Centi_30.jpg426

 

 

 

 

Március 20. Péntek

 

Ma riccs (riadó) volt a FEP-en.

De előtte még Nitró lehívatott a csapatügyeleteshez.

Sugárzott az arca, az ő szája is mozgott, lekövetve, amit a csüti nekem mondott. Bólogatott, grimaszolt.

A csüti vagyis Gitti főtörzs, aki amúgy mindentől retteg és a katonai szabályzat minden betűjét komolyan veszi, hosszan taglalta a tényállást. Az volt a vád, hogy visszaélek a konyhai szolgálat nyújtotta lehetőségekkel, nem adhatok ehetetlen dolgokat a katonáknak, gondoljak bele, hogy míg én a konyhán vagyok, ők fegyveres szolgálatot teljesítenek, joguk van rendesen enni, ezen én nem változtathatok, és nekem ehhez kell tartanom magam, a konyhai szolgálat ugyanolyan felelősséggel jár, ugyanolyan katona vagyok, mint ők.

Mikor végre szóhoz jutottam, jelentés formájában tájékoztattam őket a konyhai szolgálat mibenlétéről, hogy nekem az a feladatom, hogy mindenkinek, a kiírt mennyiségű ételt osszam ki, és azt kell kiosztanom, amit nekem idehoznak, ezen senki nem változtathat. Az ételek minősége eltérő lehet, ebbe nekem sincs beleszólásom, és nem garantálhatom minden egyes adag étel azonos minőségét. Ha tehetem, az ehetetlen dolgokat nem osztom ki, de ehetetlen dologgal nem nagyon találkozom. Van olyan, hogy igen kicsit zsírosabb a hús az egyik tányéron, mint a másikon, de egy állat sem csak bélszínből áll, ráadásul az ország egyik legjobban ellátott laktanyája vagyunk, a reptéri dolgozóknak készített magas minőségű ételt esszük, de itt ez katonaság, nem kivételezhetek senkivel!

A csüti higgadtan hallgatott, bólogatott is, aztán még azt a nyomaték kedvéért hozzátettem:

– Ahogy tapasztalom, itt nem az van, amit én, vagy bármelyik társam akar, ez katonaság!

Itt egy leheletnyit Nitró felé biccentettem, hogy értse.

– Az élelmezésben nincs kivételezés, én sem tehetem meg, bármennyire is finnyás valaki, bármennyire máshoz van is szokva, nem a mi kényelmünket szolgálja a határőrség!

A barom Gittinek nagyon tetszett, amit mondtam, a végén teljesen fellelkesült.

– Jól van, jól van. Igaz!

– De persze gyomorbántalmak esetén, orvosi papírral igazolva, Hortományi alhadnagy elvtárs dönthet másként. Ha ilyesmiről van szó, nem lehet akadály. – mondtam olyan simulékony hangon amennyire csak tudtam, lássa, hogy konstruktív vagyok.

Nitró majd szétrobbant, de mivel a csütinek nagyon megnyerte a tetszését a hozzáállásom, semmit nem tehetett. Leléptettek.

– Jöjjön csak szakaszvezető…

Gitti karon ragadta Nitrót és elindult vele az iroda felé. Az, mint egy sérült kirakat bábú kitekert nyakkal nézett utánam, méterekről is látszott, hogy zihál, jár a mellkasa, aztán mosolyogva intettem neki és eltűntem a lépcsőfordulóban.

 

 

4.jpgDélelőtt voltam szolgálatban, a pihenőidőmet töltöttem a körletben. Nem sokkal később, hogy feljöttem a csütitől, felbőg a sziréna, hallom az ügyeleteseket ordítani a folyosóról.

– Riadó! Mindenki fegyverben két percen belül az alakulótéren!

A körlettársaim leugrálnak az ágyakról.

– Te nem jössz? – kérdezi Kiss Gyuri.

– Szakács vagyok. – válaszolom és kedélyesen nézegetem a felső ágyról, ahogy kapkodnak a többiek. Faszom! Szakács vagyok.

De már hallom is Nitrót, túlüvölti a szirénát:

– Dvorszkíííííííííííííí! Fegyverbe!

Betoppan a körletbe és földbe gyökerezik a lába.

Fekszem ugyanis.

– Dvorszky kifelé a fegyverszobába, már egy perced sincs! – jön meg a hangja.

Nem érti, hogy mit mondok, pedig azt mondom, hogy pihenőidős szakács vagyok.

Üvölt, hogy a riccs az mindenkire vonatkozik, és már ezért a késlekedésért felnyom, köteles vagyok a sziréna hangjára azonnal ugrani.

Megteszem, erre nem tudok mit mondani, még az is lehet, hogy igaza van. A sisakom úgy veszem le a szekrény tetejéről, mintha hozzá akarnám vágni, ebben van is valami. Kirohan, aztán én is. A fegyverszobában nem találjuk a fegyverem, egyszer volt nálam, amikor átvettem, de csak annyi ideig, míg a számát bediktáltam. Még szerencsétlenkedünk a raktárossal, hogy milyen tártáskát adjon, éles lőszer kell ugyanis, de nekem nincs külön tártáskám, ritkán visznek szakácsot riadókor. Valami tártáskát mégis kapok, 60 éles töltény kerül a kezembe, de még le kell papírozni. Nitró tajtékzik, de még nem vagyunk elkésve, mert Gitti annyira berezelt a riadótól, hogy jobb ötlete nincs, minthogy a riadósokat lenn sorba állítva leellenőrzi a surranók tisztaságát. Hebeg-habog, vörösen izzó arccal mered a surranókra, a sziréna üvölt, aztán valamelyik szakaszparancsnok, miután az IFÁ-k betolattak a bejárat elé, bekiabál, hogy járműre. Ettől a csüti is észbe kap, járműre, járműre, kiabálja ő is, látható megkönnyebbüléssel, hogy valaki megoldotta helyette a helyzetet.

 

Robog velünk ki az IFA a reptérre, Ferihegy 1-re. A gékápéká, vagyis a gépkocsiparancsnok, egy öreg Mamut szakaszvezető tart eligazítást a platón menet közben.

Néhány örmény eltérített egy szovjet IL 62-es gépet. – mondta – A rendőrség különleges erői már itt vannak a reptéren, nekünk az a feladatunk, hogy második lépcsőben biztosítsuk a helyszínt. Egy távolabbi leszállópályára irányítják a gépet majd és nekünk egy áthatolhatatlan zárást kell végrehajtani. Akit leteszünk, az nem mozdul és senkit nem enged át a záron se ki, se be. Aki él és mozog ki lett rendelve a reptérre, mindenki szeme rajtunk csüng, el ne csesszétek!

Meghatározott helyekre tesznek ki bennünket és ott kell állnunk. Mit lehet ezen elcseszni?

Aeroflot_Ilyushin_Il-62_-_CCCP-86471.jpg

Még elmondja, hogy egyelőre tárgyalások folynak, mert az örmények fel akarják robbantani a gépet Budapest felett, ha nem teljesítik a követeléseiket (amikről nem tudjuk meg mik is). Viszont lassan le kell szállniuk, mert 40 perce köröznek a város felett, lassan elfogy a kerozinjuk.

Ahogy a kifutópálya betonjára kiérünk, lenyitják a plató hátulját. Nagyjából 50 méterenként megállunk, a riadó parancsnok rámutat valakire, az leugrik és már robog is tovább az IFA.

Ledobnak engem is, be kell tennem egy tele tárat az AK-ba és innen kezdve figyelni.

Azt tudtam megfigyelni, hogy végül leszáll a gép, és tőlem meglehetős távolságban megáll. Hosszú ideig semmi nem történik, majd odatolnak egy lépcsőt és lassanként leszállnak az utasok, majd felmegy néhány kommandós és négy vagy öt embert bilincsben lehoznak.

Még vagy másfél órát álltunk kinn. Láttam az IFÁ-t közeledni, majd távolodni, logikátlan sorrendben szedték össze a srácokat körülöttem, aztán felfedeztem Nitrót. A plató hátulján lógott ki, vigyorgott rám minden fordulóban, kiabált, hogy ott fogok megszáradni, ahol vagyok. Engem szedett össze utolsónak, elégedett vigyorral ült velem szemben, kérdezgetett, hogy hogy ízlett a katonaság, úgy hallotta az akarok lenni, nem szakács. Majd szétrobbantam, tűrtem, de folyamatosan piszkált, hogy így fog megszopatni mindig, amikor csak teheti. Csikorgott a fogam, látta rajtam, hogy tehetetlen vagyok és élvezte. De aztán valamelyik idősebb katona, rászólt.

– Nitró, fejezd be mert kihajítalak a kocsiból. Biztos tudod, hogy egy órája mindenkinek benn kellene lennie a körletben, nemcsak ezt az egy kopaszt szopattad, hanem egy egész rajt. Kussolj most már, a hangodat ne halljam!

ÓÓÓ zene volt füleimnek! Ilyen sokat és alaposan nem mosolyogtam még pasira. Nitró kussolt és vöröslött.

Este beszélgetések zajlottak minden sarokban, mit akarhattak az örmények?

Mindenki számára érthetetlen okból adták fel magukat. Annyit máris tudni, hogy az orosz hatóságok már másnap viszik is őket haza, és mindenkinek az volt a véleménye, hogy jobb lett volna nekik itt tűzharcban megdögleni, mint ahogy majd otthon fognak. De hogy volt-e náluk fegyver, robbanóanyag és mit akartak tulajdonképpen és azt miért pont Budapesten, nem derült ki.

(A Ferihegy 2-es terminál megnyitása alkalmából készült videó, még 1986-ból. A lényeg kb. 1:10-től kezdődik.)

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr874970268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

átlátó 2013.03.20. 12:01:12

Nem voltál te határőr... a Svejket elolvastad oszt jónapot. :)

jabba2 2013.03.20. 12:38:48

@átlátó: Hát diktálj neki egyet! ;)

pszichonauta 2013.03.20. 13:14:52

Aztán kiderült, hogy nem eltérítés volt.

átlátó 2013.03.20. 15:14:21

@jabba2: Azé' az nem úgy van... :D

teddybear01 2013.03.20. 17:17:14

A szovjet időkben rutinszerűen lelőtték az eltérített gépeket, aztán azt mondták, hogy pilótahiba, vagy műszaki okból szerencsétlenül járt.

Jokerpofa 2013.03.20. 17:33:56

nem mindegy hogy elfogy a kerozinjuk és lezuhannak vagy felrobbannak egy dinamit miatt?

komissarlajos 2013.03.20. 18:52:10

A Kék csillag (Shadows?, Szpotnyik?) másolat jó volt. A video felvétel szar, nagyon szar, a blog egy marhaság. Ráérő sztyupid szarösszehordása.

micsoda? 2013.03.20. 19:10:21

A kedves MALÉV, nekem ennyi maradt a posztból.

dwr 2013.03.20. 19:35:37

A blogot márpedig tutira olyan ember írja aki ott szolgált a FEP-en. A törzsszakasz teljesen így működött, pont ahogy a szerző leírja még 90-91-ben is. Igaz akkor a szakaszPK-t másképp hívták, de ő is alhangya volt. 90 őszén megszünt a rendfokozat és előléptették hadnaggyá.
A blogot végigolvasva előjönnek a régi emlékeim Ferihegyről. Kösz a blogot Dvorszky HŐR. Agyam Gyula biztos kilós volt? Én Föti-re emlékszem 90-ből. Igaz rémlik valami vele kapcsolatban, balhé miatt rendfokozatban való visszavetés legalább is volt ilyen szóbeszéd.

Üdv: egykori kisberben

jabba2 2013.03.20. 19:42:46

Mondjuk gumicsizmás katonát én az életben nem láttam,építkezésen sem nem hogy menetgyakorlaton,harcászaton!
De lehet h.én vagyok tudatlan. :D

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.03.20. 20:36:40

valami megerősítés örményügyben?

alte trottel 2013.03.20. 22:49:43

@teddybear01:
Ezt a fasságot nem tudom honnan szedted.

Érdeklődj valamelyik repülős topicban, a konteósokat pedig inkább hanyagold.

Rollende Landstrasse 2013.03.20. 23:41:54

Látod Dvorszki, így jársz, ha kikerülsz az Index címlapjára...

Dvorszky határőr 2013.03.21. 11:24:58

@replikátor: Nincs megerősítés, annyit találtam, ami a linken elérhető, de az a hivatalos állásfoglalást tükrözi, abban az időben nyilván nem volt vállalható egy gépeltérítés, ha lehetett eltusolták gondolom.

Dvorszky határőr 2013.03.21. 11:38:18

@dwr: Örülök, hogy újabb ferihegyi Fep-es bukkant fel, még nem vagyunk sokan, de ki tudja mire megint leszerelek, mennyien leszünk. :)) Agyam Gyulára szerencsére nem csak én emlékszem és mások is századosra emlékeznek, legalábbis '88 májusáig az volt. De érdekes lenne tudni mibe bukott bele. :)

Dvorszky határőr 2013.03.21. 11:52:43

@Rollende Landstrasse: Azért olyan rosszul nem jártam, 13ezer ember olvata tegnap, akik 24ezer lapot posztot megnyitottak. Ha csak 5%-uknak tetszett, az más szép szám, az egészhez viszonyítva 4-5 értetlen, aki ennek hangot is ad, marginális, statisztikailag kimutathatatlan és nekem is tök lényegtelen. :))

johnibyg 2013.03.21. 14:49:41

Nah igen, a zIndex címlap együtt jár hülyékkel is, nem csak olvasókkal... ;)

Oldm4n 2013.03.22. 10:24:50

Honnan került ide ez a sok gyökér??? o.O

Tényleg, rémlik, hogy volt valami balhé a Ferihegyen, de akkoriban a puncival voltam elfoglalva, nem a híradóval! Mondjuk ez egy csapásra semmit sem változott azóta... :D

Oldm4n 2013.03.22. 10:26:25

@dwr: Hidd el, SAS-nak lenni a legnagyszerűbb dolog a világon. A SAS mindenkire csak lefelé szarik... :D

teddybear01 2013.03.23. 14:05:10

@alte trottel: Tudod, az egyik tanárom Szolnokon volt, amikor egy orosz gépet térítettek el, még a hetvenes években. Riadókészültségben voltunk mi is, meg az oroszok is, és az összekötő tiszt azt mondta, le kell lőni.
A végén nem felénk vette az irányt, hanem Lengyelországban zuhant le. Eltussolták, de évekig hangos volt a szakma.

alte trottel 2013.03.24. 16:36:33

@teddybear01:
Nekem meg az ángyikám szomszédjának a komaasszonya vejének a nagynénje biciklispostás és kétszer is látott suttyogó ludvérceket berengálni a csalitban!

(annyi háttere lehet a mesketének, hogy amennyiben _KATONAI_ -pláne "érzékeny"- gépet próbálna elkötni a лётчикm akkor tűz, ami a csövön kifér.)

alte trottel 2013.03.24. 16:45:09

Ja, egyébként most ugrott be, mivel is kevered! Igen, volt egy eset, hogy a pájlot katapultált valahol Minszk környékén, viszont az a fránya 23-as az istennek se akart lejönni (avtopájlot úgy maradt vagy mifene) oszt az évszázad telefonforgalma futott oda-vissza, hogy háború ne legyen belőle. Persze amíg a bürokraták -mindkét oldalon- képesek lettek kiadni egy _EGYÉRTELMŰ,HATÁROZOTT_ parancsot, addigra a madár már Belgiumban járt. kifogyott a nafta és pofára landolt egy legelőn.

Flankerr 2013.03.25. 07:22:31

@alte trottel: Majdnem, az NDK-ban történt az eset egy szovjet Mig-23-mal.

Dvorszky határőr 2013.03.25. 12:52:51

@Oldm4n: A SAS csak simán repül. A MÁGUS viszont szárnyal. :)))

Oldm4n 2013.03.25. 15:38:29

Júúúújjj... csak aztán el ne varázsolja magát! :D

Rollende Landstrasse 2013.03.25. 17:50:49

@alte trottel: nem legelőn. Lakóházon. Polgári áldozat is volt.

alte trottel 2013.03.25. 19:55:22

Kösz a pontosításokat, csimoták!
(már romlik a memóriám)

Maczi 2013.10.15. 01:08:11

Nem volt nagydobra verve akkoriban ez a balhé. De volt. Mehettem is ki a főnökökért házhoz, hogy mielőbb beérjenek.

Agyam Gyula pedig továbbszolgáló volt hivatásos őrmesterként. 87-ben volt az esküvője. Szép egy menyasszonya volt. :)
És nehezen viselte el azt a helyzetet, mikor egy fősulis került a FEP-re sorállományúként és neki azzal a végzettséggel törzsőrmester rangja volt, így Gyulánál magasabb rangban volt. :)

Dvorszky határőr 2013.10.15. 14:24:36

@Maczi: jaj én láttam az akkor már feleségét!
hát...
:)

Dvorszky határőr 2013.10.15. 14:26:23

@Maczi: És az eset hátterére, utóéletére nem emlékszel?

Maczi 2013.10.15. 15:52:28

Mire visszaértünk, addigra már elkapták őket. Úgy emlékszem, hogy nem sokáig tartott.
süti beállítások módosítása