Centi_30.jpg85

 

 

 

 

 

1988. február 24. szerda,


Ez a sok utazás a hidegben nem tett jót, késeket növesztett a torkomba, azok meg forogtak szüntelen és én azt hittem beledőlök az egyikbe, annyira fájt.
harakiri.jpgA lázam is megmaradt tegnapról, enni nem tudtam, pedig Anyu nagyon igyekezett, hogy pépes ételeket találjon ki nekem. Egyedül a gyerekkorom egyik kedvence a reszelt alma csúszott le, fájt attól is, de mivel hideg volt, pár pillanatra enyhítette is.
Aztán estefelé, ahogy a család többi része hazaért a suliból, vagy Apu a melóhelyről, mind besorakoztak megnézni, és én kezdtem igazán rosszul érezni magam attól, hogy volt valami aggodalom bennük, holott én azért nem voltam a halálomon.
Egy műtét említése mégis aggodalmat vált ki, mintha az komoly ügynek minősülne. Tegnap este tényleg nagyon rosszul nézhettem ki, se beszélni, se enni, se inni nem tudtam, beestem az ágyba és elaludtam. De mégse szívműtétem volt, kicsit frusztrált ez az érdeklődés.
Suttogva elmeséltem, hogy nem is altattak, ültem az egész operáció alatt, sőt a tamponos bugyellárist is én tartottam a dokinak.
Buksi a lábamnál feküdt, még mintha ő is megkönnyebbült volna ennek hallatán, mert nagyot sóhajtott, oldalra dobta magát és kedélyesen szunyókálni kezdett, holott az ő sebei is még nagyon is jól láthatóan éktelenkedtek a hátán. Mindenki látta, hogy nehezemre esik a beszéd és lassan kisorjáztak a szobából, hagytak pihenni.
Este miután Peti, a nagyobbik öcsém végzett a kutyasétáltatással, bejött hozzám.

Mondta, hogy a napokban összefutott Edittel, és hogy elég furán viselkedett, mintha zavarban lett volna, épphogy köszönt, menekült is el.
– Mi van velünk? – kérdezte aztán.
Hát igen, itthon még nem is igen tudják, hogy Edittel szakítottunk. Mindenki érzi, de konkrétan nem kérdezte senki. Amikor itthon voltam azóta, leginkább beteg voltam, mint egy hónapja is, vagy rohannom kellett, igazán alkalom sem volt ezt megbeszélni, meg valahogy olyan rég volt, hogy úgy éreztem már nincs is jelentősége.

Most Petinek elsuttogtam, hogy igen, szakítottunk, de már régen, viszont nyilván ezért viselkedett Edit furán. Peti csóválta a fejét, hogy lehet, hogy velem most nincs jóban, de nem érti vele mi a baja, holott tavaly még szilveszterezni is elvitte.

– Tavaly? – kérdezem meghökkenve.
– Ja nem, tavalyelőtt, de mindegy, elvitt szilveszterezni valami barátaihoz. Fura is volt, mert egy nappal korábban kérdezte nincs-e kedvem, aztán másnap el is jött értem és elvitt magával.

Elhűlve hallgattam, ezt egyáltalán nem tudtam, pedig akkor ez még 1986-ban volt. De akkor olyan ritkán jöttem haza, hogy nyilván elfelejtődött. Edit se írta.
– És milyen volt? – kérdeztem.
– Hát sok ismeretlen, de mivel úgy mutatott be, hogy a katona pasijának a testvére vagyok – válaszolta Peti –, ezért kedvesen fogadtak, jól éreztem magam alapvetően. Meg azóta is jóban voltunk Edittel, nem értettem miért menekült. Mondjuk most már világos.

Mondtam, hogy új faszija van, és hogy nekem egyetlen éjszaka alatt sikerült tánccal kihevernem.

Persze, most ahogy meséltem, mintha a torkomat szabdaló kések egyike lecsúszott volna a mellkasomba, és egyszer lassan körbefordult volna benn.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Centi_30.jpg154

 

 

 

 

December 17. Csütörtök


Persze az alegység ügyeletes tévedett vagy hazudott tegnap, nem teljes szabadnapra engedtek ki, hanem csak reggel 8-ig. Ha ezt tegnap tudom, ha belenézek a könyvembe és meglátom, hogy csonka szabadnapot kaptam, lehet, hogy ki sem jövök.
És mennyivel jobb lett volna!

Tegnap ugyanis találkoztam Edittel.

Fura volt, hogy nem engedett be magukhoz a lakásba, váratott az ajtó előtt, míg felöltözött. Lementünk a házuk elé sétálni, de iszonyú hideg volt, visszamenekültünk a lépcsőházba. Ott közölte, hogy talált egy másik palit, nem bírt rám várni.

Hát mit mondjak?
Nem ért váratlanul.
De hiába készültem rá, ez most így alaposan mellbe vágott.
Azt hittem kemény vagyok.

chuk1.jpgNem is értem miért, de valami igen gonosz markolt hátulról az agyamba és tépte, húzta hátra a tudatom.
És azok a foszlányok, amik kiszabadultak a szorításból, csak a reflexek közvetítésére maradtak alkalmasak. A reflex pedig az, hogy ez nem lehet, ezt nem hiszem, ez aljasság, ez árulás!
És ezt mondtam is neki, mit mondtam!
Zihálva hörögtem.

Ezt érdemlem én? Aki szolgálom a hazát? Aki azért védem, hogy ő kényelmesen, biztonságban hetyeghessen más pasikkal?

Nem érzi ezt aljasságnak? Nem gondolja, hogy ezzel engem tönkretesz?

Megszeppenve állt, könnyezett, szipogott, majd mikor én levegőért kapkodtam halkan megszólalt.

Több mint egy hónapja nem jártam nála, és még csak nem is írtam, azt sem tudta, mi van velem. Azt érezte, már nem érdekel, mert különben levelet biztos írtam volna, ha szeretem.

Bassza meg!
Teljesen jogos, amit mond!
Egyáltalán nem jelentkeztem az elmúlt hónapban, igazából tényleg nem érdekelt. Igaza van.
Mégsem megértő lettem most.
Attól, hogy ebben tökéletesen igaza van, elementáris harag áradt szét bennem. Fújtattam, ziháltam, vérben forgott a szemem.

Egy hónap haladékot kért, azt mondta, ne szakítsunk véglegesen. Legyen ez amolyan próbaidő, hogy hogyan bírjuk egymás nélkül.

Hallottam amit mondott, de azt éreztem, csak azért mondja, hogy gyorsabban szabaduljon, mert fél és teljesen jogosan fél.

Nem vagyok ura magamnak.
Ráordítottam, hogy konc nem kell! Ha nem jön be a másik pasi, hozzám ne jöjjön vissza! Ha így nem kellek, ahogy vagyok, akkor ne kelljek.

Márpedig így ahogy voltam, nem kellhettem neki.
De senki másnak sem kellenék.
Így torokhangon, agresszíven fenyegetőzve.

Ezáltal nem tűnök valami kívánatos portékának.
Nem hiszem, hogy ilyenre vágynak a nők.

Összehúzta a vállát, és most olyan picike lett, hogy a gőzön át is éreztem, mennyire törékeny.
De valamit össze kell zúznom.

– Így kelljek, ahogy vagyok! – ordítottam és egy hatalmas ütést mértem a levélszekrényekre. De kurvára fáj, gondoltam vékonyan a dühtől duzzadó erek közt, meg még az ugrott be, hogy na így aztán tényleg nagyon sokaknak kellenék, ahogy most vagyok.

– Kapd be a faszom! – mondtam annak a lánynak, akit valaha szerettem és kirohantam az utcára.

Mire hazaértem, már jobban fájt az öklöm mint a szívem, ezért a családdal úgy viselkedtem, mintha mi sem történt volna, bár Apámon láttam, hogy átlát rajtam, de csak annyit mondott, ne csináljak nagyon nagy hülyeséget.

Reggel indulás előtt bepakoltam jó néhány kazettát, a Sony walkmanemhez, amit már korábban bevittem, meg egy kis zsebrádiót. Aput kértem meg, amikor bejöttek nemrég meglátogatni, hogy vegyen nekem valami kisméretű rádiót, ami lapos és zsebben elfér.

Nyolcra rendben bejöttem, de a buszon valahogy felébredt bennem a megcsalt szerelmes és mozgatni kezdett. Bement velem Zádorihoz, akitől kértünk mára egy bent töltendő szabadnapot.
Nem adott, sőt közölte, hogy éjszakára szolgálatba megyek.

Dühösen trappoltunk ki az irodájából és betoppanva a körletbe elégedetlenül néztünk körbe.

Új körlet, nemrég költöztem. Nem tetszik nekünk az elrendezése.
Neki ugrottunk az egyik szekrénynek és a szoba közepére húztuk.

A hősszerelmesé volt az ötlet és az erő, enyém a test. Így ketten azokat a tárgyakat is el tudtuk mozgatni, amit egyedül nem sikerült volna. Átrendeztük az egész körletet a saját ízlésünk szerint, és aki benn volt a körletben, egy szót se szólt, senki nem mondott ellent.

Végül lehuppantunk az ágyunkra és estig duzzogtunk fortyogva.