Centi_30.jpg285

 

 

 

 

Augusztus 8  Szombat

Megint Rövid Ugrás. A második. Ezekből a rövid ugrásokból sokat nem lehet bírni, ezért én mindig számolom, hogy hol is tartok, persze egy-egy hosszabb pihenőnél mindig újrakezdődik, de az ember nagyjából meg tudja jósolni, mikorra fog tetszhalott állapotba kerülni.

Délelőtt F1-en az egyik szünetben beszélgettünk benn többekkel és elmeséltem mit tapasztaltam tegnap a bogárral. Boda az augusztusi leszerelő a kutügy helyettes, ő állította ma össze a szolgálatot, nagyot röhögött, mondván, hogy nincs olyan hülye, aki itt a reptéren piszkálni kezdene bármilyen rovart. Ki tudja mik ezek, honnan jöttek ide, mérges-e meg ilyenek, nem jó ezeket kitapasztalni. De ha már megtörtént csinálhatnék róla skiccet, hogy mások is megtanulják, mit kell elkerülni, vagy azonnal eltaposni.

– Amúgy voltál már líbiai gép mellett?

– Hát csak egyszer régebben. – válaszolom.

– Na, akkor ma Téged teszlek oda, nézd csak meg! – nevetgélt, egyáltalán semmi jót nem sejtetve. Kérdeztem, hogy miért, mi lesz, de csak vihorászott.

frida_kahlo_ii_by_freyjaskadi-d4fnxp4.jpgAmikor szállt le a LibianAir, már kinn is találtam magam a betonon. Bekísérték elém és rettegve figyeltem az ajtót, olyan érzésem volt valami Alien ront ki onnan majd, még a fegyvert is a hónom alá húztam, hogy kéznél legyen.

De amikor egy csinos, rozsdabarna bőrű, fekete hajú, enyhén bajuszos stewardess lépett ki, megnyugodtam. Bajszos? Na és? Nem megszokott látvány az igaz, ilyet én is most látok először, de szerintem nem olyan erősek a csáprágói és gyengébb a mérge, mint a tegnapi dolognak.

Boda durván egy hét múlva leszerel, nyilván kedvtelésből ijesztget mindenkit, nem lesz itt semmi.

Kiszálltak az utasok, elvitte őket a busz az előtér felé, ekkor nyitották ki a csomagosok a raktér ajtaját. Fura volt, de nem tudatosult, hogy arabok jöttek kipakolni, mindegyiken burnusz, illetve turbán volt és a szájuk előtt kendő. De LRI-s egyenruhában dolgoztak.
Akkor helyiek.
Vagyis magyarok, nem arabok.

(F.K.)

Amikor kinyílt a raktér, megértettem mindent. Az iráni géphez hasonló mennyiségben özönlöttek ki legyek, és elkezdtek birtokba venni minket. A mi legyeinknél karcsúbb, laposabb és talán kicsit hosszabb példányok bámulatos gyorsasággal repültek, de amúgy lusta népség volt, gyors reflexekkel. A lehető legegyenesebb pályán, minden felesleges kanyartól mentesen csapódnak az ember arcára, fülébe, orrába. Az arcról, fülből el lehet hessegetni, de itt se törik magukat nagy meneküléssel, annyit tesznek, hogy a legutolsó pillanatban felröppennek és a lehető legkisebb kört leírva csattannak vissza.

Még be se fejeztem a mozdulatot, már ugyanott terpesztenek. Nem sokat mászkálnak, de valahogy olyan érdes a lábuk, hogy egyáltalán nem jó érzés. Elkapni őket viszont lehetetlen. Egyetlen módja van, hogyha bemászik az ember orrába. Azt is elég lendületesen teszi, nem lehet előle hátrahőkölni, nem védheti az ember hessegetéssel, mert kis kerülővel, de máris benn van.

légy21.jpgNem tudom meddig mászna, meg miért, de hisztérikusan húzgáltam ki, és ha már megvolt, gyűrtem össze kis csomóba. Jóval keményebb, mint a nálunk használatos piaci légy, és azt is meg kell tanulni, hogy mennyire kell összegyűrni. Mert az első néhány, amiről azt gondoltam, kinyírtam, ledobva a betonra egy darabig még kis galacsin, de aztán apró remegésekkel alakot ölt, mintha tojásból bújna ki, először a feje bukkan ki, majd néhány lába, aztán visszanyeri az alakját a teste, kiegyenesedik a szárnya, zümmögve felpörgeti a rotorokat és újra támad.
Akkor lehet biztos az ember a dolgában, ha a gyűrögetés közben minimum két darabra morzsolja.

Értem a csomagosokat, de mondjuk az egyik pilótát nem nagyon.
Hófehér egyenruhában lépdel le, bebalzsamozott hátrafésült hajára épp most tette fel a fehér alapon kék csíkkal szegélyezett tányérsapkát, barna bőrével, lassú lépteivel, divatmodellnek tűnne, ha nem lógna kifele az egyik orrlyukából egy ilyen légy, békésen, semmitől nem zavarva. A légiutas kísérők már elmentek, de szörnyű gyanúm támad, lehet, hogy nem is bajszos volt?

Centi_30.jpg318

 

 

 


Július
6. Hétfő

Újabb Rövid Ugrás, tegnap délutánból ma délelőtt jöttem kampós szolgálatra Ferihegy 1-re.

Megint előtérszolgálatra küldtek ki. Figyelgettem a buszokra szálló utasokat. Nincs erre sok időm, az épület lépcsőjétől másfél méterre áll meg a busz, kinyitja az ajtókat, ekkor nyílnak az épületek kapui is, kiözönlenek az utasok, két lépés után benn is vannak a buszban.

Viszont színesek, jól öltözöttek. Még a csehszlovákok is. Ma két gép is érkezett Prágából, karattyolnak a hülye nyelvükön, de ruházatukban inkább hasonlítanak a nyugatiakra, mint a szovjetekre. Gyerekként sokáig gondoltam, hogy a csehszlovák nyelv valami paródia. Amikor tévében láttam, igazából mindig vicces halandzsanyelvvel aláfestett némafilmnek éreztem, sose gondoltam, hogy jelentése van a bugyborékolásnak. Most meg látom, hogy egész komoly emberek, még a pilóták is egész folyamatosan beszélik röhögés nélkül.

Egy ideje egyedül álltam, mikor felbukkant a zöld tiszti Latvia a távolban, de veszett gyorsasággal közeledett.

Egyenesen felém.

Már kivehető volt Gitti vörös feje, az ijedtség legalább 50 méterről sütött róla. Megnyugodtam, mert én nem csináltam olyat, amitől ő meg lehetne ijedve, tehát nem miattam jön.

Nem tudtam, hogy mikor lépjek félre, mikor jogos, hogy félreállok egy felém, voltaképpen pedig a mögöttem álló épület felé robogó kocsi elől. Attól, ahogy igyekeztek, Gitti igen be lehet szarva, de nem hiszem, hogy csak ezért jöttek ki, valami egyéb okuk biztos van, mert ha nem lenne, Gitti annyit csak el tudna intézni a sofőrnél, hogy lassítson, de láthatóan a sietség fontosabb mindennél. Hatalmasat fékezett előttem a kocsi, a Latvia egy elcseszett találmány, olyan orrnehéz, azt hittem át fog bukfencezni rajtam, Gitti mintha fejest akarna ugrani a kocsiból, tányérsapkája a szélvédőre lapult, aztán nyílt is az ajtó a sapka kigurult a betonra.

Nézem Gitti feje benne van-e, de nem, csak a sapka esett le a nagy sietségben.

Vigyázz-ba vágom magam, hajlongjon ő a sapkájáért, de legyint, hogy nem kell foglalkoznom a formaságokkal.

– Dvorszky! Látott valamit, mióta szolgálatba lépett?

Ez meg milyen hülye kérdés? Hogy-hogy láttam-e valamit? Semmi mást nem csinálok, mint nézek, meg látok. Például nemrég egy csomó csehszlovákot. Előtte nagyon messziről láttam egy ismeretlen típusú, de nagyon jó formájú sárga kocsit. Meg valószínűleg Dajkának a Berben váltótársamnak a zsiráf alakú csuláját itt a lépcső mellett. Azt meg tudom mutatni, ha kell.

De végül is Gitti nem várta meg míg válaszolok.

– Nagyon fontos, hogy nyitva tartsa a szemét, mert a szolnoki börtönből elszökött négy rab, fegyver van náluk és valószínűleg erre tartanak. Nemsokára jön erősítés, addig maga tartja a frontot, nagyon figyeljen oda!

– Értettem! – kiáltottam propagandafilmbe illő tettrekészséggel és nagyon odafigyeltem, míg visszaszállt a kocsiba és elviharzott a betonon járőröző társaim felé. Süket csend lett megint, a szám megtelt nyállal, ezért hátrébb mentem a lépcsőhöz, és megpróbáltam többször is Gitti alakút csulázni.

Nem sokkal később felbukkant az IFA és a káromkodó Dajkát lökték ki mellém.

– A kurva életbe, alig egy órája, hogy eljöttem erről a helyről, basszátok meg! Nem vihettetek volna másik posztra?

De már robogott is tovább a kocsi, Dajka hiába dohogott. Jogosan, mert egész délelőtt szolgálatban volt, most meg riadókészültségbe helyezték és visszahozták.

– Na mi van? Mit bámulsz kopasz?

– Apád fasza a kopasz, Fiatal vagyok! – feleseltem, de nem győztem meg.

– Nekem, amíg élsz kopasz maradsz!

Nem indult valami jól a közös szolgálat, de aztán kiszedtem belőle, hogy az van, hogy a szolnoki fegyházban néhány cigány megtámadta az őröket, kettőtől elvették a pisztolyokat, meg szereztek egy AMD-t is, aztán kereket oldottak négyen. Feltételezhetően Pestre igyekeznek, onnan meg valahova nyugatra.

Valahogy sose kedveltem a cigányokat. Nem tudom miért, holott Apu és Anyu is nagyon szerette az autentikus cigányzenét, például a „szabolcsi cigánybotoló” elnevezésű dal Sebő előadásában mindig megállásra késztetett engem is az egyszerű szépségével. Na de a suliban az egyetlen cigánygyerek rossz volt, verekedős, én féltem tőle, bár akit kedvelt, az se szerette, csak rettegve tűrte. Demoklész kard volt, kerülendő. A másik velem egykorú cigánygyerek a telepen a Csillagvizsgáló. Valami születési rendellenességgel jött világra, úgy állt a nyaka, hogy csak felfelé tudott nézni. A testvérei miatt szembe csúfolni nem mertük, de rezegve kuncogott a játszótér, ha megjelent.

zsirád.jpgÉs most elképzeltem, ahogy a géppisztolyos cigány repülőgéppel akar szökni. Röhögtünk ezen Dajkával, messziről figyeltük, ahogy Gitti meg aztán még néhány tiszt körbe rohant, és időnként hozzánk is. Az a nyugalom, ami bennünk lappangott, attól, hogy ketten vagyunk, szöges ellentétben állt a tisztek kétségbeesett rémületével. Gitti jött és Korlát százados. Tisztelegtünk, Dajka jelentett, mint rangidős, én pukkadoztam, amikor azt mondta, hogy cigány, keréken, kerék nélkül előttünk rejtve nem marad, de ők annyira be voltak szarva, hogy semmit nem fogtak.

Dajka béna, nem tudja megismételni, nem tud újra zsiráf alakút köpni, állítása szerint az előbb is csak véletlen lehetett, de a fülébe tettem a bogarat, mert időnként félrevonult gyakorolni.

Miután bevittek bennünket derül ki, hogy sokkal nagyobb felhajtás volt, mint mi gondoltuk, óriási készültség volt, benn a laktanyában a fegyvereket is kiosztották és azzal ültek benn a stokin akiket nem hoztak a reptérre.

De nem történt semmi, soha többet nem hallottunk a reptér környékén kolbászoló cigányokról.

17-től szabadnapra engedtek.