Centi_30.jpg382

 

 

 

Május 3. Vasárnap

Ma is órák hosszat napoztam, kicsit leégtem. A délelőttös szolgálat után kisunnyogtam hátra. Az a bozótkupac, amit a társaim készítettek, olyan takarást biztosított, hogy felülhettem, nekidőlhettem és akár olvashattam is volna. Legközelebb hozok könyvet, annyi időm van itt, arra használhatnám.

Gyerekkoromban imádtam olvasni, igazi könyvmoly voltam, nem lehetett leráncigálni focizni. Illetve egyszer, kb. 6-7 évesen befogadtak a nagyok. Nem voltak elegen és befüttyentettek a pályára.
Béna kis fasz voltam, ijedeztem, amikor felém jött a labda vagy valamelyik ellenfél. Ha valami csoda folytán mégis beleértem lasztiba, hihetetlen szögben pattant le rólam, félre, ki a kerítésen túlra, esetleg a másik csapat csatára elé a kapu közelében, vagy egyszerűen csak lőttem egy sima öngólt.

Mindenesetre egy idő után már előre fogták a fejüket a társaim, ha úgy nézett ki, akcióba lendülök. Volt valaki, aki a hátam mögött kissé erőtlenül, de – az ellenfél által valami okból üresen hagyott – kapu felé lőtt. Az lett volna a szerepem nekem, az egyedülinek a labda közelében, hogy egy picit beleérek és besegítem.

De nem volt szívem.

Annyira szépen, lassú haladással jött, hogy csak annyit csináltam, beálltam mögé és a testemmel fedeztem. Elragadtatva figyeltem, ahogy egyenletes sebességgel begurul a kapuba. Elengedtem a fülem mellett az összes csapattársam artikulátlan ordítását, hogy érj bele, érj már bele te kis majom, én tántoríthatatlan voltam.

Büszkén fordultam aztán feléjük, diadalittas mámorban, hogy lám úgy is tudok gólt szerezni, hogy nem érek semmihez. De nem osztoztak az örömömben, valami marha szabály volt, hogy hozzá kellett volna érnem, mert csak akkor érvényes gól. Nem tudtam, de nem érdekelte őket, elmondták, hogy valószínűleg nagyobb az esélyük emberhátrányban, és kitettek a csapatból.

Tehát sokat olvastam. Azt jól csináltam, minden történet betalált.

Hozok is le ide könyvet.

Heverésztem a gúla mögött, nyugalom vett körül, ici-pici hangfoszlányokban ért el hozzám a laktanya életének néhány jellegzetes zaja. Kedvtelve hallgattam, azt éreztem, olyan, mint a “jó ebédhez szól a nóta”. Utáltam, mint a szart, de néha a konyhában bekapcsolva maradt a rádió a vasárnapi ebéd után, így ez a sült hús és a dinnye utáni pihenés háttérzaja lett, a megnyugvás, olyan mint a szünetet jelző éles szirénahang a lágerekben.

Ami akkor is jó, ha amúgy kibírhatatlan.

Élveztem, csukott szemmel hallgattam és pokoli messze kerültem a világtól, ettől a rám erőszakolt, furcsa világtól.

monkey-football4.jpg

Centi_30.jpg401

 

 

 

Április 14. Kedd

Ma be voltam írva szabadnapra, nem tudom miért, abban reménykedtem, hogy kimehetek. Már kimenőben mentem kötelékre is, ott tudtam meg, hogy nincs is könyvem. Kis nyomozás kezdődött, hogy hol van, vagy miért nincs. A pár nappal ezelőtti esemény miatt még konkrét büntetést nem kaptam, tehát elvileg mehetnék.
Mondom az AE ügyeletesnek, hogy szabira megyek, nyilván elkeveredett a könyvem, húzgálja a fiókokat, ő is ideges, mi van, ha ő keverte el? Én meg nem oszlatom el ezt a kételyt, hanem nógatom, hogy a legalsóba is nézzen be.

Aztán eltűnik a Cupi irodájában és nagy sokára hozza a hírt.

– Le vagy húzva szabadnapról, Nitró lehúzatta a mai napot, holnap reggel nyolckor mehetsz ki, délután ötig.

düh.jpg

Úgy nézem Nitró nem viselkedik rendesen! Ráadásul tök logikátlan, hogy nem Cupi húzott le. Nem értem én a hadsereget.
Elég megalázó a többiek előtt és a röhögő Nitróval a hátam mögött levenni a kimenőt. Ennél látványosabban nem is lehetne demonstrálni, mekkora lukra futottam ma. Nem szólok senkihez, Nitró mondatait, hogy na mi van, szellőztetem a kimenőm, vagy csak nem máshogy terveztem a mai estét, lehet, hogy ma nem én dugom a barátnőmet, szóval ezeket most nem kis erőfeszítéssel, de elengedem a fülem mellett.
A többiek csak néha és kényszeredetten mosolyodnak el, inkább megilletődötten figyelnek. A szabadnap megtagadása ez egyik legkeményebb büntetés. Sokan csak azoknak a pillanatoknak, perceknek, óráknak élnek itt benn, amit kinn töltenek, olyan ez nekik, mint köldökzsinór, mindig ki kell menniük, hogy ne szakadjon el, és remélik, hogy az előző heti szabadnap emléke kitart a következőig. Emiatt, az ilyen helyzetek, amikor valakitől megtagadják a kimenőt, mindig tartogattak meglepetést, mindig lehetett számítani arra, hogy egy nem várt dühkitörésben oldja fel a delikvens az indulatait. Gyanakodva figyeltek, de igyekeztem úgy tenni, minta mi sem lenne természetesebb, hogy ruhát váltok és itt maradok benn.

Centi_30.jpg414

 

 

 

 

Április 1. Szerda

 

Délben mentem le a konyhára. Az ügyeletesnek az ébresztőkor jeleztem, hogy hajnalig felügyeltem Cupi parancsára az ÉPK-sokat, ha nem tetszik neki, hogy nem kelek fel, esetleg jelentse neki. Ha kell, tetten érhetnek, itt leszek az ágyban. 11-ig aludtam, és csak nagy nehezen vettem rá magam, hogy egyáltalán lemenjek a konyhára. A szolgálat fél 12-kor kezdődik, még csak fél órát lógtam el, az semmi. Robi nemtetszését fejezte ki, de leszarom. Azt is állította, hogy hiányzik a dzsemből, nem figyeltem eléggé, mert ezek állandóan ezt csinálják, lopkodnak, amint az ember egyedül hagyja őket. Ez az én felelősségem, egy percre sem lett volna szabad magukra hagyni őket. Hortományinak jelentette is. És én is megkapom magamét, mert azt ígérte, átjön délután és a körmömre néz.

Vállat vontam, úgy érzem, ezzel tudom Robit a legjobban idegesíteni, de azért fostam, hogy mit mond Cupi, ugye már tegnap se engedett még fogorvoshoz se.

Amikor átjött, rosszkedvűen dörmögte, hogy ugye ez nem valami áprilisi tréfa.

Robi körbevezette a konyhán, ami ragyogott tényleg, mert velem takaríttatta ki, de csak olyat csinálok meg neki, amit joga van kérni. Ezt - sajnos - még van.

Bementek a raktárba, Robi hosszan magyarázta, hogy milyen fontos a megfelelő tartalék a hideg élelemből, most mégis hiány van és ez az én szolgálatom alatt keletkezett.

Cupi magához rendelt és megkérdezte mi erre a magyarázatom. De hát mi lett volna? Azt nem mondom, hogy ellopták, mert ugyan nem rajtuk múlott, de nem lopták el. Az volt, mondtam neki, hogy étlen-szomjan dolgozott a két csóka itt a kövön, nézze meg, milyen klasszul néz ki, órákat tologatták a köveket, mire ilyen pontos lett, hajnalban végeztek, én adtam nekik enni, mert úgy véltem, hogy a tartalék pont ilyen esetekre van.

Cupi cuppogott, de nem tudott mit hozzátenni, csak, hogy a tartalékképzés nagyon fontos.

jam_sandwich430x300.jpg

– Alhadnagy elvtárs jelentem, tegnap tényleg nagyon hasznosnak bizonyult. – vágtam rá, meg még azt, hogy ha ez nem hajnal háromkor történik, természetesen engedélyt kértem volna rá.

Cuppogva hagyott ott minket, Robival aznap már többet nem beszéltünk.