Centi_30.jpg247

 

 

 

 

Szeptember 15 Kedd

Rövid Ugrással délután Ferihegy 2-re tettek kampózni. Gyebi jött ma kutyásként, Szemit hozta magával. Alig küldték ki, így amikor engem berendeltek vagy épp mentem ki, mindig megálltam a kutyaház mellett és megdögönyöztem a kutyát. Épp ezzel foglalkoztam, amikor megjelent egy alak a kerítés túloldalán. Ez a része az épületnek már nagyon messze fekszik a fősodortól, az utasok, a taxisok, a hozzátartozók mind a bejárat környéki parkolókban állnak meg, ahhoz közel szállnak le a buszról, ide semmi okuk eljönni. Dolgozó se jár erre, szinte sosem láttam itt embert. Felemeltem a fejem és a pasi arcába néztem. Nagyon sokszor megtörtént ez kettőnkkel korábban, de most ez borzalmasan furcsán hatott.
Hori állt kinn, egy augusztusi leszerelő. Egy hónapja szerelt, még a búcsúbeszédjükön is jelen voltam.

- Szevasz Hori! - mondtam.

- Szevasz. - válaszolta. - Azt hittem Dollár Tibi az.

Nem. Én voltam az. Csak néztünk egymásra. Az egész jelenet nagyon groteszk lett. Ő meg akarta lepni a haverját, de velem találkozott. Nem csak a várt örömködés maradt el, hanem mi egyenesen nem szerettük egymást. Lehet, hogy vele önmagában nem lett volna bajom, de túlzottan jóban volt Medvével. Tulajdonképpen egyetlen nálam idősebb katonával sem volt jó a kapcsolatom, csak azzal, aki a korosztályos különbségekre nagy ívben szart. Hori nem ilyen volt, hanem igazi nagyhangú, tenyeres-talpas fafej. Hülyén mutatott civilben, kissé pocakos, szürke alak lett, aki szinte vágyakozva nézett befelé.

Az egyenruha érdekes dolog. A kimenő majdnem mindenkin hülyén áll. Nagyon jó alakú srácokon mutat jól. De a gyakorló ruha az valahogy mindenkiből egy fokkal jobb férfit csinál, mint amilyen valójában.
Nagyon sok nemzet egyenruhája olyan, hogy valahogy férfit csinál a pondróból is.

hori1.jpgHorin látszott régen is, hogy folyós zsír fedi, de csak most, civilben lett igazán malacfejű puhány.
Mintha alacsonyabb is lenne. Zavart lett, hogy nem baráttal futott most össze, a kerítés oszlopai mintha meg is vastagodtak volna, úgy választották szét az ő világát meg az enyémet, hogy éreztük, alig van kapcsolat. Az, hogy ismertük egymást és itt szolgált az semmi. És ahogy álltunk, egyre jobban éreztem, hogy én vagyok otthon itt benn, ő nem csak innen nézve idegen, ő ott is az, kinn. Máskülönben nem jött volna ide vissza. Kérdeztem is, mi van, nem ízlik civil élet?

- Csak erre jártam. - mondta, de belevörösödött.


Persze, akartam neki válaszolni, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal most, hogy nem mondják meg mit csinálj? Akartam éreztetni, hogy számomra nem létezik már az augusztusi Hori, akihez közöm volt még a múlt hónapban. Az már nem létezik.
Meg akartam kérdezni hogy mi van Hori, kiderült, hogy csak itt vagy öreg, kinn senki lettél?, de mikor egy lépést tett a kerítés felé, hogy jobban belásson, még Szemi is rámordult. És úgy éreztem, annyira fején találnám a szöget, hogy megsajnáltam. Én kimegyek majd oda, ahol ő él, de ő ide többet soha nem jöhet be.
Hátrább lépett, hogy Szemi ne morogjon, és megkérdezte ki a kutyás. A válaszom, hogy nem valami haver, még inkább lelombozta.
Mennem kell, mondtam, és otthagytam. Még néha visszanéztem, és végtelenül magányosnak, szerencsétlennek láttam. A vagány, magabiztos Butykó Hori egy kis ijedt, bizonytalan senki lett. Még tán egy kicsit érezni, éreztetni akarta a nagyságát, hogy ő, a civil összeröhög a még mindig katona haverjaival, de még előttem, kopasz előtt sem tudta feleleveníteni. Végtelenül szánni való volt ott a kerítés túloldalán, kizárva ebből az életből örökre.
Én nem hozom magam majd ilyen megalázó helyzetbe. Ha leszerelek, vissza se nézek többet. Véget vetek a katonaságnak, mihelyst elmentem innen. Nem nosztalgiázom majd, legfeljebb csak majd 25-26 év múlva, amikor már szinte felidézhetetlen távolba került.

 

Nem tudom, hogy ezek a gondolatok terelték-e el a figyelmem, vagy valami más, mindenesetre véletlenül felhoztam magammal a századhoz egy húszas tárat, tele lőszerrel. Nem is emlékszem, hogy a szolgálat leadásakor mit csináltam. A lőszert mindig a Küti osztja ki és ő is veszi vissza. De nem kerítünk túl nagy feneket ennek, sokszor csak odaadja a lőszerszekrény kulcsát és mi kiszolgáljuk magunkat.
Gondolom, ma ugyanígy lehetett, később mondták, hogy úgy adtam le a lőszertartó falapot, amiben hegyével lefelé kell beledugdosni a töltényt, hogy a nagy része hiányzott. Nem is érti senki, hogy csináltam.
Én se.

ak_tár.jpg

Feküdtem benn az ágyamban és olvastam. Hallottam, hogy valami szaladgálás, mozgás támadt a folyosón, de nem érdekelt. Aztán bejött Németh Gyuri, hogy Dvorszky, sorakozó van kinn, kifelé, és ez mindenkire vonatkozik. A többiek feltápászkodtak és kioldalogtak. Azt gondoltam, csak szopatnak, az egész egy színjáték és miattam játsszák el. Valahogy most ezt a kutyásokról feltételezni tudtam.
Tehát nem mozdultam.
Mondtam, Gyurinak, hogy hagyjon békén, és belemerültem az olvasásba újra. Kiabált, hisztizett, majd behívta az ügyeletest, aki elmagyarázta, hogy egy másodpercem van, már az egész század kinn áll, mindjárt jön Szadó őrnagy, mert kurva nagy baj van.
Végül kegyeskedtem lemászni és kinn sorba állni. Ekkor derült ki, hogy eltűnt egy tárnyi lőszer, mindenkinek ki kell hoznia a tártáskáját a raktárból szemlézni. Nem nyithattuk ki, csak amikor valamelyik tiszt előttünk állt és nézte.
A kopasz hadnagyok elemükben voltak, pattogtak, pattogtattak. Sorba álltunk a táskákkal a kezünkben, leléptették, akit leellenőriztek. Én unottan vártam a soromra, mintha ott se lettem volna. Akkor sem voltam jelen, amikor az én tártáskámból került elő a teli tár.

milstory_blogrepublik_eu.jpg(Képek forrása: milstory.blogrepublik.eu)

Szó nélkül hallgattam végig a kiabálást a folyosón, a fejmosást az őrnagy szobájában, tisztek gyűrűjében, válaszoltam amire kellett, de ők is látták, hogy nem érdekel. Nem értem miért, államrend elleni fegyveres akció kísérletét, futkosót emlegettek, de mindez nem hatolt el a tudatomig. Olvasni akartam és aludni. Meg se ijedtem. Talán ezért is nem lett nagyobb baj belőle. Fogalmam sincs, hogyan tudtam felhozni, semmire nem emlékszem.
Nagyon sok idő elment ezzel, bőven éjfél után rendeltek a többieknek takarodót, mi a tisztekkel fél kettőkor váltunk el egymástól. Mindegyik beszédet intézett hozzám, az őrnagy, a százados, Szilasi, de még a két kopasz hadnagy is. Ezt viseltem nehezen. Igazából akkor eszméltem.
Amikor a kopasz hadnagyok cseszegettek.
Úgy éreztem, ehhez nekik nincs joguk.
Régebben vagyok a reptéren, jóval többet tudok róla, mint ők, oké hibáztam, de hogy ők papoljanak nekem arról, hogy mit lehet, mit nem, az sok.
Azt nem fogja bevenni a gyomrom.
Ekkor sem szóltam, ugyanúgy viselkedtem, mint előtte, egykedvűen, de belém szúródott egy tüske. Nem fogom tudni így elfogadni ezeket. Sok bajom lesz még velük.
És ez nyugtalanított egész éjjel. Az, hogy nagyon durva hibát vétettem, és azt sem tudom még, lesz-e ennek valami következménye, az eszembe sem jutott.

 

 

 

 

 

 Centi_30.jpg248

 

 

 

 

Szeptember 14 Hétfő

Éjszakára Ferihegy 1-re tettek. Répával kerültünk egy váltásba. Ráadásul, Mészáros Pali, a Küti is nagyon kedveli Répát. Tehát Répa lett a Küti helyettes és ő állította össze a szolgálatot. Ilyenkor általában a legöregebb katona kapja ezt a posztot, de ha nincs tekintélye, vagy büntetésben van, akkor nálánál fiatalabbat bízhatnak meg, akinek lehetőségében áll megszopatni az öreget.

Mi tehát megszopattuk Lufit. Egy Sast. Idősebb, de mivel Répa állította össze a váltást, magát nem tette bele. Hogy ne unatkozzon benn, engem se. Így a maradéknak kellett ellátni a szolgálatot vagyis Lufi kinn állt, míg mi benn röhörésztünk. Sok esetben a Küti helyettes megy átkutatni a beérkező gépeket, ő a kutató szolgálatos.

Annyit csináltunk csak egész éjjel, hogy kimentünk együtt a gépekhez, és annyi kaját és piát szereztünk, amennyit csak bírtunk. Sajna gyakorlatilag csak árusgépek jöttek, kisebb választék van ezekben, de viszont bőséges. Az árusgépek mind öreg légcsavaros IL18-asok, gyorsan romló árut, növényeket, élő állatot szállítottak leginkább. Ezeken kutatni amúgy nincs sok értelme, mert ha nincs benne áru, akkor egy nagy hangár, nem lehet semmit elrejteni benne, ha meg áruval lett megrakva, akkor nem lehet semmit megtalálni.

Ma egészben sült marhahúst kaptunk pirított burgonyával. Kétszer is. Dugig ettük magunkat.
Puding és töltött keksz járt mellé, meg kóla.
És egy alkalommal sör.
Az első berúgásom is csak pár hónapja volt, de legutóbb is elég szarul voltam, nem tudom, hogy fogom bírni, de Répát nem tudtam megijeszteni, azzal hogy rosszul leszek.
Innom kellett.
Kértünk még egy sört, ezt már nem annyira lelkesen adták, de mi jó fejek akartunk lenni, mert megkerestük Lufit és a kezébe nyomtuk. Azt azért elmondtuk neki, hogy azt, hogy megszopatunk egy Sast, nem mernénk megcsinálni, ha nem Mágusok lennénk.
Engem Répa szintén nem tett szolgálatba, olyannyira nem, hogy amikor kutatni mentünk ki, én csak, mint érdeklődő mentem vele, turistaként.
De a kutató szolgálat tetszett volna. Hiszen pisztoly jár vele. Nem tudom mi ez a vonzalom a pisztolyokhoz, mindenesetre nagyon szeretem kézbe venni, vagy magamon érezni, az oldalamon.
Ezért kikönyörögtem Répától megint, magamra tettem, és iszonyú büszkén indultam ki.

csöcsök.jpg

Mikor egyik alkalommal megyünk a gépek felé, kérdi Répa, hogy láttam-e már az új takarító csajt?
Láttam-e a csöcseit?

Baglyot láttam, mondom, de Répa megáll és az arcom fürkészi.
– Mondom csöcsök, érted? – húzza összébb a szemöldökét.

Értem, persze, hogyne érteném, de erről Edité jut eszembe, viszont, ha itt a laktanyában kell erre gondolnom, akkor inkább bagoly.

Centi_30.jpg249

 

 

 

 

Szeptember 13 Vasárnap

Semmittevéssel töltöm a szabadnapom, de volt időm összeveszni a Misivel.
Nem akarom felmosni a körletet.
És nem is fogom.
Akármit csinálhat Misike, szabadnapom van, szerezzen kopaszt, vagy várja meg, míg lejár a szabadnapom, utána van joga. Persze tudom, hogy délután szolgálatba megy, nem lesz itt akkor, amikor már joga lenne.
Épp ezért mondtam.
Látszódjak konstruktívnak az ellenkezésben is. De érezze, hogy most tuti, nem csinálom meg. Kínlódunk, veszekszünk, nem bír velem, csakhogy már van annyira öreg, hogy ciki legyen kimenni az alegység ügyeletest segítségül hívni. Nem kürtölheti világgá, hogy nincs tekintélye egy kopasz előtt. Fenyegetőzik, de le sem reagálom, elengedem a fülem mellett.
Egykedvűnek látszottam, de belül ujjongva ugráltam.

Nagyon jól esett az engedetlenség, eszembe juttatta az adyligeti időszakot.

Istenem, de irtózatosan régen volt!
El se hiszem, hogy velem történt, annyira messziről, a múlt ködös távolából sejlik fel most. Mintha kollektív tudat kikristályosodott munkája lenne, nem az enyém, mégis ismerem a sztorit, a legapróbb részletekig.
Ezért már megszépülve tolongnak, kedves emlékként, és olyan familiáris érzésem lett ettől a mostani makacsságtól, hogy édes romantikával gondoltam arra az idilli időszakra, amikor mindenki utált.

Akkor vágott az eszem, pörgött az agyam, nem tudott senki rajta túljárni. Egy kis Ludas Matyi voltam, egy hős.
Mi az isten történt velem?
Leeresztettem, apátiába estem. Hagyom, hogy sodorjanak a dolgok.
Faszság.
Ez így nem élet.
Hadd pörögjön.
És ez jó, most pörgött, most jó volt Misikével ellenkezni. Hadd legyen konfliktus. Akkor nem tespedek bele a révültségbe, hanem folyamatosan gondolkodom. Mert akkor nincsenek társak, én adom a válaszokat magamnak a kérdéseimre.
Tisztulok.
Csiszolódom.
Mert eddig is volt példa, hogy engedetlen voltam, de csak enervált lustaságból, a kényelmem okán. Ellenben ezt így tudatosan, hihetetlen felszabadító, minden pillanatát élveztem. Megtörhetetlennek bizonyult az akaratom.
Misike, legyőztelek.

Na, de aztán megérkezett a délelőttös váltás, köztük Németh Gyuri, a rajparancsnokom, és köszönés nélkül mondta, hogy beszélt Misikével, ma én mosom fel a körletet.

Imádtam magam a következő percekben. Olyan határozottan válaszoltam, hogy senkinek nem volt aztán kérdése. Mondtam, hogy az égvilágon semmit nem fogok ma csinálni, mert ez a dolog becsületbeli ügy, ezt kettőnknek kell rendezni, Misikével fogjuk ezt majd lejátszani, ehhez senkinek semmi köze.
És ez hatott.
Semmi értelme nincs annak, amit mondtam, de érvnek látszott és olyan volt a fellépésem, hogy mindenki visszavonulót fújt. Visszafeküdtem az ágyamba, olvastam, majd lementem gyúrni.
Senki nem szól hozzám, a rajparancsnokom sem.
Németh Gyuri, legyőztelek.

gólöröm.jpg

Centi_30.jpg250

 

 

250

 

Szeptember 12 Szombat

Bent töltendő szabadnap, nézeteltéréseim vannak a kutyás társaimmal, a körletvezető lehúzott szabadnapról. Éreztem, hogy nem úszom meg a tegnapi centis történetet.

Ugyanis ma az éjszakás szolgálatom után gyakorlatilag egy emberként estek nekem az idősebb kutyások, hogy úgy látják, semmit nem haladtam Lux-szal. Dollár Tibi és Misike ugrottak nekem először, aztán bekapcsolódott Németh Gyuri, hogy azért mert berakhattam a centit a szekrénybe, még nem lettem annyira öreg, hogy ne kelljen a feladatomat elvégeznem.
Nem látnak fejlődést Lux-on és tulajdonképpen bennem sem.

Nem értem.

Pedig, ha tudnák mekkorát léptem előre, hogy tudjam, hogyan kellene kutyát tartani, és hogyan nem szabad, és hogy tudjam, minden élőlénnyel tisztelettel kell bánnunk, nem úgy ahogy itt.
Lux-szal nem haladtam tényleg, kis tökfej még mindig, kölyök és épp ezt szeretem benne.
Dehogy fogok én őrkutyát csinálni belőle!
Majd ha nekik nem tetszik, kiképzik. Én mindig a pajtása leszek, sose leszek kényszerítő erő. Az lesz a misszióm, hogy igyekszem Lux-nak adni a kölyökkorát, megpróbálom a lehető legtovább megkímélni az őrszolgálattól.

misszió1.jpg

De a faszoknak nem ezt mondtam, hanem hogy úgy nem tudom kiképezni, hogy a pihenőidőm rovására tesznek kutyakonyhára, mert alig élek, olyan fáradt vagyok. Rendes szolgálatként tegyenek be.
Miért nem tudják ezt elintézni? Nem ismeretlen előttük, hogy ha az ember alapos, de emberséges akar maradni, akkor sok időt kell ennek szentelnie. Már ha egyáltalán jó őrkutyát akarnak, mert ha csak optikai szerepe van, hogy ki lehessen vinni végre reptérre, mondtam, hogy akkor szóljanak, nem tudtam.

Komoly ellenérvet nem sikerült felhozniuk, de abban maradtunk, hogy nincsenek megelégedve velem, és hogy ennek érezzem a súlyát, a körlet egyöntetű akarata alapján Németh Gyuri, a rajparancsnokom lehúzott egy szabadnapról.

A kurva anyátokat.

Centi_30.jpg251

 

 

 

 

Szeptember 11 Péntek

Ma az egyik legnagyobb ünnepre ébredtem. Mától lehet CENTI a szekrényben!!!!!!!!!!!!!!!!

A centi egy 150 centiméteres mérőszalag, amit egy 20 centis műanyag pálcára erősítettem. Az utolsó 150 naptól minden egyes nap levágok egy centit és így mindig mutatja mennyi is van hátra pontosan. Az utolsó 150 napon ez a műanyag lapocska lesz az egyetlen igaz barát, aki egy másodpercre sem mozdul mellőlem, elválaszthatatlan bajtársak leszünk, mindig a zsebemben lapul majd, önfeláldozó módon testével védi az elmémet attól a gondolattól, hogy 150 nap is embertelenül sok, valamivel több is, mint a fele annak, ami eddig eltelt.
Minden nap leválik a testének egy darabja, hogy ezzel az öngyilkos tettel mutassa, sok ez, de egy kicsivel kevesebb ma megint.

Persze a centi sem egyik napról a másikra születik meg.
Egyrészt atomok egymás mellé rendeléséből létrejön egy gyárban az az elem, ami már emlékeztet a jövőbeni CENTI-re, amiből majd lehet, mondjuk úgy a petesejt. Hosszan várakozik egy fiókban, mint petefészekben, és a sors véletlen játéka vagy előre meghatározott elrendelése okán kiválasztatik erre a feladatra.
Többször eszembe jut, hogy talán nem voltam elég körültekintő.
A RÖLTEX-ben nem vizsgáltam meg a kínálatot, az eladóra hagyatkoztam, nem is tudom, ő hogyan döntött, hogyan választott, lehet, hogy csak kiemelte a legfelsőt a fiókból. De ha ez a véletlen döntötte el melyik mérőszalag lesz a centim, akkor ennek így kellett lennie, most már egymásért vagyunk.
Nem lehet tudni, senki nem tudja, a mérőszalag sem, hogy belőle válik-e majd katonák társa. De a vásárlással még csak megtermékenyült, még hosszú folyamat míg megszületik. Én a két szélét levágtam, keskenyebbre állítottam be, de amikor az első 20 centit felragasztottam a műanyag lapra, felsejlett a valamikori társ végleges formája, sejteni engedte a születéskori állapotot.
Megvan a keze, a lába, a feje, a szemek, fülek, egészséges lesz. Aztán bekerült az inkubátorba, a táskámban várakozott hosszan, minden nap ránéztem, ellenőriztem, hogy nincs-e valami előre látható születési rendellenesség, nem nyomta-e el valamijét a táskában tárolt kincstári esőköpeny.

születés.jpgDe ma, MA, nagy napunk van! Ma legálisan lehet a szekrényben, kitehetem a polcra, aki belát a szekrényembe, már rápillanthat, már tudhatja, hogy létezik, már hivatkozhatom rá, mondhatom a kopaszoknak, hogy már a szekrényben van a centim, már csak 100 nap és szolgálatba áll.

Ma megszületett, ma testet öltött másnak is, már senki nem szólhat, ha kezembe veszem és gyönyörködöm benne. Az öregek moroghatnak, a kopaszokat idegesítheti, de már most varázsereje van, minden lepereg rólam. A centim ma megszületett, most a születés és a felsírás közti szakasz telik. Hosszú, de 100 nap múlva felsír és minden kopasz tudni fogja, hogy végleg megérkezett, és senki nem lehet közelebb hozzám, mint ő, aki haláláig szolgál engem, életét adja a szabadulásomért.
Hosszan álltam pizsamában a nyitott szekrény előtt, Gyebinek a korosztályombeli körlettársamnak tűnt fel.

- Dvorszky, mi van? Sokkot kaptál? Miért nem öltözöl?

- Te nem érzed? Nem tudod? Nem figyeled? - kérdeztem vissza. És közben bemutattam neki a centim. Felkiáltott és tépte is fel a szekrénye ajtaját, és örömmel mutatta a sajátját.
Most láttam csak, az enyém milyen ízlésesen tökéletes, keskeny, kecses, szinte visszafogottan előkelő megjelenésű darab az övéhez képest.

Balga Gyuri mordult ránk, hogy az ő szemét csípi, de egyszerre mondtuk neki Gyebivel, hogy nyugodtan sírjon csak, megható ünnep ez tényleg, és az se baj, ha szokja, mert sokat fogja majd még látni. Balga Gyuri Sas, egy turnussal előbb vonult, nemrég került neki is a szekrénybe az övé, nemsokára kezdi vágni, neki is még ugyanabban az állapotban van a centije, amibe most a miénk került. Nem is mondja komolyan, pontosan tudja milyen öröm ez nekünk. Kiléptem a folyosóra és pontosan látszott, ha nem tudtam volna, akkor is, hogy ki a korosztályom. Mindegyik kipirult arccal mosolyog, nagyon is szembeötlő ez a reggeli rezignáltság állóvizében. Épp Molnár Csabi jön szembe, kérdezem, hogy hol a centid, de nem csak ő, hanem a folyosón minden Mágus egyszerre kiáltotta:

- A szekrényben!

Az öregek felzúdultak, de zengett a folyosó, hogy kussoljon az akinek nincs a szekrényben a centije!
Ekkor Szadó őrnagy kinézett a folyosóra, nem szólt semmit, de elhalkultunk. Viszont szerintem tudja mi van, mert halvány mosoly bujkált a szája szélén, mikor visszahúzódott a szobájába. Van most dolga, mert ma érkezett hozzánk két új kopasz hadnagy. Nemrég kerültek ki a tiszti főiskoláról. Délelőtt körbe is jöttek bemutatkozni, az egyik kerek fejű parasztgyerek, idősnek látszik a másik mellett, mert az meg amolyan igazi pesti bájgúnár. Alacsony, kék szemű, kínosan ügyelt a belőtt rövid hajára.
Ők lesznek a szakaszparancsnokaink. Nem nézek ki jót belőlük, mert olyan hidegen, leereszkedően mutatkoztak be, hogy látszott, azt akarják kidomborítani, hogy hadnagyok, nem azt, hogy alig van köztünk korkülönbség. Értem, hogy hadnagy, de ez önmagában nem kelt tiszteletet.
Sőt.
Választhatott volna valami tisztességes foglalkozást is.
Sima lógós, át fogja kummantani az életét, másokét meg megnehezíti.
Mi a tiszteletreméltó ebben?

Centi_30.jpg252

 

 

 

 

Szeptember 10 Csütörtök

Tegnap egész este émelyegtem, forgott velem a szoba.
Mészáros kávéja kikészített, ketten tettek fel a platóra, a legszélére ültem, és ez az óvatosság kellett is, mert félúton görnyedten okádtam össze a reptéri utat, közben arra gondoltam, hogy ez most szívemből szól, ha nem volna ilyen kegyetlenül szar érzés a hányás, naponta többször fejezném ki eképpen a nemtetszésemet.
Mondtam valamelyik szemben ülő kopasznak, hogy jegyezze meg a helyet, mert visszaküldetem feltakarítani, ez így nem maradhat. Lehurrogtak, hogy hagyjam már, mert pont olyan színe lett, mint nekem van, és rólam nem feltételezik, hogy megérem a reggelt.

Aztán a szobából is többször ki kellett szaladnom, és úgy vert a víz, mintha szaunáznék. Reggel teljesen kiütve ébredtem, a reggelit alig tudtam leerőltetni, és egy-egy hirtelen mozdulattól hatalmas fordulatra kapcsolt a szívem, zúgott, morgott benn, de csak amolyan utolsókat rúgva, mert olyan érzésem lett, mintha a kipumpált vért azonnal vissza is szívná, és horpadna be a mellkasom. Jeleztem is az ügyeletesnek, hogy ma nagy eséllyel megyek gyengélkedőre, de még egyelőre ahhoz sincs erőm.
Alszom még egy kicsit, ne zavarjon.
Mindehhez olyan ábrázatom lehetett, hogy valóban délután kettőig nem piszkált senki, és amikor felébredtem, már alkalmasnak éreztem magam szolgálatba menni.
Éjszakára tettek be, addigra teljesen rendbe jöttem. Igazából nem tudom, miért nem jutott eszembe, hogy valóban elmenjek orvoshoz, biztos tudtam volna neki szimulálni valamit erre az ábrázatra.
Valami olyasmi érzésem volt, hogy ezzel nem úszok meg semmit.
Talán a Rövid Ugrást.
Régen nagyon el akartam kerülni a konyháról, hogy katona legyek, és hát most az vagyok. De azt a vadromantikát, amit ehhez képzeltem, egyáltalán nem találtam meg. Semmi katonás érzésem nem lett, egy hülyén működő cserkészcsapat része vagyok.
A harcról, a háborúról fogalmam sincs, alig ismerem a használt fegyverzetet, azt hogy a honvédségnél milyen eszközök, járművek vannak hadrendbe állítva, mit kell tudni támadásnál, védekezésnél, hogyan vonul vissza a a hadsereg, hogyan mozog előre, milyen fegyverzettel támadhatnak minket és hogyan csökkentsük azok pusztítását. Egyáltalán semmit nem tudok. Azt, hogy milyen felépítésű a két reptér, milyen gépek szállnak le és mikor, meg hogy melyekről számíthatunk cihára, ez ez semmire sem jó ismeret.
Háborúban csak meghalni kellenénk, akinek a bevetésével némi időt lehet nyerni.
Semmi többet.
A bevetésünk és a biztos halálunk közti idő nyerhető meg.
Nagyon rossz érzés, ha az ember belegondol.
Ritkán teszem, de ma eszembe jutott.
Ha meg a belső villongások ellen vetnek be bennünket, a saját lakosságunk ellen, akkor sima kivégzőosztagos vagyok.
Nem is tudom melyik a riasztóbb. Így az ittlét mindenképpen értelmetlen. Emiatt az a nyereség, amit a gyengélkedőn tölthettem volna nem lett vonzó.
Hülyén hangzik, de nem láttam az előnyeit most. Szinte biztosnak éreztem, hogy bármennyire is jól szimulálok, otthon töltendő betegszabit nem kaptam volna.

Éjszakára tettek ma megint, de most Ferihegy 2-re. Amint beléptem az épületbe, azonnal rosszul lettem, mert megcsapott a takarítók szobájából szállongó kávéillat. Sose vettem észre, vagy csak soha nem tudatosult, hogy a takarítók szoktak kávét főzni, de most amikor beléptem, azonnal megroggyant a lábam. Öklendezve szaladtam be a kutatóügyelet megszokott, enyhén állott levegőtől fojtó légterébe.

Az éjjel olyan tisztán feküdt fölém, hogy azt éreztem planetáriumban vagyok. Sajnáltam, hogy nem tudok semmit a csillagképekről. Pedig itt aztán kedvemre vizsgálgathatnám az eget. Aztán éjfél körül megszűnt minden légmozgás, elült minden zaj, ha hinnék bármiben is, azt gondolhattam volna, hogy most indulnak útjukra a kísértetek.
Minden jel arra mutatott, hogy valami természetfeletti, és sötét erő készül életre kelni. Ijedten forogtam körbe, de a társaimat sem láttam. Kinn álltam egy távoli gépállóhelyen, egyetlen MALÉV gép várakozott a közelben csak, de még a szokásos ropogás, recsegés is megszűnt, ami a gépek mellett állandóan hallható, ahogy a repülés, leszállás közben leheletnyit elmozdult, megnyúlt elemek visszaigazodnak a helyükre.
Éreztem, hogy ez csak előjáték, valami megjelenik előttem, ha nem egyenesen nekem.

Először csak az árnyékot vettem észre.
A betonon közeledett.
Azt hittem kutya szalad felém, de nem volt kiterjedése. Ekkor láttam meg, hogy árnyék és hogy minek az árnyéka. A távoli lámpaoszloptól széttárt, merev szárnyakkal ereszkedett felém egy hatalmas bagoly.
Mivel a lámpa hátulról világította meg, az árnyéka messze megelőzte, már mögöttem járt, míg a bagoly még épp felém repült. Azt hittem engem akar elragadni, hosszan siklott a beton felett egy méternyire, de hirtelen közvetlen előttem felfelé mozdult és karnyújtásnyira felettem húzott el, majd egy mögöttem álló jelzőoszlopra helyezkedett el. Istentelen nagyra nőtt, széttárt szárnyait olyan szélesnek láttam mint én vagyok kinyújtott karral, és a teste most nyugalmi állapotban is legalább 60 centi lehetett.

bubo30.jpg


Annyira megrökönyödtem, hogy meg sem tudtam moccanni míg felém repült, most is csak utána fordultam, és bénultan néztem. Igazából ami mélységesen megdöbbentett, hogy semmi hangot nem adott repülés közben. Se szárnysuhogás, se egyéb, teljesen hangtalanul suhant. És még akkor sem hallottam semmit, amikor pont felettem haladt, holott olyan közel tette, ha felemelem a karom, meg is érinthetem.
Mikor végre felocsúdtam, megpróbáltam megközelíteni. Hagyta is, nem egész tíz méterre álltam és néztem bele a betont pásztázó szemeibe.
Aztán hirtelen felreppent és egy gyorsan mozgó árnyékra vetette magát. Ezeket az árnyékokat én magamtól észre sem vettem soha, mindig csak egy érzés bukkant fel bennem, a mintha láttam volna valamit, de odanézve sosem láttam semmit. Most derült ki, hogy kis pockok szaladgálnak a beton szélén. A bagoly halálpontosan, habozás, bizonytalanság nélkül csapott le, elragadta a zsákmányt és kirepült a lámpák hatósugarából.
Nemsokkal később visszatért az oszlopra és vadászott tovább, rám ügyet sem vetve.

Centi_30.jpg253

 

 

 

 

Szeptember 9 Szerda

Ma Rövid Ugrással kutyakonyhára küldtek délelőtt, aztán egy Ultra Rövid Ugrással délutánra Ferihegy 1-re megint. A kutyakonyhán csakis aludtam, akkor kezdtem neki a kutyák eledelének elkészítésének, amikor a váltás megérkezett. Komolyan azt gondolja valaki, hogy egy háborítatlan helyen nem fog pihenni az, akit Rövid Ugrással tesznek ide? Jobban belegondolva a kutyák ellátásának rovására is mehet ez. Nem gondolkodnak a tisztjeink?

De délután nem éreztem magam kipihentnek, sőt iszonyatosan levert voltam. Jött szolgálatba néhány nálam öregebb katona, ők fognak ma többet pihenni. De nagyon jó lenne nekem is. Elvileg van ennek egy módja.

Mészáros kutató ügyeletes tiszt kávét főz. Behozott egy ütött-kopott kotyogós kávéfőzőt és amikor szolgálatban van, lefőz egy nagy adagot és eladja a kiskatonáknak. Nem iszom kávét, mert ugyan az ízét szeretem, de csakis tejeskávéban, meg soha semmilyen hatással nem volt rám. Viszont Mészáros azokat a katonákat szereti, akik veszik a kávéját. Azokat pihenteti, hátha még többet isznak. Tehát ha nem iszom kávét, ma halmozottan hátrányos helyzetben vagyok, Ultra Nagy Szopás kezd kirajzolódni. De pihennem kell. Nincs mese, kinn nem bírom a betonon.

Ezért az első két óra után, benn a pihenőben, jeleztem Mészárosnak, hogy ma kávéznék. Hümmögött, hogy sose szoktam, nem is biztos, hogy elég lesz, vagy akkor főznie kell még egyet, de akkor drágább lesz, mert több időt fordít rá. Aztán kérdezte, hogy mennyit kérek, én meg rávágtam, hogy egy bögrével. Azt gondoltam ennyi elég lesz, hogy ez gáláns ajánlat, ennyiért megvehetem a pihenésem.

Kikerekedett a szeme.

– Dvorszky, ne szórakozz! Komolyan, mennyit kérsz?

Én kötöttem az ebet a karóhoz és letettem elé az asztalra a nagy félliteres bögrét. Bizonytalanul nézett még akkor is, amikor töltötte bele a kávét. Ijedten kiáltott fel, hogy az még 8 forint, mikor látta, hogy a negyed befőttes üveg cukrot beleborítottam. Kurva szar volt így is, keserű, mint a cián, de közben ragacsosan szirupos.
Hányinger.
Mélyen a szemébe néztem, amíg ittam, hogy értse, nem szórakozásból teszem. Nagy kortyokkal nyeltem, hogy mielőbb elfogyjon. Majd lecsaptam a poharat az asztalra és nyomatékosan közöltem:

– Kávéztam.

Mészáros a fejét csóválva görnyedt a szolgálati beosztás fölé. Még maradsz egy órát, mondta a válla fölött, bólintottam, beültem az asztal mögé és ráhajtottam a fejem. Kicsit elszunyókáltam, és arra ébredtem, hogy iszonyú hányingerem van. Kivert a víz, patakokban ömlött rólam az izzadtság, rázott a hideg és azonnal le kellett feküdnöm a padlóra.
Nem is feküdtem, hanem zuhantam, Mészáros bejött a zajra és az ő arcán láttam, hogy baj van. Lesápadt, remegés rázta az alsó állkapcsát és földbe gyökerezett a lába. Kezdett távolodni a kép, Mészárosból kettő lett, egy nagy, meg egy picike, végül beszívta őket az éjszaka.

kávé2.jpg
Amikor nappal lett, még a hátamon feküdtem, és Boda térdelt mellettem és a szutykos kávés pohárból locsolgatott vizet az arcomra és pofozgatott. Mészáros hátrébbról figyelte gondterhelten. Lassan összeállt előttem a környezet, a szoba sarkai a helyükre húzódtak, de felkelni nem bírtam. Boda és Mészáros miután kiderült, hogy túlélem, és észnél vagyok, áthúztak a fegyverszobába, mondván ott nem leszek útban. Ma már nem mentem ki egyáltalán, de nem is tudtam volna, a váltáskor ketten segítettek az IFÁ-ra. Mészáros még utánam szólt, hogyha netán most rákapnék a kávézásra, nézzek utána, hol kapok, mert tőle soha többet nem.

Valami hatása azért csak van rám mégis.

süti beállítások módosítása