Centi_30.jpg393

 

 

 

 

Április 23. Csütörtök

Koltay a csüti. Nem küldtem el időben a vacsorát, megbuktatott.

Elfelejtettem na.

Összekészítettem mindent, ahogy kell, de aztán az egyik korosztályom konyhamunkással beszélgetni kezdtünk és kiment a fejemből. Egyszer csak csörgött a telefon, Koltay ordított a túloldalon, hogy leszóltak neki a reptéri ügyeletes tisztek, hogy mi történt, nincs ott a vacsora. Magyarázzam meg azonnal, de hát nem tudtam értelmeset mondani, csak, hogy tényleg nem küldtem fel.
De mi az istenért, fiam? Na mindjárt átmegyek! – üvöltötte a telefonba.

Intettem a konyhamunkásnak, ilyen gyorsak sosem voltunk, néhány tizedmásodperc alatt vízben úszott a konyha, és én a vacsorás bödönöket huzigáltam az ajtóhoz, a segédem meg sikálta a padlót.

Koltay belépett és mint egy bika támadt nekem, hiába mondtam, hogy belefeledkeztünk a takarításba, a sárga földig leteremtett.

– Na ne röhögtessen, azonnal pakolja össze amit kell, küldöm a kocsit érte. Azt hiszi, hogy amiatt, hogy múltkor nem sikerült a szolgálati szabályzatot átírnia, akkor figyelembe se kell vennie? Ha nem tudja előbb elküldeni a vacsorát, akkor még későbbre tolja? Megérdemelné, hogy ne küldessem fel egyáltalán, aztán kiállítanám a visszaérkező éhes katonák elé, hogy elmondja mi is történt! Tanulja meg, hogy a társaival nem szórakozhat, ők fogják a maga seggét védeni, ha olyan a helyzet, kötelessége odafigyelni az ellátásukra! Hol van a bajtársiasság?

Na ezt baszdmeg jól megkaptam. Égett a pofám tényleg.

– A következő szabadnapjáról ne is álmodjon!

Felemelte a telefont és feltárcsázta Cupit és felvázolta a helyzetet.

–  ...tudod kérlek, az ilyen szakács megérdemelné a lefokozást, ha rajtam múlna, repülne innen! Hamar a 2. században találná magát, hogy megtanulja milyen az őröknek kinn!

Itt beállt egy kis csend. Gondolom, az öreg elmondta, hogy tulajdonképpen pont ez a helyzet, tényleg repülök a szakácsoktól, meg gondolom, azt is, hogy ezt a saját kérésemre intézték el. Ettől úgy láttam, kissé lehiggadt.

– Maga tényleg az elhelyezését kérte innen? – nézett rám miután letette a telefont.

– Zászlós elvtársnak jelentem, igen.

Ő volt az egyetlen, akinek a szemében valami elismerésféle csillant, de ez elmúlt hamar.

– Nem sok jót jósolok magának, ha ennyire szarik a társaira. Ha nem változik vért fog hugyozni köztük. Én is magán tartom a szemem majd. Itt a konyhán lehet, hogy nagy legény, de majd meglátjuk, mi lesz magából, mert hogy ott is nagy lenne a mellénye, azt kötve hiszem.

Az ajtóból visszafordult, talán csak én reméltem, de mintha enyhe mosoly lett volna a szája sarkában, amikor rámutatott a vizes padlóra és mondta:

–  Ezt a színházat meg tüntessék el.

Theater-Carre.jpg

 

Centi_30.jpg394

 

 

 

 

Április 21. Kedd


Na az égiek meghallgatták a fohászaimat, hogy katonásdit akarok, ma éjszakai lövészetre mentünk. Megint volt egy kis kavarás a géppisztolyom körül, nem találtuk, de aztán valahogy csak előkotorta a raktáros. Délután kettőkor mentünk ki Piliscsabára, és miután besötétedett, este kilenckor lőttünk. Kaptunk nyomjelző lövedéket, az olyasmi, mint a rendes töltény, csak nem acélmagja van, hanem valami sokáig, hosszan világító anyag van benne, vagy rajta, ami a légellenállásban ég el erős fénnyel, vagy nem tudom, de klasszul világít. Arra szolgál, hogy sötétben a nyomjelző lövedék fényében jobban látszódjék a határsértő, aki épp a tiltott külföldre szökés bűntettét valósítja meg.
De igazából fasza ívet húz, azért jó.

Minden harmadik töltény nyomjelzős, így igazi tűzijátékot csináltunk.
Felavattam az AMD-met.

amd1-65.jpg
A kiképzésen AK-t használtunk és azt hiszem a többi parancsnokságon továbbra is az van hadrendbe állítva, de itt Ferihegyen az őröknek néha fel kell menni a gépek fedélzetére, zavaró lenne a hosszú puskaszerű fegyver, így mi egy magyar fejlesztésű gépkarabélyt használunk, az AMD-t, aminek a tus része csak egy behajtható fém konzol és a csöve is rövidebb. Ezt használják a rendőrök, meg tán a honvédek is.
Azt mondják, szar az egész, a súlya fele az AK-énak, folyamatos használat közben elolvad a csöve, meg az egész nyeklik-nyaklik, amolyan fegyvernek látszó tárgy.
Az igazi magyar narancs.
Ebben köszön vissza a Don-kanyar.

Próbából a bal vállamról lőttem, bal szemmel céloztam, vagyis számomra teljesen lehetetlen helyzetben, de így is kiválóra sikerült. Lehet, hogy mégse olyan szar fegyver, mert kicsit olyan volt, mintha önállóan tartana célra. Vagy rohadt pontos, vagy én vagyok mesterlövész. Pisztollyal is szerettem volna lőni, de nem sikerült, senki nem adta oda a nevére írt fegyvert, meg röhögtek is, hogy minek akar egy szakács pisztolyt használni.
Hát hogy tudjam, bármikor jól jöhet.

Azt nem mondhattam, hogy mert nem akarok meghalni. Az meg nem érv, hogy egyszerűen tetszenek a pisztolyok.

Még a lövészet tényleges megkezdése előtt nekem kellett osztani a vacsorát. Nagy kondérból nyomtam nekik a sóletet. Jó hideg volt, összeállt, mint a kő, alig lehetett beledöfni a spicckanalat. Vízhólyag lett a tenyeremen tőle, ezek meg még zúgolódnak is.

Hideg.

Ehetetlen.

Tényleg hideg, de nem tudom, mit hisztiznek, kipróbáltam, kanálgéppel fel lehetett darabolni kis kockákra, hogy beférjen a szájukba.

Centi_30.jpg404

 

 

 

 

Április 11. Szombat

Minden nap hat óra körül, a délutános reptéri őrszolgálatosoknak fel kell küldeni a vacsorát. Két úgynevezett kutatóügyelet van, egyik Ferihegy 1-en, a másik Ferihegy kettőn. Múltkor bejártuk Dinóval a Ferihegy 1-en lévő ügyeletet, egy földszintes, hajdan fürdőszoba zöldre mázolt kis  faépület, valaha talán valami kisebb raktár lehetett. Ferihegy 2 ügyelete viszont az új hipermodern, csupa üveg épületben kapott helyet.

stock-photo-soldier-eating-pea-soap-isolated-1on-white-background-24072355.jpgA délutános szolgálat kettőkor kezd és este tízig van ügyeletben, emiatt mindenképpen az őrszolgálati idő alatt kell megoldani az étkeztetésüket. Ugyanazt az ételt kapják, amit a laktanyában lévők, csak ki kell nekik porciózni és bádogbödönökben felküldeni. Mindkét ügyeleten van egy nagyobb méretű elektromos főzőzsámoly, amin melegen tarthatják, vagy szükség esetén felmelegíthetik az ételt, de jellemzően azért kell hat körül felküldeni, hogy még üzem melegen kiosztható legyen.

Kitaláltam, hogy a hideg élelmet, amit ma kapnak a katonák, nem kell felmelegíteni, tehát mindegy, hogy itt áll a konyhán addig, amíg el nem viszik, vagy ott az ügyeleten, amíg ki nem osztják.
Ezért összepakoltam és szállításra kész állapotba hoztam, majd 4 óra körül a belső telefonon szóltam a csapatügyeletre Szilasi törzsőrmesternek, hogy legyen szíves tartson szemlét a konyhán. Nézze meg, hogy minden étel készen van, szállítható, esetleg küldjük fel most, mert egyébként is útban van, így nem tudunk takarítani, mert még ultrahabos lesz a kenyér vagy a főtt tojás.

Át is jött és hümmögött. Mögötte a szolgálatos sofőr kacsintgatott, hogy kurva jó ötlet, neki is hamarabb fejeződne be a napja. Én se takarítani akartam, hanem felhúzni a körletbe, de Szilasi arcán megjelent a bizonytalanság. Tanakodik, hogy nem lesz-e ebből baj. Sietve magyarázni kezdem, hogy kicsit több kenyeret pakoltam, és hozzácsaptam néhány löncshús konzervet, mert a tartalékból futja és akkor kicsit jobban el tudják osztani, korábban is ehet, aki éhes, de este tízig is kitart, ha ügyesen osztják be. Mindenki jobban járna, fenn emelkedne egy kicsit a hangulat a bőségesebb étel miatt.

Na beszoptam, kérdezgetni kezd, hogy honnan van nekem az ilyen könnyen szétosztható tartalék, tud-e erről a Hortományi alhadnagy. A sofőr behúzta a nyakát és az ajtóig hátrál onnan les, én meg nekiveselkedem a magyarázatnak. Minden reggelinél vacsoránál a darabételből, konzerv, tojás, dzsem, mindig többet küldenek egy kicsivel és ebből képződik egy ilyen mobil tartalék, ami arra az esetre kell, ha valamiért nem lenne elég. Viszont ha sok megmarad akkor fel szoktuk küldeni mostanában  pl. Koltay zászlós ügyeleti ideje alatt szinte mindig.

Ez nem igaz, egyre komolyabban benne vagyok a slamasztikában, de azért említettem Koltayt, mert azt reméltem, hogy az egyik legkeményebb hírű tiszt említése eloszlatja a kételyeit. De csak bizonytalanabb lett és gyanakodott. Erről ő nem hallott, biztos ez? Persze-persze, Hortományi is engedélyezte, de azért ez nem mindennapos gyakorlat, ez a csapatügyeletes tiszttől függ, hogy engedi-e! Bazsalyogtam, hátha meggyőzöm.

De nem.

Ő erről még semmit nem hallott, most nem engedélyezi, utánajár majd Koltay és Hortományi altiszteknél. Az ötlet nem rossz, de meg kell kapnia parancsba. Ma ugyanúgy hatkor megy a kaja, mint mindig, de még délután felhívja Hortományit és megkérdezi, legközelebb majd engedi, ha kiderül, hogy mindez így van, ahogy állítom, de most nem.

Aztán elment, én még megvártam míg hallótávolságon kívül ért és aztán hangosat üvöltve rúgtam az edénytároló polcba, néhány tányér le is ugrott és ripityára tört.

Én hülye állat!

Pedig, jó ötlet volt, ha megeszi, akkor előbb zárhattam volna.

Centi_30.jpg432

 

 

 

Március 14. Szombat

Ma szinte egész nap egyedül voltam a konyhán, Basa sem jött le, és a másik szakács, a volt osztálytársam, Robi sem.

Vele jó masszív, néha gyűlöltbe csapó ellenszenv alakult ki köztünk az eltelt közel egy hónap alatt. Én nem voltam képes öreg katonának tekinteni, sem a régi ismeretség, sem pedig a feletteseink ellenőrzésekor tanúsított – túlzottan alázatos – viselkedése miatt. Ő pedig egyre agresszívebben próbálta elfogadtatni velem a helyzetét. Ami engem is meglepett, hogy néha már nem vontam vállat nevetve, és nem színleltem a dühöt, idegességet, hanem éreztem is. Például ma, mikor itt szívtam egyedül.

Basa öreg volt, már csak passzióból jött le néha a konyhára. Májusban leszerel, másfél hónapja van. Őrá nem haragszom, de Robi jöjjön le szolgálatba, ő nem olyan öreg még és most tulajdonképpen ketten látjuk el a konyhaszolgálatot. Ez a helyzet véd-dac szövetséget kellett volna kialakítson, elismerem a korosztályi különbséget, megteszem, amit meg kell, de egy olyan sráccal, akivel együtt jártunk suliba, évek óta ismerjük egymást, ne kelljen az alá-fölé rendeltség minden apró részletét végigbohóckodni. Ma is elkezdett szekálni, miután végül az alegységügyeletes – aki  épp Robi haverja volt – megunta, hogy 10 percenként hívogatom, hogy ébressze fel és küldje le azt a balfaszt, megtette és leküldte. Mikor belépett épp az esti hideg vacsorához készítettem tányérokra a főtt tojást meg a szalámi nyesedéket, mondtam, hogy na akkor most elmegyek budira, rám ripakodott, hogy kérjek engedélyt tőle, ha WC-re vagy bárhova el akarok menni a szolgálat alatt.

– A kurva nénikéd fog engedélyt kérni, ideszarok inkább a tálalópult mellé.

Gombolni kezdtem a nadrágom, de persze nem tudnám letolni, szégyenlősebb vagyok annál, csakhogy a vita hevében ez a mozdulat logikusnak tűnt.

– Hé, héé… mi a faszt csinálsz? – hebegte. A veszekedéseinkben a legkisebb viccet sem engedtük meg magunknak, akár komolyan is vehette a szándékomat.

– Letolom a nadrágom, ide szarok vagy leszopatlak, te választasz! – mondtam szemtelenül, de olyan keményen néztem a szemébe, hogy a hirtelen ökölbe szorított kezével csak rátámaszkodott az asztalra, beharapta a szája szélét. Láttam, hogy közel jár ahhoz, hogy megüssön.

Farkasszemet néztünk, kezdtem elbizonytalanodni, ezért hátraléptem a hatótávolságából, aztán elindultam kifele.

– Dvorszky a felettesed vagyok, nem mehetsz el csak úgy! – kiáltotta utánam idegesen – Azt csinálod, amit mondok, megértetted? Ezt nagyon megszívtad. Le foglak húzatni szabadnapról!

Még a budiról kikiabáltam, hogy ne merészelje, örüljön, hogy ma nem nyomtam fel, hogy órákkal később jött szolgálatba.

Nem is kellett szarnom, de a szolgálatom maradék két és fél óráját mégis a budin töltöttem, néha kikiabáltam a tajtékzó fasznak, hogy hasmenésem van. Ordított, hogy felnyom a csapatügyeletesnél, de nem mert, ugye ő is késve jött. Megvártam, míg kiosztotta a vacsorát egyedül, aztán felmentem a körletbe.

immodium1.png

Nem akarok verekedni, sose tettem, bár cselgáncsoztam, de a nyílt konfrontációt mindig kerültem.

Féltem.

Ma is, mikor farkasszemet néztünk.

De kezd a dühöm erősebb lenni.

                           ______________________________________________________________

Az aznapi Híradó adása, konkrét apropó nélkül:

Centi_30.jpg440

 

 

 

Március 6. Péntek

 

100 napos vagyok!!!  Már csak 440!!

 

Az első BT (bent töltendő) szabadnapom! Heverésztem, aludtam, nem piszkáltak. Az, hogy szakács vagyok, ad némi védettséget, mert az ablakból látom a saját korosztályom külső körleten.

Lehet, hogy tényleg csókos vagyok?

Külső körletnek - nemes egyszerűséggel - a laktanya udvarán végrehajtandó feladatokat nevezték, az ott végzett munka az épület előtti területen szemétszedést, falevélszedést jelentett, a hátsó, gazos részen pedig gyomlálást, és a korábban valami okból ide lerakott jelentős mennyiségű sitt, betongerenda mozgatását.

depositphotos_4549903-The-sleeping-cook.jpgEste levezényeltek a konyhára, de lusta voltam dolgozni. Minden délután leküldenek két katonát a konyhára, néhány órát mosogatni, takarítani. Arra gondoltam, a vacsorára szánt buktát ezek az úgynevezett vacsorások is ki tudják osztani. Fejenként egy bukta, pofon egyszerű.
Addig én az öltözőben aludtam. De nem volt sokáig nyugtom. A vacsorásaim korrupciójával nem számoltam, minden ismerősnek, öreg katonának többet adtak, és emiatt negyvenen bukta nélkül maradtak. Nagy a kiabálás, dühöngés. Szerencsémre találtam lekvárt és kenyeret, azzal betömtem a szájukat, de a csapatügyeletesnek el kellett újságolnom, hogy elszámoltam a dolgokat.

– ÁÁÁÁáá!! Maga az, aki még a táskájában sem tud rendet tartani! – fogadott Koltay újra. Átkarolta a vállam, visszakísért a konyhára, közben baráti szavakkal ecsetelte, hogy a következő szabadnapom alkalmával lesz időm itt benn matekot tanulni, ezt Ő maga személyesen biztosítja nekem.

Köszönetet mondtam és elbúcsúztunk.

A két vacsorás augusztusi leszerelő volt, jóval idősebbek nálam, de mivel dühös voltam, éjfélig takaríttattam velük. Még az öltöző szekrényeket is lesikáltattam. Nem mertek ellentmondani, látták, hogy milyen bizalmasan csevegett velem Koltay zászlós.
Tehát csókos vagyok.

bukta.jpg