Centi_30.jpg261

 

 

 

 

Szeptember 1 Kedd


Délelőtt Ferihegy 1-en voltam a Böszménél. Böszménél jó lenni, mert tudja mit jelent öregedő katonának lenni, s aszerint osztja be a váltást. Ma csak három órára küldött ki, ráadásul egy PAN AM géphez. Sajnos az álomszép légi utaskísérőm nem láttam, sőt eddig csak egyszer jelent meg nekem, de legalább szereztem eredeti, amerikai Coca-Cola-t. Mennyire más az íze, mint az itthoninak.
Döbbenetes.
Az ember azt hiszi, hogy nálunk legalább a kólában benne van a nyugat, de nem, abban is csak a szocializmus negédes, szirupos győzelme érződik.

coca-cola-vintage.jpgAz amerikai csípősen szénsavas, és kevésbé édes, de percekig benn marad a szájban az íze. Nem úgy, mint itthoni, ami kinyitáskor felhabzik, kinyomja a lé nagyrészét és már el is illant a szénsav, és visszamarad a cukor, amin kiérezni, hogy nemrég még kristálycukor volt. A Pepsi is más ízű, gyakorlatilag minden más, mint itthon, vagy mint amilyennek képzeltem. Mindenünkön érződik, hogy olcsó, hogy silány. Néha nézem az utasok csomagjaira helyezett névtáblákat.
Annyira míves némelyik, látszik, hogy foglalkoztak a formájával. Arra, amire gyártják elég lenne egy egyszerű műanyag lap. Ahogy nálunk lenne. De némelyik színes, díszes, ötletes. És majdnem annyi féle, ahány bőrönd. Van elegáns, drága, fémbetétes, sportos, vicces kerek, téglalap, szív alakú, kicsi meg nagy, sima meg érdes.
És mindegyik más gyártó. Nálunk összesen nincs annyi gyár, amennyi külföldön csak névtáblákat készít. Remélem lesz majd olyan gyár Magyarországon, amelyik bármit gyárt is, ebben a minőségben, változatosságban teszi.

Délután hivatott a Szadó őrnagy. Kronológikus sorrendben vesszük végig a dolgokat. Hol voltam, mikor keresett az állatorvos, hogy lehet, hogy szolgálatban nem találtak meg? Vakációzom-e, hogy gatyára vetkőzve parádézom a kutyakonyhán és hogy lehet az, hogy személyi sérüléssel jár egy kutya beoltása a szolgálatom alatt, hogy lehet egyáltalán rám bízni bármit?
Nem éreztem, hogy ezek valódi kérdések lennének, csak a legelsőre válaszoltam, a többit mintha nem is hallottam volna, az őrnagy mintha meg a válaszom nem hallotta volna, darálta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jó helyen vagyok a kutyások közt.

Majd még meglátja mi lesz.

Jól van, lásd meg. Annyiszor hallottam már ezt, lassan immunis leszek rá. Ő is lassan megunja, hogy látszik rajtam, hogy unom, le is léptet.

– Dvorszky, maga javíthatatlan.

Persze. Csakhogy nem érzem, hogy el lennék romolva.

Centi_30.jpg335

 

 

 

Június 19. Péntek

Pontban 5-re értem vissza a laktanyába, de a buszok közti átszálláskor futva közlekedtem. Ugyanis ma annyira jól éreztük magunkat Edittel, hogy kicsit elnéztem az órát. Úgy érzem, egész jól megvagyunk. Persze, ha ezt egyáltalán kijelenthetem úgy, hogy még mindig nem szeretkeztünk.

Hullámzanak az érzéseim, néha tök szerelmes vagyok, zsibbadni kezdenek a tagjaim, ha csak rágondolok. Máskor nem szerelem, hanem mély, sokkolóan erős szeretet önt el, mintha mézbe ragadtam volna. Ilyenkor lassan, óvatosan és erőtlenül nyúlok felé. Olykor csak a barátomnak érzem. Amikor valahogy megoldom, hogy nem figyelem a testét, az alakját.
Ha meg figyelem, de nem enged magához közeledni, akkor meg egyszerűen kinyírnám.

Ez a hullámzás általában felkavarja a gyomrom. Émelygek, nem bírom, hogy szerepet kell játszanom. Ő azt szereti, ha egy totál szerelmes barát vagyok. Akiben izzik a tűz, perzselő a tekintete, de hideg a keze, mozdulatai kimértek, elegánsak, nem követelőzők. Ha ilyen vagyok, tündérien bájos és őrjítően szexi.

Ez utóbbi okozza a bajokat.

Ha nem lenne szexi, nem őrülnék meg a gondolattól, hogy még nem kaptam meg. De ha nem lenne szexi, eszembe se jutna puncsolni neki hónapok óta. Távolodó beszélgetőpartnere lennék. De én erősen közeledő szexpartnere akarok lenni. Na de akkor kiesem a szerepemből. Mert amilyennek szeret engem, azt én erőszakkal csinálom magamból.

A plátói szerelmest.

Ettől émelygek.

Hazugnak érzem, hazugságnak vele szemben, magammal szemben és legfőképp azzal a tiszta érzéssel szemben, amit én magamban a szerelem érzésének gondolok. Egy idő után az az epekedő alak, aki bennem én vagyok, átalakul lidérccé és kacag benn, hogy mi ez, mit csinálsz Te marha, azt érzed, ahogy viselkedsz? Így akarod szeretni, ilyen sután? Hagyni incselkedni, de nem tenni semmit? Nevettetni és nevetni vele, miközben keserű a szád?

És ilyenkor émelygek, és lassanként szabadjára engedem magam, de abban már nincs kontroll, nincs köszönet, durvább és erőszakosabb leszek, mint amilyen valójában vagyok.

Ekkor meg az ijedtség kongat belül, hogy megriasztod, te marha, elszelel előled, s a semmit markolod majd!

És valóban, össze ugyan nem vesztünk, de folyton csúszik ki a kezemből, húzogatja le a blúzát, tologatja el a kezem. Kicsit rosszallóan, nagyon határozottan.

Tegnap este még úgy jöttem haza, hogy kinyírom.

Előtte a barátja voltam, hosszan, ahogy sétáltunk a langymeleg éjszakában, kézen fogva, de ha jobban összeért a testünk, mindig nekilendültem önkéntelen. Borzalmasan nehezen fegyelmezem magam.

Ma viszont kialudtam magam és újból jókedvűen ébredtem. Igazi nyári forróság terpesztett a házak közt, ezért elmentünk fagyizni, majd átgyalogoltunk a közeli Kiserdő fáinak védelme alá. Nem szívesen mentem vele emberek közé, ahol még jobban disztingválnom kellett volna. Kicsit unalmasnak is mondhatók az ilyen napok, mert sétálgatunk, padokon ücsörgünk. Azt szerettem volna mindenáron, hogy ne legyen a közelben senki, hátha egyszer kicsit többet enged.

Most is itt ül mellettem az erdei padon. Megőrülök attól, imádom, amikor valamin csodálkozva felhúzza a szemöldökét és kerek, ártatlan, értetlen szemekkel rám néz. Rettentően szép olyankor. De ezt az állapotot csak úgy tudom elérni, hogy kicsit felbosszantom, vagy olyan lehetetlenségeket állítok, amit nem hisz vagy nem ért. Sajnos azonban ez csak pár másodperc, gyorsan átvált valami másba, ha vicceset mondtok, akkor nevetésbe, ha bosszantót, akkor bosszús lesz. Ilyenkor egyáltalán nem érti, mit mosolygok ezen, és megint felhúzza a szemöldökét és kerek szemmel néz.

éber állat2.jpgKésőbb leheveredtünk a Szilas patak partjára. Az autók, a lakótelep zaját megszűrte az erdő, a patak vize csengett-bongott az alacsony partfal két oldala közt és mi egy hosszú, szótlan távolba merengés után egymásnak estünk.
Illetve Ő nekem.
Percekig nem is értettem mi zajlik, bénultan feküdtem, majdnem megtörtem a lendületét a mozdulatlanságommal, de aztán a vadállat felébredt bennem és a zsákmányra vetette magát.


Igen. Valahogy így képzeltem.


Hogy egyre hangosabban és egyre gyorsabban veszi a levegőt, hogy valósággal zihál, tekereg a kezem közt, harap, karmol, dobálja magát.
Hogy élvezi, ami történik.

Ekkor esett le, hogy még ilyen állapotban soha sem volt, soha nem engedte el magát így és soha nem engedett el engem így. A kezem bebarangolta, majd a szám is a ruhátlan részeit.

És itt kezdődtek a bajok.

Én kevesellni kezdtem azt a felületet, amit a ruha szabadon hagyott, ő meg sokallta, amennyit kibontottam belőle.

De igazából az idő tett tönkre mindent.

Szó nélkül eltelt.

Egyszer csak ránézett az órára és közölte, hogy amúgy késésben vagy ám.

Sietve rontottunk ki az erdőből, haza sem tudtam kísérni, de elváláskor olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy felébredt bennem a remény, talán mindez nem csak a mai nap ajándéka volt.

Centi_30.jpg349

 

 

 

Június 5. Péntek

Ahhoz, hogy valaki elismert kutyás legyen, vizsgát kell tenni.
A Szilasinál.
Merev pléhpofa, humora semmi nincs és biztos, hogy nem is érti.
De a lényegét se.
Viszont a vizsga végig vicces volt.

 

Rezzenéstelen arccal kérdezi.

– Hova megy ki a kutyás Ferihegy 1-en?

– Hátra.

– Helyes. És Ferihegy 2-n?

– Ott is.

– Jó. Mik a fő feladatok?

– Az őrszolgálat meg a határsértők elfogása.

 Kicsit hátrébb tolja a székét, jelezve, hogy elégedett, mindjárt végzünk.

– És mik a feladatok a kutyakonyhán?

– A kennelek tisztán tartása, a kutyák élelmezése.

– Rendben Dvorszky, üdvözlöm a kutyások közt.

Úgy nyújtja a karját mintha kézcsókot várna, de szerencsére maradunk a kézfogásnál.
Ennyi. Amennyit egy kétéves gyerek visszamond elsőre.

Ettől már lehetek kutyás, de az, hogy értek-e a kutyákhoz az nem szempont.
Mondjuk, ezzel bajba lennék egy vizsgán.
Ugyanis igazából, nem értek hozzájuk.
Csak szeretem őket.
És régen sokat olvastam róluk.

 

Aztán még az ajtóból visszahívott, hogy ha már itt vagyok, beszéljük meg a szabadságomat. Hogy kivehetném július 20-tól 26-ig.
Visszalépek az irodába, oké beszéljük meg.

– Akkor jó lesz így? – kérdezi, amint megállok előtte, tolla már a levegőben, a kitöltött szabadságos levelem kiterítve az asztalán.

– Jelentem jó.

– Jól van. Mindenki sorra kerül, magával legalább a vizsgával egy füst alatt letudtam. Örülök, hogy ezt megbeszéltük. Leléphet!

Én is kurvára örülök, jól megbeszéltük, mindig szeretem, ha van beleszólásom a sorsom alakulásába.

Délután kampós szolgálatban voltam Ferihegy 1-en. Zárnunk kellett. A zárás a reptér fokozott ellenőrzését és biztosítását jelenti, fontos eseménynél egy meghatározott körön belül meg kell akadályoznunk minden mozgást. Késő délután egy kormánygép érkezett.
Ilyenkor elrendelik a zárást a gép és a VIP váró előtt és a kettő között. A sima kormánygépek esetében kis zárást alkotunk két fővel, de most egy egész szakasz jött a laktanyából segíteni. Amikor a teljes mozgást meg kell akadályozni, az az úgynevezett VIP101-es zárás, ilyenkor viszont az egész századot kivezénylik. Nagy volt a szaladgálás, úgy állítottak be minket megfelelő pontra és megfelelő szögbe, mintha fényképezkedtünk volna.
Mindent, mindenkit katonás rendbe.

karpati.jpgUgyanis nem sima kormánytag, hanem Kárpáti Ferenc, a honvédelmi miniszter érkezett. Láttam is messziről, de ugyanolyan ellenszenves, mint az általam ismert többi, pontosabban néhány politikus. Mint mondjuk Brezsnyev. Akinek az ábrázata alapján börtönt adnék, nem országot.

Azt hittem ez valami nagyon különleges érzés lesz. Megpillantani valakit, aki nagyon-nagyon magasan áll az ország lakossága fölött, egy élő Isten, de csak egy ráncos öreg volt. Szóval semmi különös hatást nem gyakorolt rám, nem úgy, mint a vezérkarunkra, akik valahogy még a tisztelgésben sem tudták elrejteni az álságos alázatot. Hányinger volt végignézni ezt a hajbókolást. A minisztert még egyszer láttam képen, ott szemüveg volt rajta.

Azzal okosabbnak látszik.

Centi_30.jpg433

 

 

 

 

Március 13. Péntek

 

reszeg-figura-es6624-0.jpgA két bukott határőrt, a két sittest, Lakatost meg a Wágner urat levezényelték a konyhára. A tisztek azt gondolták, ez majd elég büntetés lesz nekik.

Az egyik most jött vissza futkosóról, biztos én a kopasz szakács leszek, aki rá tudok parancsolni, hogy mosson fel. Melyik állat tiszt gondolta ezt komolyan??

Igazán jóízűt nevettek, amikor felvázoltam, melyikük megy mosogatni, melyik takarít fel a konyhában. Természetesen  egy fűszálat nem tettek keresztbe, majdnem nekem kellett dolgoznom, alig tudtam elintézni, hogy legalább takarítani leküldjenek valakit a századtól.

Más bajuk a tegnap éjjeli incidensből nem is lett, sima őrszolgálatba tették őket leszerelésig, a reptérre már nem mentek fel.

Este beszökött három, most februárban leszerelt srác. Jól berúgtak a Wágner úrral. Azt mondták, ha bűnrészes leszek, akkor tuti nem nyomom fel őket, tehát belém tuszkoltak néhány pohár sört. Hiába mondtam, hogy múltkor se szóltam senkinek.

– Igyad baszd meg, ne finnyáskodj! Keserű az apád fasza! Milyen férfi vagy te? Igyad már, ne dumálj!

Lenyomtak egy stokira, körbe álltak, addig nem engedtek el, amíg meg nem ittam két bögrényit.

Pfúújjj! Undorító! Én nem iszom többet! Nem is értem, mások, hogy szerethetik ezt a keserű vackot.

Ami meg a hatását illeti, sokkal többször kellett vizelnem, ami időt, s energiát vett el, a részegség pedig…no hiszen!

Az meg szart se ér!

Egy kicsit csengett a fülem, de hát erre én nem kattannék úgy rá. Miután már nem voltam érdekes, mert megittam a megfelelő mennyiségű sört és békén hagytak, figyeltem őket. Nevetgéltek, röhögcséltek minden szaron, de mi az isten  olyan vicces állandóan?