Centi_30.jpg415

 

 

 

 

Március 31. Kedd

 

Ma ki akartam menni fogászatra, de a Cupi (Hortományi alhadnagy) nem engedett ki. A Cupi becenevet onnan kapta, hogy ha esetleg gondolkodik, vagy amikor erős szellemi megterheléssel járó feladatot kell végrehajtania, például aláírni a szabadságos könyveket, akkor hangosakat cuppant a szájával. Nem adott magyarázatot arra, miért nem enged ki, egyszerűen nemet mondott. Az az érzésem szervezetten szívatnak, de talán Cupit Nitró se tudja befolyásolni, túl kis pont ahhoz, simán lehet, hogy Cupi saját jogon utál engem.

Oké, nem engedett. De ne higgye, hogy szolgálatba be tud tenni.

Tőle rögtön az itteni laktanyaorvoshoz mentem át azzal, hogy nagyon fáj a torkom.

Vagy a gyomrom.

Legyen a gyomrom, abba nehezebben tud belenézni.

Rendszeresen fáj? Hát persze, újabban rendszeres. Mióta? Két hete. Áá... az alatt nem derül ki rendszeres-e. Viszont fáj. Ok, hol fáj? Az ott a vakbele, azt ki kell venni, ha az fáj. Nem, feljebb. Feljebb? És itt, ha megnyomom? Hát várjunk ezzel még, ha nagyon nem múlik…

Meg a torkom is fáj, lehet, hogy összefügg? Persze, a gyomrával! Olyat evett, ami már nyomja a gyomrát, de még irritálja a torkát, mi? Menjen már! Na, hadd nézzem, hú ez piros. Szokott fájni a mandulája? Szokott-szokott. Hát ez piros. Na, ezeket vegye majd be. Lelépni!

 eqq4fsP7fY-2.pngEste a szolgálat utolsó perceiben megjelent két ÉPK-s. Ők a laktanya épület karbantartói, külön kasztot alkotnak, és a laktanyán kívüli területen, közel a reptér oltásához kialakított mesterséges tó mellett, egy fából épült barakkban volt a körletük. Teljesen különálló világ, mivel épület karbantartói feladatokat láttak el, festés, burkolás stb. nem vonatkozott rájuk a legtöbb szabály.
Gyanúm szerint mindig szándékosan festékes, szakadt cuccokban jártak, hogy ne katonának, hanem melósnak látszanak. Sosem viseltek fegyvert, igazából semmilyen szabály nem vonatkozott rájuk, annyira marginális szerepük volt a laktanya életében, hogy a tisztek is rendre elfeledkeztek róluk.

Ha nem volt feladatuk, ki se dugták az orrukat, figyeltek arra, hogy ne legyenek szem előtt. Alig ismertük őket, ebédelni is külön időpontban jöttek, nem keveredtek sosem a többi egység katonáival. Csak hírből hallottuk, hogy náluk benn van a civil ruha és esténként kijárogatnak, mert még a kapuőr se látott rendesen rá a körletükre, jöhettek-mehettek.


Ketten állítottak be, kopaszok. Vagyis velem egykorúak. Nemrégiben feltört a mosogató padlójának kövezete egy helyen, én nem emlékszem rá, de érzésem szerint valamelyik részegeskedéskor sérülhetett meg, azt jöttek kijavítani. A hozzáértésük alapján én is megcsinálhattam volna, sokat tököltek, míg kivésték a régi lapok helyét, aztán kevertek valami ragasztót vagy mit és nagyon ügyetlen mozdulatokkal tették le az új köveket, majd szedték fel és tették le újra.

És még vagy háromszor. Ferde volt, egyenetlen, kis-, helyenként meg nagy térközökkel. Újra kellett rakni.

Háromnegyed háromig kellett velük maradnom. Kínomban az öltözőben aludtam félálomban, de tanulva a múltkori esetből, 10 percenként rájuk néztem. De még így is volt, hogy az egyiket a raktárból kellett kiparancsoljam. Kipakoltattam a zsebét, lekvárt vitt volna. Nagyon felbosszantott, elpakoltam minden ehetőt, bezártam mindent, holott még mielőtt nekikezdtek jeleztem, hogy van még az ebédből megmaradt húsból, adok, ha végeztek. Kicsit sajnáltam, hogy nem azt mondtam nekik, hogy ha gyorsan végeznek, mert az igyekezet nem törte össze őket. De mivel a végére kiderült, hogy nem szívatnak, hanem csak egyszerűen nem tudnak burkolni, megkegyelmeztem nekik és sült hússal, meg az elcsenni kívánt lekvárral, kenyérrel engedtem el őket.

(Kép forrása: http://drawception.com/viewgame/eqq4fsP7fY/why-does-my-throat-hurt-so-much/)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr684993161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.03.31. 09:42:54

Gondolom - a sereg logikáját ismerve - hogy civilben talán szakács lehetett az a burkoló... :D Végülis anyagokat kever össze ez is, az is. (Így kapott a 91/1 a Jacksonban kőművest szakácsnak...)

dwr 2013.03.31. 20:15:09

Nahát! Mik voltak az én időm előtt néhány évvel... 90-ben a karbantartók a lépcsőn a szakaszhoz felérkezve a bal oldalon "laktak", igaz ezt a kasztszerűséget akkor is tartották, de korántsem olyan szigorúan. Egyébként 3 féle kaszt létezett: híradós (TG-Központ), sofőr,karbantartó.Voltak amolyan lézengők is, akik nem tartoztak egyik kaszthoz sem, (pl én). Az ÉPK nem az éjszakai pótlék (kaja) rövidítése volt? :) Tuti, hogy te zacskóztad :)
Üdv: kisberben

(h)öreg 2013.03.31. 21:27:22

ÉPK: Éjszakai PótléK
ÉPK:ÉPítő-Karbantartó

Dvorszky határőr 2013.04.02. 13:35:38

@Oldm4n: hát erre nagyon igaz a mondás, hogy "amit kocka azt gurítják..."
:)

Dvorszky határőr 2013.04.02. 13:41:41

@dwr: Üdv kisberben!
Igazából nem emlékszem, hogy a híradósok külön kaszt lettek volna, talán amiatt, hogy gondolom a rendszerváltás után a telekommunikációs technika fejlődhetett, mindenesetre nem voltak annyira hangsúlyosak, akkoriban úgy emlékszem, hogy a raktárosok, irnokok volt az egyik kaszt a másik kettő, ahogy írod a sofőr, karbantartó. De azt nem tudtam, hogy be lehetett őket imádkozni a központi épületbe. lesz majd még róluk szó később.
Régen a második emeleten jobbra a törzsszakasz balra a második század volt, ezek szerint a második század helyére jöttek.
:)
Dh

LordCsipisz 2013.04.03. 18:53:27

Nálunk a hiradó (hiradós az az Erős Antónia pl.:D ) mellett volt az RT, vagyis a Radartechnika. A hiradószázaddal ellentétben ők voltak külön kaszt, gyakorlatilag nem is léteztek, még a kapunál se nézték meg őket. Csak belszolgálatot adtak, meg a reptérre jártak ki a radarokhoz.Bár Debrecenben voltak, de az állományhelyük Pécs vagy Győr, vagy mi volt. ha nem voltak szoliban, szabadon ki be járkáltak.
süti beállítások módosítása