450

Február 24. Kedd

Elméletileg hétfőnként van politikai tájékoztató, de valamiért mára került át. Korlát Gyula százados, a politikai tiszt tartotta. Hogy ez micsoda egy unalmas dolog! Nem is értettem miért kellett nekem beülnöm, de arról volt szó, hogy ez most egy nehéz korszak az ország életében, mind a külső, mind a belső ellenség nagyon mozgolódik, nekünk ébernek, felkészültnek kell lennünk, mert az elsők közt megyünk megküzdeni az ellenséggel, bár nekem úgy tűnt, mintha a küzdelmünk a kilós vagyis a százados démonaival folyna. De ne röhögcséljünk, mert nem lesz tréfadolog, amikor majd fegyverrel a kézben állunk szemben az országot belülről rohasztó konspirátorokkal. Csűrte-csavarta, de lényegében azt mondta, ha tömegbe lövet majd a parancsnokság, a mi ujjunk lesz a ravaszon.

Mit rinyál ez? Béke van. Nem?

Arcán piros foltokat virágzott a harci hevület, aztán összecsapta a kezét és ünnepélyesen bejelentette, hogy a mai nagy napra szerzett a vacsora mellé kólát. Mára jött meg a szállítmány, azért csúszott át a politikai oktatás tegnapról.

Azt ünnepeljük meg, hogy tegnap volt a Szovjet Hadsereg és Hadiflotta Napja!

Azt aztán meg kell!
És igen fennkölt lett mindez a kólától.

Most, hogy látom a tiszteket működés közben, kicsit elbizonytalanodom. Nem tudom, hogy előrelátónak és konzekvensnek gondoljam-e a határőrséget vagy ne. Mert itt van például Hortományi alhadnagy.
Siralmasan buta ember.
Ez rendben van, ezzel nem lóg ki.
Szakaszparancsnok, ami nem valami magas beosztás. De ha ez a ferihegyi határőr kerület egyik szakasza, az más, az magas beosztás. Viszont ezzel elérte már a legmagasabb posztot, amit elérhet. Talán ez mutatná, hogy van valami önvédelmi reflex a seregben, és nem engedi túl magasra az ilyet. Mivel nem járt tiszti iskolába, alhadnagyinál magasabb rendfokozatot nem kaphat. Ez a plafon annak, aki nem tanult.

Aztán itt van Korlát százados. Az ember azt gondolhatná, hogy ez gúnynév és a képességeire utal. Vele kapcsolatban az a fontosabb infó, hogy százados. Vagyis tiszti főiskolát végzett. Tanult ember.
Viszont erre a váll-lapján lévő csillagokon kívül semmi nem utal. A korlátoltság és a szocialista világszemlélet bigott tisztelete süt belőle, önálló gondolatként a surranók tisztaságának az ellenőrzése bukkan fel benne időnként. A gúnyneve is elég beszédes, Agyam Gyula.
Itt érzem azt, hogy a határőrség figyelme lankad egy kicsit, mert nem volna szabad nagyon felelős pozícióba engedni, mégis ott van és még magasabbra emelkedhet.
Bármi lehet belőle.
Most politikai tiszt. Ami a laktanyaparancsnok után a második legfelelősebb poszt. Viszont a leglógósabb is. Fogalmam sincs mit csinál, azon kívül, hogy a naptárat bújja és kólát rendel. Én mást nem is bíznék rá. De bármi lehetne a seregen belül, bármeddig felemelkedhet és ez riasztó. Az volt az elképzelésem, hogy a tiszti iskola megfelelő szűrő, de nem, nem az. Akármilyen hülye lehet tiszt. A tisztből pedig lehet igen komoly beosztású, igen magas rangú vezető.

Mondjuk összességében azért hosszú az út:

Katonai rendfokozatok és válljelzésük

Rendfokozat nélküliek:
  honvéd
  határőr

Tisztesek:
  őrvezető (egy fehér műanyag csillag)
  tizedes (két fehér műanyag csillag)
  szakaszvezető (három fehér műanyag csillag háromszög alakban)
(a továbbszolgáló tisztesek jelzése barna vállszalagra van erősítve)

Tiszthelyettesek:
  őrmester (barna alapon ezüst keresztsáv, fölötte egy ezüst csillag) (Sorállományként elérhető legmagasabb rang)
  törzsőrmester (barna alapon ezüst keresztsáv, fölötte két ezüst csillag)
  főtörzsőrmester (barna alapon ezüst keresztsáv, fölötte három ezüst csillag)
(a hivatásos tiszthelyettesek vállszalagját sodrott ezüst zsinór szegélyezi; a továbbszolgálókén nincs szegély)

Zászlósok:
  zászlós (barna alapon széles és keskeny ezüst keresztsáv, fölötte egy arany csillag; sodrott arany szegélyzsinór)
  törzszászlós (mint a zászlós, két arany csillaggal)

Tisztek:
  alhadnagy (barna alapon hosszirányú arany sáv, rajta nagy ezüst csillag)

  (vezénylő tisztek)
  hadnagy (barna alapon nagy arany csillag)
  főhadnagy (barna alapon két nagy arany csillag)
  százados (barna alapon három nagy arany csillag)

  (törzstisztek)
  őrnagy (barna alapra varrott arany mezőben nagy ezüst csillag)
  alezredes (mint az őrnagy, két nagy ezüst csillaggal)
  ezredes (mint az őrnagy, három nagy ezüst csillaggal)

(a tisztek vállszalagját sodrott arany zsinór szegélyezi)
(a határőrök és rendőrök jelzései a fentiekkel azonosak, de zöld, illetve kék alapszínnel)

Tábornokok:
  vezérőrnagy (teljes arany mezőben nagy ezüst csillag)
  altábornagy (mint a vezérőrnagy, két csillaggal)
  vezérezredes (mint a vezérőrnagy, három csillaggal)
  hadseregtábornok (mint a vezérőrnagy, négy csillaggal)
(a tábornokok sapkáján piros állórészen megkülönböztető jelvény, nadrágjuk varrásán mindkét szár külső oldalán két párhuzamos piros csík, zubbonyuk hajtókáján pedig stilizált tölgyfalomb látható)

Rendfokozatok történelme.

451

Február 23. Hétfő

Ferihegyen minden leszerelő korosztálynak van neve. Ha jól tudom a honvédséghez félévente vonulnak és náluk három korosztály létezik, a kopasz, a gumi és az öreg. A határőrségnél negyedévente van vonulás, így a korosztályokat is másképp nevezik.

Itt mindenki hat hónapig kopasz, hat hónapig fiatal, három hónapig öregedő és három hónapig öreg.

A különböző időpontban vonulók mind gyűlölik egymást. Na nem komolyan, de az „egy vérből való”-ság mindent felülír, az egymást nem kedvelő emberek összetartanak másokkal szemben, csak azért mert együtt vonultak, együtt is szerelnek majd. Ez utóbbi a meghatározó, én májusi vagyok, májusi leszerelő, nem az számít, hogy novemberben vonultam. Van egy nagyon is érzékelhető véd-dac szövetség az azonos hónapban, de különböző évben leszerelők között is, vagyis a májusban most leszerelő öreg katonák engedékenyebbek, vagy egyenesen védelmükbe veszik a jövő májusban leszerelőket, tehát minket. Minden leszerelő korosztálynak van egy elnevezése, amit viselni jog és egyben megtiszteltetés, a jó hírnevét védeni, öregbíteni pedig kötelesség. Nagyon komoly viselkedésbeli vétség kell ahhoz, hogy az idősebb testvérkorosztály is megvonja a védelmét. Az lesz igazi kitaszított.

A májusban szerelők elnevezése a MÁGUS, az augusztusiaké a MAMUT, a novemberieké a BERBEN, a februáriak pedig a SAS-ok. Szövődhetnek barátságok, különböző korosztályok között, de Berbennek, Mamutnak lenni, az sokkal több volt. S mivel öreg Berben és Sas gyámságot vállalt a fiatal Berben és Sas fölött, életbevágó volt tudni, ki mikor szerel pontosan. Ezeknek az elnevezéseknek az eredete a homályba vész, senki nem tudja, de foggal-körömmel ragaszkodik hozzá és mindenki fontosnak, lényegesnek tartja tudni, tudatni, ő maga micsoda. Olyan ez mint a kísérlet a majmokkal, banánnal.

Basa Mágus, ez fiatal Mágus mivoltom okán egy leheletnyi védőhálót jelentett. Robi Berben, vele szemben nem is ártana némi védelem. Valahogy egyre inkább elhidegülünk egymástól. Az, hogy ismerem a suliból csak annyit tesz, pontosan tudom, hogy egy kis genyó. Ő is annak tart engem. Ez az ellenszenv később a beosztásban is meglátszott, mindig én keltem korán. Persze kopasz vagyok, de ő a barátságosságnak még a látszatára sem adott.

Jó, igaz, én sem.

Kicsi konyha, hárman vagyunk, isteni dolgunk lehetne, csak egy kicsit kooperatívabbnak kellene lennünk. Vagy csak közönyösnek, minimális tolerancia mellett. De nem. Nem ment.

Ha csak egy kicsit megengedőbb Robi hanglejtése, ha az egyértelmű utasítás után, megveregeti a vállam és hozzáteszi, hogy „rendben?”, akkor is utasításnak vettem volna, kérdés nélkül tettem volna amit kell, de tőle nehezen viseltem, hogy száraz hangon parancsokat oszt. Ezért lassanként elkezdtem beleszarni a dolgokba és egyre biztosabban alakult ki az ellenkezés. Az sem javított a helyzeten, hogy az első naptól kezdve tudták mindketten Basával, hogy el akarok kerülni a konyháról. Basa a vitathatatlan pöffeszkedése közepette figyelt arra, hogy mindig jó szándékkal felhívja a figyelmem, hogy ha netán mégis a konyhán maradok, olyan dolgom lesz majd, mint neki van. És milyen hülye az, aki ezt ne akarná? Az egész Népköztársaságban az összes fegyvernemet és sorállományú beosztást figyelembe véve ferihegyi FEP szakácsnak lenni az első tízben benne van. Semmit nem kell csinálni, még főzni sem, ami egy konyhán igen ritka helyzet. Rajta múlik, ki mennyit és milyet eszik, neki magának mindig a legjobb falatok jutnak, de mindig van valamennyi tartaléka, következésképp alkuképes terméke, emiatt a legjobb surranó, a legjobb zsávoly, a legjobb körlet, a legnyugodtabb pihenőidő az övé, sosem takaríttatják, sosem osztják be egyéb laktanyai feladatokra, még a hivatásos tisztek sem. Aranyélet.

Csakhogy én unom ezt.

452

Február 22. Vasárnap

Ma is nagyon szép idő volt, alig vártam, hogy a reggeli feladatokkal elkészüljünk. Reggelizni a laktanyában maradt, délutáni szolgálatba osztott katonák jönnek utoljára, 7:30-tól 8-ig. Utána takarítás, mosogatás.

Amíg a két konyhamunkással ezeket a feladatokat megcsináltattam, én palacsintát sütöttem magunknak.

A konyha nincs valami jól felszerelve, mivel főzni nem kell. Viszont lehet olyan helyzet, hogy mégis valami módon ételt kell hirtelen előállítani, mondjuk azért mert a leküldött étel nem elég vagy fogyaszthatatlan. Ilyenkor egy felduzzasztott tartalékból lehet gazdálkodni.

Mindig rendelkezésre állt valamennyi kenyér, konzervek, dzsem, májkrémek és minimális alapvető élelmiszerekből, só, cukor, liszt, némi száraztészta. És néha tojás is, azokon a napokon, amikor az ételhez jár, mondjuk a reggelihez rántottaként, vagy az ebédnél főzelékhez főtt tojásként. Ilyenkor kapunk egy két tálca nyers tojást, de azt gyanítom ez valami régesrégi szokásjog lehet, nem a szabályzat szerint jár. Elvileg egy konyhára szalmonella fertőzés veszélye miatt nem lehet behozni tojást. Fertőtlenítő kell, ahhoz meg külön helység. Mi meg csak betesszük a hűtőbe, abba amiben az ételmintákat tartjuk. Ezek az esetleges fertőzések okainak felderítéséhez kellenek, el kell tennünk minden ételből mintát, felcímkézve, dátummal.
Egyértelmű, hogy nem lehet benn tojás. De mi ebből csináljuk magunknak a konyhán a rántottát és bundás kenyeret, ha nem ízlik a kincstári élelem.

Ma felfedeztem, hogy van három palacsintasütő a raktárban. Ettől megkívántam a palacsintát, kérdeztem a srácokat, hogy mit szólnának hozzá, de olyan szemeket meresztettek, mintha holt nyelven beszéltem volna hozzájuk. Nyeldestek nagyot, ahogy megkevertem előttük a tésztát. Nekiláttam és fél óra alatt három palacsintasütővel majdnem hatvanat lesütöttem. Nem is értem minek van itt ennyi palacsintasütő, illetve értem, de hogy ez még senkinek nem szúrt szemet? Nyilván soha nem kellett az állománynak itt sütni a palacsintát.

Ez a palacsinta sütés isteni dolog. Majdnem akrobatika, amikor az ember sok palacsintasütővel, nagy mennyiségben süti. Tanulókoromban az egyik étteremben a közétkeztetéshez, vagyis a csumihoz kellett néha több százat lesütni. Mindig a tanulók kapták a feladatot, mert az idősebb szakácsoknak ez derogál. Pedig jó móka. A hatalmas sütőlapon rengeteg palacsintasütő elfér egymás mellett.
Egyszer Torma Zolival kaptuk a feladatot, 800 palacsinta kell ebédre. A sütőlap két oldalán álltunk fel, mint valami versenyen egyszerre kezdtünk neki. Először hat-hat palacsintasütőt tettünk fel. Olaj bele és amint felforrósodott, rá a tészta. Néhány másodperc eltolódással lehet sütni egymás után a palacsintát. Olaj a serpenyőbe, ha meleg, még mielőtt füstölni kezd, bele a tészta, néha nekikocogtatni a serpenyő oldalát a sütőlap oldalának, fellazul a félig sült tészta, aztán egy addigra már jól begyakorolt mozdulattal a levegőben megfordítani, hagyni pár másodpercig, megrázogatni egyszer kétszer, hogy ne tapadjon le és kész is. Ezt a folyamatot lehet kis időeltolódással két kézzel végezni mint valami zsonglőr.
Mindkettőnknek fejenként végül 11 palacsintasütő kezelése ment pokoli sebességgel, kapkodva két kézzel a serpenyők nyeleit, hiba nélkül és sokáig. Olyan volt, mintha valami szuperkoncerten vadul dobolnánk, annyira pörgősen, lendületesen ment. Ha sok tészta elő van készítve, minden eszköz a megfelelő helyre téve, megfelelő szögbe állítva kézre áll, nagyon élvezetes ügyességi játék és agytorna. Folyamatosan átlátni, pontosan emlékezni melyik serpenyőben milyen folyamat játszódik éppen és amikor az egyik kézzel feldobja és megfordítja az ember a palacsintát, a másikkal meg épp a tésztát csurgatja be és a következő pillanatban már egy készet csúsztat a tányérba és egy félkészet ütöget meg, hogy ne ragadjon le és pontosan úgy beállítva a nyeleket tenni le, hogy oda se kelljen nézni, mint egy gép pakolászni serpenyőket, pokolian jó érzés.

Most a konyhamunkások figyelték szájtátva ahogy dobálom, forgatom a levegőben a palacsintát. A legjobb, amikor a visszaérkezés lendületével azonos sebességgel és ívben helyezem vissza a sütőlapra a serpenyőt. Ha jól sikerül, az kifejezetten lezser, de elegáns mozdulat. Persze három serpenyővel csak sima ujjgyakorlat.

Mikor kész vagyok, háromfelé osztom a lesült adagot, mindegyik kap vagy húszat, meglekvározzuk, dugig esszük magunkat. Felengedem őket a századhoz, a Robiéknak félreteszek párat, a maradékot zsírpapírba csomagolom a konyhamunkásoknak, ők elrejtik a mikádó alá és felsietnek.

Én meg újra kimehettem hátra napozni.

453

Február 21. Szombat

Hamar beleszoktam a konyhába, semmi különösebb teendőm nincs, a külső étteremből hozzák a kaját, nekem csak kiosztani kell, esetleg dolgoztatom a konyhamunkásokat. Érdekes helyzet, hogy néha lerendelnek nálam sokkal idősebb katonákat és én, mint kopasz szakács az elöljárójuk vagyok, azt teszik, amit mondok nekik.

Fura érzés a hatalom, keresik a kegyem, jópofizik mindenki a környezetemben. Kicsit fáraszt is mindez, néhány napja még egy senkiházi voltam, most fontos ember. Ismert leszek nagyon hamar, az első nap ugyanis mind a kétszáz embernek, akiknek kiosztottam a kaját el kellett mondanom, hogy igen, én vagyok az új arc.

Jönnek csőstül, akik a leszerelt szakáccsal kötött privát egyezségeik, juttatásaik jogfolytonosságát biztosítandó környékeznek meg, vagy csak  kerek perec kijelentik, hogy ez régen így volt, most is így lesz, esetleg valami egyéb szolgáltatást kínálnak fel – a raktáros sűrűbb alsógatya cserét –, és van, aki meg az előző szakács ellenszenvéből adódó mellőzöttségből igyekszik jobb pozícióba.
Mindenkivel barátságos vagyok, ez alól persze kivételt képeznek azok, akik a vélt jogaikat evidens örökségként akarják rám erőszakolni. De nem mutatom az ellenszenvem, mosolygok rájuk és elengedem a fülem mellett, ami nem érdekel.

Itt van például ez a pattanásos, kerek fejű, útlevélkezelő, öreg katona, a legellenszenvesebb mind közt. Mondja is nekem, hogy ő mindig két szelet húst kap.

Ennyit közöl.

Nincs hozzászokva, hogy ellent mondjanak neki, az látszik. Nem is teszem, rámosolygok és anélkül, hogy bármilyen módon reagálnék, normál fejadagot teszek a tányérjára.

– Öcsém, most mondom, hogy kettőt szoktam kapni. – nyújtja vissza a tányért. Én kiveszem a kezéből és a következőébe nyomom. Ő levegőért kapkod, magyaráz, hogy nem ismerem még, de majd meg fogom, itt ő mondja, meg mi legyen.

Hogy ezt ne érezze olyan erősen, a következő adagokat a mögötte sorakozóknak adom. A vezéri pozíciókra ácsingózó idősebb katonák rögtön kapnak az alkalmon, hogy csorbulni látszik a tekintélye, arrébb lökdösik finoman, hogy most útban van. A haverjai röhögnek, neki vörös a feje. Hogy jelezzem, nincs bajom vele, a következő normál adagot a kezébe nyomom. Hosszan fogjuk a tányért mindketten és mélyen egymás szemébe nézünk.
Nem leszünk barátok. De nem érdekel.

A konyhán pillanatok alatt átlátom, hogy mi mennyi időt vesz igénybe és a kötelező gyakorlatok gyors elvégzése után, ha a két öreg szakács nincs jelen, csak lógok naphosszat. Két étkezés közt semmi dolgom nincs. Az épület mögött van egy kummantásra tökéletesen alkalmas elgazosodott terület, jól el tudok bújni benne lukas időmben.

Ma például olyan szép idő volt, hogy kiterítettem két liszteszsákot és félmeztelenre vetkőzve napoztam. Ebben az évben ma először. Marha jó, még csak február van.

Kezdem kapisgálni, miért gondolja minden határőr, hogy a ferihegyi FEP álomszolgálat.

454

Február 20. Péntek

Ez a fogorvosos indok bevált, ma is kiengedett az Öreg, vagyis Hortományi alhadnagy. Reggel 6-tól 13 óráig kaptam kimenőt. Rögtön hazamentem, de péntek van, munkanap, csak Anyuval találkoztam, őt viszont nagyon megleptem, nem is tudta még, hogy a reptérre helyeztek. Telefonunk nincs, levelet nem írtam.

Buksi, a kis tacskó keverékkutyánk nem szokja az egyenruhát, ugat nagyon; mikor már mellettem kucorog, akkor is gyanakodva sandít fel rám. Bár aztán később megtudom Anyutól, hogy amikor sétálni viszik, minden egyenruháshoz oda szalad. Csak míg régen vadul ugatott, most boldogan ugrándozik körülöttük. A postás, a rendőr, meg egyéb egyenruhások körül.

Megreggeliztem, röviden elmeséltem Anyunak mindazt, ami a legutóbbi hazaérkezésem óta történt, majd nehéz szívvel hagyom el a lakást. Anyu elég megszeppenten állt, nem nyugtatta meg, hogy most biztonságban vagyok, konyhán dolgozom, ismerős terep és jó helyre kerültem, sokkal sűrűbben hazajárok majd, valamiért aggódik.

455

Február 19. Csütörtök

Ma is úgynevezett tanulószolgálaton vagyok.
Az idősebb szakácsok készítenek fel a várható szolgálatra. Reggel meg kell csinálni a szolgálatba indulók teáját és kiosztani az előre, akár előző este összekészített reggelit. Utána kiosztani a laktanyában maradt, pihenőidejüket töltő katonák reggelijét, majd a reggeli maradékait összegyűjteni, elkülöníteni a többi élelmiszertől, elmosni, vagy elmosatni az evőeszközöket, tányérokat és a sárga, jellegzetes műanyagbögréket. Kisebb takarítás, azután elő kell készülni az ebédre és amikor az megérkezik, felkészülni a kiosztásra, melegen tartani, majd kiosztani.
Ebéd után újból mosogatás, takarítás, a vacsorával ugyanez. A délutános szolgálatoknak, a ferihegyi útlevél ellenőrző és őrkatonáknak, kiadagolva és melegen tartható módon felküldeni a szolgálati helyekre a vacsorájukat. Ha hideg élelem, szalámi, konzerv, stb. érkezik, fel kell darabolni, kiporciózni, összevágni a kenyeret és ez akár este előkészíthető, a másnapi reggelihez.
Ez megjegyezhető. Menni fog.

Ha nem döntöttem volna el, hogy megszabadulok a konyhától, azt is mondhatnám, istenien jó dolgom lenne itt.
Nem tudom. Csináljak a számból segget?

Rajtam kívül még ketten dolgoznak a konyhán. Basa volt a legöregebb szakács. Kezdetben ellenszenves bájgúnárnak éreztem, valahogy mindig a Köztársaság téri nagyhangú, lenyalt hajú, nemtörődöm kártyások jutottak az eszembe vagy Páger a Villa Negrából. Az, hogy idegen világ idegen szülötte, még az egyenruhán is átsütött. Megjelent benne egy adag vagányság, némi idegesítő simulékonyság, a proli csibészek arisztokratikus fennhéjázása, de mindezek mellett egy nagyon is szerethető alakja volt a laktanyának.
Értette a viccet, jó kedélyű volt és nem sokat törődött a korosztályos különbségekkel, megérzés alapján szelektált. Velem valahogy az első perctől kezdve tisztességesen, baráti, de talán inkább atyai módon bánt, hamar egymásra hangolódtunk és nevettetően komolytalan feleselgetésbe, élcelődésbe váltottunk.
Na a kopasz még rendesen fel se tudja vágni a kenyeret; meg például, hogy ő meg miért nem tudja rendesen belemerni a levest a tányérba, ha már több mint egy éve itt van. Ilyenek.

Robi, a másik idősebb szakács, osztálytársam volt a szakács suliban.
Sose kedveltük egymást. Ő a nagyhangú vagányt játszotta mindig, az volt az érzésem, hogy csak a gyávaságát leplezi, s veszélyes vele túlzottan jóban lenni. Nem fogadott kitörő örömmel, s én nem ugrottam a nyakába. Mindketten kényelmetlenül éreztük magunkat, kicsit olyan volt, mint amikor egy esküvőn megjelenik egy tag, aki terhelőt tud mondani a menyasszonyra és már a jelenléte zavart okoz. Nem lehet tudni, hogy előáll-e a múltból valami nem kívánt, sötét információval, de, hogy jelen van, ennek a valószínűségét nagyban felerősíti.
Rosszul érintett, hogy Robi van itt. Sokkal elfogadhatóbb lett volna egy teljesen vadidegen, mint amilyen Basa, akinél tiszta lappal indulhatok, akinél a mostani szereplésem számít.
Arra nem is mertem gondolni, mennyire más lenne, ha egy kedvelt osztálytársamba botlom itt.

De Robival nem kezdhettünk el számot vetni a múlttal, hogy hé Robi, régen utáltalak, de most kedveljük meg egymást. A régi idők emléke mindig egy rendkívül ellenszenves alakban öltött testet, megalázó lett volna számomra, ha amiatt, mert most nagyban tőle függök, hisz nálam jóval öregebb, rangidős szakács, amiatt megpróbálnék a kedvében járni. Ezt nem tudta bevenni a gyomrom.
Robi meg sose gyakorolt kegyet a suliban sem, most sem látszott rajta a szándék. Amikor először meglátott, olyan undorral vegyes meglepődés ült ki az arcára, hogy a "szevasz, hát te?" kérdés is csak nagy sokára jutott az eszébe.
Hát én itt - válaszommal le is zártam a témát, ő is érezte, hogy mindent megtudott, többet erről egyetlen kérdés sem hangzott el. Fogalmam sincs hol volt kiképzésen, járt-e Adyligeten, azt se tudom, mit csinált civilként a suli után mostanáig.
Ő sem tudott meg rólam semmit és még ezt is nyomasztóan soknak érezte.

Basának csak az itt létem harmadik napján esett le, hogy mi Robival ismerjük egymást, sőt évekig egy osztályba jártunk. Ebből rögtön levette, hogy nem voltunk valami nagy haverok, és ő is elkezdte kényelmetlenül érezni magát. Választani nyilván sose akart volna, de érzésem szerint Robival a látszólagos barátságuk elég ingatag, nem a személynek, hanem a pozíciónak szólt, az aranyéletet minek tették volna tönkre ellenszenvvel? Egymás mellé kerültek, minimális tisztelettel, a másiknak kárt nem okozva tudtak szarni mindenre és mindenkire. Ennyit megér a nyugalom.
De nekem Robival erre esélyem sincs, a mi viszonyunk meg van mérgezve.
Igazi keserű pirula.

És bár Basa nagyon diplomatikus volt, úgy éreztem, hogy Robi kifejezetten kárörvendő, mindig rosszindulatú viccelődései helyett szívesebben röhög teli szájjal, őszintén az én nyilvánvaló ostobaságaimon.
És ez nagyon jól esett.

456

Február 18. Szerda

Sosem gondoltam volna, hogy a szervezetem károsodás nélkül viseli a hajnal 4 órás kelést. A kiképzésen ez természetes volt, de reméltem, hogy csak addig tart. Kicsit meglepett a tény, hogy ezentúl itt is ötre járok szolgálatba. Borzalom.

A konyha csak relatíve az, nem főzünk, hanem csak tálalunk, mert a kaját a közeli reptér cathering-jéről hozzák. Azt esszük, amit a reptéri dolgozóknak főznek. Nekem csak az a dolgom, hogy reggel teát főzzek, előkészítsem az ételt a kiadáshoz és kiosszam. Rendben kell tartani a konyhát, de mivel nem nagy, nem okoz gondot. A mosogatáshoz konyhamunkásokat rendelnek le a századoktól, azt nem nekem kell csinálnom. A komplett laktanya irigyel, a legjobb szolgálatnak tartja mindenki és valóban már a mai napon érzem annak a hatását, hogy enyhül a kifejezett katonai fegyelem, ugyanis kértem kimenőt, hogy fogorvoshoz tudjak menni. Arra hivatkoztam, annyira fáj, hogy nem tudom kiosztani az ételt délben.
Ez egyáltalán nem igaz, semmi bajom, csak szerettem volna tudni, hol a határ.
Hivatalosan véget ért a kiképzés, most azon a helyen vagyok, ahova tervezve voltam az elejétől kezdve. Most azt a funkciót töltöm be, amire a határőrség a saját működése  érdekében kitanított. Mostanra kész van, kész vagyok, most már része vagyok, most már működtetője vagyok. Vagyis teljes jogú tagja. De egyáltalán nem a saját akaratomból vagyok itt. Nem is akarnék itt lenni, ha én döntenék. Mégis itt kell lennem elég sokáig. Viszont bárhol jobb lenne, mint itt. A laktanyán kívül jó volt. Minden olyan perc amit kinn lehet tölteni, ajándék. Mert ugyan kinn van az ember, az mégis ebbe az időbe számít bele. Kinn kell lenni sokat. És most mivel állandó tag lettem, talán most már lehetnek személyes gondjaim.
Például fáj a fogam. Ha már sikerült kimennem, persze nem baj, ha belenéznek a számba, rendbe tesszük, amit kell.
Tehát elmentem a parancsnokomhoz, hogy ki akarok menni.

Hortományi alhadnagy fontoskodva cuppog az asztala mögött. Folyamatosan cuppogtat a szájával, ezért a laktanyában a Cupi, Cuppogó a beceneve, de hívják őt nemes egyszerűséggel Öregnek is. Az a gyanúm, hogy nem a kora miatt, hanem a szenilitása ad rá okot. Most gondosan kanyarítva megírja a kimenőmet, cuppogások közt a szája szélét nyalja. Jelzi, hogy csak nekem írja most meg, mert egyébként ez az írnok dolga, de ő most a szabadnapját tölti. Mivel ma este lesz a leszerelő vacsora, ott már nekem kell a hivatásos tiszteknek felszolgálnom, tehát menjek ki gyorsan és igyekezzem vissza. Előtte még szaladjak el, vegyem fel a fegyverem, szakács vagyok, de mégiscsak katona.

Legyen igaza.