hogy tiszt. Nem csak fajelméleti alapon derogál nekem leereszkedni hozzájuk, hanem van valami erős ellenérzés, hogy barátkozzam azzal, akitől függöm. Mindig ott lenne bennem a kétség a cselekedeteimmel kapcsolatban, hogy ez még barátkozás, vagy már alázatosság. Nem szeretnék vigyázni arra, mit mondok, mit nem, milyen viccet engedhetek meg.

És még csak ügyes sem vagyok, mert emiatt egy kicsit ridegebben viszonyulok hozzá, mint kellene, de jobb érzés ez így, mert biztos lehetek benne, hogy nem lépek át olyan határt, amit nem tartok jónak. Engem azért hozzanak be a betonról, mert öreg vagyok, mert ez ebben az esetben jár, ne azért, mert jó fej vagyok. De most mákom van, mert olyan fáradt vagyok, hogy belealszom a kérdéseibe, ez meg nem az ellenszenvtől van, azt még ő is felfogja. Amúgy nagyon szerencsés az, aki a nyolc órájából legalább kettőt pihenéssel tölthet. Jellemzően alig egy óra pihenő jut, olyan kevesen vagyunk egy-egy váltásban. Azt hiszem a Ratkó korszakot szoptuk meg, mert az ország szolgálati helyeit az ő létszámukra határozták meg, de manapság nem születünk annyian.

Ebben nem érzek személyes felelősséget, mégis én szopom miatta. Mike az utolsó fél órára kiküld a betonra, rám bíz két üveg vizet, mielőtt leváltanám az előtér szolgálatost, járjam végig az őrhelyeket, mindenkit itassak meg, ne száradjanak ki, aztán az üvegeket küldjem vissza azzal, akit leváltok.

 

Ezt a fajta hálát szeretem. Amit kaptam a kopaszoktól.

El kellett áruljam nekik, hogy nem az én ötletem, de, hogy én vittem ki a vizet nekik, az nagyon emeli az irántam érzett jóindulatot.

Hát illetve csökkenti a dühöt, hogy én többet voltam benn pihenni.
Na de öreg vagyok!

Jó, csak valamivel öregebb. De egy kicsit a sok köszöngető kopasz láttán elszégyellem magam, hogy én nem köszöntem meg Mikének, hanem látványosan természetesnek vettem.

Aztán az utolsó öt percben kijött a Kilós (Korlát százados) lökni. Mindenkinek jó voltam úgy. Mikének, a társaimnak, a betonnak, az utasoknak, a gépeknek, a nyárnak, a melegnek, mindennek és mindenkinek, csak ennek a baromnak nem, szerinte szőrös voltam. Tényleg nem borotválkoztam öt napja, de nem nagyon akartam erre időt áldozni. Megígérte, hogy lehúz szabadnapról és - hogy érezzem az ok-okozati viszonyt - ma délután a köteléken szabadnapra rendelt, és hosszan taglalta a többieknek, hogy ezt most benn töltöm, mert a kincstári pofát karban kell tartani, sima legyen, mint kiterített csapatzászló.
Nagy tapsot kapott magától, híres poéta lesz.

Dögöljön meg.

Centi_30.jpg351

 

 

 

Június 3. Szerda

Délelőtt 2-n, kampó. Vagyis délelőttös kutya nélküli, sima őrszolgálat Ferihegy 2-n.
Mike a kutató ügyeletes, egy fiatal hivatásos törzsőrmester. Alapvetően rendes tag, igyekszik a szolgálatot úgy beosztani, hogy mindenki jól járjon. Amiatt, hogy három hónap késéssel kerültem a 2. századhoz, azok a hivatásos kutügyesek, akik állandóan ezt a szolgálatot adják, nem ismernek. Sosem járnak a laktanyába, a konyhába meg még úgyse jöttek soha. De sűrűn van olyan, hogy a kutató ügyeletes a beosztás elkészítését a rangidős sorállományra bízza, ők viszont tisztában vannak a korosztályokkal. És ez alapján alakítják a beosztást.

gruzia-korde-d0000619574038ac82f92.jpgMa rendesek voltak velem, nem takaríttattak és elég jó szolgálati helyekre tettek ki. Például okmányosra most már egyre ritkábban tesznek.
Az okmányos olyan szolgálati hely, ahol a reptéri dolgozóktól az igazolványukat el kell kérni. Megállítani az autót és minden benn ülő kártyáját ellenőrizni kell. Szívás nekünk is, a sofőröknek meg tele van velünk a tökük. Dolguk van, sietnének, lehet, hogy több generáció óta dolgoznak itt, és minden alkalommal meg kell állniuk és bemutatni az igazolványokat. Van olyan tag, aki nem is nagyon akar megállni, az utolsó pillanatban fékez, olyan gyorsan mutatja fel a kártyát, hogy akár makk ász is lehetne, a gázra tapos és elrobog.

Mit lehet az ilyennel csinálni?
Lőjem le?

Csak azt lehet, hogy kiáll az ember az útra és bízik benne, hogy azért a végén csak megáll előtte az autó. A sofőr felőli oldalon kell az ellenőrzést végezni, következésképp a felezővonalon, vagy inkább a másik sávban állunk. Igazán komfortos egy kerozinszállító kamiont ellenőrizni, mikor szemben is egy ilyen robog el és a kettő közt áll az ember behúzott hassal, hogy keskenyebb legyen.
Ide általában kopaszokat tesznek.
Birkózzanak ők a határőrség tekintélyével meg a civil kurázsival.

Mikének talán szólt valaki, hogy nem kopasz vagyok és talán arról is, hogy amikor szakács voltam, tisztességes voltam többé-kevésbé mindenkivel. Vagyis jó arc vagyok. Bár ezt Mikének sem és soha egyetlenegy hivatásosnak sem sikerült bemutatnom. Jó fejnek csak hírből ismerhettek. Csöndesnek, visszafogottnak tűntem, bár látványra inkább unottnak, ha szóltam, lényegre törő voltam, de érzésre inkább gunyoros.

Egyik tisztnek sem lettem a kedvence.

 

Határőrjárőr fegyverhasználatára vonatkozó rendszabályok (Elméleti oktatáson általam készített jegyzet)

 

Fegyverhasználat általános szabálya:

- minden esetben függőlegesen, a légtérbe.
- zárt egységben csak parancsra.

 Fegyverhasználatot megelőző intézkedések:

Fegyverhasználat esetei:

a) fegyveres határsértő ellen

b) csoportos határsértés esetén, ha a támadás veszélye fennáll

c) ha tiltott határsértés, embercsempészetet légi járművel követik el

d) a szolgálatellátás akadályozása testi erővel

e) mások élete vagy testi épségét súlyosan veszélyeztető, illetve az ilyen támadással közvetlenül fenyegető esetben

f) saját élete és személyes szabadsága ellen intézett támadás, illetve az ilyen támadással közvetlenül fenyegető magatartás elhárítása, illetve megakadályozása

g) súlyos bűncselekmény elkövetőivel szemben, illetve ezzel alaposan gyanúsítható személlyel szemben

h) büntetés végrehajtás vagy eljárás előtt vagy közben az az elől elmenekülő személlyel szemben

i) a budapesti FEP-en terrortámadás esetén vagy légi jármű hatalomba kerítése során, ha más mód nincs a fegyverhasználat jogossá válik.

 

FEP-en súlyos bűncselekmények:

tiltott határátlépés, embercsempészés, külföldre szökés, terrorcselekmény, légi jármű hatalomba kerítése esetén.

 

Tilos a fegyverhasználat:
- olyan személlyel szemben, akivel szemben a fegyverhasználatot nem teszi lehetővé semmi esemény

- 14 éven aluli gyermekkel szemben és terhes nőkkel szemben.

 Jogos védelmi helyzetben az ellen is használhat fegyvert, akivel szemben a fegyverhasználatnak nincs helye.

Tilos, ha a fegyverhasználat sikeres, akkor a továbbiakban fegyverhasználatnak nincs helye.


Vegyes rendelkezés:

kötelező fegyverhasználat elmulasztása, illetve jogtalan fegyverhasználat esetén büntető jogi eljárást indíttatnak ellene.

 A nem fegyverhasználatnak minősülő eseményt is jelenteni kell.

Centi_30.jpg361

 

 

 

Május 24. Vasárnap

Ma délutáni szolgálatba osztottak be, addig viszont találtak nekem munkát.

Megszabadultam Nitrótól. Már nem ugráltathat, nem tartozom alá. Igaz, még az ő körletükben alszom, de hivatalosan már a 2. század katonája vagyok. Azt gondoltam, ez az átmeneti idő nyugalmas lesz, mert a körletben senkinek nem engedelmeskedem, de reméltem, hogy az alegység ügyeletes is elfelejt. De nem felejtett.
A törzsszakasz és a 2. század egy emeleten kapott helyet. A lépcsőtől jobbra a törzsszakasz, balra a kampósok. Én még a jobb oldali szárnyban laktam, és a reggeli után sunnyogtam is hátra gyorsan a körletünkbe, nehogy valakinek szemet szúrjak és valami munkát kapjak. Az étkezések rendben mennek, Robi nekem nem ad kaját, azt a kopasz szakácsra bízza, vagy ha csak ő van, akkor rám sem néz, csak kihajítja a tányért. Nem ad rosszabbat, mint másnak, gondolom tudja, hogy éles vitánk lenne belőle, de valahogy azt érzem, ez csak vihar előtti csend.

Hiába próbálok láthatatlanná válni, az alegység ügyeletes rám talál, elvisz a lépcső bal oldalára, ahol eddig csak a vécéig merészkedtem mindig, most mélyen begyaloglunk a folyosón és egy találomra kiválasztott körlet takarítását bízza rám, két igazi kopasz társaságában. Nagyon megalázó, hogy kopaszként kezel, holott 3 hónappal korábban vonultam, mint ezek.

Vagy az van, hogy szelektív a memóriájuk, és már nem emlékeznek, hogy szakács voltam, vagy szarnak rá. De az is lehet, hogy ez egyfajta rituálé, ezen mindenki átesik, bármilyen öreg is. Aki a 2. századhoz kerül, alulról kezdi újra. Nem tudom, ezek csak feltevések, de a takarítás az tény, azt csinálnom kell. Annyi előnye van annak, hogy idősebb vagyok, hogy kategorikusan kijelentem, mely folyamatokat végzem én, mondjuk portörlést. Bár nem vonakodás nélkül, mégis elfogadják. Határozottabbnak kell lennem, mert ha elkezdenek a kopaszok a fejemre nőni, akkor nincs menekvés, akkor szar alak maradok. Akivel bárki bármit megcsinálhat.

Volt most egy kisebb szóváltás, mert azért érezték a kopaszok, hogy nem dirigálni tettek melléjük, hanem segíteni, de ez most még komolyabb feszültség nélkül lezajlott. Csakhogy van néhány srác kopaszok közt, aki nem olyan megszeppent kis fajankó, amilyennek reméltem őket. Velük nehéz dolgom lesz.

Mikor készen voltunk a körlettakarítással, elvittek minket a fegyverszobába, kiosztottak nekünk fejenként 10-10 AMD-t és meg kellett pucolnunk alaposan mindet. A kiképzés alatt megtanultuk másodpercek alatt szétszedni és összerakni a fegyvert, ami amúgy egy roppant egyszerű, de nagyon elmésen kialakított szerkezet, nagyon szeretem, ahogy a különböző alkatrészek kisebb zökkenőkkel becsattannak a helyükre. És az egyik legmennyeibb hang, amikor az ember csőre húzza a fegyvert vagyis a závárzatot hátrahúzva, majd elengedve hagyja, hogy a szerkezet betolja az első töltényt a csőbe, hogy ezzel az harckész állapotba kerüljön. Ez a hang egy huppogásszerű visszhang a csőből, egy nagy kattanás, amit az üregek kongása, a fémek csengése kísér. Ez a mennyei hang, egyben az egyik legfélelmetesebb hang, amit valaha hallottam. A fegyvertelenben rettegést gerjeszt, viszont a katonákban - harc előtt - többet ér bármely lelkesítő beszédnél.
Ez erőt ad.
Persze tisztításkor nincs benne lőszer, de így is elragadtatva csattintgatunk. Elvileg 2 perc alatt szét lehet szedni, megtisztítani, meg összerakni. Na, mi a takarításra, meg az olajozásra bőven hagyunk időt, de a szét és összeszerelést versenyre csináljuk. Az egyikük, a Simon Pisti, pokoli gyors, de mivel kopasz, én nyerek. Azt mondja gyorsabb volt. A szétszedésnél is, meg az összerakásnál is.

Felvilágosítom, hogy ezzel a hozzáállással nem sokra fog menni, majd ha öreg lesz, ő lehet a leggyorsabb. Addig az csak zavaró körülmény, hogy amúgy is.

De azzal ne foglalkozzon.

Érvel erősen, hogy nehéz nem foglalkoznia vele, mikor perceket kell várnia, hogy végre elkészüljek én is, és kihirdessem, hogy megnyertem. De ő addig rémesen unatkozik, néha arra gondol, míg én szöszmötölök, addig szétszedi és összerakja újból. Megfenyegetem, hogy meg ne próbálja, mert ha még öregebb leszek, úgy megszopatom, hogy élni se lesz kedve, persze csak röhögcsél, meg igazából én is. Jó fej, de érzem, hogy a tiszteletet tőle már nehéz lesz megkövetelnem.

Nagyon komoly dilemma, hogy hogyan kezelje az ember az öregséget. Mostanáig nem voltak lelkiismereti gondjaim, kopasz voltam, a hierarchia legalján, vagyis mindenki az ellenségem.

Tiszta sor.

De mit csináljak azokkal, akik már fiatalabbak nálam, tehát azt a tiszteletet kellene megkövetelni rajtuk, ami ellen én egész eddig lázadoztam? Nagyon ingoványos talaj ez, ráadásul az a tény, hogy engem az öregek most besorolnak a kopaszok közé, nagyon gyengíti a pozícióimat. A velem egykorú srácok, akik eleve kampósként kezdték, már a tartásukban is hordoznak némi felsőbbrendűséget. Igazából ők is kopasznak minősülnek, de azért mégiscsak három hónapot lehúztak a reptéren, már ismerik, minden csínját-bínját, otthonosan mozognak, ahogy én mozogtam a konyhán.
Nagyon gyorsan be kell hoznom a lemaradást, csak hát az a baj, hogy az utánam vonultak ugyan addigra fognak tudni mindent, mint én. Sokkal nehezebb lesz velük elfogadtatni, hogy idősebb vagyok. Ha meg az öregek nem szoknak le róla, hogy velük együtt rendelnek különböző feladatokra, ha egy kalap alá vesznek, akkor meg egyenesen lehetetlen lesz.
Van olyan kopasz, aki azt hiszi, a korosztályuk vagyok. Ez tűrhetetlen, el kell oszlatnom ezt a tévhitet. De elsősorban azt kell megoldanom, hogy a velem egykorúak és az idősebbek maguk közül valónak érezzenek. Vagy ha az nem megy, akkor csak simán utáljanak ők is, de ne cseszegessenek. Lehetek ellensége mindenkinek, mint Adyligeten, megcsináltam már egyszer, tapasztalatom az van. Nem lenne meglepetés, kibírom.

katona1.JPGCsak ezzel van egy aprócska hiba. Most itt fogom tölteni a következő egy évet. Eddig fél év telt el és ez is irgalmatlan hosszú, de legalább ideiglenes volt, lehettem szemtelen mitugrász, mert tudtam, előbb utóbb elvezényelnek. Illetve inkább csak reméltem, de az a gondolat, hogy az aktuális helyzetem tán nem állandó, felbátorított. De most nagyon lényeges, hogyan illeszkedem be, hogyan fogadtatom el magam, mert innen már nem helyeznek el sehova, ez itt a 2. századnál a végállomás.
Akik most itt vannak részesei, alakítói lesznek az életemnek a következő egy évben. Most kell valahogy megalapoznom a jövőm, most kell egy korrekt összképet kialakítanom magamról. Meg kell oldanom, hogy visszakapjam a korosztályom, hogy azt a három hónapot, amit elvettek tőlem, azt visszakapjam. De nagyon nehéz lesz. A törzsszakaszban egyszerű dolgom volt, Nitró volt ugyanis a legmagasabb beosztású katona, ráadásul egy körletben voltunk, így minden adott volt a konfliktusokhoz. Viszont mivel én a legbefolyásosabb tisztessel is feleseltem, az alacsonyabb rangúak-rendűek már kisebb lelkesedéssel és eredménnyel próbáltak ugráltatni. Meg ugye szakács voltam, azzal mégiscsak jobb jóban lenni.
Tehát több tényező is védettséget biztosított.
Most annyi tisztes, annyi magas beosztású határőr és annyi öreg szakadt a nyakamba, hogy fel kell kötnöm a gatyát. Azt sem tudom még, hogy hol van az a határ, amikor valamilyen feladat végrehajtását meg kell tagadnom. Honnan kell elkezdenem majd az ázsiómat építeni, mi az amit már nem tűrhetek, ami már a becsületembe gázol? Nem akarok minden jöttment parancsára azonnal ugró, jelentéktelen kis senki lenni.
Kemény feladat lesz.
Kemény időszak lesz.