Centi_30.jpg247

 

 

 

 

Szeptember 15 Kedd

Rövid Ugrással délután Ferihegy 2-re tettek kampózni. Gyebi jött ma kutyásként, Szemit hozta magával. Alig küldték ki, így amikor engem berendeltek vagy épp mentem ki, mindig megálltam a kutyaház mellett és megdögönyöztem a kutyát. Épp ezzel foglalkoztam, amikor megjelent egy alak a kerítés túloldalán. Ez a része az épületnek már nagyon messze fekszik a fősodortól, az utasok, a taxisok, a hozzátartozók mind a bejárat környéki parkolókban állnak meg, ahhoz közel szállnak le a buszról, ide semmi okuk eljönni. Dolgozó se jár erre, szinte sosem láttam itt embert. Felemeltem a fejem és a pasi arcába néztem. Nagyon sokszor megtörtént ez kettőnkkel korábban, de most ez borzalmasan furcsán hatott.
Hori állt kinn, egy augusztusi leszerelő. Egy hónapja szerelt, még a búcsúbeszédjükön is jelen voltam.

- Szevasz Hori! - mondtam.

- Szevasz. - válaszolta. - Azt hittem Dollár Tibi az.

Nem. Én voltam az. Csak néztünk egymásra. Az egész jelenet nagyon groteszk lett. Ő meg akarta lepni a haverját, de velem találkozott. Nem csak a várt örömködés maradt el, hanem mi egyenesen nem szerettük egymást. Lehet, hogy vele önmagában nem lett volna bajom, de túlzottan jóban volt Medvével. Tulajdonképpen egyetlen nálam idősebb katonával sem volt jó a kapcsolatom, csak azzal, aki a korosztályos különbségekre nagy ívben szart. Hori nem ilyen volt, hanem igazi nagyhangú, tenyeres-talpas fafej. Hülyén mutatott civilben, kissé pocakos, szürke alak lett, aki szinte vágyakozva nézett befelé.

Az egyenruha érdekes dolog. A kimenő majdnem mindenkin hülyén áll. Nagyon jó alakú srácokon mutat jól. De a gyakorló ruha az valahogy mindenkiből egy fokkal jobb férfit csinál, mint amilyen valójában.
Nagyon sok nemzet egyenruhája olyan, hogy valahogy férfit csinál a pondróból is.

hori1.jpgHorin látszott régen is, hogy folyós zsír fedi, de csak most, civilben lett igazán malacfejű puhány.
Mintha alacsonyabb is lenne. Zavart lett, hogy nem baráttal futott most össze, a kerítés oszlopai mintha meg is vastagodtak volna, úgy választották szét az ő világát meg az enyémet, hogy éreztük, alig van kapcsolat. Az, hogy ismertük egymást és itt szolgált az semmi. És ahogy álltunk, egyre jobban éreztem, hogy én vagyok otthon itt benn, ő nem csak innen nézve idegen, ő ott is az, kinn. Máskülönben nem jött volna ide vissza. Kérdeztem is, mi van, nem ízlik civil élet?

- Csak erre jártam. - mondta, de belevörösödött.


Persze, akartam neki válaszolni, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal most, hogy nem mondják meg mit csinálj? Akartam éreztetni, hogy számomra nem létezik már az augusztusi Hori, akihez közöm volt még a múlt hónapban. Az már nem létezik.
Meg akartam kérdezni hogy mi van Hori, kiderült, hogy csak itt vagy öreg, kinn senki lettél?, de mikor egy lépést tett a kerítés felé, hogy jobban belásson, még Szemi is rámordult. És úgy éreztem, annyira fején találnám a szöget, hogy megsajnáltam. Én kimegyek majd oda, ahol ő él, de ő ide többet soha nem jöhet be.
Hátrább lépett, hogy Szemi ne morogjon, és megkérdezte ki a kutyás. A válaszom, hogy nem valami haver, még inkább lelombozta.
Mennem kell, mondtam, és otthagytam. Még néha visszanéztem, és végtelenül magányosnak, szerencsétlennek láttam. A vagány, magabiztos Butykó Hori egy kis ijedt, bizonytalan senki lett. Még tán egy kicsit érezni, éreztetni akarta a nagyságát, hogy ő, a civil összeröhög a még mindig katona haverjaival, de még előttem, kopasz előtt sem tudta feleleveníteni. Végtelenül szánni való volt ott a kerítés túloldalán, kizárva ebből az életből örökre.
Én nem hozom magam majd ilyen megalázó helyzetbe. Ha leszerelek, vissza se nézek többet. Véget vetek a katonaságnak, mihelyst elmentem innen. Nem nosztalgiázom majd, legfeljebb csak majd 25-26 év múlva, amikor már szinte felidézhetetlen távolba került.

 

Nem tudom, hogy ezek a gondolatok terelték-e el a figyelmem, vagy valami más, mindenesetre véletlenül felhoztam magammal a századhoz egy húszas tárat, tele lőszerrel. Nem is emlékszem, hogy a szolgálat leadásakor mit csináltam. A lőszert mindig a Küti osztja ki és ő is veszi vissza. De nem kerítünk túl nagy feneket ennek, sokszor csak odaadja a lőszerszekrény kulcsát és mi kiszolgáljuk magunkat.
Gondolom, ma ugyanígy lehetett, később mondták, hogy úgy adtam le a lőszertartó falapot, amiben hegyével lefelé kell beledugdosni a töltényt, hogy a nagy része hiányzott. Nem is érti senki, hogy csináltam.
Én se.

ak_tár.jpg

Feküdtem benn az ágyamban és olvastam. Hallottam, hogy valami szaladgálás, mozgás támadt a folyosón, de nem érdekelt. Aztán bejött Németh Gyuri, hogy Dvorszky, sorakozó van kinn, kifelé, és ez mindenkire vonatkozik. A többiek feltápászkodtak és kioldalogtak. Azt gondoltam, csak szopatnak, az egész egy színjáték és miattam játsszák el. Valahogy most ezt a kutyásokról feltételezni tudtam.
Tehát nem mozdultam.
Mondtam, Gyurinak, hogy hagyjon békén, és belemerültem az olvasásba újra. Kiabált, hisztizett, majd behívta az ügyeletest, aki elmagyarázta, hogy egy másodpercem van, már az egész század kinn áll, mindjárt jön Szadó őrnagy, mert kurva nagy baj van.
Végül kegyeskedtem lemászni és kinn sorba állni. Ekkor derült ki, hogy eltűnt egy tárnyi lőszer, mindenkinek ki kell hoznia a tártáskáját a raktárból szemlézni. Nem nyithattuk ki, csak amikor valamelyik tiszt előttünk állt és nézte.
A kopasz hadnagyok elemükben voltak, pattogtak, pattogtattak. Sorba álltunk a táskákkal a kezünkben, leléptették, akit leellenőriztek. Én unottan vártam a soromra, mintha ott se lettem volna. Akkor sem voltam jelen, amikor az én tártáskámból került elő a teli tár.

milstory_blogrepublik_eu.jpg(Képek forrása: milstory.blogrepublik.eu)

Szó nélkül hallgattam végig a kiabálást a folyosón, a fejmosást az őrnagy szobájában, tisztek gyűrűjében, válaszoltam amire kellett, de ők is látták, hogy nem érdekel. Nem értem miért, államrend elleni fegyveres akció kísérletét, futkosót emlegettek, de mindez nem hatolt el a tudatomig. Olvasni akartam és aludni. Meg se ijedtem. Talán ezért is nem lett nagyobb baj belőle. Fogalmam sincs, hogyan tudtam felhozni, semmire nem emlékszem.
Nagyon sok idő elment ezzel, bőven éjfél után rendeltek a többieknek takarodót, mi a tisztekkel fél kettőkor váltunk el egymástól. Mindegyik beszédet intézett hozzám, az őrnagy, a százados, Szilasi, de még a két kopasz hadnagy is. Ezt viseltem nehezen. Igazából akkor eszméltem.
Amikor a kopasz hadnagyok cseszegettek.
Úgy éreztem, ehhez nekik nincs joguk.
Régebben vagyok a reptéren, jóval többet tudok róla, mint ők, oké hibáztam, de hogy ők papoljanak nekem arról, hogy mit lehet, mit nem, az sok.
Azt nem fogja bevenni a gyomrom.
Ekkor sem szóltam, ugyanúgy viselkedtem, mint előtte, egykedvűen, de belém szúródott egy tüske. Nem fogom tudni így elfogadni ezeket. Sok bajom lesz még velük.
És ez nyugtalanított egész éjjel. Az, hogy nagyon durva hibát vétettem, és azt sem tudom még, lesz-e ennek valami következménye, az eszembe sem jutott.

 

 

 

 

 

Centi_30.jpg356

 

 

 

Május 29. Péntek

Nem tudom mi az erősebb, hogy élenjáró lettem, vagy, hogy megdőltem, mert nem borotválkoztam, mindenesetre tegnap ugyan kiengedtek szabadnapra, de meghúzták, mert ma háromra vissza kellett jönnöm.

Ahogy beértem, szóltak, hogy öltözzek át, mennem kell átvenni a kutyakonyhát.
Úgy nézem, a konyháktól nem szabadulok.
Mindenesetre IFÁ-ra raktak és kivittek a kutyakonyhára. Ez az a terület, ahol a kutyák kennelei állnak.
A laktanya és Ferihegy 1 közt egy elég kieső területet foglalt el. Korábban itt voltak az építőszakasz (ÉPK) körletei, most a laktanyai körletük felújítása miatt újból itt laknak. Elvileg egy hónap múlva kell visszaköltözniük, de nem látszik az a nagy igyekezet rajtuk, jobban elvannak itt, ahol gyakorlatilag szinte soha nincs tiszt. A kutyakonyha egy kisebb épület, mögötte a kennelek, azok mellett egy viszonylag nagy elkerített terület tartozik még a kutyakonyhához, eredetileg a kutyákkal való foglalkozásnak a helyszíne, gyakorlatilag viszont az építőszakasz focipályája.

Dollár Tibivel jöttünk ki, igazából még nem tanulni az itteni feladatokat, hanem a legfontosabb dolgot kell elintéznünk. Át kell vennem az itt található eszközöket és az aláírásommal megerősítve felelősséget vállalni értük. Elég szegényes a berendezés, néhány alumínium lábas, fazék, egy nagyobb alakú rezsó, fakanalak, alumínium kutyatálak. Egy kis asztal, két szék.labas.jpgÁtnéztük a listát, mindent rendben találtam, aláírtam a papírt. Amúgy a kutyakonyhás szolgálat ugyanolyan szolgálat, mint a többi, illetve annyiban más, hogy éjszakai szolgálat nincs, hanem a reggeli váltással megy a délelőttös kutyakonyhás, őt kettőkor váltja a délutános és az esti váltással visszahozzák a századhoz.

Centi_30.jpg379

 

 

Május 6. Szerda

54 hét.

Úgy éreztem, most kell cselekednem. Valahogy nem hiszek Cupinak, hogy elhelyeztet.
Leszaladtam a dokihoz köhögtem neki egy kicsit, de nem írt ki. Aztán kihallgatást kértem Fattyas őrnagytól.
Ő a laktanyaparancsnok helyettes, állítólag a személyi ügyeket is ő intézi. Elég morózusan fogadott, mondta, hogy reméli valami nagy volumenű ügyről van szó, mert az egész hivatali utat megkerülve csöppentem be ide, nem is kéne fogadnia. Szépen megfigyelhetően terjedt szét az arcán először az elképedés, majd a felháborodás.

térdkalap.jpgKifejtettem, hogy érzésem szerint sokkal jobban tudnám szolgálni a hont sima határőrként, és kértem helyeztessen a 2. századhoz, ha máshova nem lehet. Ingerülten mondta el, amennyiben nem jön két új szakács, nehezen tudja teljesíteni a kérésem, mert akkor vidéki kerülettől kell szerezni egyet, de ebben az esetben engem kell lehelyezniük.
Itt hosszú hatásszünetet tartott, hogy érezzem, ez azt jelenti, hogy vidékre kerülök, bár az volt az érzésem, csak a reakciómat tesztelte, hátha ettől megijedek és visszalépek. Ez járna nekik a legkevesebb papírmunkával.
Esze ágában nincs szerintem elhelyeztetni.

De persze azzal bocsátott el, hogy megteszi, amit lehet, mert elég szokatlan a kérésem, inkább a konyha irányába szoktak igyekezni a katonák, de összességében becsülendő, csak az a baja, hogy hallott már rólam és az alapján nem teljesítené semmilyen kérésem, mert úgy érzi, nem jeleskedem amúgy olyan nagyon.

Na ja, ez igaz.

Centi_30.jpg388

 

 

 

Április 27. Hétfő

Ennek fele sem tréfa, megint úgy vagyok beosztva, ahogy tegnap, reggel öttől este nyolcig. Alig aludtam, szédelgek a fáradtságtól, ezért az étkeztetések közt felküldtem a századhoz a konyhamunkásokat, majd befeküdtem az öltözőbe aludni. Amikor visszaértek, ők ébresztettek, ahogy verték a zárt ajtót.

Manneken_Pis_(crop).jpgEste az egyik írnok srác részegen jött be. Benyitott a körletbe, dülöngélve betámolygott, lepakolta a cuccát és odajött hozzám, hogy mondjam meg, hol van a Nitró.
– Mit tudom én, szolgálatban, vagy otthon, nem figyelem, örülök, ha nem látom.

– Na ezt figyeljem akkor! – mondja, kigombolja a sliccét és akkurátusan ráhugyozik Nitró ágyára. Alapos nagyon, egyre nagyobb köröket rajzol, ügyelve, hogy a párna is kapjon bőven. Nekem tetszik a dolog, nem szólók, de a másik kopasz gyerek, aki még a körletben van, kapcsol, leugrik az ágyról, és megbökdösi az írnokot, hogy hagyja már abba. Aztán mind a ketten csak állnak, az írnok sápadt, kijózanodott.

– Basszus, mi legyen? – tanakodnak, de csak annyit találnak ki, kiderítik, Nitró merre lehet.

Oltári mákjuk van, mert szabadnapját tölti kinn, csak holnap délután lesz. Addig talán megszárad.

süti beállítások módosítása